HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
OAGB 3. futam – Hungaroring

OAGB 3. futam – Hungaroring

Harmadik állomásához érkezett az MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság mezőnye, melyet a Mogyoródon található Hungaroringen rendeztek, április 7-én. Esővel nem kellett szembenéznie az OAGB mezőnyének, azonban a szokatlanul fagyos és szeles időjárás így is komoly kihívást jelentett a versenyzők számára. A 12H Hungary elnevezésű endurance verseny a szombati nappal véget ért, azonban így is akadt látnivaló a nagy pályán, hiszen a különböző kategóriákhoz tartozó versenyautók tesztje zajlott. A Hungaroring Kart Center vonalvezetésén a szombati HCK-hoz hasonlóan, a vasárnap megrendezésre került OAGB futamain is izgalmas és kiélezett csaták zajlottak, melynek összefoglalóját az alábbi sorokban olvashatjátok.

 

I. kategória

 

Összesen 13-an mérettették meg magukat az 1-es kategória versenyén, közülük is Fühl Zoltán bizonyult a leggyorsabbnak, és szerezte meg a pole pozíciót, 89 ezreddel megelőzve a második helyről induló Antal Dávidot. Báldi Gergő a harmadik legjobb időt autózta, míg mellőle, a második sor külső ívéről Szetei Gergely várta Bauer Krisztián rajtjelzését. Naményi Gergely és Bencze Tünde a harmadik sorból indulhattak, őket a többiek az alábbi sorrend szerint követték: Csuti Zoltán, Fodor Árpád, Gyuris Gábor, Gaál Zsófia, Gonda Bence, Lehner Péter és Szabó Martin.

oagb_ring_1A rajtnál a mezőny eleje nagyon simán jött el, hátul azonban akadt egy kisebb adok-kapok. Csuti Zoltán jól kapta el a rajtot és előzte meg Bencze Tündét a 6. helyért, miközben Gyuris Gábor próbált elmenni Fodor Árpád mellett az első lassítóban, de a kanyar kijáratán Árpád már kedvezőbb helyzetben volt és védte a helyezését. A mezőny végéről induló Szabó Martin a rajt pillanatában Lehner Pétert tudta megelőzni, majd a lassítóban újabb pozíciót lépett elő, amikor Gonda Bencét előzte meg sikeresen. A mozgalmas rajtot követően, a verseny hátralévő részében sem kellett unatkoznunk, hiszen rögtön a második kör elején bújt be Báldi Gergő mellé Szetei Gergely és jött fel a harmadik pozícióba. Picivel hátrébb pedig Fodor Árpád szúrt be Bencze Tünde mellé a nyújtott, gyors jobbos kanyarban és fejezte be az előzését az első lassító bejáratán – Árpád ezen előzése azonban vizsgálat alatt áll, tolásból származó előnyszerzés miatt. Az így keletkezett résen Gyuris Gábor megpróbált elmenni Tünde mellett, de ezt a támadást Tünde kivédte, miközben Gábor nyitva hagyta a következő lassító bejáratán a kaput, amin Gaál Zsófia próbált bemenni. Végigkísérve egymást, az utolsó lassító kijáratán Zsófia kedvezőtlen helyzetbe kerülve pozíciót veszített Szabó Martinnal szemben, majd Gonda Bence és Lehner Péter is majdnem elmentek mellette, de végül sikerült kivédenie a támadásukat. A következő körökben Tünde kénytelen volt futni hagyni Árpádot és a mögötte érkezőkre – elsősorban Gyuris Gáborra – figyelni, akik egyre intenzívebben helyezkedtek egymás mellett, így borítékolható volt, hogy előbb-utóbb egy újabb előzést, helycserét láthatunk majd. A harmadik perc elején meg is történt az első komolyabb próbálkozás, melyet Szabó Martin mutatott be, Gyuris Gábor ellen az első lassítóra bevezető gyors szakaszon, de végül visszasorolt Gábor mögé. Ugyanitt próbált meg Gonda Bence is elmenni Lehner Péter mellett, de a próbálkozása hasonló sikerrel zárult, mint a Gyuris-Szabó párharc. 1 körrel később ismét a mezőny ezen részére szegeződtek az árgus tekintetek, hiszen Gyuris Gábor próbálta magát átfűzni Bencze Tündén, mely az utolsó lassító kanyarkombinációk bejáratán csúcsosodott ki: Gábor bebújt Tünde mellé, majd félreértették egymást, így akaratán kívül kiforgatta versenytársát, a mezőny végére száműzve ezzel Tündét. Az esetből Gábor sem jött ki jól, hiszen az összeakadást Szabó Martin tudta kihasználni és mindkettejük mellett elment. A verseny feléhez érve, az élen továbbra is Fühl Zoltán állt, magabiztos előnnyel vezetve a kategória futamát. A verseny elején megszokott több résztvevős csaták helyett a mezőny több, apróbb párharcokra bomlott, melyek közül a legkiélezettebb csatákat a Szetei-Báldi, Naményi-Csuti, Lehner-Gonda párosoktól láthattuk. A kilencedik perc elején az utóbbi párosból, Gonda Bence indított egy komolyabb támadást Lehner Péter ellen, a pálya első felén található kanyarkombináció bejáratán, de Péter hárította Bence támadását. Helycserére azonban nem a fentebb említett duóknál került sor, hanem Szabó-Gyuris kettősnél, ahol Gábor rohamléptekkel zárkózott fel Martinra és a kilencedik perc elején, a hátsó nyújtott jobbosban szűken benntartva gokartját, előzte meg versenytársát. Végül azonban a Lehner-Gonda párharc végére is pont került, Bence javára, aki a már korábban kinézett kanyarban hajtott végre sikeres előzést és lépett egy hellyel előrébb. Miközben a harmadik helyen száguldó Szetei Gergelynek csak nem sikerült megszabadulnia Báldi Gergő társaságától – a nézők legnagyobb örömére –, addig a második helyen, egyre magabiztosabb tempót autózó, Antal Dávid kezdett felzárkózni az élen haladó Fühl Zoltánra, mellyel izgalmas végjátékot vetített előre.

