Az év eleji, kissé hektikus időjárás ellenére ragyogó napsütés fogadta a Hobby Cart Kupa mezőnyét a mogyoródi Hungarokart pályáján, ahol kezdetét vette a 2014-es évad. Az előzetesen leírtaknak megfelelően, a jó időnek köszönhetően a nagypályán mérhették össze tudásukat az indulók, ahol a nevezőszámra egyáltalán nem lehetett panasz, így az izgalmas összecsapásokat szinte borítékolni lehetett. Nem is vesztegetem tovább a szót, inkább nézzük, hogy pontosan mi is történt ezen a bizonyos február 15-i szombaton.
Light kategória
Szép számmal voltak jelen a legkönnyebbek kategóriájában, ahol a 10 induló közül Tőzsér Bence bizonyult a leggyorsabbnak és szerezte meg a pole pozíciót, míg mellőle Joó Botond várhatta a verseny megkezdését. A második sorból Keceli Tivadar és a címvédő Schmickl Balázs indulhattak, mögöttük Hange László és Nagy Marcell foglalhatták el a harmadik rajtsort. A hetedik helyről Takács Gábor Zsolt indulhatott, akit Horváth Norbert, Kozma Simon és Papp Dávid Róbert követtek.
Hibátlan rajttal vette kezdetét a light kategória versenye, ahol már az első néhány kör után két részre szakadt a mezőny. Elől Tőzsér Bence vezette fel a Joó Botond, Keceli Tivadar, Schmickl Balázs, Hange László és Nagy Marcell alkotta vonatot, a mezőny másik részében pedig Takács Gábor Zsolt, Horváth Norbert, Kozma Simon és Papp Dávid Róbert csatáztak egymással. Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk már, a legintenzívebben a mezőny hátsó felében próbálkoztak a versenyzők. Ennek megfelelően az első előzésre is itt került sor, amikor is Kozma Simon hibázott a célegyenest követő első visszafordítóban, így Papp Dávid Róbert könnyedén tudott egy hellyel feljebb lépni és üldözőbe venni az előtte haladókat. A következő helycserére szinte percre pontosan a verseny felénél került sor: Takács Gábor Zsolt mondhatni másolta Kozma Simon hibáját és az őt szorosan követő Horváth Norbert már nem tudta elkerülni az ütközést. A nagy kavarodásból Papp Dávid Róbert jött ki a legjobban, aki feljött a hetedik helyre, miközben Gábort néhány kanyarra később Kozma Simon is megelőzte, mellyel az utolsó előtti helyre esett vissza, Horváth Norbert elé. A futam hátralevő részében elsősorban a mezőny első fele szállította az izgalmakat. Mikor már azt hittük volna, hogy úgy érnek be a célba, ahogy elindultak, Nagy Marcell az utolsó körben támadást indított Hange László ellen és sikerrel rágta át magát versenyzőtársán – az előzés azonban jelenleg vizsgálat alatt áll.
Az izgalmas szezonnyitó futamot végül a pole-ból induló Tőzsér Bence nyerte, akit Joó Botond és Keceli Tivadar követtek a második és harmadik helyeken. A befutó további sorrendje: Schmickl Balázs (4), Nagy Marcell (5), Hange László (6), Papp Dávid Róbert (7), Kozma Simon (8), Takács Gábor Zsolt (9) és Horváth Norbert (10). A verseny leggyorsabb körét Nagy Marcell futotta meg a 8-as gokarttal, ideje 41,253 lett.
Lány kategória
Rég látott ilyen szép nevezőszámot a lányok kategóriája, hiszen összesen 9 versenyző mérettette meg magát az időmérő edzésen és állt rajthoz a versenyen. Közülük Bencze Tünde tudott a leggyorsabban teljesíteni egy kört az időmérő edzésen és foglalhatta el a rajtrács legelőkelőbb pozícióját, Csáki Tímea pedig a második legjobbnak bizonyult a kvalifikációs futamon. A második soron György Anett és Ungi Anette osztoztak, majd Tasnády Csilla, Bíró Zsóka, Mártai Cintia, Deák Gyöngyvér és Tóth Renáta következtek.
