A Hobby Cart Kupa sorozat harmadik állomásának a Budaring adott otthont, mely új pályaként került be a 2014-es versenynaptárba. A pálya egyébként nem ismeretlen a bajnokság szervezőinek, hiszen 2001-ben és 2002-ben már rendeztek itt futamot, az akkor még Amatőr Gokart Bajnokság (ma OAGB) néven futó sorozat számára. A rendkívül tempós, ugyanakkor technikás és hosszú vonalvezetésű pálya azonnal elnyerte a versenyzők tetszését, és köszönhetően a többnyire széles nyomvonalnak, előzésekben és izgalmakban sem volt hiány. A szombati versenyek eseményeinek a szöveges kivonatát a lenti sorokban találjátok.
Light kategória
A kilenc nevezőt felvonultató light kategória időmérőedzésén Joó Botond bizonyult a leggyorsabbnak és magabiztos előnnyel szerezte meg a pole pozíciót, míg a második leggyorsabb időt Nagy Marcell futotta meg. Keceli Tivadar a címvédő Schmickl Balázzsal osztozott a második soron, majd az újonc Bertalan Márton Bálint, Papp Dávid Róbert, Lutz Barnabás, Berényi Ádám és Kozma Simon következtek.
Az izgalmasra sikerült light kategória versenyén már rögtön az első körben láthattunk egy helycserét, amikor is Keceli Tivadar előzte Nagy Marcellt, mely végül nem tartott ki a verseny végéig, és Marcell a hetedik körben visszavette pozícióját. A mezőny közepén is történt egy első körös helycsere, amikor is Papp Dávid Róbert előzte Bertalan Márton Bálintot, aki az ötödik körben egy határozott mozdulattal Schmickl Balázst is maga mögött tudta, mellyel a negyedik helyig lépdelt előre. Bertalan Márton Bálint a verseny közepén Kozma Simonnal előzték oda-vissza egymást, de végül megőrizte a hatodik pozícióját, miközben Lutz Barnabás mindkét versenyzővel nagyot csatázva szerezte vissza a hetedik helyet. A kilencedik helyről induló Kozma Simon ígéretes lendülettel lépdelt előre, hisz a 7. körben már a hatodik helyen versenyzett, ám a 9. körtől kezdődően fokozatosan esett vissza, a versenyt pedig kénytelen volt ott befejezni, ahol elkezdte. Berényi Ádám számára nem alakult biztatóan a verseny, hisz a rajtnál egy helyet veszített, ám az utolsó körökben sikerült visszavennie a 8. helyet és Kozma Simon előtt megpillantania a kockászászlót.
Az izgalmakból ugyan nem maradt ki, de vezető pozícióját egy pillanatra sem adta át másnak az élen haladó Joó Botond, aki egy kellemes kis vonatot húzva maga mögött szerezte meg a kategória és pályafutása első győzelmét. A dobogó második és harmadik fokára Nagy Marcell és Keceli Tivadar állhatott fel, majd Papp Dávid Róbert (4), Schmickl Balázs (5), Bertalan Márton Bálint (6), Lutz Barnabás (7), Berényi Ádám (8) és Kozma Simon (9) következtek. A verseny leggyorsabb körét Nagy Marcell jegyezte, aki a 7-es gokarttal 47,260-as kört futott.
Nyilatkozatok
Joó Botond (1. hely):
„Nagyon nagyon vártam a hévégét . Az edzéseken jó nak tünt az időm , de nem számítottam polera . A versenyen szerettem volna meglépni a többiek elöl de ez nem sikerült . Láttam hogy hátul a többiek elég sűrűn váltogatják a helyeket , ezért inkább biztosra akartam menni , kocsit beáltam védekezni ezért belasultam . A vége elég szoros volt 5 voltunk egymáshoz nagyon közel, de végül sikerült első futam győzelem Gratulálok a többieknek !”
Lány kategória
A lányoknál ezúttal sajnos elmaradt az első 2 futamon megszokott nevezőszám, hiszen mindössze öten mérettették meg magukat az időmérőn. Ennek ellenére a lányok gondoskodtak róla, hogy ne kelljen a nagyérdeműnek unatkoznia, az időmérő edzésen pedig Csáki Tímea, magabiztos előnnyel szerezte meg a pole pozíció, a második helyezett, Bencze Tünde elől. Deák Gyöngyvér hasonlóan a G1-es eredményéhez, a Budaringen is a harmadik legjobb időt gokartozta, majd Bíró Zsóka és Mártai Cintia következtek.