Antal Dávidnak az utolsó körökben valóban sikerült lőtávolságon belülre kerülnie Fühl Zoltán mögött, de előzést már nem tudott indítani, illetve a mezőny többi részén zajló izgalmas párharcokban sem történtek változások, így a versenyt Fühl Zoltán nyerte, egyszersmind megszerezve pályafutása első OAGB-s győzelmét. A dobogó második fokára Antal Dávid állhatott fel, akit Szetei Gergely követett a pódium bronzfokán. A befutó további sorrendje: Báldi Gergő (4), Naményi Gergely (5), Csuti Zoltán (6), Fodor Árpád (7), Gyuris Gábor (8), Szabó Martin (9), Gaál Zsófia (10), Gonda Bence (11), Lehner Péter (12) és Bencze Tünde (13). A versenyben futott leggyorsabb kört Antal Dávid jegyezte a 2-es gokarttal, ideje 27,626 lett. A kategória bajnokságának a vezetését a mostani, 3. helyével Szetei Gergely vette át Gyuris Gábortól, előbbi 51 pontot, utóbbi 49 pontot könyvelt el az elmúlt 3 verseny során, a tabella harmadik helyére pedig Antal Dávid lépett fel, 47 megszerzett ponttal. Pontegyenlőséggel, Fühl Zoltán és Báldi Gergő állnak a bajnokság 4. és 5. helyén, 42 egységgel a nevük mellett, a hatodik helyet pedig Naményi Gergely foglalja el, 4 pontos lemaradással.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

oagb_ring_1_dobogo1. helyezett – Fühl Zoltán

„Az eléggé hideg körülmények ellenére nagyon elszántan mentem a Hungaroringre, mivel a G1-es futam során bebizonyítottam magamnak, hogy megvan a tempóm és tavaly itt szereztem először pole-t a HCK-ban. Az edzések elején nem voltam magammal elégedett, de idővel megtaláltam a pontot ahol azelőtt időt vesztettem. A kvali előtt eléggé magabiztos voltam mivel az edzések végére az egyik leggyorsabb lettem. A kvalit 89 ezreddel meg is sikerült nyernem Dávid előtt aminek nagyon örültem, hiszen megszereztem első AGB-s pole-omat. A versenyre a 6-os gépet húztam ami később nagyon jól muzsikált alattam. A verseny elején sikerült kiépítenem 2-3 másodperces különbséget Dáviddal szemben és ezt próbáltam tartani a verseny végéig, de a verseny második felében elkezdett fölzárkózni rám. Az utolsó 1-2 körben volt egy elég rossz ütemben kijött lekörözés és Dávid hirtelen rámesett, de nem remegett meg a kezem, mint 1 éve a HCK-ban és így sikerült behúznom az első AGB-s győzelmemet :). A bajnokság szempontjából nagyon fontos győzelem volt és próbálom ott folytatni ahol abbahagytam :). Gratulálok mindenkinek!”