A nagy nevezőszámnál már sejteni lehetett, hogy izgalmas összecsapás elé tekintünk a lányok versenyében, mely már rögtön a rajtot követően igazolást nyert: Ungi Anette az első visszafordító kijáratán hibázott, így Tasnády Csillának sikerült egy hellyel feljebb lépnie, majd pár kanyarral később Mártai Cintia előzte meg Bíró Zsókát a pálya felső szakaszán. Ami az előzéseket illeti, a lányok mindent a futam első felébe sűrítettek, hiszen néhány körrel később Mártai Cintiától láthattunk egy újabb előzést, amikor is ugyanott, ahol Bíró Zsókát, most Ungi Anettet előzte meg. A verseny hátralévő részében elsősorban a Bencze-Csáki, győzelemért folytatott párharc borzolta a kedélyeket, de Tünde hibátlanul védte Tímea támadásait. A másik izgalmas összecsapást Ungi Anettetől és Bíró Zsókától láthattunk, de a leintésig már itt sem történt változás.
A lányok szezonnyitó futamát ennek megfelelően Bencze Tünde nyerte, akit Csáki Tímea követett árnyékként a második helyen, a dobogó harmadik fokára pedig György Anett állhatott fel. A befutó további sorrendje: Tasnády Csilla (4), Mártai Cintia (5), Ungi Anette (6), Bíró Zsóka (7), Deák Gyöngyvér (8) és Tóth Renáta (9). A verseny leggyorsabb körét Tasnády Csilla futotta meg a 10-es gokarttal, ideje 41,109 lett.
Nyilatkozatok
Bencze Tünde (1. hely):
„Örülök, hogy ismét sikerült kibérelni a dobogó legfelső fokát. Elég rég volt ilyen. Gratulálok a többieknek is és csak így tovább a többi futamon is. :)”
I. kategória
Az egyes kategória mezőnye kisebb változáson ment át az elmúlt évekhez képest és a 15 fős mezőnyből Gaál Zsófia bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő során, míg mellőle, a második rajtkockából Csernik Csaba várhatta a verseny megkezdését. A második sorból Kacskovics Krisztián és Csáki Tímea indulhattak, a harmadik rajtsorból pedig Tőzsér Bence és Gál Miklós várhatták a rajtot. A hetedik rajthelyet Kurfis Gergő szerezte meg, majd Csóka Ferenc, Hange László, Berényi Ádám, Walter Gergő, Simon Péter, Kis Gábor, Cziranku Dániel és Polnik Ádám következtek.
Izgalmas versenyt produkált az egyes kategória, ahol már az első kanyarban alaposan megváltozott a rajtsorrend, hiszen Tőzsér Bence lendületet veszített és mind Gál Miklós, mind pedig Kurfis Gergő megelőzték. Ugyancsak rosszul jött ki a lépés az újonc Berényi Ádám számára, akit Walter Gergőnek és Simon Péternek sikerült megelőznie az első kanyart követően. Tőzsér Bencének néhány kört követően Csóka Ferenccel gyűlt meg a baja, akinek a pálya felső részén sikerült maga mögé utasítania riválisát, hogy aztán üldözőbe vehesse az előtte haladókat, miközben Berényi Ádámot, Kis Gábor előzte meg. A verseny ötödik percéhez érve Csókától egy újabb előzést láthattunk, amikor is a célegyenest követően a kanyar kijáraton hibázó Kurfis Gergő mellett ment el. Ezalatt az élen Gaál Zsófia védte első helyét Csernik Csabával szemben, a harmadik helyezett Kacskovics Krisztián védelmét pedig Csáki Tímea vette tesztelés alá. Fél távot elhagyva, a Gál Miklós mögött érkező vonatban Tőzsér Bencének sikerült egy hellyel előrébb lépnie, amikor a lendületet veszítő Kurfis Gergőt sikerült megelőznie. A következő körben Gergő újabb helyezést veszített, amikor Hange Lászlónak sikerült a maga javára fordítani riválisa hibáját. A