Augusztus első vasárnapján került megrendezésre, idén nyolcadik alkalommal az Országos Amatőr Gokart Bajnokság, melynek a Csömörön található Kart Farm pályája adott otthont. A rövid, ámde annál izgalmasabb és élvezetesebb nyomvonallal rendelkező aszfaltcsíkon ezúttal fordított irányban feszültek egymásnak a versenyzők, ahol izgalmakban ezúttal sem szenvedtünk hiányt. Ugyan a szombati naphoz képest némileg enyhébb idő fogadta a kilátogatókat, de a versenyeken már verőfényes napsütés várt mindazokra, akik kimerészkedtek a boxutca melletti fedett pihenőhelységből, a következő sorokban pedig megpróbáljuk összefoglalni mindazt, amely a különböző kategóriák versenyein történtek.
I. kategória
Rendkívül szoros időmérőt tudhatott maga mögött az egyes kategória mezőnye, hiszen a pole-t megszerző Báldi Gergő 12 ezreddel utasította maga mögé Antal Dávidot, majd egyetlen ezred lemaradással Dávid idejétől, a harmadik helyet Dudás Bence foglalhatta el. Fühl Zoltán 36 ezredes hátránnyal a negyedik rajtkockából várhatta a verseny megkezdését, majd Sebestyén Róbert, Tőzsér Bence és Naményi Gergely következtek, akik szintén egy tizeden belül tudtak maradni Báldi idejéhez képest. A nyolcadik helyen végzett Szabó Martin, majd Novák Bálint, Zsigri Márton és Kis Gábor következtek a 11 főt felvonultató rajtrácson.
Helycsere nélkül, fegyelmezett rajttal vette kezdetét az egyes kategória versenye, az első előzésre azonban mindössze a kör végéig kellett várni, hiszen ekkor a harmadik helyen haladó Dudás Bencének sikerült Antal Dávid mellé érnie. A második kör elején, a boxutca melletti szakaszon Bence bent tudott maradni Dávid mellett és megelőzte versenytársát, a nagy tempóban végrehajtott előzés miatt azonban mindketten lesodródtak az ívről, így Fühl Zoltánnak mindkét versenyzőt megelőzte. A pozíciószerzés azonban tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen a harmadik körben Dudás visszaelőzte Fühlt, megszerezve ezzel az ideiglenes dobogó második fokát. Az élen zajló csaták természetesen a középmezőnyre is kihatással voltak, ahol Naményi Gergelynek sikerült fogást találnia először Tőzsér Bencén, majd utána Sebestyén Róberten is, feljebb lépve ezzel az ötödik helyre. Az ötödik körben a mezőny végén Zsigri Márton előzte Kis Gábort, miközben Tőzsér Bencét utasította maga mögé Novák Bálint. A Tőzsér kontra Novák csata eredményeként Bence lesodródott a célegyenest követő jobbos ívéről, visszaszorulva ezzel az utolsó helyre, melyen néhány kanyarral később, a pálya belső részén sikerült szépítenie, amikor Kis Gábort előzte vissza. A pofozkodásokból kimaradó Báldi Gergő megnyugtató előnyre tett szert, ami azonban körről körre, vészes tempóban fogyatkozott, hiszen a második helyen haladó Dudás Bence egyre nagyobb tempóval zárkózott fel riválisára, a hatodik perctől kezdődően pedig már támadási közelségbe került. A következő helycserére azonban nem itt, hanem a mezőny végén került sor, ahol már hosszú körök óta vívtak ádáz küzdelmet egymással a Zsigri-Kis-Tőzsér hármasa, végül pedig Bencének sikerült mindkét ellenfelét megelőznie, a futam nyolcadik percében. Ekkor már az élen haladó Báldi-Dudás kettősre Fühl Zoltán is megérkezett, a második helyen haladó Bence pedig inkább a támadást választotta Gergő ellen, mintsem a védekezést Zoltánnal szemben. Dudás agresszív taktikája kifizetődött, hiszen a tizenkettedik percben, egy határozott mozdulattal beszúrt az utolsó jobbos visszafordítóban Báldi mellé és átvette a verseny vezetését. Az előzés eredményeként Báldi két kerékkel leszorult a pályáról, így a duót árnyékként követő Fühl Zoltán is könnyedén ment el Gergő mellett, feljebb lépve ezzel a második helyre. Az előzés után Dudás egyre magabiztosabban lépett el a többiektől, miközben Fühl Zoltán Báldi Gergővel szemben kényszerült védekező szerepbe.