A lányok versenyén már a rajtnál megtörtént a futam első és egyben egyetlen helycseréje, amikor is Mártai Cintia utasította maga mögé az előtte haladó Bíró Zsókát. A lendületes támadás ellenére a két versenyző nem tudott egymástól elszakadni és egészen a futam leintéséig szolgáltatták az izgalmakat, miközben az élen haladó Csáki Tímeának néhány körig kellett védekeznie az őt támadó Bencze Tündével szemben, de utána már saját tempóját gokartozva szakadt el üldözőjétől és magabiztos előnnyel zsebelte be a 25 pontot érő győzelmet. A dobogó második fokára Bencze Tünde, a harmadikra pedig a csatározások forgatagából kimaradó Deák Gyöngyvér állhatott fel, akiket Mártai Cintia és Bíró Zsóka követtek a negyedik és ötödik helyeken. Mesterhármassal zárva a hétvégét, a verseny leggyorsabb körét is Csáki Tímea futotta meg, melyet a 12-es gokarttal teljesített és ideje 47,040 lett.
Nyilatkozatok
Bencze Tünde (2. hely):
„Első körben gratulálok a győztesnek. Másod körben sajnálom, hogy nem sikerült megszereznem a pole-t, de nem lehet mindig elsőnek lenni, így ennek is örülök. 🙂 Megpróbáltam az elején átvenni az első helyet, de ez nem sikerült. A Timinek sikerült jó gépet húznia és hiába volt az enyém is hasonlóan jó, nem sikerült utolérni. A 3. helyezett eléggé le volt maradva, így az utolsó 5 kört azt ellazáztam…:)”
Deák Gyöngyvér (3. hely):
„Idén kezdtem meg az első HCK szezonomat a lány kategóriában. Örülök hogy itt lehetek, mint amatőr versenyző és képviselhetem a Molnár Racing Team-et. Már 3 verseny után nagyon jól érzem magam ebben a közegben, jó a hangulat, a szervezés, és izgalmas versenyek zajlanak kiváló ellenfelekkel. Minden versenyt izgatottan várok, hiszen a gokart pályák nagy részén még nem jártam, nagy a kihívás versenyről versenyre, így volt ez a Budaringi pályán is. Úgy érkeztem a pályára, hogy itt az esély egy szép eredmény elérésére, mivel a Budaringi pálya mindenki számára újdonság volt, mindenki csak most ismerkedett meg vele.
A pénteki és szombati szabadedzéseket is kihasználtam gyakorlásra, úgy érzem elég hamar sikerült ráéreznem a pálya ritmusára, bár az időm még elmaradozott kissé a rutinosabb versenyzőkhöz képest.
Az időmérős köröm végül a 3. rajtpozíció megszerzéséhez volt elég, amivel elégedett voltam, mert a napom addig legjobb idejét teljesítettem. Akkor láttam hogy az előlem indulók, Timi és Tünde nagyon gyors, és nehéz lesz megfognom őket a versenyen.
A rajtot jól sikerült elkapnom, és szerencsém is volt, mert mögöttem a lányok, Zsóka és Cintia a rajtot követően összeakadt és lemaradt. Ez a pálya hátsó felében realizálódott bennem, és megnyugtatott, hogy támadástól nem kell tartanom a futamon. Figyelhettem csak előre, próbáltam szorosan követni Timit és Tündét, de mindketten hiba nélkül mentek. Mivel körönként pár tizeddel lassabb voltam náluk, szépen lassan lemaradoztam a futam második felére, majd próbáltam tartani egy átlag tempót, csak megmaradjon a távolság a követők előtt. Végül harmadikként intett le a kockáz zászlóval Krisztián a futam végén 🙂
Köszönet Lacinak és Norbinak a jó gépekért, a tanácsokért , és mindenért. 🙂
Nagyon élveztem a hétvége minden percét, örömmel tölt el, hogy végre dobogóra állhattam és egy kupával indulhattam el hazafelé 🙂
Gratulálok a lányoknak, szép verseny volt! :)”
I. kategória
A tizenhat nevezőt és izgalmas rajtrács összetételt felmutató egyes kategória időmérőedzését Csernik Csaba nyerte, megelőzve ezzel a kategória két hölgy versenyzőjét, a második és harmadik helyről induló Gaál Zsófiát, valamint Csáki Tímeát. A negyedik legjobb időt Kurfis Gergő gokartozta, akit a harmadik sorból induló Berényi Ádám és Zsigri Márton követtek. A rajtrács további része az alábbiak szerint alakult: Krémer Márk, Kacskovics Krisztián, Katona Kristóf Győző, Hange László, Furcsa Zsolt, Kis Gábor és Papp Dávid Róbert. A „B” döntőből Hajdú Ottó, Simon Péter és Csonka Gyula indulhattak.
