A nyári hőség sem rettentette el azokat, akik Augusztus első szombatján gokartba pattantak és összemérték tudásukat a Hobby Cart Kupa sorozat 8. fordulóján. A csömöri Kart Farmon ezúttal fordított irányban róhatták a köröket a versenyezni vágyók, és ahogy azt már megszokhattuk, a Csömör-Kistarcsa határán fekvő aszfalton ezúttal sem volt panasz az izgalmakra. A szombati nap összecsapásait a lenti sorokban próbáljuk összefoglalni.
Light kategória
A legkönnyebbek mezőnyében Schmickl Balázs bizonyult a leggyorsabbnak és foglalhatta el a pole pozíciót, a második helyet pedig, mindössze 31 ezredes lemaradással, Joó Botond szerezte meg. Keceli Tivadar és Bertalan Márton Bálint a második soron osztoztak, őket Papp Dávid Róbert, Lutz Barnabás és Kozma Simon követték az ötödik, hatodik és hetedik pozíciókból.
A rajtot követően Keceli Tivadar került pozícióba Joó Botond mellett, és az első kanyarkombinációkat követően már második helyen tudott befordulni a pálya belső részén. Miközben a két versenyző egymással csatázott, addig az élen haladó Schmickl Balázsnak körről körre sikerült elszakadnia és növelnie előnyét a futamon. Az elkövetkezendő körök eseménytelenségét a negyedik percben Papp Dávid Róbert szakította meg, aki a negyedik percben szúrt be Bertalan Márton Bálint mellé és jött fel a negyedik helyre. Az izgalmasan induló futamban végül újabb előzésre már nem került sor, azonban egészen a leintés végéig izgulhattunk a dobogós helyezésekért, hiszen a futam felétől kezdve Schmickl Balázsra megérkezett Keceli Tivadar és az őt követő Joó Botond is, Balázs azonban nem adta ki kezei közül a vezetést, de ugyancsak remek csatát vívtak a mezőny végén gokartozó Bertalan-Lutz-Kozma hármasa is.
Mindezeknek megfelelően a futamot Schmickl Balázs nyerte, Keceli Tivadar és Joó Botond előtt. A befutó további sorrendje: Papp Dávid Róbert (4), Bertalan Márton Bálint (5), Lutz Barnabás (6) és Kozma Simon (7). A verseny leggyorsabb körét Keceli Tivadar jegyezte, melyet a 12-es gokarttal teljesített és ideje 23,631 lett.
Nyilatkozatok
–
Lány kategória
A hatfős lány kategória időmérő edzésén rendkívül szoros csata alakult ki a pole pozícióért, melyet végül György Anett szerzett meg, akit 5 ezredes lemaradással követett Bencze Tünde. A harmadik és negyedik helyezett Mártai Cintiának és Deák Gyöngyvérnek sem volt okuk a panaszra, hisz Cintia 17, Gyöngyvér pedig 22 ezreddel maradt el Anett idejétől, majd Bíró Zsóka és Ungi Anette következtek a rajtrács harmadik sorából.
Helycsere nélkül vette kezdetét a lányok viadala, ahol György Anett és Bencze Tünde vívtak nagy csatát a vezető pozícióért, miközben a harmadik helyen haladó Mártai Cintia Deák Gyöngyvérrel szemben kényszerült védekező pozícióba, mögöttük pedig Bíró Zsóka és Ungi Anette tették próbára egymás idegeit. Nem sokkal később Deák Gyöngyvérnek sikerült maga mögé utasítania Mártai Cintiát, az előzést azonban a futamot követően megóvták, majd az esetet megvizsgálva, a Szervezők azt szabálytalannak találták. Gyöngyvér fokozatosan jött fel az élen haladókra, melyet szemmel láthatóan Bencze Tünde is érzékelt, hiszen egyre nagyobb elánnal támadta a futamot vezető György Anettet. Az ötödik percben Tünde a célegyenest követően külső íven maradva bent tudta tartani gokartját Anett gépe mellett, majd a belső szakaszra érkezve, lényegesen jobb kigyorsítással átvette a vezetést. A nézők legnagyobb szerencséjére itt azonban nem ért véget kalandjuk, hiszen az üldözöttből üldözővé előlépő György egy pillanatra nem hagyta magára riválisát, majd néhány körrel később Deák Gyöngyvér is csatlakozott a duóhoz. Sajnos azonban a futam végéig nem tartott ki a hármas csata a dobogósok helyezésekért, ugyanis a light kategóriával összevont versenyben a lekörözések (elengedések) eredményeként meglehetősen szétszakadozott a mezőny, ennek megfelelően újabb helycserére sem került már sor.