A futam utolsó harmadában újabb helycserére már nem került sor, így azt magabiztos előnnyel nyerte a harmadik helyről induló Dudás Bence, a második helyen a szintén két helyet javító Fühl Zoltán érkezett meg, míg a dobogó bronzfokára Báldi Gergő állhatott fel. A befutó további sorrendje: Antal Dávid (4), Naményi Gergely (5), Szabó Martin (6), Sebestyén Róbert (7), Novák Bálint (8), Tőzsér Bence (9), Zsigri Márton (10) és Kis Gábor (11). A futam leggyorsabb körét az 5-ös gokarttal versenyző Naményi Gergely jegyezte, 23,699-es idővel.
Nyilatkozatok
Fühl Zoltán (2. hely):
„A verseny előtt néhány nappal, pontosan szerdán sikerült eltörnöm a nagy lábujjamat a bal lábamon. Ebből a szempontból szerencsém volt, hogy a csömöri futam volt a következő, mivel csak egyszer kell fékezni egy kör során. A célom az volt, hogy célba érjek. Mivel a cipő nagyon nyomta volna a lábujjam ami nem lett volna számomra túl kellemes, ezért a szabadok alatt meg kellett tapasztalnom, hogy milyen szandálban vezetni, és nem volt túl kényelmes. Az első két szabad után megjött a hitem, hogy eredményt is érhetek el. A kvalin a 4. helyet sikerült megszereznem, amivel nagyon elégedett voltam. A versenyre a 6-os gépet húztam, amely az előző futamban vonatoztatta a mezőnyt. A neheze csak most jött, az oké, hogy kisebb fájdalmakkal kibírtam a 8 perces szabadot, de mi lesz a 20 perces futam alatt? Végül nagyon lefoglaltak a csaták és pillanatok alatt elment a verseny. Az elején megelőztem Bencét és Dávidot, majd egy körrel később elfékeztem magam és Bence visszaelőzött. Azt láttam, hogy Bence közelít Gergőre és bizakodtam, hogy a csatározásuk miatt fölérhetek rájuk. Bence beszúrt Gergő mellé és ezt én is kitudtam használni, így feljöttem a 2. helyre és a végén kivédekeztem Gergővel szemben. Ezt nevezhetem életem legjobb futamának, hiszen még abba sem hittem, hogy célba fogok érni! Gratulálok Mindenkinek!”
Báldi Gergő (3. hely):
„Nem számítottam semmi jóra ezen a pályán, egyszerűen nem tetszik nekem se ez, se a normál irányú vonalvezetés. Ennek ellenére a kvalin – nagy meglepetésemre- sikerült megszerezni a pole-t. Az 1-es kartot mindenki éltette, így picit bizakodhattam, ez a bizakodás azonban 2 kör után el is múlt. Lomha, lusta gép volt, egy kis elmélázás és egy merész megmozdulás pedig elég volt ahhoz, hogy ezzel a tankkal visszaessek a harmadik helyre. Ebben sajnos több volt, sokkal több, de a maradék 4 versenyen még sok minden megváltozhat, már előre tekintek. Köszönöm az egész hétvégés segítséget Cziranku Daninak és Ballai Máténak.”
II. kategória
Tizenkét induló mérte össze tudását a kettes kategória időmérőjén, ahol Propszt Roland bizonyult a leggyorsabbnak, aki mellől, a második pozícióból Reich Balázs indulhatott, mindössze 13 ezreddel elmaradva Roland idejétől. Antal Dávid és Porcs-Makkay Ákos a második soron osztoztak, őket Vitanov Tamás, Molnár György, Vincze András, Naményi Gergely, Ballai Máté, Gyuris Gábor, Cziranku Dániel és Zsigri Márton sorrendben követték a többiek a rajtrácson, Bauer Krisztián rajtjelzésére várva.
