HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

OAGB 2011/02. futam – nyilatozatok

I. Kategória

1. helyezett – Lencsés Bálint

„Ez a pálya a talaja miatt nem tartozik a kedvenceim közé. A szabadedzések alatt kanyarról kanyarra ismerkedtem a gépekkel és a gumikkal. Majd időmérőn „robbant a bomba”. Életemben másodszor futottam pole-t az AGB-ben M. Krisz előtt. Különösen akkor örültem, amikor kihúztam a 7es gépet. Nagyon tetszett a futóműve és az ereje is fantasztikus volt. 20 kg súlyt raktam be, a nagyobb tapadás érdekében. 87 kg-osan, egy stressz mentes futamot teljesítve arattam le idei első győzelmemet.”

2. helyezett – Mihály Krisztián

„Többek unszolására elindultam 1-es kategóriában, szerették volna látni, hogy teljesítek időmérőn, amikor én kezdem. Hungarokartban eleve felejtő, rosszul bánik a pálya az első pár időmérőzővel, nem is jött össze, csak a második hely. Húzásnál sikerült egy közepes gépet szerezni, ezt megpakoltam 30 kilóval, előlem Bálint indult ugyanennyivel, mögülem pedig Orsi időmérős beállításokkal. Rajt után Bálint egyből elszakadt, Orsi pedig támadott egy-két körön keresztül, majd a célegyenesre fordító kanyarban hozzámért, picit lecsúsztam, ő pedig szűken tartva mellém tudott jönni, megelőzött, majd ott is hagyott. Mögöttem Gyurisék csatázgattak, ezért el tudtam tőlük szakadni, a verseny felétől már csak kartozgattam. Harmadikként értem be, végül második lettem, mert Orsi előzését szabálytalannak ítélték.”

3. helyezett – Vörös Orsi

Hamarosan…

II. kategória

1. helyezett – Szántó Tamás

„Az időmérőn elért eredményem az Eurocenterhez hasonlóan megint csak nem tetszett, de a kör hibátlannak volt mondható, így végül ismét elég lett a pole-pozícióra. Bár Reich Balázs, és Boldizs Bence (két OAGB Endurance-s csapattársam 🙂 is 1 tizeden belül kvalizott hozzám képest, úgyhogy meleg pite volt. A versenyen a kezdeti bizonytalankodást követően hamar megtaláltam a ritmust, és sikerült elszakadnom az üldözőktől. A verseny vége felé egy bolyt értem utol lekörözéshez, de ekkor kicsit visszavettem a tempóból, nem is szándékoztam lekörözni őket, mert a mögöttem kialakult Riba-Boldizs, illetve Riba-Reich csaták az említett vetélytársak nagymértékű lemaradását jelentették. Majd mikor láttam, hogy Krisztián túljutott mindkettőjükön, kénytelen voltam lekörözni az elém kerülő bolyt, amiben elmelegedtek a gumik is a gépemen, de kevés volt hátra, így ez is elég volt a győzelemhez. Nagyon boldog vagyok az eredménnyel. Gratulálok a dobogósoknak.”

2. helyezett – Riba Krisztián

„A kvalit szépen elrontottam, nem tudtam egy értelmes kört se menni, de mindezt magamtól. A verseny tetszett, tudtam előzgetni is és a tempóm is jó volt, míg utol nem értem Bencét aki nagyon jól tartott. Végig ütöttem, vágtam hátha hibázik, de ezt nem tette meg nagyon sokáig.

Majd jött egy sokak által vitatott előzés. Erre csak annyit tudok mondani, hogy nem tudsz úgy meglökni abban a jobbos kanyarban, hogy a következő balost ne tudjam bevenni szűken. Csak a gázról kellett volna leszállni, de Bence még fiatal és ezekből tanul, és gondolom ez még egyszer nem fog menni ellene. Nem azért sodródott ki, mert előtte egy kanyarral meglöktem, hanem azért, mert egy rosszabb ívről (amit az én lökésem idézett elő) azt a bal kanyart úgy akarta bevenni, ahogy előtte addig tette. Sok volt, de ezt mindenki másképp látja. Én így látom. A többi kicsit sem érdekel, Bencével megbeszéltük, és ha idősebb lesz, és faterja engedi még sörözni is fogunk! Szántó Tomit már nem tudtam megfogni. De ez nem lesz mindig így, remélem!”

3. helyezett – Reich Balázs

„A szabadedzések alapján magabiztosan vártam az időmérőt, mert éreztem, hogy odaérhetek egy jó rajtpozícióra, ami ezen a pályán már fél siker. Sikerült is végül egy jó kört összeraknom, alig maradtam el Tomitól. A rajt sima volt, ráadásul a mögöttem rajtolók rögtön a visszafordítóban egymásnak estek, úgyhogy kicsit el tudtunk szakadni már az elején. A 3-as gép nem volt rossz, egy-két körtől eltekintve egész egyenletesen tudtam is tartani a tempómat. Tomi szép lassan elhúzott és ekkor még nem is nagyon kellett hátrafelé figyelnem, úgyhogy a verseny első fele elég eseménytelenül telt. Aztán Krisztián megelőzte Bencét és pár körrel később már a nyomomban is volt. Ráadásul épp ezekben a körökben kezdtek elmelegedni a gumik, folyamatosan estem le az ívekről, úgyhogy nem voltam valami nagy megfejtés számára a visszafordítóban. Ez van, nyilván le lehetett volna védeni, de elég volt egyszer egy kicsit elszámítani magam és máris mellettem volt. Szerencsére Bencét magam mögött tudtam tartani a nagy küszködésben és aztán szép lassan újra „összeállt a kép”. Összességében nagyon elégedett vagyok a dobogóval, a hétvége előtt is ez volt a célom, plusz megint tanultam egy kicsit.”