A futamot végül Bencze Tünde nyerte, tovább növelve ezzel előnyét a bajnokságban, a dobogó második fokára pedig György Anett állhatott fel, míg a harmadik helyet Mártai Cintia szerezte meg – mely egyben első HCK-s dobogója is -, Deák Gyöngyvér visszasorolása után, aki így a negyedik helyet fejezte be a futamot, majd Bíró Zsóka (5) és Ungi Anette (6) következtek. A leggyorsabb kört a 4-es gokarttal versenyző György Anett futotta meg, ideje 24,030 lett.
Nyilatkozatok
Bencze Tünde (1. hely):
„A csömöri pályát kedvelem. Mindegy melyik irányba is megy a verseny az rossz nem lehet. J Az időmérő a lányoknál szerintem az elmúlt időszakban nem volt ennyire szoros mint most. A pole-ról kemény 5 ezreddel maradtam csak le (3. és 4. helyezett is csak 1-2 századra volt). A versenyen Anett szépen lekezdett védekezni. Nekem szerencsém volt, hogy mi ketten kicsit meglógtunk és így nyugodtan tudtam próbálgatni és nézegetni, hogy hogyan és hol is tudnám megelőzni Őt. A 8as gép elég gyorsan tűnt ahhoz, hogy bevállaljam a célegyenes végén a jobbos kanyart kívülről, mivel Anett mindig behúzódott védekezni. Ez annyira jól sikerült, hogy ezzel a lépéssel meg is leptem és sikerült az előzés. Utána nehezen tudtam elszakadni és védekeztem én is egy darabig, de jöttek a ligth kategória versenyzői és Anettnek elég rosszul jöttek ki az elengedések, nekem ezzel szerencsém volt és így el is szakadtam biztos távolságba. Utána már csak a kockás zászlót vártam.
Gratulálok mindenkinek!”
Mártai Cintia (3. hely):
„A verseny előtt reméltem, hogy sikerül majd jó helyezést elérnem, mivel a Kart Farm a kedvenc pályám 🙂 A szabadedzéseken futott idők alapján már sejtettem, hogy szoros lesz az idomerő, de nem gondoltam, hogy ennyire. Nagyon örültem a 3. rajthelynek, viszont a géphúzás után aggódni kezdtem. Mikor a rajtrácson leállt a gépem úgy éreztem, erről a versenyről lemondhatok. Szerencsére egy darabig magam mögött tudtam tartani Gyöngyvért, de aztán megelőzött. Már akkor szabálytalannak éreztem. Kicsit csalódott voltam, hogy nem sikerült megtartanom a pozíciómat, de örülök, hogy az óvás után mégis nekem ítélték a 3. helyet. Gratula a többieknek!”
I. kategória
Tizennégy versenyző mérettette meg magát az 1-es kategória időmérő edzésén, ahol Tőzsér Bence bizonyult a leggyorsabbnak, 53 ezreddel előzve meg a második legjobb időt gokartozó Sebestyén Róbertet. Hange Lászlónak is sikerült egy tizeden belül maradnia és a második soron Katona Kristóf Győzővel osztozott, majd Csóka Ferenc, Kurfis Gergő, Kacskovics Krisztián, Berényi Ádám, Csernik Csaba, Simon Péter, Raffay Kristóf, Krémer Márk, Hajdú Ottó és Papp Dávid Róbert következtek.
