Az OAGB Endurance Bajnokság 3. futamán sem kellett panaszkodni a nevezők számára, hiszen összesen 9 csapat nevezett a csömöri Kart Farm versenyére, mely az idei szabályok értelmében azt is jelentett, hogy a versenytáv 3 óra 20 perc lett. A már idén megszokott, állandó résztvevők mellett 1 új és 2 régi-új csapat is rajthoz állt, név szerint a Vuvuzela GP, Neudert Norberttel, Neudert Károllyal és Virágh Péterrel a fedélzeten, a Kocsi testvérek (Zsolt és Viktor) alkotta Kocsi Racing, valamint a tavaly még BRSZ néven induló, Karts n’ Roses csapata, akiket idei első versenyükön Gaál Zsófia, Szántó Tamás és Reich Balázs képviseltek.
A Kartfanatics csapata a legutóbbi összecsapáson leszorulni kényszerült a dobogóról, ezért újult erővel, sikerre éhesen érkeztek a csömöri versenyre, ahol a Csáki Zoltán, Nyuka Gábor és Topor Kálmán alkotta hármas egészen a pole pozícióig kormányozták időmérő gokartjukat. A második helyről a Prokart Racing alakulata vághatott bele a 200 perces megmérettetésbe, Rátkai János és Lencsés Bálint felállásban, majd az Excelsior Racing csapata következett, akiket a már jól ismert Kovács György, Szetei Gergely és Szűcs Gergő hármasa képviseltek. Nagy Koppány, Porcs-Makkay Ákos és Vincze András a B&W Racinget képviselve, a negyedik legjobb időt autózták, majd a tavalyi évben már 2 futamon rajthoz álló Kocsi Racing csapata következett az ötödik helyen. A Mátyásföldi Gokart Egyletetet (MGE) Juhász Zsolt, Murvai Tamás és Szatory József alkották, időmérőn pedig a hatodik legjobb időt futották meg, megelőzve ezzel a Karts n’ Roses csapatát, akik a 7. helyről várhatták Bauer Krisztián rajtjelzését. A sort végül a 8. helyről startoló Vuvuzela GP, valamint a 9. helyről induló, NARASA Racing csapata zárta, akiket Németh Attila, Racskó Adrián és Petravich Sándor képviseltek. Az eddig megszokott módon, gördülő rajttal vette kezdetét az OAGB Endurance Bajnokság 3. fordulója. Az időmérő sajátossága miatt, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is kézi körszámlálást alkalmaztak a Szervezők, mely egy picit megnehezítette a csapatok dolgát, hiszen az első etapot követően a monitorokon már nem lehetett élőben nyomon követni a csapatok egymáshoz viszonyított pozícióit. Ez természetesen nem okozott nagy fennakadást, hiszen amellett, hogy a csapatok figyelemmel kísérték a pályán zajló eseményeket, Németh Attila (Attys) időről időre beszámolt arról, hogy a csapatok egymáshoz képest hol állnak. Az első eptaban a már sprint versenyeken megismert, látványos csatákat láthattunk, az első kiállásokat követően azonban a mezőny már szétszakadozott és egyre nagyobb hangsúly került a csapatok taktikájára: ki, melyik etapban, melyik géppel, mennyi súllyal feszül neki a 20 perces etap teljesítésének. Egészen a verseny végéig izgalmasan zajlott az OAGB Endurance Bajnokság harmadik futama, ahol már az első etapokat követően kezdett kikristályosodni, hogy a győzelemért elsősorban a Kartfanatics, a Kocsi Racing, valamint a Prokart Racing csapata fognak harcba szállni, ugyanakkor a dobogós helyezések egyikéért az Excelsior Racing alakulata is jelezte igényét.