III. Kategória

1. helyezett – Nyuka Gábor

„Az időmérő szerencsére jól sikerült mind a két kategóriában. A 3as kategóriában sikerült egy pole-t futni. Mind a két versenyre az 1-es gépet húztam, ami egy közepes gépnek számított a szabadedzések alatt, viszont nekem nagyon feküdt és a tapadás is elég stabil volt, ami fontosabb ezen a pályán, mint az erő. A 3-as kategória versenye számomra a totális „örömgokart” volt, az elején csúszkált a gépem, de nyugodtan mentem és néhány kör után bemelegedtek a gumik. Sikerült meglógnom Csáki Úr elől, ezután már csak a legjobb körön próbáltam csiszolni, ami sikerült is, mert összejött a hétvége leggyorsabb köre.”

2. helyezett – Csáki Zoltán

„A 3-as kategóriában negyedikként indultam. Már a harmadik körömben megfutottam az aktuális pole-t. A negyedikben (most már nem árulok el nagy titkot) próbáltam nagyobb lendülettel ráfordulni a utolsó mért körömre, amiben túl nagyon akartam, ezért kétszer is eltávolodtam az általam ideálisnak vélt ívről. Amitől tartottam megtörtént, Gaba egy jól összerakott körrel megelőzött, talán egy kicsit másolva a előbb használt taktikámat 😉 A verseny első két körében próbáltam őt szorongatni, de jobbnak láttam belassítani a mögöttem jövőket. A tervem az volt, hogy 4-5 kör döcögés után utána eredek, de ez csak részben sikerült, mert a 8-as gép nagyon csúszkált. Közben Gaba jobbnál jobb időket ment, így már csak a lekörözések éltettek. Mindkettőnek nyugodt futama volt, nem úgy, mint a Patriknak, akinek végig védekeznie kellett! Gratulálok neki a hármas kategória dobogójához, igencsak megdolgozott érte.”

3. helyezett – Dömötör Patrik

„Az időmérő nagyon jól sikerült ahhoz képest, hogy milyen erős volt a mezőny. A futamon sajnos kihúztam az egyik legrosszabb gépet, és ha csak pár körig is, de tudtam vele támadni Chucky-t. Ezek után fényesedni kezdtek a gumijaim és már csak a védekezésre tudtam koncentrálni, ami viszont nagyon jól sikerült mivel ki tudtam védekezni Bálint és Krisztián támadásait és sikerült befutni a 3. helyen, aminek nagyon örülök.”

4. helyezett – Lencsés Bálint

„Magyarország legerősebb kategóriája véleményem szerint itt gyűlt össze. Kvalifikáción 2. időt mentem, ami ezen a pályán nem túl előnyös, mivel még hidegek a gumik. 5. rajtkockába álltam be és innen kezdődött el a verseny. Hihetetlen koncentrációt igénylő futamon vagyunk túl. Sikerült megelőznöm M.Kriszt, de ennél előbb nem jutottam, mivel az előttem lévő jól védekezett. Mögöttem szinte minden második körben más volt. Kálmán, Krisz, Tomi, Riba…Változatos és izgalmas verseny volt. Végül negyediknek értem be!”

8. helyezett – Riba Krisztián

„Erről a kvaliról nem érdemes beszélni, ilyen rosszul még nem ismertem fel gépet sose. Tudtam már az első körben hogy mi a baj vele, de nem tettem azt, amit később már tudtam, hogy meg kellett volna lépnem. Utolsó előtti lettem. A verseny már tetszett, tudtam előzni egy párat, de a végén a túl sokat akarásom megbosszulta magát és megpörögtem, visszaestem a kezdő pozícióba. Gratulálok Nyúka Gabeee-nak, rám vágott két kört. Ezt majd mi megbeszéljük, a sajtót nem vonnám bele. A bajnokság pedig igazán szoros lett, bárcsak a vége előtt két futammal állna így!”

IV. Kategória

1. helyezett – Csáki Zoltán

„Az időmérőt 3. ként kezdtem a 4-es kategóriában, leginkább Gabától tartottam, mert fekszik neki a pálya és többet edzett itt, mint én. Megnyugtató volt látni, hogy csúnyán elkentem a száját 🙂 Kálmántól tartottam még leginkább, mert közel sem volt hibátlan az 5. köröm. A verseny elején szűkebbre vettem a kanyarokat, majd amikor láttam, hogy Kálmán kezd kissé leszakadni, akkor megpróbáltam meglógni. Ami nem sikerült, mert a hármas gép nem szerette a balos kanyarokat. Próbáltam nem elmelegíteni a gumikat és a kijelzőn figyelgettem, hogy Kálmán ideje mennyivel villan fel az enyém után, és hogy tudott-e hozni rajtam. Az utolsó pár kört kényelmesen el tudtam spórolni, így egy pillanatig se éreztem veszélyben az idei első győzelmemet.”

2. helyezett – Topor Kálmán

Hamarosan…

3. helyezett – Nyuka Gábor

„A 4-es kategóriában időmérőztem először és nagyon jó kört mentem, de utánam egy teljesen egyszerű trükkel sikerült átvernie Chuckynak. A múltkori nyilatkozatomban már mondtam, hogy ő nagy csibész:). A trükköt ellesve Topor Kálmi is megvert. A 4-es kategória versenyén a harmadik helyről indultam, amit nem akartam kockáztatni, hiszen hosszú még a szezon. Próbáltam támadni Topor Kálmán barátomat, aki sokkal lassabb géppel ment, de jól védekezett és ezért jár a gratula neki.”