2. helyezett – Antal Dávid

„Vártam már a hétvégét, szerettem volna a múltkori hétvégét feledtetni egyrészt, másrészt egy éve ezen a pályán volt az első versenyem, és a pályát is kedvelem szóval jó érzésekkel vártam a hétvégét. Az időjárás nem volt a legjobb de legalább nem esett és a szabadedzések alatt felszáradt a pálya. Az időmérőt ötödiknek mentem és mikor kijöttem akkor még az első voltam de tudtam, hogy még lehetnek olyanok akik odaérnek. Fühl Zoli végül megtudott előzni, szóval a rajtot második helyről várhattam. A verseny elején Zolinak sikerült elmennie előlem és kb. 2-3 mp különbség volt kettőnk közt. Közbe a két Gergő harcolt mögöttem, így engem már nem tudtak támadni. Féltávhoz közeledve kezdtek a gumik bemelegedni, és elkezdtem gyorsulni, ennek köszönhetően az utolsó körökre sikerült utolérni Zolit, mint utólag kiderült ezalatt a leggyorsabb kör is meglett. Támadni már nem tudtam Zolit így megnyerte a futamot, én pedig második lettem, aminek örültem mert a bajnokság éllovasai mögöttem értek célba, szóval valamennyit sikerült faragnom a hátrányból. Mindenkinek gratulálok, jó verseny volt!”

3. helyezett – Szetei Gergely

„Nagyon erős brigád gyűlt össze az I. kategóriában, ezért nem is éreztem akkora csalódást a negyedik rajtkocka megszerzése után. Persze korántsem voltam elégedett, de sok olyan versenyzőt sikerült megelőznöm, akik simán előttem végezhettek volna. A 11-es gépet húztam, amit az előző futamon megszerettem, így ez jó előjel volt. A rajt is jól sikerült, annak ellenére, hogy külső ívről kellett indulnom. A második körben előzni tudtam, mivel Gergő nyitva hagyta a kaput. Az első két versenyzővel viszont nem tudtam mit kezdeni, fokozatosan léptek el tőlem. Ráadásul Gergő folyamatosan támadott, ezért jobbnak láttam, ha megpróbálom hazavinni a vasat a 3. helyen. Ez sikerült, ami pozitívum, de annak nem örülök, hogy az átok továbbra is tart… Képtelen vagyok a győzelemre ezen a pályán. Na de mindegy, talán legközelebb! Gratulálok Mindenkinek!”

 

II. kategória

 

Dévényi Zoltán pályafutása első OAGB-s pole pozícióját szerezte meg a 2-es kategória időmérő edzésén, 51 ezreddel megelőzve a remek időt futó, első versenyét teljesítő Farkas Pétert. Boldizs Bence a második sor éléről várta a rajtjelzést, mellette Antal Dávid állhatott fel a rajtrács negyedik kockájára. A 10 fős mezőnyben a rajtrács további része az alábbiak szerint alakult: Vincze András, Molnár György, Reich Balázs, Szántó Tamás, Vitanov Tamás és Propszt Roland.