rendkívül eseménydúsra sikerült versenyben még az utolsó körökben is izgalmas küzdelmeket láthattunk, ahol a helycserére sem kellett sokat várni, hiszen Walter Gergő kényszerült átadni helyezését az őt megelőző Simon Péternek. Egy körrel később ismét Csóka Ferenc került a reflektorfénybe, amikor a kanyarkijáraton hibázó Gál Miklóst előzte, aki mögött így Tőzsér Bence próbált pozícióba kerülni. Bence próbálkozása kudarcba fulladt, melynek eredményeként Hange Lászlónak is sikerült elmennie Tőzsér mellett. Néhány kanyarral később Walter Gergő is sikertelen előzést hajtott végre és a lendületvesztés eredményeként pozíciót veszített az őt árnyékként követő Kis Gáborral szemben. A hátralévő időben sem kellett unatkoznia a nagyérdeműnek, hiszen a Gál Miklósra felzárkózó Hange László bújt be Gál Miklós mellé, aki ettől kifarolt és Tőzsér Bence is elment mellette. A következő körben Gál Miklós a 10. helyre esett vissza, miközben a nagy tülekedésben Walter Gergő ment el Kis Gábor mellett. Gál kálváriája itt még nem ért véget, hiszen a következő körben, a célegyenest követő visszafordítóban állt keresztbe a pályán és esett vissza az utolsó helyre, Berényi Ádámnak pedig Kis Gábort sikerült visszaelőznie.
A nem mindennapi izgalmakat produkáló versenyen végül Gaál Zsófia szelhette át elsőként a célvonalat, akit Csernik Csaba és Kacskovics Krisztián követtek a dobogóra. A befutó további sorrendje: Csáki Tímea (4), Csóka Ferenc (5), Hange László (6), Tőzsér Bence (7), Kurfis Gergő (8), Simon Péter (9), Walter Gergő (10), Berényi Ádám (11), Kis Gábor (12) és Gál Miklós (13). A kategória „B” döntőjében nem történt változás a rajtsorrendhez képest, így azt Cziranku Dániel (14) nyerte, Polnik Ádám (15) előtt. A versenyben futott leggyorsabb kört Kacskovics Krisztián jegyezte, melyet az 1-es gokarttal teljesített, 41,053-as idővel.
Nyilatkozatok
Csernik Csaba (2. hely):
„Az időmérő eredményemmel elégedett voltam, de sajnos így is csak a 2. helyre volt elég. Mivel a pályán nagyon kevés az előzési lehetőség , így a biztos 2. helyet próbáltam tartani és bíztam benne, hogy Zsófinak lesz egy apró hibája, amit ki tudok majd használni. Sajnos ez a hiba elmaradt, a bizonytalanba pedig nem mentem bele, hiszen Krisztián és Timi centikre voltak mögöttem egész verseny alatt. Összegezve elégedett vagyok az eredménnyel, gratulálok Zsófinak és Krisztiánnak.”
II. kategória
Ezúttal is a kettes kategória bizonyult a legnépszerűbb választásnak, hiszen 23 versenyző mérte össze tudását az időmérőedzésen, azonban a versenyen négyen visszaléptek az indulástól. A népes mezőnyben Neudert Norbert kaparintotta meg a pole pozíciót, akit Halász Péter követett a második helyen. Csernik Csaba és Horváth Norbert a második soron osztoztak, majd Gaál Zsófia, Kacskovics Krisztián, Fehér Tamás, Kollár Attila, Balogh István, Bleszák Tibor, Raffay Kristóf, Szemerey Viktor és Simon Péter következtek. A 14. rajthelyet Virágh Péter szerezte meg, akit Katona Kristóf Győző, Diószegi Szabolcs, Linninger Milán, Láng Péter, Bakó Zoltán, Cziranku Dániel, Csengeri János, Szabados Áron és Szegedi Péter követtek. A „B” döntőből való indulástól Virágh Péter, Láng Péter, Szabados Áron és Szegedi Péter léptek vissza, miközben Zsigri Márton csatlakozott a mezőnyhöz.