Az 1-es kategória versenyén Csernik Csaba győzelme egy pillanatig nem volt kérdéses, miközben a dobogó két másik fokáért Gaál Zsófia és Csáki Tímea harcoltak a futam egészén. A mezőny többi részén is izgalmas összecsapásokat láthattunk, hiszen az első körben Berényi Ádám előzte Kurfis Gergőt és jött fel a negyedik helyre, Gergő pedig két helyet veszítve, Zsigri Márton mögött találta magát. Ugyancsak az első körben cserélt helyet Katona Kristóf és Kacskovics Krisztián, ám egy körrel később Krisztián visszavette pozícióját és hatalmas tempóval tört előre és remek előzéseket bemutatva, a 11. körben már Berényi Ádámot is megelőzve a 4. helyen száguldott és dolgozta le a lemaradását a második és harmadik helyen csatázó Gaál-Csáki pároshoz képest. Így mind Berényi Ádám, mind pedig Zsigri Márton újra a rajtpozícióikat, az ötödik és hatodik helyet foglalhatták el. Kurfis Gergő a futamon fokozatosan esett vissza, egészen a hetedik helyig, majd az utolsó körben egy szabálytalan előzés miatt végül 2 helyes büntetéssel a kilencedik helyen zárta a futamot. A döntés értelmében Katona Kristóf és Krémer Márk lépett egy hellyel előrébb, ahol Kristóf a 11. körben előzte meg Márkot. Nem zárt túl fényes futamot Hange László sem, akit a rajtnál Furcsa Zsolt előzött meg, majd a verseny utolsó felében Kis Gábornak is sikerült elmennie mellette, így két helyet veszítve végül a 12. helyen fejezte be a megmérettetést, miközben Furcsa Zsolt az utolsóelőtti körben előzte meg Kis Gábort. Papp Dávid Róbert visszalépése után, az A döntőből indulhatott Hajdú Ottó, de a versenyen végül nem sikerült javítania, így a 13. helyen haladt át a célvonalon.
Mindezek fényében, a futamot Csernik Csaba nyerte, akit Gaál Zsófia és Csáki Tímea követtek a dobogóra. A negyedik helyen Kacskovics Krisztián ért célba, majd Berényi Ádám (5), Zsigri Márton (6), Katona Kristóf Győző (7), Krémer Márk (8), Kurfis Gergő (9), Kis Gábor (10), Furcsa Zsolt (11), Hange László (12) és Hajdú Ottó (13) következtek. A „B” döntőben végül nem történt változás, így azt Simon Péter (14) nyerte, Csonka Gyula (15) előtt. A verseny leggyorsabb körét a 12-es gokarttal száguldó Kacskovics Krisztián futotta, 46,770-es idővel.
Nyilatkozatok
–
II. kategória
Halász Péter bizonyult a leggyorsabbnak a kettes kategória kvalifikációján és szerezte meg a pole pozíciót, míg mellőle, a második rajthelyről Neudert Norbert indulhatott. A második soron Csernik Csaba és Horváth Norbert osztoztak, majd Bleszák Tibor, Klenovszki András, Kacskovics Krisztián, Fehér Tamás, Gaál Zsófia, Virágh Péter, Kollár Attila, Furcsa Zsolt és Szabó Martin következtek. A kategória „B” döntőjéből Hajdú Ottó, Szemerey Viktor, Gulyás László, Temesvári Csaba, Linninger Milán, Diószegi Szabolcs, Zsigri Márton és Márki Róbert sorrendben indulhattak a versenyzők.