oagb_ring_2Nem indult zökkenőmentesen a kategória rajtja, hiszen az első kanyarban Szántó Tamás sodródott le a második kanyarban az ívről, majd visszaérkezve eltalálta Vitanov Tamást, aki így kiforgott, ezért új rajtot rendeltek el. A második rajtnál azonban már simán jött el a mezőny, helycsere nem történt, egyedül Propszt Roland próbált egy külső ívről indított támadással Vitanov Tamás elé kerülni, a kettes kanyarban, de végül nem sikerült befejeznie a manővert és visszasorolt Tamás mögé. A második kör kezdetén, Antal Dávid hibázott a gyors jobbosban, és lecsúszva az ideális ívről, nyitva hagyta a kaput a mögötte érkező Vincze Andrásnak, aki így ellenállás nélkül tudott feljebb lépni a 4. pozícióba. A második helyen haladó Farkas Pétert, Boldizs Bence kezdte egyre intenzívebben támadni, melyet kihasználva Dévényi Zoltán tudott lélegzetvételnyi előnyhöz jutni, majd körről körre kamatoztatta előnyét. Néhány körrel később, Molnár György talált rést Antal Dávid védelmén és a kettes kanyarban, szűk íven bebújt Dávid mellé, hogy aztán átvegye tőle az 5. helyezést a versenyben. Csupán egyetlen körrel később, Antal Dávid a második kanyar kijáratán, félrehúzódva, elengedte a mögötte érkezőket, majd a kör végén kiállt a boxba és ideje korán fejezte be a versenyzést. A negyedik perc végénél, a harmadik helyen haladó Boldizs Bence abban a kényelmetlen helyzetben találta magát, hogy egyszerre kellett támadnia Farkas Pétert, és védekeznie Vincze Andrással szemben. Legjobb védekezés a támadás – tartja a mondás –, melyet Boldizs Bence a gyakorlatban is bemutatott: a pálya hátsó részén található gyors jobbos kanyarban próbált helyet találni magának Farkas mellett, de az első próbálkozását nem koronázta siker. Mindez azonban egy pillanatra sem szegte kedvét, és 3 körrel később, a már előbb is kinézett kanyarban, sikeresen ment el Péter mellett, akinek ezt követően Vincze Andrást kellett szemmel tartania. Néhány körrel később Vincze már támadásba is lendült a 2-es kanyar bejáratán, de még messze volt ahhoz, hogy valós veszélyt jelentsen Farkas Péterre nézve, azonban arra elég volt, hogy egy pillanatra megtorpanva a gumifalon, összébb rántsa a mögötte érkezőket. Az így keletkezett tülekedésben Szántó Tamás próbált pozícióba kerülni Reich Balázs mellett, ezzel azonban védtelenül hagyta a belső ívet a második lassító bejáratán, amit Vitanov Tamás azonnal kihasznált és megelőzte Szántót a 7. pozícióért.  Pár körrel később, a verseny felénél azonban már sikeres előzést láthattunk Vinczétől: Szűk íven próbált Farkas Péter mellé kerülni a kettes kanyar bejáratán, aki a külső íven egy késői, rövid féktávval próbált válaszolni, ezzel azonban lecsúszott az ívről és a következő kanyarban már kedvezőtlen pozícióban találta magát, így a kanyar kijáratán Vincze András könnyedén tudott elmenni versenytársa mellett. Vincze ezen próbálkozása sem maradt „visszhang” nélkül, hiszen Molnár György próbált elmenni Farkas Péter mellett a következő kanyarban, itt azonban egy pillanatra összeértek, amit Reich Balázs került ki, ezzel azonban a mögötte érkező Vitanov-Szántó párost juttatta kedvező helyzetbe, akik mindketten megelőzték Balázst. Vincze András megkezdte a felzárkózást a második helyen haladó Boldizs Bencére, aki azonban hatalmas tempót diktálva, körről körre zárkózott fel az élen haladó Dévényi Zoltánra. A következő körökben Dévényi folyamatosan védekező szerepbe kényszerült Boldizs mögött, mely védelemben a tizenegyedik perc kezdetén keletkezett egy apróbb rés, az 1-es kanyar kijáratán, amire Boldizs Bence azonnal lecsapott és megelőzve Dévényi Zoltánt, átvette a vezetést a versenyben. A kör végén a Farkas Péter mögött összegyűlt vonat végén próbált Reich Balázs előrébb lépni egy helyet, amikor a hátsó, nyújtott jobbosban szűken fordult a kanyarra, végül azonban nem sikerült bemennie Szántó Tamás mellé, így helycsere nélkül folytatták a versenyzést.

A verseny hátralévő köreiben a Farkas Péter által felvezetett ötös fogatban láthattunk remek csatákat, ahol elsősorban Molnár György próbálta átfűzni magát Péteren, de mindhiába. A leintés pillanatáig még Vincze András tudta utolérni a második helyen haladó Dévényi Zoltánt, de előzési pozícióba már nem tudott kerülni. A futamot ennek megfelelően, a harmadik helyről induló Boldizs Bence nyerte, akit Dévényi Zoltán és Vincze András követtek a dobogóra. A befutó további sorrendje: Farkas Péter (4), Molnár György (5), Vitanov Tamás (6), Szántó Tamás (7), Reich Balázs (8), Propszt Roland (9) és a versenyt idejekorán befejező Antal Dávid (10). A kategória versenyének leggyorsabb körét Vincze András futotta meg, melyet a 11-es gokarttal teljesített és ideje 27,677 lett. A bajnokságban a vezető pozíciót Boldizs Bence vette át és 59 ponttal, 12 pontos előnnyel áll a második helyezett Szántó Tamás előtt. 43 megszerzett ponttal a bajnoki harmadik helyre jött fel Dévényi Zoltán, 3 ponttal megelőzve a negyedik helyezett Vincze Andrást, akit Propszt Roland és Antal Dávid követnek az ötödik és hatodik helyen, 38 illetve 35 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

oagb_ring_2_dobogo1. helyezett – Boldizs Bence

„Szabadedzéseken sikerült jó köröket mennem, igaz szórtam azokat, de adott egy kis önbizalmat.