A Kartfanatics csapata bizonyította, hogy nem csak a szerencsés géphúzásnak köszönhető az időmérőn elért kiváló eredményt, és nagy csatákat követően, végül elsőként szelték át a célvonalat, míg a második helyet, mindössze 8 másodperces lemaradással, a szintén kiváló versenyt futó Kocsi Racing szerezte meg. A címvédő Prokart Racing csapata is derekasan helytállt a megmérettetésen, de végül kénytelen voltak beérni a dobogó harmadik fokával, egyben ők voltak az utolsó csapat, akik körön belül maradtak az első helyezetthez képest. A befutó további sorrendje: Excelsior Racing (4), Karts n’ Roses (5), B&W Racing (6), Vuvuzela GP (7), NARASA Racing (8), MGE (9). A verseny leggyorsabb körét a dobogóról leszoruló Excelsior Racing csapata jegyezte, a 6-os gokarttal (Szetei Gergely), idejük 23,646 lett. A Prokart csapata továbbra is vezeti a bajnokságot, 65 megszerzett ponttal, a Kartfanatics alakulata azonban a mostani győzelmükkel feljöttek az ideiglenes dobogó második fokára, 52 egységgel a nevük mellett, 4 ponttal megelőzve a harmadik helyezett Excelsior Racinget. Az Endurance Bajnokság következő futamának a Százhalombattán található Battaring pályája ad majd otthont, fordított irányba.
Nyilatkozatok:
Kartfanatics Hungary – Nyuka Gábor (1. helyezett):
„Ma rendezték az Endurance bajnokság 3.fordulóját is,szintén a KartFarmon,fordított irányban. Mivel 9 csapat nevezett,ezért a szabályok szerint 200 perces,tehát 3 óra 20 perces lett a verseny.
Az elmúlt versenyeink balszerencsés időmérőiből kiindulva,változtattunk az időmérő taktikán,ami be is jött,hiszen sikerült megszereznünk a pole-t, igaz ehhez szerencsésen kaptunk egy jó időmérő gépet (bár voltak bőven jobbak is ).
A versenytaktikánk bejött,a fantasztikus formában lévő Topor Kálmánra tettük a voksot a 4 etapra, Gábor és Zoltán 3-3 etapot teljesített. A verseny 80%-ában meggyőző fölényünk volt,hiszen vezettünk 1,5 körrel is a második előtt,de az utolsó két etapra kaptuk a gyengébb gépeket,ezért a leintésnél a 1,5 körből 15 másodperc maradt,ezzel megnyertük a futamot a Kocsi testvérek előtt,illetve közel 1 kör előnnyel a ProKart előtt.
Mivel új pontozása van az endurance bajnokságnak és 25-18-15-ös rendszerben mennek a dolgok, ezért ezzel a győzelemmel sikerült a bajnokság 2. helyére feltornáznunk magunkat! Hajrá KartFanatics!”
Prokart Racing – Rátkai János (3. helyezett):
„Egy elég fárasztó vasárnapi napon volt túl a Prokart csapat két versenyzője, Lencsés Bálint és Rátkai Jani. Az egyéni futamokon Bálint jól szerepelt, bezsebelt egy győzelmet és egy 2. helyet, míg Janinak most csak egy 5. hely jutott így betegen. Az időmérőn a be nem tervezett 2. helyre hozta be Bálint a gépet így egyik szemünk sírt a másik meg nevetett. Az eredeti tervek szerint a mezőny hátsó régiójába kellett volna kvalifikálnunk magunkat, de amikor Jani tájékoztatta Bálintot hogy menjen lassabban, Bálint nem tudta értelmezni és a boxba hajtott majd a következő mondatot hagyta ott Janinak:”ENNÉL NEM BÍROK LASSABBAN MENNI”. Szerencsétlen János ezt szomorúan vette tudomásul és csak reménykedett hogy Bálint barátja kitalál valamit amivel lassabb lehetne. A versenyt Jani kezdte meg kerek 113 kiloval a 2. helyről. Nem tartotta rosszul magát de sajnos az eligazításnál fontosabbnak érezte a hasát mint Attys szavait így nem tudta hogy a fehér vonal az a FEHÉR VONAL ÉS NEM LÉPJÜK ÁT. Így sajnos 10 másodperccel hosszabb volt a pit idő. Ami számunkra furcsa volt, hogy a light etapjainkban ugyan annyit tudtunk menni mint Csákiék 88 kilóval, nem értettük, zavaros így később megtárgyaltuk mi legyen a jó taktika a következő versenyre amit a híres neves Battaringen fognak rendezni méghozzá visszafele. Gyorsan el kell felejtenünk ezt a versenyt hiszen ezzel a 3. hellyel megtört a jég és az eddig 100%-os csapatnak most csak a dobogó bronz fokával kellett hogy beérje. Gratulálunk a hibátlanul teljesítő Mögszállottaknak és a Kocsi testvéreknek.”
Szerző: Vincze András