Az A döntőben Kacskovics Krisztián nem tudott rajthoz állni, így végül 12 versenyző vágott bele a 16 körös megmérettetésen. Ugyan a kettes kategória futamán a rajttól egészen a leintésig láthattunk izgalmas és kemény összecsapásokat, végül mindössze két helycserére került sor. Bleszák Tibor az első kör végén egy rosszul sikerült előzési kísérlet eredményeként lecsúszott az ívről, így az őt szorosan követő Klenovszki András szinte ellenállás nélkül lépett egy hellyel feljebb, a rajtnál pedig Szabó Martinnak sikerült megelőznie Furcsa Zsoltot. Az egyik legizgalmasabb párharc kétség kívül az élen zajlott, Halász Péter és Neudert Norbert között, ám Péter hibátlan védekezéssel őrizte elsőségét, egészen a leintés pillanatáig. Mögöttük a Csernik-Horváth-Klenovszki-Bleszák négyese tették próbára egymást, hátrébb pedig Gaál Zsófia, Virágh Péter, Kollár Attila és Szabó Martin küzdöttek egymással. A futam végül Halász Péter győzelmével ért véget, akit Neudert Norbert és Csernik Csaba követtek a dobogó második és harmadik fokán. A befutó további sorrendje: Horváth Norbert (4), Klenovszki András (5), Bleszák Tibor (6), Fehér Tamás (7), Gaál Zsófia (8), Virágh Péter (9), Kollár Attila (10), Szabó Martin (11) és Furcsa Zsolt (12).
A „B” döntőben 8 versenyző állhatott rajthoz és ezúttal az első 3 helyért osztottak pontot, hisz az összesített eredmény tekintetében ezek a 13., 14. és 15. pozíciók voltak. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az „A” döntővel ellentétben, a „B” döntőben egy rendkívül kemény és előzésekkel gazdagon tűzdelt összecsapásokat láthattunk, ahol senki sem ott fejezte be a futamot, ahol elkezdte. Diószegi Szabolcs és Zsigri Márton szinte kéz a kézben előzték a mezőnyt és törtek fel egészen az első két helyig, 5-5 helyet javítva ezzel rajtpozíciójukon, az élről induló Hajdú Ottó pedig folyamatosan esett vissza és végül a 6. helyen pillanthatta meg a kockászászlót. Szemerey Viktor és Gulyás László 1-1 helyet, míg Temesvári Csaba és Linninger Milán 3-3 pozíciót veszítettek a rajthoz képest. A „B” döntőt tehát Diószegi Szabolcs (13) nyerte, Zsigri Márton (14) előtt, majd Szemerey Viktor (15), Gulyás László (16), Márki Róbert (17), Hajdú Ottó (18), Temesvári Csaba (19) és Linninger Milán (20) következtek. A kategória versenyének leggyorsabb körét Neudert Norbert futotta meg a 9-es gokarttal, ideje 47,040 lett.
Nyilatkozatok
Halász Péter (1. hely):
„2013. április 6., Hungaroring. Pontosan egy éve nyertem utoljára, ezért nagyon örülök ennek a győzelemnek. Mivel eddig egyszer voltam ezen a pályán (a RedBull Kartfight-kor), 5 edzést mentem, hogy rendesen be tudjam gyakorolni a vonalvezetést. A harmadikban mentem egy 46,91-es időt, ami addig az aznapi legjobb idő volt, így bizakodva vártam az időmérőt. A 2-es kategória a 6-os géppel időmérőzött, aminek nagyon jó volt a tapadása és könnyű volt irányítani, ezért tudtam vele pole pozíciót futni. A versenyre Norbival jó gépeket húztunk, ezért már az elején el tudtunk szakadni Csabitól. Végig szorosan mögöttem volt, de szerencsére sikerült jól védekeznem, így megszereztem idei első győzelmemet. Gratulálok Mindenkinek!”