Helycsere nélkül vette kezdetét az egyes kategória versenye, azonban az első kör végére megtörtént az első helycserés támadás, melyet Kacskovics Krisztián mutatott be, Kurfis Gergő ellen. A második kör kezdetén egy újabb előzést láthattunk, ezt Csernik Csaba mutatta be, aki a box melletti jobb-bal-jobbos részen utasította maga mögé Berényi Ádámot. A kör végén ismét Kacskovics Krisztián előzött, hasonlóképpen, ahogy egy körrel korábban Kurfis Gergőt, most Csóka Ferencet. Az így keletkező rést Kurfis Gergő is kihasználta és a harmadik kör kezdetén már Csóka előtt tudott elfordulni, akire Csernik Csaba érkezett meg. Csernik sem sokáig tétlenkedett és Csókát ugyanott előzte meg, ahol 1 körrel korábban Kacskovics tette azt, majd ezzel a lendülettel Berényi Ádámnak is sikerült egy helyet javítania. A kedélyek ezután sem csillapodtak, hiszen ugyancsak egy körrel később, az előbb említett jobbos visszafordítóban most Raffay Kristóftól láthattunk egy sikeres támadást, Simon Péter ellen. Soron következő előzésre ezúttal másfél kört kellett várni, amikor is Csernik Csaba pontosan ugyanúgy előzte meg Kurfis Gergőt, ahogy korábban Berényi Ádámot. Két körrel később Kacskovics Krisztián utasította maga mögé Katona Kristófot, akire a Krisztiánt szorosan követő Csernik Csaba érkezett meg, de ezt a támadást egyelőre tudta hárítani. A következő körökben a versenyzők inkább csak a lehetőségeket mérték fel, mintsem valódi előzéseket mutattak volna be. Az állóvizet Kacskovics Krisztián kavarta fel, aki Hange László ellen indított egy sikertelen támadást, melynek eredményeként Katona Kristófot húzta magára. A két versenyző gokart a gokarton fordult el, miközben Csernik Csaba is helyzetbe került, mögötte pedig a Kurfis Gergőt megelőző Berényi Ádám érkezett. Az adok-kapok eredményeként Katona Kristóf visszaesett Csernik Csaba mögé, a gumifalon visszalassuló Berényi Ádám pedig ismét Kurfis Gergő mögött találta magát. Mindeközben az élen a Tőzsér-Sebestyén duó rótta magányosan a köröket és bár Róbert árnyékként követte Bencét, komolyabb előzési kísérletre nem került sor. A futam feléhez érkezve Csernik Csabának sikerült megelőznie Kacskovics Krisztiánt a pálya első szakaszán, majd azonnal támadásba lendült a harmadik helyen védekező Hange László ellen, miközben Berényi Ádám Kurfis Gergőt előzte. Csernik mindössze három kört töltött Hange mögött, majd egy határozott mozdulattal, a célegyenes utáni jobbosban kifékezte riválisát és feljebb lépett az átmeneti dobogó legalsó fokára. Hange olyannyira arra koncentrált, hogy visszavegye helyezését Cserniktől, hogy az utolsó jobbos visszafordítónál védtelenül hagyta a belső ívet, így arra Kacskovics Krisztián azonnal lecsapott és feljebb lépett a negyedik helyre.
A verseny utolsó harmada már nélkülözte az előző körök izgalmait, azonban így is láthattunk két előzést, az egyiket Raffay Kristóftól, aki Csóka Ferenccel cserélt helyet, valamint Hajdú Ottónak is sikerült „átverekednie” magát Krémer Márkon. A futamot végül hibátlan védekezést bemutatva, Tőzsér Bence nyerte, akit Sebestyén Róbert kísért át a célvonalon a második helyen, a dobogó harmadik fokára pedig a hat előzést bemutató Csernik Csaba állhatott fel. A befutó további sorrendje: Kacskovics Krisztián (4), Hange László (5), Katona Kristóf Győző (6), Berényi Ádám (7), Kurfis Gergő (8), Raffay Kristóf (9), Csóka Ferenc (10), Simon Péter (11), Hajdú Ottó (12), Krémer Márk (13) és Papp Dávid Róbert (14). A versenyben futott leggyorsabb kört Csernik Csaba jegyezte, melyet az 5-ös géppel teljesített és ideje 23,714 lett.
Nyilatkozatok
Sebestyén Róbert (2. hely):
„Nagyon bíztam az erős szereplésben, mivel ez a kedvenc pályám. A 2. helyről rajtolva Bencével sikerült ellógnunk a mögöttünk haladóktól. Amikor biztonságosnak éreztem a távolságot, elkezdtem támadni az első helyért, de Bence hiba nélkül védekezett, úgyhogy nem sikerült megelőznöm. Tiszta, élvezetes verseny volt.”
Csernik Csaba (3. hely):
„Az időmérő edzésem pocsék volt, sikerült megfutnom az aznapi legrosszabb köridőmet ami a 9.helyre volt elég a rajtrácson.