Gond nélkül jött el a kettes kategória mezőnye a rajtot követően és helycserére sem került sor. Ugyan már az első körökkel kezdődően intenzív csatákat láthattunk több ponton is a mezőnyben, az első helycserére egészen a harmadik perc végéig kellett várnunk, ekkor a támadó szerepből védekezőbe kényszerülő Antal Dávidot előzte Vitanov Tamás, a torlódást eredményeként pedig Naményi Gergelynek sikerült maga mögé utasítania Vincze Andrást. A kör végén Gyuris Gábor mellé bújt be Ballai Máté és ment el Gábor mellett, aki az előzés eredményeként leszorult a pályáról és a domboldalról visszatérve csak az utolsó helyen tudott elfordulni az első kanyarban. Az előzések az ötödik percben sem hagytak alább, hiszen az élen Reich Balázst támadta Porcs-Makkay Ákos, akit pedig szorosan követett Vitanov Tamás. A több résztvevős csata eredményeként Ákos feljött a második helyre, Vitanov Tamás a harmadikra, míg Reich Balázs a negyedik, Antal Dávid az ötödik pozícióba esett vissza. Kicsivel hátrébb a mezőnyben, Ballai Máté előzte Vincze Andrást, aki mellett Cziranku Dániel is elment. Egy körrel később, a hatodik percben Ballai már Naményi védelmét ostromolta, a kettejükre megérkező Cziranku-Vincze páros pedig helyet cseréltek, majd Dánielt Gyuris Gábor is megelőzte, aki az ívről leszorulva, Zsigri Mártonnal szemben is helyezést veszített. Az elkövetkezendő körökben több próbálkozásra is sor került, főleg a mezőny végén, de helycsere csak a futam felénél történt, ekkor Gyuris Gábornak sikerült Vincze Andrást megelőznie, amivel feljött a 9. helyre. Néhány körrel később, a tizenkettedik percben Cziranku Dániel előzte Zsigri Mártont, az élen pedig Porcs-Makkay Ákos érte utol a versenyben vezető Propszt Rolandot, mögöttük pedig a Vitanov-Reich duó érkezett, mellyel néhány kör után izgalmas kvartett alakult ki. Az állás a tizenharmadik percben változott meg, ekkor Vitanovnak sikerült átküzdenie magát Porcs-Makkay Ákoson, akinek ezt követően Reich Balázs támadásaira kellett válaszolnia. Pár körrel később, az árgus tekintetek ismét a mezőny végére szegeződtek, ahol Vincze András nézte el az első kanyar féktávját és ütközött neki Gyuris Gábornak. Vinczén kívül azonban senki sem szenvedett hátrányt a manőverből, akit viszont Cziranku Dániel előzött meg, az átmeneti megtorpanásnak köszönhetően. Czirankunak nem sokáig sikerült megtartania helyezését, hiszen néhány kört követően Vincze visszatámadott és sikeresen vette vissza helyezését. Ennek ellenére, a futam utolsó negyedében Vincze András a boxba hajtva feladta a futamot, miközben Gyuris Gábor Ballai Mátét előzte. Az utolsó körökre izgalmas csaták vették kezdetét mind a mezőny elején, mind annak a végén. Elsőként Molnár Györgynek előzte meg Antal Dávidot, majd a legutolsó kör, legutolsó méterein, a leintés pillanatában sikerült Reich Balázsnak, ha néhány centivel is, de Porcs-Makkay Ákos előtt átszelnie a célvonalat, megszerezve ezzel a dobogó bronzfokát.
A versenyt mindezeknek megfelelően, első OAGB-s győzelmét szerző Propszt Roland nyerte, Vitanov Tamás és Reich Balázs előtt. A befutó további sorrendje: Porcs-Makkay Ákos (4), Molnár György (5), Antal Dávid (6), Naményi Gergely (7), Gyuris Gábor (8), Ballai Máté (9), Cziranku Dániel (10), Zsigri Márton (11) és Vincze András (12). A futam leggyorsabb körét a 11-es gokarttal versenyző Porcs-Makkay Ákos futotta, ideje 23,913 lett.
Nyilatkozatok
Propszt Roland (1. hely):
„Egyik kedvenc pályámhoz érkezett a mezőny. Jó eredményeket szoktam itt elérni, így bizakodó voltam. Szabadedzéseken jól ráéreztem a pályára és az időmérőn nem hibáztam, így meglett az első rajtkocka. Egy közepes erősségű gépet húztam, viszont mögöttem a legjobb gépekkel jöttek, így számítottam rá az egész versenyt végig kell védekeznem. Az elején Reich Balázs támadott, arra figyeltem hogy ne hagyjak sehol helyet. Aztán láttam őt is támadták, így sikerült ellépnem tőlük. Majdnem a verseny végéig kitartott az előnyöm, akkor ért utol Vitanov Tomi. Nagyon szorongatott jobbról-balról, de végül csak sikerült kivédekezni a futamot és megszereztem első AGB-s győzelmemet!”