Izgalmas csaták és kevés előzés. Nagyjából így lehetne elemezni a kettes kategória idei első versenyét. Néhány kört követően az első négyes némi előnyt tudott kigokartozni az őket üldözőkhöz képest, de egymást mindvégig árnyékként követték, köszönhetően annak, hogy Halász Péter folyamatosan nyomás alatt tartotta a hibátlanul védekező Neudert Norbertet, Csernik Csaba és Horváth Norbert pedig közvetlen közelről szemlélték az előttük zajló eseményeket, no meg kettejük párharcát. A másik vonatot Gaál Zsófia vezette fel, akit Kacskovics Krisztián, Fehér Tamás, Kollár Attila, Balogh István, Bleszák Tibor és Raffay Kristóf követtek, majd Szemerey Viktor és Simon Péter kettőse zárta a sort. Az első előzésre a verseny második felében került sor, amikor Baloghnak sikerült fogást találnia Kolláron, és az így keletkezett résen Bleszák is pozícióba került, aki így hellyel feljebb lépett. Kollár Attilának ezt követően Raffay Kristófra kellett figyelnie, aki 2 két körrel később sikeres előzést hajtott végre, mely egyben a kettes kategória „A” döntőjének utolsó előzése is volt. A rendkívül szoros befutót produkáló versenyt végül Neudert Norbert nyerte, akit Halász Péter és Csernik Csaba kísértek át a célvonalon és a fel a dobogóra. A további sorrend: Horváth Norbert (4), Gaál Zsófia (5), Kacskovics Krisztián (6), Fehér Tamás (7), Balogh István (8), Bleszák Tibor (9), Raffay Kristóf (10), Kollár Attila (11), Szemerey Viktor (12) és Simon Péter (13).
A kategória „B” döntője izgalmas rajttal vette kezdetét, ahol már az első kanyarban mentek a pozíciószerzések és a futamon még egy kiforgást is láthattunk. Az eseménydús kezdés ellenére a mezőny hamar szétszakadozott és a futamot végül nagy fölénnyel nyerte Katona Kristóf Győző (14), akit Diószegi Szabolcs (15), Cziranku Dániel (16), Zsigri Márton (17), Bakó Zoltán (18), Linninger Milán (19) és Csengeri János (20) követtek. A verseny leggyorsabb körét Bleszák Tibor futotta meg a 3-as gokarttal, 40,602-es idővel.
Nyilatkozatok
Neudert Norbert (1. hely):
„Hát nem is tudom hol kezdjem… A tavalyi gyatra szezon után égett bennem a bizonyítási vágy, mert közel sem a képességeimnek megfelelően teljesítettem. Ezért picit komolyabbra vettem a figurát és újra elkezdtem gyakorolni a futamok előtt, hogy biztosra menjek. Reggel picit vizes volt a pálya, ami engem nem zavart és egy ideig bizakodó időket tudtam hozni a 30 perces reggeli futamon, de a pálya száradása miatt nem ért semmit a 30 perces edzőfutam. A félszáraz pályán elég nagynak ítéltem meg a hátrányom és picit lankadt a lelkesedésem, hogy már megint itt tartok és az első futamon megpecsétlődik az egész szezonom. Szerencsére az utolsó szabadedzésemen az egyik legjobb gépben ülhettem és kiderült, hogy nem is vagyok hártányban, sőt még egy hajszálnyival gyorsabb is voltam a riválisaimnál. Az időmérőt a tökéletes pozícióból kezdhettem, se nem hideg, se nem túl meleg gumikkal. Az időmérőn sikerült összeraknom életem körét és bő 3 tized másodperccel megszereztem az első rajtkockát. A futamra egy nem túl acélos gépet húztam, de a pálya adottságainak köszönhetően ki tudtam védekezni a támadókat és megnyertem a futamot. Gratulálok mindenkinek!”
Csernik Csaba (3. hely):
„Az első versenyem volt ebben a kategóriában. Harmadik helyről indultam és sikerült is behozni a gépet a 3. helyre Neudert Norbi és Halász Peti mögött. Gratulálok mindenkinek!”