A legjobb 6-ba kerülés volt a cél a versenyen amit sikerült is teljesíteni. Egy nagyon jól kezelhető, dinamikus gépet kaptam
ami nagyban segített, hogy egészen a 3.helyig meneteljek. Nagyon örülök, hogy itt Csömörön sikerült tovább növelni az előnyömet a bajnokságban.
Gratulálok mindenkinek.”
II. kategória
A tizenkét versenyzőt felvonultató, minimum 75 kg-osok kvalifikációs futamát Klenovszki András nyerte, akit a második helyen, egy tizeden belüli hátránnyal követett Fehér Tamás. Halász Péter és Csernik Csaba a második sorból várhatták a verseny megkezdését, majd Kacskovics Krisztián, Kollár Attila, Neudert Norbert, Horváth Norbert, Cziranku Dániel, Temesvári Csaba, Hajdú Ottó és Kovács Alexander következtek.
Simán jött el a mezőny a rajtot követően, majd az első kanyarokat követően Cziranku Dánielnek sikerült megelőznie az előtte haladó Horváth Norbertet. A negyedik körben Kollár Attila lendült támadásba Kacskovics Krisztián ellen, azonban a pálya belső részén rosszul helyezkedett és pozíciószerzés helyett két helyet is veszített, először Neudert Norberttel, majd Cziranku Dániellel szemben. Kicsivel később Csernik Csaba szánta el magát támadásra és sikeres előzést hajtott végre Halász Péter ellen, mellyel feljebb lépett az ideiglenes dobogó harmadik fokára, kicsivel hátrébb pedig Horváth Norbert és Temesvári Csaba előzték oda-vissza egymást, valamint Papp Dávid Róberttől is láthattunk két előzést. Miközben Csernik Csaba egyre nagyobb elánnal támadta az előtte védekezni kényszerülő Fehér Tamást, addig a mögöttük érkező vonatban Kacskovics Krisztián szúrt be Halász Péter mellé a verseny ötödik percében és vette át a negyedik helyet riválisától. Néhány körrel később Kacskovics Krisztián próbálta kifékezni az előtte haladó Csernik Csabát, az extrém rövidre sikerült féktáv miatt azonban Fehér Tamás mellé vetődött be és bár lendületet veszített, de pozíciót nem. Ugyan az ütközéstől Fehér Tamás leesett az ívről, de szerencséjére ebből senki sem tudott profitálni és megőrizhette második helyét, valamint folytatódhatott a Csernik Csabával vívott párharcuk is. A kavarodást Cziranku Dániel tudta kamatoztatni, aki a pálya utolsó szakaszán előzte meg Neudert Norbertet, aki egy körrel később megpróbált egy ellentámadást, mely azonban elsőre nem sikerült és Kollár Attila is megelőzte Norbertet, majd ugyanezzel a lendülettel Cziranku mellett is elment, de egy körrel később végül sikerült az előzés.
Az utolsó körök egy rendkívül izgalmas befutót produkált, ahol többek közt az utolsó métereken sikerült megelőznie Halász Péternek az előtte haladó Kacskovics Krisztiánt. Mielőtt azonban a mezőny nagy lendülettel átszáguldott volna a kockás zászló előtt, Klenovszki András fölényes győzelmet aratott a versenyen, a dobogó második fokát a remekül védekező Fehér Tamás szerezte meg, harmadikként pedig Csernik Csaba érkezett meg. A befutó további sorrendje: Halász Péter (4), Kacskovics Krisztián (5), Kollár Attila (6), Neudert Norbert (7), Cziranku Dániel (8), Horváth Norbert (9), Temesvári Csaba (10), Papp Dávid Róbert (11), Hajdú Ottó (12) és Kovács Alexander (13).
Nyilatkozatok
Klenovszki András (1. hely):
„Úgy érzem sikerült mindenkit, még magamat is meglepni az első rajthellyel. A szabadedzések alapján nem igazán volt bennem.
Lehet, hogy bátrabban dobtam be a gépet az utolsó körben …?
A futamra az egyes gépet húztam. Ennek nem igazán örültem mert a szabadedzésem tizedekkel rosszabbat tudtam vele menni mint a többivel.
Aztán egy előző futamon egész jól ment ez kis reményt adott.
Aztán a futam számomra jól alakult. Csernik Csabi feljött a harmadik helyre és támadta Fehér Tomit, így ő elkezdett védekezni és szépen lassan leszakadtak rólam.
Mondhatom unalmas verseny lett így belőle, de mivel ez volt az ezidáig egyetlen futamgyőzelmem a szezonba, nem bánom nagyon.”