Reich Balázs (3. hely):
„Sikerült nagyon hamar ráéreznem a pályára, elég magabiztosan vártam az kvalit. Az időmérőn nagyon koncentráltam, hogy ne hibázzak és majdnem sikerült is, de az utolsó, ötödik köröm végén úgy éreztem, hogy kicsit korábban fékeztem a célegyenes végén. Bár elhatároztam, hogy nem fogom megpróbálni a bedobást, tudat alatt ez valószínű visszaütött. Azt a körömet viszont addig tökéletesnek éreztem. Sosem tudjuk meg, mi lett volna ha, a tény azonban az, hogy a 4. köröm lett a legjobb és ezt végül Roli 13 ezreddel felülmúlta. Nagyon jó gépet húztam a versenyre és az első körökben igyekeztem döntésre vinni a dolgot, hiszen éreztem, hogy gyorsabb voltam, mint Roli, de kíméletlenül zárta a belső íveket. Addig törtem a fejem, hogy mi legyen, amíg Ákos egyszercsak benézett mellém, és ez sajnos visszafordíthatatlan folyamatokat indított el, hiszen Vitanov úr is becsengetett a kör végén. Nem tudom kinek mi volt a terve, mennyire volt kidolgozva, de tény, hogy a célegyenesre ráfordítóra már broadside-olva fordultam rá (nem magamtól), aminek köszönhetően mindketten elém kerültek. A győzelemnek tehát búcsút mondhattam, de a dobogónak nem akartam és szorosan, de még reakcióidőt hagyva követtem a srácokat. Nem kellett sokat várnom, hiszen azonnal egymásnak estek, és elszabadult a szokásos csömöri őrület: külső ív-belső ív-most megvan-ja nincs-de mégis-na mégsem-aztán hárman egymás mellett…Szerintem a gokartozás minden szépségét sikerült felvonultatni, és ezek ellenkezőjét is…Aztán Tomi végül ráment Rolandra, én meg Ákost próbáltam letaszítani a dobogóról, és belül éreztem, hogy ez végül sikerülni fog, még az utolsó utáni pillanatig is. Az utolsó körben tudtam, hogy egyetlen esélyem van, mindent arra tettem fel. A hátsó jobbosnál láttam, hogy Ákos kívülre érkezett, én pedig betettem a belső ívre, és figyeltem a kigyorsításra. Innen egy sprint következett a célig, mindketten a gokart elejét szuggeráltuk, és végül 10 centin múlt a dolog. Őrület volt, de méltó koronája a versenyemnek. Rolandnak gratulálok az első győzelméhez!”
III. kategória
Lencsés Bálint Csömörön is folytatta három verseny óta tartó pole szériáját, hiszen a 9 indulóval büszkélkedő hármas kategóriában ismét ő bizonyult a leggyorsabbnak, mellőle, a második rajtkockából pedig 61 ezredes lemaradással Csáki Zoltán következett. Pribilinszky Zoltán a harmadik leggyorsabb időt gokartozta, őt Lencsés fő kihívója, Rátkai János követte a negyedik rajtkockából, majd Dergez Bertalan, Molnár Tibor, Vincze András, Dömötör Patrik és Molnár György következtek.
Simán jött el a hármas kategória mezőnye a rajtot követően, az első helycserére pedig egészen a hatodik körig kellett várnia a nagyérdeműnek, amikor is a mezőny végén Molnár György előzte meg Dömötör Patrikot. A következő előzés is Molnár nevéhez fűződik, aki a harmadik perc végén már Vincze Andrást is maga mögött tudva folytatta a versenyzést, akit néhány kanyarral később Dömötör Patrik is megelőzött, a mezőny elején pedig Rátkai Jánosnak sikerült megfognia Pribilinszky Zoltánt, az előzés eredményeként pedig Dergez Bertalan és Molnár Tibor is helyet cseréltek. A futam feléhez közeledve, az élen továbbra is Lencsés Bálint haladt, magabiztos előnyt magáénak tudva, a második helyezett Csáki Zoltán védelmét pedig Rátkai János vette tesztelés alá. Pribilinszky Zoltán Molnár Tiborral szemben kényszerült védekező szerepbe, őket a Dergez Bertalan és Molnár György duó követtek, az utolsó két helyen pedig Dömötör Patrik és Vincze András csatáztak egymással. Végül a tizenegyedik percben Rátkai János hajtott végre egy sikeres előzést Csáki Zoltánnal szemben, megszerezve ezzel a dobogó ezüstfokát. Az izgalmas csatákkal fűszerezett versenyben már csak egyetlen előzés történt a leintés pillanatáig, ezt pedig Vincze András mutatta be, aki a műszaki problémákkal küzdő Dömötör Patrikot előzte, ezt követően pedig Patrik feladni kényszerült a versenyt.
A versenyt végül magabiztosan nyerte Lencsés Bálint, akit Rátkai János és Csáki Zoltán követtek a dobogó második és harmadik fokán. A negyedik helytől kezdődően a befutó további sorrendje: Pribilinszky Zoltán (4), Molnár Tibor (5), Dergez Bertalan (6), Molnár György (7), Vincze András (8) és Dömötör Patrik (9). A leggyorsabb kört a rajt-cél győzelmet szerző Lencsés Bálint futotta meg a 12-es gokarttal, ideje 23,850 lett.