III. kategória
Balogh Istvánnak sikerült a leggyorsabban körberepítenie időmérő gépét a trükkös Hungarokart vonalvezetésén, mellyel, 8 ezreddel happolta el a pole pozíciót Nagy Koppány orra elől. Horváth Norbert a harmadik helyről várhatta a rajtjelzést, míg mellőle, a 4. pozícióból Virágh László foglalta el helyét. Az összesen 17 indulót felvonultató kategóriában a rajtrács további része az alábbiak szerint alakult: Tóth Péter (5), Tóth Csaba (6), Szegő Gábor (7), Kővári Viktor (8), Makláry Dávid (9), Neudert Károly (10), Irtó Roland (11), Ivanov Iván (12) és Dinya Attila (13). A kategória „B” döntőjéből Fóth Barnabás (14), Lantosi Dániel (15), Hőgyes Attila (16) és Pető Gábor (17) indulhattak.
Hasonlóan a többi kategóriához, a min. 85 kg-osok csoportjában is izgalmas összecsapásoknak lehettünk szemtanúi. Balogh István győzelme néhány kör kivételével egyszer sem került veszélybe, hiszen a második helyezett Nagy Koppány kénytelen volt védekező szerepben gokartozni, mert Horváth Norbert minden egyes körben kereste azokat a pontokat a pályán, ahol megelőzhetné riválisát. A legszorgalmasabbnak Neudert Károly bizonyult a mezőnyben, aki a 10. helyről startolva egészen a hatodik helyig jött fel a mezőnyben, bár az egyik előzése jelenleg vizsgálat alatt áll, így közel sem biztos, hogy megtarthatja ezt a helyet. Kővári Viktornak, a biztató 8. rajthely ellenére a leintés pillanatában be kellett érnie a 11. pozícióval. A verseny utolsó köreire a Nagy Koppány, Horváth Norbert, Virágh László és Tóth Péter négyese szállítottak némi izgalmat, miközben a mezőny többi része kissé szétszakadozott, Balogh István pedig magányosan rótta a köröket az élen. A futamot ennek megfelelően Balogh István nyerte, akit Nagy Koppány és Horváth Norbert követtek a második és harmadik helyeken. Az „A” döntő befutójának a további sorrendje: Virágh László (4), Tóth Péter (5), Neudert Károly (6), Tóth Csaba (7), Szegő Gábor (8), Makláry Dávid (9), Irtó Roland (10), Kővári Viktor (11), Ivanov Iván (12) és Dinya Attila (13).
A kategória „B” döntőjében a rajtrácshoz képest egyedül az változott, hogy Pető Gábor visszalépett az indulástól, és helyette az eredetileg a kettes kategóriába kvalifikáló Láng Péter vágott bele a 15 perces versenytáv teljesítésébe. A „B” döntőt Fóth Barnabás (14) nyerte, Lantosi Dániel (15), Hőgyes Attila (16) és Láng Péter (17) előtt. A verseny leggyorsabb körét Tóth Péter futotta meg a 10-es gokarttal, ideje 41,047 lett.
Nyilatkozatok
Horváth Norbert (3. hely):
„Új év, új remények! 2. szezonomat kezdem meg idén, és elég ígéretesre sikerült a rajt! A kettes kategóriába 4. helyen, itt a hármasba pedig dobogóra is állhattam, nagyon örülök neki!Szabadedzéseken tudtam tartani a tempót, és az időmérőre bizakodóan ültem be a gépbe. Pedig amikor kiszálltam a Sodiból időmérő után azt hittem, megint csak az „A” döntőért küzdhetek, és minden kezdődik előröl, aztán néztem a monitort, hogy 3. hely megvan. tudtam azt, hogy a Hungarokart nagyon szűk pálya, ezért az időmérős eredmény itt fokozottan nagy tényező. Jó géppel vághattam neki a 15 perces küzdelemnek, amiből kihoztam amit csak tudtam. Az elején figyelnem kellett hátra is, de a futam nagy része alatt előre tekintgettem Koppány felé, csak hát nem akarta olyan könnyen odaadni azt a 2. helyet, és bezárta az összes ajtót, ahol én be tudtam volna menni. Aztán futam vége előtt 2-3 perccel megjöttek rám, így kénytelen voltam én is beállni védekezni, végül sikerült behozni 3. helyre a masinát! Gratulálok Hungitnak, aki nagy fölénnyel nyerte meg a futamot, Koppánynak a 2. helyhez! Következik a G1, amiről szép emlékeim vannak, hiszen itt szereztem meg első dobogós helyezésemet tavaly. Remélem idén is emlékezetes lesz!”