Fehér Tamás (2. hely):
„Sajnos kb. 1 éve nem álltam dobogón, így nagyon örülök, hogy végre megtört a rossz széria és sikerült ismét kupával hazatérnem. Végre úgy jött ki az időmérő, ahogy elterveztem, sikerült három tiszta kört menni a végén, így a második helyről vághattam neki a versenynek. Ezt szerettem volna mindenképpen dobogóra váltani. Tudtam, hogy Halász Peti mögöttem szerencsére nem a legerősebb gépet húzta, így az elején próbáltam volna Klenovszki Andrisra némi nyomást helyezni. Ez sajnos nem igazán jött össze, és mire észbe kaptam, már Csernik Csaba ostromlott. Emiatt szinte az egész versenyt végig kellett védekeznem, ami nagyon nehéz volt, de nagyon élveztem is. Egyszer a mögöttem zajló kakaskodásból én is kaptam egy „oldalast”, Csaba pedig kétszer is be tudott bújni mellém, de mindegyik támadásból szerencsés íven jöttem ki. Innentől már csak annyi volt a feladatom, hogy az utolsó körökben is fenntartsam a koncentrációt. Gratulálok Andrisnak a megérdemelt győzelemhez, Csabának pedig a kreatív támadás-sorozathoz!”
Csernik Csaba (3. hely):
„Az időmérő edzés eredményével elégedett voltam ami a 4.helyre volt elég. Rajt utáni körökben érezhetően gyorsabb voltam Petinél és
egy kis hibáját kihasználva megtudtam előzni. Ezután Tomit próbáltam támadni de nagyszerűen védekezett, sajnos a futam végéig nem tudtam
megelőzni.Gratulálok Klenonak és Tominak.”
III. kategória
A szombati nap legnépszerűbb választásának a hármas kategória bizonyult, ahol összesen 19 versenyző teljesítette az időmérő edzést. Mindközül Virágh László tudott a leggyorsabban teljesíteni egy kört a rendelkezésre álló ötből, ezzel a rajtrács legelőkelőbb pozícióját foglalhatta el, mellyel többek közt a második helyről induló, 84 ezredes hátrányt magáénak tudó Makláry Dávidot előzte meg. A második sorból rajtoló Lantosi Dániel és Horváth Norbert ezredre azonos köridőt gokartoztak, így a második legjobb idő döntött, Dániel javára. Az ötödik helyről Gulyás László várhatta a verseny megkezdését, majd Temesvári Csaba, Klenovszki András, Harsányi Zoltán, Nagy Koppány, Dinya Attila, Fóth Barnabás, Pető Gábor és Bakó Zoltán következtek. A kategória „B” döntőjéből Kővári Viktor, Cziranku Dániel, Lind Zsolt, Ivanov Iván, Kassay Sándor és Hőgyes Attila sorrendben indulhattak a versenyzők.
Gond nélkül jött el a hármas kategória mezőnye a kockás zászló felcsapását követően, az első előzésre pedig az első kanyarokban került sor: Dinya Attilának sikerült Nagy Koppányt maga mögé utasítania. Virágh László hamar ellépett az üldözőktől, köszönhetően többek közt annak, hogy a második helyen Makláry Dávid védekező szerepbe kényszerült, Lantosi Dániellel szemben. Néhány körrel később, a mezőny végén Pető Gábor és Bakó Zoltán cseréltek helyet, Dinya Attila pedig egy újabb, sikeres előzést hajtott végre, ezúttal Harsányi Zoltán ellen. A következő körben Horváth Norbert próbált meg egy merész támadást Lantosi Dániel ellen, aki ennek eredményeként leesett az ívről. Norbert érezte, hogy a próbálkozás nem volt tiszta, és jelzett, hogy Dániel vegye vissza helyét, azonban ez nem sikerült. Lantosi szorult helyzetbe került, hiszen a visszalassulást követően ketten is közrefogták, végül pedig Gulyás László előzte meg, a zűrzavart kihasználva pedig Klenovszki András is elment az előtte haladó Temesvári Csaba mellett. A következő körökben Dinya Attila tudott újabb helyet javítania, ezúttal Temesvári Csabával szemben, Horváth Norbert pedig megkezdte Makláry Dávid támadását. Ezután továbbra is a mezőny ezen része került a figyelem középpontjába, ahol a versenyzők gyakran cseréltek helyet egymással, rövidebb-hosszabb időtartamra. Gulyás Lászlónak eleinte sikerült megelőznie Horváth Norbert, aki azonban körökkel később visszavette pozícióját, kicsivel később pedig már Klenovszki András is megelőzte Gulyást, Horváth Norbert pedig Makláry Dávidot támadta. A Horváth-Makláry párharc csúnya véget ért, hiszen a hosszú egyenesre ráfordulva, Horváthnak sikerült riválisa mellé érnie, aki azonban a belső ívre húzódott, így a két versenyző összeakadt, aminek eredményeként Dávid kiforgott és mindketten visszaestek a mezőny végére. Ezt követően Horváth kiállt a versenyből. Az eset után a második helyre Lantosi Dániel jött fel, mögötte pedig Klenovszki András, Gulyás László, Dinya Attila, Temesvári Csaba, Nagy Koppány, Harsányi Zoltán, Bakó Zoltán, Fóth Barnabás és Pető Gábor sorrendben érkeztek a versenyzők.
