Április 5-6-án, a Budaringen folytatódott az Országos Amatőr Gokart Bajnokság és a Hobby Cart Kupa 2014-es szezonja. 12 év után tért vissza a bajnokság a budaörsi pályára, melyről bátran állíthatjuk, Magyarország legjobb, és egyik – talán egyetlen- európai szintű pályája. 800 méteres hosszával, lendületes vonalvezetésével és technikás kialakításával maximálisan elnyerte a versenyzők tetszését.
Talán az egész szezon legjobb kanyarkombinációját is itt találjuk, egy 4 törésből álló, a silverstoni Maggotts-Becketts-Chapel-hez hasonló S-t. További kihívást jelentett a pálya helyenként repedezett felülete, melyen könnyen elpattogtak a gépek. A versenyzőknek pénteken lehetőségük volt extra 30 perces edzéseken megtanulniuk a pályát.
1-es kategória:
Az egyes kategóriában Naményi Gergely szerezte meg a pole pozíciót, akivel azonos időt futott Fühl Zoltán. Őket Antal Dávid és Ungvári Tamás követte a rajtrácson. Ungvári Tamás gokartja nehezen indult el a rajtnál, így a mögüle induló Báldi Gergő mellé ért az egyes kanyarban. A kettes kanyart egymás mellett teljesítették, Báldi volt kívül, de kicsit előrébb, és a nagyobb íven jobban tudott kigyorsítani a következő egyenesben, így a következő S-kombináció előtt még inkább Tamás elé került. Ő volt kívül a jobbosban, de miután egymás mellett fordultak, a következő balosban ő volt a kedvezőbb, belső íven, így itt át is vette a 4. helyet. Az esetet Balázs Gergő is megpróbálta kihasználni, ő is bement Ungvári mellé, azonban a kanyarkijáratnál elfogyott előle az út, és a sikán utáni bal visszafordító előtt Szabó Martint is odébb terelte. Mindezt a 8. helyről induló Csernik Csaba használta ki a legjobban, aki előtt Balázs „tisztogatta” a pályát, így Csernik két versenyzőt is meg tudott előzni, mielőtt eltelt volna fél kör a versenyből. Helycsere köztük később már nem történt. Az élen Naményi és Fühl vívott késhegyre menő csatát, az első helyen Naményi látta meg a kockás zászlót, de az eredmény még óvás alatt áll, egy agresszív védekező manőver miatt. A befutónál: 1. Naményi Gergely 2. Fühl Zoltán 3. Antal Dávid lett, a további sorrend 4. Báldi Gergő 5. Ungvári Tamás 6. Csernik Csaba.
Nyilatkozatok:
Naményi Gergely – 1. hely:
„Még nem volt alkalmam ezen a pályán menni, ezért igyekeztem kihasználni minden gyakorlási lehetőséget. Mindezek ellenére meglepődtem az időmérő első helyemen, ugyanis Fühl Zoli pokoli tempót autózott, nem gondoltam hogy megelőzöm. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az időmérő csaak század pontosságal mért, így csak azt állapítottuk meg, hogy századra ugyanolyan időt futottunk, és a második legjobb idő döntött. A futamon Zoli végig támadott, egyszer hibáztam a védekezésem során, amit jelenleg is vizsgálnak. Összességében jó verseny volt, ha megmarad az első hely, akkor kijelenthetem: Egy olyan futamon nyertem, ahol nem tartottam esélyesnek magam, de mégis sikerült értékes pontokat lopnom legfőbb riválisaimtól.”
Antal Dávid – 3. hely:
„A G-1-es futam után ami finoman szólva se sikerült jól nagyon vártam már, hogy újra verseny legyen. Még soha nem mentem ezen a pályán, ráadásul lógott az eső lába reggel, szóval érdekes futamnak néztünk elébe. Az időmérőn elért harmadik hellyel elégedett voltam mert a szabadedzéseken nagyobb különbség volt köztem és az előttem végzők között. A futam elején Gergő és Zoli azonnal meglógtak, míg Báldi Gergőnek védekeznie kellett ezért egy üres térben vezettem. A gép nem tetszett, szinte az összes kanyarban lecsúszott az ívről így nem nagyon tudtam közelíteni az élmenőkhöz. Időközben Gergő mögöttem lerázta üldözőit és szép lassan csökkentette hátrányát, elől pedig elindult a harc, így pár kör alatt összeért a mezőny ezen része. Esélyem nem adódott az előzésre, és inkább a biztos harmadik helyre figyeltem. Gratulálok mindenkinek az elért eredményéhez!”