Kvalin összehoztam egy jó köridőt és amikor már kicsit kezdtem örülni, hogy pole lesz akkor jöttek a nagy meglepetések…

Zoli robbantott egy 28-on belüli körrel aztán még Peti is betudott jönni elém.

Peti élete első agb-s versenyére készült ezért én tudtam hogyha nyomás alá helyezem akkor lehet, hogy lesz 1-2 hibája és ez be is igazolódott.

Zolin lehetett látni, hogy nagyon izgul úgyhogy ő rá is megpróbáltam ugyanazt amit Peti ellen, hogy mindenhol egy kicsit benézek mellé és a rövid féktávokkal ráesni, végül a győzelmemhez Zoli hibája is kellett amit sikerült kihasználnom.

Gratula a dobogósoknak.”

 

2. helyezett – Dévényi Zoltán

„Kíváncsian vártam a hétvégét, mert eddig ezen a helyszínen, csak egyszer voltam, igaz akkor egész szép eredményt sikerült elérnem. A futam előtti napon felkerültek a HCK-s videók és örömmel láttam ,hogy ez a pálya eléggé hasonlított arra verzióra,amin anno versenyeztem .A szabadedzéseken általában a középmezőnyben tanyáztam, de nagyon apró különbségek voltak a versenyzők között.Az időmérőn a 11-es gépet kaptuk, amivel nem sokkal előtte tudtam egyet edzeni, így mázlim volt ,hogy ismertem a technikát.Az 5 gyorskör kiválóan sikerült és éreztem is ,hogy jó lesz az időm, de azért arra nem gondoltam ,hogy Pole-ba tudok kerülni. A hátralévő versenyzők nem tudtak javítani az időmön, igaz ,az újonc Peti nagyon közel került hozzám. A versenyre a 2-es gépet húztam, amiről kellemes emlékeim voltak a g1-ről ,így bizakodtam, hogy talán nyerhetek is. A verseny első harmadában sikerült jó tempót diktálni, amivel meg is tudtam lépni az üldözőbolytól, de ahogy Bence megelőzte Petit éreztem ,hogy apránként elkezdte ledolgozni a különbséget. Kicsit megpróbáltam emelni a tempón, de ennek egy csomó, apró hiba lett a következménye, amivel pillanatok alatt magamra is húztam Bencét. Egész hamar támadási pozícióba került, és sajnos egész hamar el is ment mellettem, túl sok ellenállást nem tudtam nyújtani. A futam vége felé még Vincze Andris is útolért, de Ő már támadást nem tudott indítani, így maradt a 2. hely.

Kicsit csalódott vagyok ,hogy elszalasztottam a lehetőséget, de azért a dobogónak nagyon örülök. Ha valaki azt mondja nekem a bajnokság előtt ,hogy 3 versenyből 2 dobogóm lesz, bőven aláírtam volna! Van hova fejlődni még -főleg versenyszituációk terén- de a „nyers tempóm” egész jónak tűnik, meglátjuk mire lesz ez elég a folytatásban.

Minden versenyzőtársnak Gratulálok!Bencének külön is a szép előzésért!”

3. helyezett – Vincze András

„A szombati nap tapasztalatai alapján reménykedtem benne, hogy vasárnapra kapunk egy kis égi áldást, hiszen a szombati vizes edzéseken szinte szárnyaltam… vagyis inkább, hogy stílszerű maradjak: úszkáltam. Ez azonban elmaradt, én pedig, mint egy partra vetett hal, szenvedtem a száraz aszfalton, hiszen a pálya vonalvezetése nem kedvez a vezetési stílusomnak. Mindenesetre megpróbáltam minden kétséget és kishitűséget kizárni – szombaton is, nem csak vasárnap –, és egy egész elfogadható időmérőt sikerült futnom. Géphúzásnál mázlim volt, hiszen az egyik legerősebb gépet sikerült megkaparintanom, és így versenyen ugyan gyors voltam, de ahhoz, hogy a dobogóra felállhassak, szükség volt Dávid és Péter hibájára is. Összességében elégedett vagyok a hétvégén nyújtott teljesítményemmel, és bár az elért helyezések ellentmondanak a kijelentésemnek, de mégis, hogyha mindent beleteszek a mérleg serpenyőibe, akkor az eddigi legerősebb hétvégémen vagyok túl. Gratulálok a dobogósoknak és mindenkinek, aki ma megmérettette magát!”