Az utolsó körökre izgalmas csaták vették kezdetét, de előzésre csak a mezőny végén került sor, ahol Harsányi Zoltán veszített pozíciókat Bakó Zoltánnal és Fóth Barnabással szemben. A futamot végül utcahosszal nyerte Virágh László, a második helyre Lantosi Dániel érkezett meg, míg a dobogó harmadik fokára, a hetedik helyről rajtoló Klenovszki András állhatott fel. Az „A” döntő befutójának a további sorrendje: Gulyás László (4), Dinya Attila (5), Temesvári Csaba (6), Nagy Koppány (7), Bakó Zoltán (8), Fóth Barnabás (9), Harsányi Zoltán (10), Pető Gábor (11), Makláry Dávid (12) és Horváth Norbert (13). A kategória „B” döntője sem nélkülözte az „A” döntőben tapasztalt izgalmakat és látványos csatákat. A döntő végül a második helyről induló Cziranku Dániel (14) győzelmével ért véget. A futam legnagyobb csatáját kétségtelenül mögötte vívták a versenyzők, Lind Zsolt, Kassay Sándor és Kővári Viktor részvételével. Az utolsó pontszerző helyet végül Lind Zsoltnak (15) sikerült megkaparintania, mellyel Kassay Sándort (16), Kővári Viktor (17), Ivanov Ivánt (18) és Hőgyes Attilát (19) sikerült maga mögött tudnia. A kategória versenyen futott leggyorsabb körét Virágh László jegyezte, melyet az ötös gokarttal teljesített és ideje 24,127 lett.
Nyilatkozatok
Lantosi Dániel (2. hely):
„Fent aztán lent és ismét fent. Így tudnám jellemezni ezt a futamot.
Az edzéseken már egy ideje sikerül hozni az élmezőny tempóját, amit végre az időmérőre is át tudtam menteni, aminek az eddigi legjobb rajtpozíciómat köszönhettem (3.).
A géphúzásnál nem voltam a legszerencsésebb, egy nem túl acélos példánnyal kellett mennem…
Ennek ellenére tudtam támadni a második helyért Makláry Dávidot egészen addig, míg le nem löktek az ívről és 2 pozíciót veszítettem.
Higgadt tudtam maradni és mentem a többiek után. Nem sokkal később javítottam is egy helyet, majd közvetlen közelről figyelhettem Horváth Norbi és Makláry Dávid csatáját, ami a kicsúszásukkal végződött, így a 2. helyen intett le a kockás zászló.
Ehhez persze kellett, hogy az utolsó néhány körben Klenovszki András igen kemény támadásait kivédekezzem. Nagyon kemény, de nagyon fer és élvezetes meccset vívtunk.
Mindent összevetve nagyon örülök az eredménynek!
A második dobogó, ’hazai’ pályán, ugyanis a Kart Farm bajnokságában kezdtem tavaly az amatőr gokartos ’karrieremet’.
Szeretném hasonló formában folytatni a szezont…”
Klenovszki András (3. hely):
„Az időmérő nem sikerült túl jól, különösen annak fényében, hogy a két tizeden belüli különbség is csak a hetedik helyre volt elegendő.
Viszonylag jó gokartot húztam, gondoltam így sikerül egy kellemesen harcos futamot futnom.
Ez meg is lett. Sikerült nem hibáznom és egész jól kihasználni az előttem vezetők hibáit.