Nyilatkozatok
Lencsés Bálint (1. hely):
„Már reggel fordítva vettem fel a pólóm, és ezzel nem is lehetett volna jobban megalapozni a szezon további részét: ugyanis olyan pályák következnek, mint a bajnokság első felében, csak fordított menetirányba. Dergez Berci, és Dömötör Patrik a mezőnyben! Gondolom akik benne vannak kartos szférában, azoknak nem kell róluk mesélnem. Az edzések alatt a tempóm átlagosnak éreztem, de nem is az egy gyors körre koncentráltam, hanem inkább egy-egy kanyarra próbáltam csak fókuszálni egy adott körömön. Az időmérőn minden kanyar elég jó volt, kivéve az utolsó, amit el lehet rontani. Minél több kanyarod jó, annál nagyobb nyomás nehezedik rád az utolsó kanyarban. Ott el is hagytam kb. 6-7századot. Úgy gondoltam, nem lesz meg a pole, de szerencsére a többiek nem tudtak javítani, így egyedüliként 24 alatti idővel, sikerült megnyernem a kvalifikációt. Versenyre az egyenesbe nem kis tempóval rendelkező 12-est húztam. Hatalmas előnnyel sikerült behúzni az 5. győzelmem a szezonba, ami zsinórba a 4. és összességében a 30. volt.
Gratulálok mindenkinek!
A következő versenyhétvége a nyaram alapjául szolgáló Battaring lesz, amit már nagyon várok, és idén egyértelműen hazai versenynek tekintem:)”
Csáki Zoltán (3. hely):
„A hármas kategóriában sikerült a 2. helyre időmérőznöm, ha nem hibázok egy kicsit, akkor talán még Bálintot is megcsíphettem volna!
Sajnos hamar észrevettem, hogy a nem annyira kedvenc 🙂 7-es gépem balra húz, és a jobbosokba vagy kiengedem, vagy visszafogja a motort kigyorsításkor. Miután a Jani utolért, próbáltam a pozíciót tartani, de így nem igazán lehetett. Jani a jobbos kigyorsításon, bebújt belülre ahol persze nem volt egy gépnyi hely, a kereke a rázó mellett (elméletben végig hozzáért, így szabályosan előzött!) volt és a gumikat is megegyengette, de a lényeg hogy nem hagytam egy gépnyi helyet, de mégis volt hely az előzésre (:! Azért ettől függetlenül elégedett vagyok a harmadik hellyel, főleg, hogy Jani és Bálint szinte végig 3-4 tizeddel gyorsabb volt! én 24,3 körüli időket tudtam menni, amikor tisztán mentem, néha 1-1 24,2-eset is sikerült összehozni, a legutolsó körömet megnyomtam és bedobtam leintésnél így sikerült összehozni a 24,118-as legjobb körömet.”
IV. kategória
Dergez Bertalan kirobbanó formában tért vissza az OAGB mezőnyébe, hiszen a négyes kategóriában magabiztos kormánymozdulatokkal zsebelte be a pole pozíciót, míg a második helyet a szintén remek időt gokartozó, 67 ezredes lemaradást magáénak tudó Szatory József szerezte meg. A harmadik helyről induló Porcs-Makkay Ákos 74 ezreddel bizonyult lassabbnak Dergez idejéhez képest, majd a második sor külső ívéről Topor Kálmán következett, a negyedik rajthelyen. A harmadik sorból Csáki Zoltán és Márton Balázs várták a verseny megkezdését, őket Kocsi Viktor, Molnár Tibor, Németh Attila, Juhász Csaba, Murvai Tamás és Pataki Gábor sorrendben követték a többiek.