 

III. kategória

 

Az idei év harmadik futamán összesen 9 versenyző választotta a min 85 kg-osok kategóriáját, kik közül Lencsés Bálint teljesített a leggyorsabban egy kört a Hungaroring technikás vonalvezetésén, 15 ezreddel megelőzve a második helyre kvalifikáló Csáki Zoltánt. Pribilinszky Zoltán, Molnár Tiborral osztozott a rajtrács második során, őket Vincze András, Molnár György, Földvári Rudolf, Cseh Gábor és Jenovai Norbert sorrendben követték a többiek.

oagb_ring_3Annyira simán jött el a mezőny a rajtnál, hogy azt tanítani kellene. Ettől függetlenül természetesen az első kanyarokban már megkezdték a helyezkedéseket a versenyzők, és a kettes kanyar bejáratán, Cseh Gábor próbált rövid féktávval elmenni Földvári Rudolf mellett, aminek az lett a vége, hogy összekoccantak, majd a külső íven érkező Molnár Györggyel is összeértek és szinte egymáson elfordulva érkeztek meg a rövid, egyenes szakasz bejáratára, de végül helycsere nem történt, így a rajtsorrendnek megfelelően haladtak tovább. Az első körök után, miközben az élen Lencsés Bálint szemmel láthatóan faképnél hagyta a mezőnyt, addig a többiek, a második helytől visszafele, többé-kevésbé egyben tudtak maradni. Az erőviszonyok körről körre változtak a mezőnyben, de ami egyre karakteresebben kezdett kirajzolódni, a verseny negyedéhez közeledve, az Csáki Zoltán, Pribilinszky Zoltán és Molnár Tibor hármasának a csatája, valamint Vincze András és Molnár György párbaja, akik mögött közvetlenül érkezett Földvári Rudolf és Cseh Gábor. Előzés utóbbiból született, amikor Vincze az első kanyarban lecsúszott az ideális ívről, és a poros íven szabadon hagyta Molnár Györgynek a pálya belső részét, aki így könnyedén jött fel az 5. helyre. Néhány körrel azután, hogy Molnár György megelőzte Vincze Andrást, már Molnár Tibor árnyékában terelgette gokartját, és csatlakozott az előttük zajló csatához, amely azonban önmagában hordozta annak veszélyét, hogy előbb utóbb a Vincze-Földvári-Cseh alkotta hármas is megérkezik. A verseny felénél Molnár György támadásra szánta el magát a kettes kanyar bejáratán, amitől Molnár Tiborral lesodródtak, nyakukba rántva ezzel a mögöttük érkező hármas fogatot. Vincze András reagálva az előtte zajló eseményekre visszalassult, így az őt követő Földvári Rudolf pillanatokon belül pozícióba került, de Andrásnak végül sikerült hárítania a támadást. Két körrel később, Molnár Tibor megpróbált előre szaladni és külső ívről indított egy támadást Pribilinszky Zoltán ellen, a kettes kanyarban, melyet végül nem sikerült befejeznie, így azonban újra Molnár Györgyre volt kénytelen a figyelmét összpontosítani.

Az utolsó körökre igen kemény és intenzív csatákat láthattunk a második helytől egészen a nyolcadik helyig bezárólag, de helycserére csak nem akart sor kerülni. Mikor már éppen elkönyvelni készültünk volna ezt a tényt, akkor az utolsó körben, Molnár Tibor hibázott, és nagy íven fordulva az egyes kanyar kijáratán, szabadon hagyta a belső ívet Molnár Györgynek, aki könnyedén bújt be mellé, majd egymás mellett fordulva a kanyarkombinációban, a kijáratán György a falra szorult, így az őket szorosan követő Vincze András ellenállás nélkül tudott egy hellyel feljebb lépni. Az esetet jelenleg vizsgálják, hogy Tibor biztosított-e elegendő helyet a kijáraton. Nagyon magabiztos autózást bemutatva, a kategória versenyét, idén először, Lencsés Bálint nyerte, akit a védekezésből jelesre vizsgázó Csáki Zoltán követett a dobogó második, majd a szintén remek versenyt futó Pribilinszky Zoltán a dobogó harmadik fokára. A befutó további sorrendje: Molnár Tibor (4), Vincze András (5), Molnár György (6), Földvári Rudolf (7), Cseh Gábor (8) és Jenovai Norbert (9). A verseny leggyorsabb körét Lencsés Bálint futotta meg a 10-es gokarttal, ideje 27,754 lett. Lencsés Bálint a mostani győzelmével tovább növelte előnyét a bajnokságban, és 61 ponttal a neve mellette, 12 ponttal előzi meg a második helyezett Molnár Tibort, akit 3 pontos hátránnyal követ Vincze András. Csáki Zoltán a bajnoki negyedik helyet foglalja el, 44 megszerzett ponttal, akit Pribilinkszy Zoltán és Molnár György követnek, 35 illetve 32 megszerzett ponttal, az ötödik és hatodik helyen.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