Végül már a második helyért harcoltam Lantos Danival, párszor picin múlott, hogy nem sikerült megfognom őt, de aztán csak kivédekezte.
A harmadik hely is kellemes meglepetés lett.”
IV. kategória
Az összes kategória közül a négyes kategóriában hódították el a legnagyobb előnnyel a pole pozíciót, hiszen az élről induló Nagy Koppány kicsivel több, mint 1 tizeddel előzte meg a második és harmadik helyről induló bajnoki riválisait, Márton Balázst és Virágh Lászlót. Kosztolányi Ádám a negyedik legjobb időt gokartozta, őt Neudert Károly, Makláry Dávid, Kádas Zsolt, Rozvadszky Csaba, Schmickl András, Murvai Tamás, Kővári Viktor, Rácz Tibor és Molnár József követtek. A „B” döntőből Farkas Gábor és Király Péter indulhattak.
Hibátlanul jött el a rajtnál a mezőny, az első helycserére pedig az első kanyarokban került sor, ahol Kővári Viktornak sikerült elmennie Murvai Tamás mellett, miközben Molnár József Rácz Tibort előzte meg. A következő körben Kővári Viktor egy újabb előzéssel örvendeztette meg a nagyérdeműt, amikor Schmickl Andrást utasította maga mögé, akinek ezt követően Murvai Tamás támadására kellett koncentrálnia, de Tamás végül sikeresen „törte” át András védelmét és lépett egy hellyel feljebb. Néhány körrel később, a verseny ötödik percében Murvai Tamás lendült ismét támadásba, ezúttal Kővári Viktor ellen, akit sikerült is megelőznie, miközben Kosztolányi Ádámot egyre nagyobb elánnal támadta Neudert Károly. Fél távot elhagyva, az élen magabiztos előnyt kigokartozva haladt Nagy Koppány, a második helyen haladó Márton Balázs pedig egy négyes fogat élén robogott, melyet Virágh László, Kosztolányi Ádám és Neudert Károly alkottak. Tőlük leszakadva, egy ötfős vonat érkezett, Makláry Dávid, Kádas Zsolt, Rozvadszky Csaba, Murvai Tamás és Kővári Viktorral a „fedélzeten”, majd szintén kicsit távolabb, Schmickl András és Molnár József küzdöttek egymással, a sort pedig Rácz Tibor zárta. A tizedik percben sor került a verseny következő előzésére, ekkor Kosztolányi Ádámot ugrotta át Neudert Károly.
Az utolsó körökre a legnagyobb izgalmat a Kővári Viktor, Murvai Tamás párharc szállították, ahol eleinte Viktornak sikerült megelőznie Tamást, aki azonban az utolsó egyenesre nagyobb ívben fordult rá és a jobb kigyorsításnak köszönhetően, a leintés pillanatában végül megelőzte versenytársát. A futamot az izgalmakból mindvégig kimaradó Nagy Koppány nyerte, a dobogó második és harmadik fokára pedig Márton Balázs és Virágh László állhattak fel. A befutó további sorrendje: Neudert Károly (4), Kosztolányi Ádám (5), Makláry Dávid (6), Kádas Zsolt (7), Rozvadszky Csaba (8), Murvai Tamás (9), Kővári Viktor (10), Schmickl András (11), Molnár József (12) és Rácz Tibor (13). A kategória „B” döntőjében nem történt változás a rajthoz képest, így azt Farkas Gábor (14) nyerte, Király Péter (15) előtt. A verseny leggyorsabb körét a rajt-cél győzelmet szerző Nagy Koppány futotta meg a 12-es gokarttal, 24,223-as idővel.
Nyilatkozatok
–
A csömöri pálya hozta a kötelezőt és mindegyik kategóriában izgalmas összecsapásoknak lehettünk tanúi. A bajnokság következő, kilencedik állomásának a százhalombattai Battaring ad otthont, melyre szintén Augusztusban kerül sor, ám ezúttal nem az első, hanem annak utolsó szombatján, 30-án. Kérünk minden kedves versenyezni vágyót, hogyha biztosan tudja, hogy részt vesz a futamokon, akkor minél előbb adja le nevezését az info@amatorgokart.hu címen, ezzel is megkönnyítve a Szervezők munkáját! A nevezésnél mindösszesen az induló nevét és a választott kategóriát/kategóriákat kell megadni.
Szerző: Vincze András