Problémamentesen vette kezdetét a vasárnapi versenyek legtöbb vitás helyzetét eredményező versenye. Dergez Bertalan már az első körök után tetemes előnyre tudott szert tenni, köszönhetően annak, hogy a második helyen haladó Szatory József folyamatosan védekezni kényszerült, mindvégig egyben tartva ezzel a mezőnyt, ahol folyamatosak voltak a kisebb nagyobb csaták, oda-vissza előzések. Szatory a futam harmadik körében vesztette el második helyét egy időre, amikor Porcs-Makkay Ákosnak sikerült megelőznie őt, de néhány kanyarral később egy agresszív mozdulattal visszavette második helyét Ákostól – melyet egy óvást követően, a Szervezők egy figyelmeztetéssel jutalmaztak. A manőver beindította a lavinát: Először Csáki Zoltán bújt be Topor Kálmán mellé, akinek sikerült külső íven Porcs-Makkay mellé érnie, miközben Csáki a belső ívet választva haladt Ákos mellett, őket pedig az időközben Márton Balázst megelőző Kocsi Viktor követett. Az első kanyar után Csáki Zoltán megszerezte a harmadik helyet, Porcs-Makkay Ákos visszaesett a negyedik pozícióba, majd Topor Kálmán, Kocsi Viktor, Márton Balázs, Molnár Tibor, Juhász Csaba, Murvai Tamás és az első körökben egymással összeakadó Németh Attila valamint Pataki Gábor következtek. A versenyzők a következő körökben sem távolodtak el egymástól, több oda-vissza előzés is történt, a hatodik percben pedig Topor Kálmán veszített pozíciót Kocsi Viktorral szemben. A következő előzést már kicsivel hátrébb láthattuk, a futam hetedik percének a végén Murvai Tamásnak sikerült átverekednie magát Juhász Csabán, amivel feljött a kilencedik helyre, néhány körrel később, a célegyenesben pedig Molnár Tibor utasította maga mögé Márton Balázst. A második „félidő” elején Murvai Tamás is elment Márton mellett, miközben Németh Attila is felzárkózott a bolyra, majd kicsivel később Márton újabb helyezéseket veszített, amikor egy túlságosan rövid féktávot választva, az első kanyarban megforgott és csak az utolsó helyen tudott újra csatlakozni a versenyhez. A tizennegyedik percben Juhász Csaba érte utol Murvai Tamást és előzte meg versenytársát, akinek ezután Németh Attilára kellett odafigyelnie. Pár körrel később Molnár Tibor is megelőzte Topor Kálmánt, a boxutca melletti kanyarkombinációkban, miközben Dergez Bertalan megkezdte a mezőny tagjainak a lekörözését.
A verseny utolsó köreire lényegében elszabadult a pokol a pályán: több oda-vissza előzés, egymáson fordulás, koccanás után, a leintés pillanatában többen egymás mellett haladva száguldottak át a célvonalon. A futamot végül tetemes, egy körös előnnyel nyerte Dergez Bertalan, míg a második helyet a futamot végigvédekező Szatory József szerezte meg, a dobogó harmadik fokára pedig az ötödik helyről startoló Csáki Zoltán állhatott fel. A rendkívül szoros befutót produkáló futam befutójának a további sorrendje: Kocsi Viktor (4), Molnár Tibor (5), Topor Kálmán (6), Juhász Csaba (7), Porcs-Makkay Ákos (8), Márton Balázs (9), Murvai Tamás (10), Pataki Gábor (11) és Németh Attila (12). Dergez Bertalan mesterhármassal zárta a négyes kategóriában történő visszatérését, hiszen a pole pozíció és futamgyőzelem mellett megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, melyet a 11-es gokarttal teljesített és ideje 24,221 lett.
Nyilatkozatok
Szatory József (2. hely):
„Hát ez kemény volt!
Az időmérőn hatalmasat bakiztam a 3. köröm végén így a 4. már teljesen ment a „levesbe”. Viszont amíg a negyedik körben „gurultam” volt időm lehiggadni és az első kanyar féktávját is pontosan végrehajtani. Onnantól már simán ment a kör. De persze ahogy haladtunk előre az időben a pálya javult és már csak egy régi ismerősnek kellet ezt a helyzeti előnyt kihasználnia. Hát persze, hogy Berci volt az aki frissen hazaérve Amerikából egy baseball ütővel verte mindenki retinájába a pole posiciós időt! Egy kicsit sokkolt, de gondoltam revansot veszek tőle egy régebbi Hangár utcai „csatánkért”.
Mondanom se kell, hogy Bercit 3 kanyarig láttam magam előtt. Ákos az első körben a a „hosszú” egyenes előtti kanyar előtt vetődött be mellém és csak kis híja volt, hogy nem passzíroztam a gumifalba. Persze ahogy kiszorultam külső ívre Kálmán is el tudott menni. Így mindjárt két helyett vesztettem. Viszont a második körben valami történ a kis visszafordítóban, mert Ákos is és Kálmán is nagyon kisodrottak. Akkor vettem vissza a második pozíciómat. (Persze ezt mások másképp látják, úgyhogy a végleges döntés Attysra vár). De innentől már nem voltam hajlandó semmiféle kiskaput hagyni senkinek, hogy megelőzzön. Hogy mögöttem ki hogyan és miképpen cserélt helyet azt nem tudom, de a verseny nagy részében Csákival szemben kellet védekezek aki rendkívül sportszerűen próbálkozott. Lehet hogy egy párszor pont az orra előtt csuktam be a kiskaput, de egyszer se éreztem hogy túl agresszíven támadna. Hiába, na! Mi Apukák tartsunk össze! Neki is kellet hazavinni kupát a gyereknek és nekem is!