oagb_ring_3_dobogo1. helyezett – Lencsés Bálint

„Tavaly kezdtem nagyon megkedvelni a pályát. Az edzések alatt folyamatosan kerestem a hibákat, hol veszíthetek századokat, tizedeket, valamint számtalan apró trükköt is kipróbáltam, amik beváltak. Az időmérőt 2.-ként kezdtem meg, Molnár Tibi után és Vincze Andris előtt. Szerencsére edzésen már mentem azzal a géppel, így már ismertem a gépet. Akitől tartottam, az Chucky volt, mivel tudtam, hogy Zoli mindig is erős volt a ringen. Mindössze 15 ezred mp-el előztem meg Zolit, így sikerült megfutni a szezonomban az első poleomat.Géphúzásnál egy olyan gépet húztam, ami nem ment az előző futamban, így a teljesítményében sem voltam teljesen biztos. A rajtrácsról nem eljött az a gép, hanem inkább kilőtt. Úgy indult, mintha lett volna benne KERS:) . Chuckyt már az első körben sikerült lerázni, így a második körtől tudtam a saját tempómra koncentrálni. Véleményem szerint elképesztően jó gép volt az a 10-es.Nagyon nyugodt futamom volt, még a leggyorsabb kört is sikerült megfutnom.Pole, győzelem, leggyorsabb kőr. Ez minden pilóta „álma”, amit egy versenyenhétvégén kihozhat magából. A bajnokságban sikerült 12 ponttal átvennem a vezetést!

2013-ban, a 3. futamon, a 3-as kategóriában én lettem a szezon 3. új győztese.

Már várom a folytatást a Kőbánya ringen:)

Gratulálok mindenkinek!”

2. helyezett – Csáki Zoltán

 „Azt már nem is kell mondanom, hogy ismét olyan gépekkel időmérőztünk amibe nem ültem edzésen. Sajnos a 3.és a 4. köröm nem sikerült hibátlanra, ezt igazán csak akkor sajnáltam amikor megtudtam, hogy csak egy hajszállal volt gyorsabb Bálint. Az már géphúzásnál tudtam, hogy nem fogok az első helyért csatázni! A gépem kigyorsításoknál szeretett megcsúszni egy kicsit, és mivel nem volt sok előzési pont, ezért nem volt sok gondom a védekezéssel sem. Elég volt a cél utáni jobbosokban belül tartani a gépet. Örültem az értékes 20. pontnak!”

3. helyezett – Pribilinszky Zoltán

„Ezt a pályát mindig szerettem, bár sok örömöm nem volt benne. Valahogy sosem adta ki, pedig úgy éreztem nem megyek rosszul. Miután sikerült harmadiknak lennem az időmérőn, úgy gondoltam sikerülhet egy jó starttal indulva, akár a második hely megszerzése is. A gép adott volt hozzá, hiszen az ötös géphez már volt szerencsém az első futamon, ahol a rajtnál sikerült vele egy helyet fognom. Most azonban nem tudtam jobban indulni mint Zoli, így beragadtam mögé. Az első néhány körben egy kicsit kapaszkodnom kellett, de miután igazán ráéreztem a gépre, már ott is voltam mögötte. Mikor el kezdett védekezni tudtam, hogy jönnek

a többiek is, ami be is következett. Tibi többször is megpróbált kívülről támadni, de mivel én is próbálkoztam ott tudtam, hogy kívül nagyon csúszik. Ezután már csak tartottam a harmadik helyet, mert úgy kellett mint egy falat kenyér. Örülök a harmadik helynek, és annak, hogy több nagy riválist sikerült megvernem. Mindenkinek köszönöm a sportszerű versenyt.”