Neudert Norbert (2. hely):
„Rég találkoztam ilyen zseniális vonalvezetésű pályával, talán még nem is. A pályába már a verseny előtt beleszerettem ezért hamar ráéreztem és gyors köröket tudtam menni. A pénteki szabadedzésen L.Bálinttal végig harcoltam és bár kikaptam 4 századdal az utolsó körben, nagyon élveztem, mert újabb megbizonyítást nyertem abban, hogy nyerhetek. A futamra sajon lehűlt az idő így sokkal nehezebb volt jó időket futni és az eddigi „előnyőm” el is tűnt. Én kezdtem az időmérőt, de ennek ellenére a második helyet tudtam megszerezni, amit akkor el se hittem. Versenyre kihúztam egy rakétát, de Peti védekezése csillagos ötös volt, így maradt a rajtsorrend. A bajnokságot még mindig vezetem 7 ponttal és egy újabb általam angyon kedvelt pálya jön, a Hungaroring. Természetesen itt is a lehető legjobb szereplés a cél, de a legfontosabb, hogy megőrizhessem a vezető pozíciómat a bajnoki tabellán.”
III. kategória
A szombati nap legnépszerűbb választásának ezúttal a hármas kategória bizonyult, hiszen összesen 22 versenyző mérte össze a tudását az időmérőedzésen. Mindközül Nagy Koppány bizonyult a leggyorsabbnak és szerezte meg a pole pozíciót, míg mellőle, a második rajthelyről Virágh László várhatta a verseny megkezdését. A második soron Horváth Norbert és Szegő Gábor osztoztak, majd Temesvári Csaba, Neudert Károly, Kővári Viktor, Tóth Péter, Dinya Attila, Makláry Dávid, Lantosi Dániel, Klenovszki András és Kassay Sándor következtek. A „B” döntő leggyorsabbjának Fóth Barnabás bizonyult, akit Irtó Roland, Ivanov Iván, Lind Zsolt, Harsányi Zoltán, Haas Ruben, Pető Gábor, Kosztolányi Ádám Tamás és Salgó Balázs követtek.
A verseny során az első ötösben nem történt változás, annak ellenére, hogy Horváth Norbert mindent megtett annak érdekében, hogy megelőzze az előtte haladó Virágh Lászlót. Az izgalmak a Temesvári Csaba mögött száguldó bolyban alakultak ki, ahol Kővári Viktor előzte meg Neudert Károlyt a 9. körben és vette üldözőbe Csabát. Egy körrel korábban Dinya Attilának sikerült megelőznie Tóth Pétert, aki 3 körrel a leintés előtt tovább pozíciót veszített Lantosi Dániellel szemben. Makláry Dávid a 7. körben két pozíciót is veszített és végül kénytelen volt beérni a 12. pozícióval a futam leintésének a pillanatában, miközben Klenovszki András 1 helyet javított a rajthoz képest. Kassay Sándor kitartóan támadta Makláry Dávidot, de végül nem sikerült megelőznie versenytársát. A nagy csatákat szállító, izgalmas ütközetet végül a kényelmes előnyt kigokartozó Nagy Koppány nyerte, Virágh László és Horváth Norbert előtt. A befutó további sorrendje: Szegő Gábor (4), Temesvári Csaba (5), Kővári Viktor (6), Neudert Károly (7), Dinya Attila (8), Lantosi Dániel (9), Tóth Péter (10), Klenovszki András (11), Makláry Dávid (12) és Kassay Sándor (13). Hasonlóan a kettes kategóriához, a hármas kategóriában is a B döntő szállította a legtöbb izgalmat. A pole-ból induló Fóth Barnabás fokozatosan esett vissza és végül az 5. helyen intették le, a második helyről rajtoló Irtó Roland pedig elsőként szelhette át a célvonalat, mögötte a két előzést is bemutató Ivanov Iván érkezett. Haas Ruben három előzéssel a harmadik helyen fejezte be a futamot, majd az egy helyet javító Harsányi Zoltán következett. A hatodik helyen célba érő Lind Zsolt két pozíciót veszített a rajthoz képest, a mezőny végén pedig Kosztolányi Ádám és Pető Gábor cseréltek helyet.
Összesítve tehát: Irtó Roland (14), Ivanov Iván (15), Haas Ruben (16), Harsányi Zsolt (17), Fóth Barnabás (18), Lind Zsolt (19), Kosztolányi Ádám Tamás (20) és Pető Gábor (21). A verseny leggyorsabb körét a harmadik helyen célba érő Horváth Norbert futotta meg a 9-es gokarttal, ideje pedig 47,350 lett.