2-es kategória
A kettes kategóriában Vitanov Tamás bizonyult az időmérő edzés legjobbjának, őt Porcs-Makkay Ákos, Antal Dávid és Reich Balázs követte. Az első három helyezett sorrendje nem változott a verseny során, de mögöttük akadt akció bőven, aminek leginkább Reich Balázs látta kárát. Naményi Gergelynek már a rajtnál sikerült elmennie a belső íven Reich mellett. A 3. körben a pálya egyik hátsó kanyarjában Reich elfékezte magát, ami után Molnár mellé tudott menni, majd két kanyarral később Molnár megtolta Reich gokartjának hátulját, így tudta megelőzni, amiért utólag Reich mögé sorolták. Azonban mindez két helyes büntetést jelentett, mivel közben Boldizs Benének is sikerült az előzés Reich Balázzsal szemben. A sorrend: 1. Vitanov Tamás 2. Porcs-Makkay Ákos 3. Antal Dávid 4. Naményi Gergely 5. Boldizs Bence 6. Reich Balázs lett.
Nyilatkozatok:
Antal Dávid – 3. hely:
Sikerült megszerezni a harmadik helyet az időmérőn aminek örültem, annak kevésbé, hogy a már ismert 2-es kartot húztam ami nem tartozott a mezőny legjobbjai közé. A futam harmadához érve elöl hárman meglógtunk a többiektől, és tisztes távolságból követtük egymást. Majd mikor Vitanov Tamás és Porcs-Makkay Ákos elkezdtek csatázni, akkor én is utolértem őket, ekkor Ákos inkább védekezett ezért kicsit leszakadtunk majd egy két kisebb hibámat kihasználva elszakadt tőlem. Előzni nem volt esélyem, Ákos jól védekezett. Örülök a harmadik helynek, és gratulálok mindenkinek az elért eredményéhez!
3. kategória
A 3. kategóriában az elmúlt futamokon peches Rátkai Jánosé lett a pole, akinek teljesítménye azért is említésre méltó, mert ő nem vett részt a pénteki 30 perces edzésen. Csupán a verseny napján ismerkedett a pályával, néhány másik „kollégájával” egyetemben, akik azonban nem értek el ilyen jó eredményt. Jani hamar ráérzett a pályára, ami a többiekhez hasonlóan igazán elnyerte tetszését. A további rajtsorrend: Molnár György, Lencsés Bálint, Balogh Dávid, Schreiber Roland, Molnár Tibor. Az élen egy 5-ös vonat alakult ki, a 6. helytől lefelé pedig egy újabb boly Molnár Tibor vezetésével. Az első 6 helyezett között csupán egy előzés történt, a verseny végén Lencsés Bálintnak sikerült beszúrnia Molnár György mellé a pálya egy hátsó kanyarjában. További változások a 6. helytől lefelé történtek, ahol Janecskó Adrián használta ki Molnár és Priblinszky párharcát, és ment el Priblinszky mellett. A sorrend tehát 1. Rátkai János 2. Lencsés Bálint 3. Molnár György 4. Balogh Dávid 5, Schreiber Roland 6. Molnár Tibor.
Nyilatkozatok:
Rátkai János – 1. hely:
„Teljesen új pályára érkeztünk semmilyen információm nem volt róla. Még csak a vonalvezetését sem tudtam mivel nem vettem részt a versenyt megelőző teszteken . A második szabadedzésen már viszont versenyképes időt tudtam produkálni úgyhogy kicsit bizakodóan vártam a versenyt. Sikerült idén először elhódítani a pole pozíciót úgyhogy innen kötelező volt megnyerni. Végül a 20 perces futam végén én haladtam át először a kockás zászló alatt(mellett). Gratulálok a dobogósoknak.”
Lencsés Bálint – 2. hely:
„A kvalifikációt követően a rajtsorrendre nézve azt hittem, hogy ez valami áprilisi tréfa. Janitól 0,02 mpet kaptam egy körön, Molnár Gyurival viszont azonos időt futottunk. Ilyenkor az 5 körös időmérő 2. leggyorsabb köre dönt. Nem hittem el: De az is századra azonos volt. A 3. kör döntött, ahol Gyuri 3 századdal volt nálam gyorsabb. A futamra az überbrutál futóművel és egyenesben mutatott végsebességgel rendelkező 9-est gépet hozta nekem a sors. Tudjátok milyen bosszantó 0,02 mp hátrányban lenni a 3. rajtkockán?! Kellő módon felcsigáztam magam a versenyre és egy pillanat erejéig sem gondolkoztam el azon, hogy „jó lesz nekem a 3. hely”. A futam utolsó pár körében sikerült helyet találnom és megelőznöm Gyurit a pálya hátsó részén. 2 kör alatt már Jani gépének hátulját rágtam, de csak odáig jutottam.
A Hungaroringi pálya a kedvencem a bajnokság során. Nagyon oda akarok már csapni, hiányzik már a győzelem íze. A ringen nyerni mindig különleges érzés számomra.”
Molnár György – 3. hely
„Kiváló pályára érkezett a bajnokság. Az időjárás kicsit mogorva volt velünk reggel, de délutánra minden rendben volt. Az edzéseken éreztem, hogy menni fog a dolog, ez többé-kevésbé az időmérőn meg is mutatkozott. Mindössze 2 századdal maradtam el a pole-tól, A futamon tudtam támadni Janit, de ez később a vesztem is lett, mert túlzottan előre koncentráltam, ezért az egyik kanyarban nem védtem le megfelelően az ívet. Bálint ezt ki is használta. Amatőr hibát vétettem, de tanultam belőle. Később kicsit leszakadtam tőlük, majd újra felvettem a ritmust, talán a gumik melegedhettek el, mert az irányítás megváltozott. A lényegen azonban nem változtatott, maradtam harmadik. A hiba ellenére összességében jó hétvégét zártam, de mindenképpen szeretnék ennél előrébb végezni a következő versenyen. Gratulálok a srácoknak.”