Azt mindenesetre megalázónak éreztem, hogy a versenyben ÉN, a 2. helyezett is kap egy kört a Bercitől 5 körrel a vége előtt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy annyira lassan mentem, hogy minden lehetőséget kizárjak az előzésre, hogy sikerült a versenyben elért leglassabb „leggyorsabb kört” fussak. 🙂 Szóval nem kapkodtam el.
Még nem döntöttem el hogy indulok-e Battán, de ha igen akkor valószínűleg az lesz idén az utolsó versenyem. Ez volt most a harmadik amin idén indultam. Két 2. hely és egy 4.
Gratulálok minden résztvevőnek!
Irány Batta!”
Csáki Zoltán (3. hely):
„A 4. kategóriában 5. helyről indultam. Az elején volt egy kis harc a 2.3. helyért a Józsi és PMA között, ezért eléggé feltorlódtunk. Mivel mögöttem is szorosan jöttek ésszerű volt a védekező íven menni, Kálmán a pályakörepe fele próbálta támadni Ákost, aki balra nézett hátra, levédte Kálmán támadását és úgy állt félre előlem mintha el akarna engedni… 😉 Ha tudta volna, hogy belül jövök, akkor tuti nem húzódik kifele. Hát így sikerült mindjárt kettőt előznöm. Józsit kellett volna megelőznöm, hogy feljöhessek a 2. helyre, de az egyenesekben nem volt gyorsabb a gépem, és ha szűken próbáltam helyezkedni, akkor rendre neki volt jobb kigyorsítása. Jól védekezett, be kellett látnom, hogy csak a pálya mellett előzhettem volna meg. Jó kis csata volt, végre élveztem egy futamot!”
Super GP kategória
A legnagyobb előnnyel a Super GP mezőnyében hódították el a pole pozíciót, igaz, ez is bőven egy tizeden belül volt, ami jól jellemzi a vasárnapi nap szoros kvalifikációs futamait. A nyolc indulót felvonultató kategóriában a bajnoki éllovas Rátkai János foglalhatta el a legelőkelőbb rajtpozíciót, míg mellőle, a második helyről, 78 ezredes hátránnyal Topor Kálmán következett, akit az ezredre azonos köridőt futó Pribilinszky Zoltán és Lencsés Bálint követtek, ugyancsak egy tizeden belül maradva Rátkaihoz képest. A harmadik sorból Dergez Bertalan és Túróczi Máté indulhattak, majd Horváth Norbert és Juhász Csaba következtek.
Fegyelmezetten és helycsere nélkül jött el a Riba Krisztiánnal kiegészült mezőny a rajtot követően. Lencsés Bálint már az első körökben megelőzte az előtte haladó Pribilinszky Zoltánt és feljött a 3. helyre, miközben az élen Rátkai János és Topor Kálmán küzdöttek egymással. Az élen sem maradt sokáig változatlan a helyzet, hiszen néhány körrel később, a futam második percében Topor Kálmán Rátkai Jánost előzve átvette a vezetést a Super GP futamán, majd körről körre egyre nagyobb előnyre kezdett szert tenni. Az ötödik percben ismét egy előzést történt, ekkor a mezőny végéről rajtoló Riba Krisztián utasította maga mögé Juhász Csabát, a hosszú egyenesre ráfordító jobbos kanyar kijáratán, a következő körben pedig megérkezett az első fecske a boxutcába, Túróczi Máté személyében. A sorban Lencsés Bálint volt a következő, aki a 6. percben hajtotta végre kiállását, majd a 8. perc kezdetén Horváth Norbert is megérkezett, akit idő közben Riba Krisztián kezdett el szorongatni. Két körrel később Krisztián is elvégezte kiállását, a pályára pedig közvetlenül Norbert elé ért vissza. A kiállásokat már végrehajtók közül Lencsés Bálint állt az élen, őt Túróczi Máté követte, a sort pedig Riba Krisztián és Horváth Norbert zárták. Lencsés a kilencedik percben előzte meg a rendkívül előzékeny Juhász Csabát, pár kanyarral később pedig Túróczi Máté is elment Csaba mellett. A tizenegyedik percben Rátkai János is elvégezte a boxlátogatást, a pályára pedig a Lencsés-Túróczi páros elé ért vissza, izgalmas csatát előrevetítve ezzel a verseny hátralévő részére. Túróczi Máté azonban nem sokáig róhatta a köröket a többiekkel, hiszen első kiállása során eltalálta a bóját, emiatt újra ki kellett állnia, amire 2 körrel Rátkai kiállása után kerített sort. A mezőny végére visszaeső Túróczinak a tizenharmadik percben sikerült egy helyet szépítenie, amikor Horváth Norbertet előzte a célegyenesben, majd folytatta a többiekre történő felzárkózását. A futam második felében az egyik legnagyobb attrakció kétségtelenül a Rátkai-Lencsés párharc volt, ahol egy klasszikus kerék a kerék elleni csata alakult ki, mely egészen a leintés pillanatáig kitartott (a bukókeret a bukókeret elleni kifejezés talán pontosabb). Az utolsó, 5. perc kezdetén a futamot vezető Topor Kálmán is elvégezte kiállását, a box kijáratán azonban átment a záróvonalon, amire a futamon nem, csak a leintést követően derült fény.