Nyilatkozatok
Horváth Norbert (3. hely):
„Budaring. Új pálya, új kihívás. Bizakodó voltam, hogy menni fog, ehelyett másképp alakultak a dolgok! Szenvedtem a szabadedzéseken, és az időmérőre muszáj volt összeszednem magam. Az első időmérés nem sikerült technikai okok miatt, ezért még egy esélyt kaptam, hogy javítsak, de hasonló időt mentem másodjára is, így maradt a 3. hely, ami jó, mert lehetett volna rosszabb is, ahogy kezdődött a napom. Jó géppel vághattam neki a 16 körös ütközetnek, de nem sikerült Virágh Lacin átverekednem magam, csak árnyékként tudtam őt követni, és lesben állni, amíg Koppány könnyed eleganciával, és problémamentesen megnyerte a futamot. Örülök a dobogónak, mert sokkal rosszabbra számítottam a szabadedzés eredményei után, sikerült felvenni a tempót a versenyre, és minimális pontveszteséggel zárni a napot! Gratulálok Lacinak és Koppánynak! Hungaroringen folytatjuk a küzdelmeket! :)”
IV. kategória
Az egy pont „A” döntőnyit megtöltő kategóriában Virágh László bizonyult az időmérő leggyorsabb versenyzőjének és szerezte meg a pole pozíciót, a második rajtkockát pedig Márton Balázs foglalhatta el. A második sorból Nagy Koppány és Neudert Károly indulhattak, majd Luigi, Kővári Viktor, Szegő Gábor, Sárosi Brúnó, Murvai Tamás, Károlyi László, Schmickl András, Kádas Zsolt és Salgó Balázs következtek.
Ha a kategóriák B döntőjét nem vesszük figyelembe, akkor a 4-es kategória versenye hozta a legtöbb izgalmat. Az élen Virágh Lászlónak ugyan egy pillanatra nem kellett átadni vezető pozícióját, de korántsem volt egy sétagalopp a verseny számára, hiszen eleinte Márton Balázs, majd a Balázst az ötödik körben megelőző Nagy Koppány üldözte. Ők hárman egyébként egészen a leintés pillanatáig tették próbára egymás védelmét, de a legnagyobb mozgolódás kétség kívül a mezőny hátsó régiójában zajlott, ahol a rajtot követően többen helyet cseréltek egy kör erejéig. Kővári Viktor és Szegő Gábor többször is oda-vissza előzték egymást, kettejük küzdelme pedig Gábor győzelmével ért véget, aki így a hatodik helyen fejezte be a versenyt. Sárosi Brúnó hasonlóan nagy csatát vívott Murvai Tamással, ahol Tamás végül két körrel a leintés előtt előzte meg véglegesen riválisát, miközben a legszorgalmasabb versenyzőnek Kádas Zsolt bizonyult, aki először Schmickl Andrást, majd a 9. körben Károlyi Lászlót is megelőzte. Salgó Balázs a rajtot követően egy helyet tudott javítani, ám végül a 10. körben feladta a versenyt, így a 12. helyet Schmickl András örökölte meg. A 16 körös összecsapás Virágh László győzelmével ért véget, mely egyben pályafutása első HCK-s győzelme is, a dobogó második és harmadik fokára pedig Nagy Koppány és Márton Balázs állhattak fel. A befutó további sorrendje: Neudert Károly (4), Luigi (5), Szegő Gábor (6), Kővári Viktor (7), Murvai Tamás (8), Sárosi Brúnó (9), Kádas Zsolt (10), Károlyi László (11), Schmickl András (12) és Salgó Balázs (13). A verseny leggyorsabb körét Nagy Koppány jegyezte a 7-es gokarttal, ideje 47,660 lett.
Nyilatkozatok
–
A sorozat következő fordulója a legendás Hungaroringre invitálja a versenyezni vágyókat. A kettes kanyar mellett található Hungaroring Gokart Center minden bizonnyal hasonlóan izgalmas versenyeket rejt majd magában, melyre várunk szeretettel mindenkit.
Szerző: Vincze András