4-es kategória
A 4-es kategóriában Topor Kálmán hódította el a pole pozíciót, méghozzá az összes kategória közül a legnagyobb – 0,12 másodperc- különbséggel. Őt Márton Balázs, Kocsi Zsolt és Csáki Zoltán követte. Az élen álló 3-as el tudott lépni az üldözőktől, még a verseny első harmadában Porcs-Makkay Ákos előzte meg Csáki Zolánt a pálya egyik közkedvelt előzési pontján. Egy kör múlva a versenynap talán legizgalmasabb összecsapását láthattuk, Molnár Tibor a 9. kanyarban beszúrt Csáki mellé, majd több mint fél körön keresztül mentek, szinte végig egymás mellett, – azonban az utolsó előtti kanyarban, a boxbejáratnál található balosban- Molnár neki ment Csáki gokartjának hátuljának, így ment mellé utána a célegyenesben és került a belső ívre az 1. kanyar előtt, ahol sikerült az előzés. Az eset még óvás tárgyát képezi. Ugyan ezt a csatát használta ki Juhász Csaba, aki a 2. kanyarban előzte meg a Csáki mögött a kettes kanyarban külső ívet választó Kocsi Viktort a 7. helyért. A sorrend a befutóig már nem változott köztük 1. Topor Kálmán 2. Márton Balázs 3. Kocsi Zsolt 4. Porcs-Makkay Ákos 5. Molnár Tibor 6. Csáki Zoltán.
SuperGP kategória:
A nap végére maradt a Super GP. Az első két rajthelyet nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész nap során a két legkiválóbb teljesítményt nyújtó versenyző szerezte meg. Első Rátkai Jani, aki dominált a 3. kategóriában, 2. Topor Kálmán, aki a 4-est nyerte, és teljesítménye azért is kiemelendő, mert csupán 8 századdal maradt le a pole-ról úgy, hogy 6 kilóval nehezebb volt ellenfeleinél. A további rajtsorrend Lencsés Bálint, Priblinszky Zoltán és Nyuka Gábor. A boxkiállásokat Topor és Janecskó kezdték, majd erre reagált Somogyi, Balogh és Schreiber is. Nyuka Gábor előtt pedig kitisztult a pálya, felismerte, hogy jó a gépe, és a 6. helyről olyan taktikát követett, amivel lehetősége volt felzárkózni. Schreiber – kettővel előtte- korán kiállt, Priblinszky, hogy ne veszítsen időt a többiekkel szemben egy feltartással, inkább elengedte Gábort és próbálta követni. Gábor ennek köszönhetően a mezőny nagy részét magányosan, és gyorsan töltötte, aminek eredménye a 3. hely lett. Mindez közel sem egyszerű feladat, hiszen Janecskó például nem tudta ilyen jól kihasználni gokartja erejét mert folyamatosan forgalomba ütközött. Rátkai Jani ellépett, Kálmán pedig bejött másodiknak. Bálint jól taktikázott, a verseny elején szorongatta Kálmánt, később állt ki, egy picit gyorsabb tempót is futhatott – a Kálmánénál jobb leggyorsabb köre erre enged következtetni- , de hibázott a kiállásnál, amiért újra kihívták és a 4. lett. 5. helyen Somogyi Tamás végzett, hatodikon pedig az utolsó körös előzést bemutató Janecskó Adrián.
Nyilatkozatok:
Rátkai János – 1. hely:
„Ebben a kategóriában tavaly egy év végi 2. helyet sikerült produkálni, idén pedig úgy érzem jobban felvagyok készülve úgyhogy szeretnék jobb eredményt elérni mint tavaly . A szezonnyitó futamot megnyerve tele önbizalommal mentem a G1 Kart Centerbe. Hát… nagyon sajnálom hogy pont a G1 lett az egyik dobós futamom a kettő közül. Borzalmas hétvége így kötelező volt nyerni még mielőtt kicsit is megnő a lemaradásom. Szerencsére időmérőn annyira nem tudtak közel érni hozzám és a rajt utáni erős 4-5 körben el is tudtam szakadni Kálmitól. Egy nagyon apró aggodalom volt a részemről hogy Gaba ismételten(G1 után) egy nagyon jó gépet húzott ki és úgy éreztem az első centiméterektől is hogy mindent ki kell nyomnom ebből a kis drágából. Nagyon jól teljesített alattam a gép, verseny után kijárt neki az orr simogatás és 2 puszi Gratulálok a dobogósoknak, folyt. köv Hungaroring.”
Legközelebb április 26-27.-én a Hungaroringen csap össze a mezőny, amikor Endurance bajnokság is folytatódik.
Szerző: Janecskó Adrián