IV. kategória
Az egy „A” döntőnyit megtöltő négyes kategóriában Nagy Koppány bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő edzésen és foglalhatta el a legelőkelőbb pozíciót a rajtrácson, míg mellőle Márton Balázs várhatta a verseny megkezdését. Balogh István és Kővári Viktor a második sorból, Murvai Tamás és Virágh László pedig a harmadikból várták Bauer Krisztián rajtjelzését. Hetedik helytől felfele a rajtrács az alábbiak szerint alakult: Schmickl András (7), Szegő Gábor (8), Rozvadszky Csaba (9), Neudert Károly (10), Kádas Zsolt (11), László Attila (12) és Károlyi László (13).
Az összes kategória közül a négyes kategóriától láthattuk a legfegyelmezettebb rajtot, amit a srácok még megfejeltek egy nagyon szép első körrel, ahol a mezőny minden tagja nagyjából azonos távolságra követték egymást. Természetesen az idillikus állapot nem sokáig maradt így és pár körrel később a mezőny több kisebb-nagyobb csoportokra kezdett felbomlani és az elsőszámú főszereplőnek Neudert Károly bizonyult, aki először Rozvadszky Csabát, majd a verseny felénél Schmickl Andrást előzte. Andrásnak olyannyira szerencsétlenül jött ki a manőver, hogy először két pozíciót, majd a kinti részre kivezető szakaszon újabb egy pozíciót veszített, Kádas Zsolttal szemben. Amilyen simán indult a verseny az élen haladó Nagy Koppány részére, annyira alakult izgalmasan a továbbiakban, hiszen a verseny elején Balogh Istvánnal csatázó Márton Balázs egyre nagyobb tempóval zárkózott fel Nagyra, hogy aztán egészen a kockászászlóig próbálja átvenni a 25 pontot érő helyezést. A másik izgalmas fogat élén Kővári Viktor robogott, mögötte pedig Murvai Tamás, Virágh László, Szegő Gábor és Neudert Károly haladtak.
A verseny leintéséig azonban már újabb helycserére nem került sor, így a futamot szoros befutóval Nagy Koppány nyerte, Márton Balázs és Balogh István előtt. A további sorrend: Kővári Viktor (4), Murvai Tamás (5), Virágh László (6), Szegő Gábor (7), Neudert Károly (8), Rozvadszky Csaba (9), Kádas Zsolt (10), Schmickl András (11) és Károlyi László (12). László Attila eredetileg a 12. helyen ért célba, azonban a leintést követő szándékos megpördülés miatt az utolsó helyre sorolták. A verseny leggyorsabb körét Márton Balázs futotta meg, melyet az 5-ös gokarttal teljesített és ideje 41,276 lett.
Nyilatkozatok
Márton Balázs (2. hely):
„Már nagyon vártam a szezonkezdést, mint ahogyan mindannyiunk! Nem szerettem volna kiesni a ritmusból ezért kihasználva a lehetőségeket indultam a téli kupákon is a G1-ben. Ennek és a tapasztaltabb versenyzőtársak tanácsának köszönhetően, koncentráltabban tudtam menni az időmérőn, 2. rajthelyet szerezvén. Koppány nagyon jó kört futott, a versenyben is kiválóan védekezett, be kellett érnem egy biztos második pozicióval, mert Balogh Pisti is végig üldözött! -főleg az első néhány körben, miközben próbáltam tapadást találni!
Gratulálok mindenkinek!!”
Hiába a szűk vonalvezetés, a HCK versenyzői bizonyították, hogy ez még nem ok arra, hogy unalmas versenyeket lássunk. A soron következő futamnak a budapesti G1 Kart Center ad majd otthont, ahol ugyancsak kulcsfontosságú a minél előkelőbb rajthely megszerzése. Aki szeretne indulni a futamokon, az jelezze részvételi szándékát az info@amatorgokart.hu címen, ahol mindössze egy nevet és a választott kategóriát kell megadni. Várunk mindenki szeretettel!
Szerző: Vincze András