Sikerrel jártak azok a bátor gokartosok, akik vették a fáradtságot és az ijesztőnek tűnő időjárás ellenére is kijöttek a Campona gokartpályára vasárnap. Az AutoCity Amatőr Gokartbajnokság 5. fordulója ugyanis nem várt nagy csatákat hozott a versenyzők számára.
Azoknak is bőven jutott az adrenalinból, akik nem neveztek, hanem a pálya szélén izgulták végig a versenyeket, mivel minden egyes helyért, minden egyes futamban látványos küzdelmeket láthattunk. Az eső már a reggeli órákban szemerkélt, ami az időmérők folyamán több bonyodalmat okozott, hiszen az esős-csúszós időmérő köröket futott versenyzők dolga sokkal nehezebb volt, mint a még száraz pályán futott társaiké. Ennek következtében néhány ígéretes versenyző csak a hátsóbb sorokból rajtolhatott el a délutáni versenyeken. Ilyen volt például Hoffer Károly is, akinek az időmérésén éppen esett az eső, így a tőle megszokott jó időeredmény helyett ezúttal csak a 9. helyről tudott elindulni.
Az 1. kategóriában érezhető volt a Schreiber család fölénye: Schreiber László, Norbert és Roland az időmérőn a 3-5. helyekre kvalifikálták magukat. A Pole-t ellenben legnagyobb meglepetésre nem a 2. helyen végzett Bujtás Csabának, hanem a bajnokságban a 3. helyen álló Lichtenberger Zsoltnak sikerült megszereznie. Az „A” döntő hét fős mezőnyének 6. helyéről Varga László rajtolhatott, majd a hazai pályán versenyző Balog Lajos zárta a sort. A döntő során a mezőny alaposan átrendeződött, s noha folyamatosan támadták, Lichtenberger Zsoltnak sikerült mindvégig megőriznie első helyét. Ezzel az eredménnyel pedig további értékes pontokat szerzett a bajnoki pontversenyben, ahol jelenleg a 3. helyen áll. Varga Lászlónak az utolsó előtti rajtkockából sikerült előreküzdenie magát egészen a dobogó 2. fokáig, míg a bronzérmet Bujtás Csaba szerezte meg. A bajnoki tabella élén továbbra is Bujtás Csaba áll, őt 19 ponttal lemaradva Varga László követi, a 3. hely a 71 pontos Lichtenberger Zsolté.
A 2. kategóriában Karl Gábor ismételten Pole-hoz jutott, és azt – a korábbiakkal ellentétben- meg is tudta őrizni. Mindehhez persze kellett némi szerencse, konkrétan az, hogy a mögötte autózó népes mezőny a futam minden szűk kanyarjában az előzések és ütközések miatt alaposan lelassuljon. A tülekedésnek egyaránt akadtak nyertesei és vesztesei. A 2. rajtkockából induló Plavecz Gábor például így csúszott vissza az 5. helyre, Vízkeleti János pedig az 5.-ről a 7. helyre esett vissza. Janecskó Adrián és Németh Attila ezzel szemben folyamatosan küzdötték magukat előre, így végül mindketten 2 pozícióval előrébb tudtak végezni: Janecskó a 2., Németh a 4. helyen. Bálint F. Gyulának kevésbé sikeresen végződött a futam: először ügyes előzésekkel előretört egészen a 4. helyig, majd az egyik kanyarban az előtte levő versenyző műszaki hibája miatt kicsúszott, így végül a 6. helyen tudott célbaérni. A pontversenyt továbbra is Karl Gábor vezeti 113 ponttal, mögötte Hoffer Károly áll, majd Vajk Gábor következik.
A 3. kategóriában meglepetés-eredmény született: a nedves aszfalton Tölgyesi Ádám érte el a legjobb időeredményt. Kemény ellenfelekkel kellett szembenéznie, ha meg akarta tartani az 1. helyet, hiszen a kategória mindkét ásza, Kiss Attila II. és Dobrovits Zsolt is közvetlenül mögüle rajtoltak. A páros már a rajt után támadni kezdte Tölgyesit, aki így végül a 4. helyre csúszott vissza, miközben a duó mindkét tagja alaposan elhúzott a mezőnytől. A dobogó 3. fokára a 6. helyről előretörő Djurecz Imre állhatott fel, az 5. helyen Szabó Gábor, a 7-en Tóth Péter végzett. Közéük pedig a 4. pozícióból visszaesett Molnár István érkezett be. A bajnokságot 4 győzelemmel továbbra is Dobrovits Zsolt vezeti, őt Kiss Attila és Bedi Péter követik a sorban.
A csapatversenyben a hazai párosok, a Campona I. és Campona II. csapatok taroltak, a Németh Attila-Hoffer Károly alkotta AutoCity team csak a 6. lett.
Szerző: Vida Ági