Az utolsó körökre egyedül a Riba-Túróczi és Rátkai-Lencsés párharcok szállították az izgalmakat, előzés pedig az előbbinél született, amikor Máténak sikerült a célegyenesben megelőznie Krisztiánt. Lencsés Bálint mindent megtett annak érdekében, hogy megelőzze Rátkai Jánost és a leintés pillanatában centik választották el egymástól a két versenyzőt, de végül Rátkai hárította a támadást. A futamot eredetileg Topor Kálmán nyerte, azonban a záróvonal átlépése miatt időbüntetéssel sújtották, melynek eredményeként visszaesett a 3. helyre. Ennek megfelelően, a versenyt hivatalosan Rátkai János nyerte, Lencsés Bálint és Topor Kálmán előtt. A befutó további sorrendje: Pribilinszky Zoltán (4), Dergez Bertalan (5), Túróczi Máté (6), Riba Krisztián (7), Juhász Csaba (8) és Horváth Norbert (9). A leggyorsabb kört a 3-as gokarttal versenyző Túróczi Máté futotta, ideje 23,901 lett.
Nyilatkozatok
Lencsés Bálint (2. hely):
„Olyan rég GP-ztem már, és a KartFarm rev. amúgy sem áll tőlem olyan nagyon távol, gondoltam meglepem a mezőnyt egy nevezéssel. A kvalifikáción finoman szólva nem voltam megelégedve a tempómmal. A kulcsfontosságú kanyaroknál ahelyett, hogy megcsúszott volna, inkább bepattogott a gépem. Csak a 4. helyet hoztam el a kvalin, de a GP nem pont az a verseny, ahol túl sokat számítana az időmérő. A verseny első pár körében megelőztem Priblinszky Zolit, és zárkóztam a Rátkai-Topor duóra. Amikor úgy éreztem, hogy kezd feltartani Jani, akkor jöttem a pitbe. Visszaérkezésemnél rengeteg dolog hátráltatott a szabad tempó futásában. Először Juhász Csabiba botlottam, majd Túróczi Máté érkezett meg mögém, és kezdett támadni.Máté kiállt, de Jani már visszajött elém. Ami ezután következett, az volt maga a verseny. Taktikai elemek pipa, Kálmi elöl, mögöttünk sehol senki. Sajnos az egyetlen előzési lehetőséget megelőző kanyarból nem úgy fordult ki a gépem, ahogy szerettem volna, így nem tudtam azt kivitelezni, amit szerettem volna. Egyetlen egyszer próbáltam meg egy komolyabb előzési kísérletet, ám a kigyorsítás már nem az enyém volt. Látszólag ez a csata a 2. helyért ment. Mint kiderült, Kálmit a futam után visszasorolták, mivel szabálytalanul hajtott ki a boxból.
Kicsit furcsa, hogy a harmadik helyről támadtam a másodikat, aki egyébként az első lett.
Grat mindenkinek!:)”
A csömöri futamot magunk mögött hagyva, a bajnokság következő állomása Százhalombattára kalauzolja a versenyezni vágyókat, ahol az Ipari Parkban található Battaring látja vendégül a sorozatot. A battai futammal hivatalosan is a hajrájába érkezik a 12 fordulóból álló bajnoki sorozat, hiszen mindössze már csak 3 futam maradt, de a bajnokok kiléte még minden kategóriában nyitott kérdés. Várunk mindenkit szeretettel Augusztus utolsó vasárnapján, Százhalombattán, a Battaringen, aki pedig biztosan tudja, hogy elindul, kérjük, minél előbb jelezze részvételi szándékát az info@amatorgokart.hu címen, ezzel is megkönnyítve a Szervezők munkáját!
Szerző: Vincze András