 

IV. kategória

 

Az OAGB kategóriái közül a IV-es kategória számított a kakukktojásnak, hiszen amellett, hogy itt indultak a legkevesebben, itt hódították el a legnagyobb előnnyel az első rajtkockát: Kovács György kétséget sem hagyva rajtelsősége felől, 3 tizedes előnnyel állt fel a 8 fős kategória rajtrácsának az élére. Őt Somogyi Tamás követte a második helyen, majd Csáki Zoltán és Grabovszki Tamás következtek a harmadik, negyedik helyen. Szatory József az 5. legjobb időt futotta meg, akit Kocsi Zsolt, Erdős Bálint és Király László sorrendben követtek a többiek.

oagb_ring_4Helycsere nélkül és nagyon simán jött el a 4-es kategória mezőnye, egyedül Szatory József próbált egy merészebb féktávot a kettes kanyar bejáratán, Grabovszky Tamás mögött, de helycsere nem történt. A mezőny már az első köröket követően látványosan szétszakadt, mindössze két ponton zajlottak komoly csaták a helyezésekért: a második helyért Csáki Zoltán támadta Somogyi Tamást, kicsivel hátrébb pedig Szatory Józsefnek kellett védekező íveken autóznia, Kocsi Zsolt támadásai miatt. Végül a második perc elején, az utóbbi párosnál következett be változás, amikor Kocsi Zsolt egy rövid féktávval beesett Szatory József mellé, a kettes kanyar bejáratán, majd a következő, kivezető balosban már az 5. helyen fordult el. Néhány kör erejéig Szatory József tartotta Kocsi Zsolt tempóját, különösen a pálya belső szakaszán, de végül kénytelen volt futni hagyni versenyzőtársát. Az előzést követően, a következő körökben ismét nyugodt és kiegyensúlyozott versenyzést láthattunk a versenyzőktől. Az állóvizet Csáki Zoltán zavarta fel, mikor az ötödik perc végéhez közeledve, szűken bebújt Somogyi Tamás mellé a kettes kanyar bejáratán, azonban a nagy tempó miatt mindketten összeértek, Tamás egy pillanatra megcsúszott, de végül megfogta a gokartot, így helycsere nélkül folytatták a verseny eleje óta tartó csatájukat. Fél távot elhagyva, a versenyben továbbra is a Somogyi-Csáki párharc volt főszerepben, akik mögé lassacskán Grabovszky Tamás is megérkezett, valamint Kocsi Zsolt is apránként lopta a távolságot.

Ahogyan arra számítani lehetett, az utolsó körökre összejött a négyes fogat, melyet Somogyi Tamás, Csáki Zoltán, Grabovszky Tamás és Kocsi Zsolt alkottak, de a leintésig egyik versenyző sem tudott pozícióba kerülni a másik mögött, így helycsere nélkül fejezték be a versenyzést. A fentiek fényében, a versenyt mindvégig magabiztosan uraló Kovács György nyerte, akit Somogyi Tamás követett a dobogó második és Csáki Zoltán a harmadik fokára. A befutó további sorrendje: Grabovszky Tamás (4), Kocsi Zsolt (5), Szatory József (6), Erdős Bálint (7) és Király László (8). Tökéletes versenyt tudhat maga mögött Kovács György, hiszen a pole pozíció és futamgyőzelem mellett, a versenyben futott leggyorsabb kört is ő jegyezte, ideje 27,897 lett, melyet a 9-es gokarttal teljesített. A bajnokság vezetését, a mostani győzelmével Kovács György vette át, összesen 60 pontot szerezve az elmúlt 3 versenyen, míg a második helyezett Csáki Zoltán 3 pontos hátránnyal követi Györgyöt a bajnokságban. Nyuka Gábor a harmadik helyen, 36 megszerzett ponttal előzi meg a negyedik helyen álló Kocsi Zsoltot, aki 34 egységet tudhat magáénak, majd Somogyi Tamás és Riba Krisztián következnek, 31 illetve 20 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

oagb_ring_4_dobogo1. helyezett – Kovács György

„Csonka négyes mezőny ment ki vasárnap a ringre,

Gabát és Kálmit hős szíve messziföldre vitte,

míg vitézeink Lengyelhonban rótták a köröket,

társaik az autós szentélyben szintén nem tököltek

 

Ment is az adok-kapok, főleg a pole-ért,

de nem lehetett megfogni Gyurkát, a hóhért

elgurult gyógyszerét kereste egészen a célig,

mögötte Somogyi és Csáki pofozta egymást végig

 

De lesz ez még így se – mint mondotta volt Nyuka,

mégis vigyázzon; nehogy elmenjen a bajnoki busza,

a Kőbányai Hangárban jön a következő csata,

elszánt tekintetekből nem lesz hiány biza’ ”

 

2. helyezett – Csáki Zoltán

 „A 4-esben nem érzésre volt egy értelmes köröm se, vagy túl nagy ívben kerültem a vízbefolyást, vagy megcsúsztam. Gyuri nagyon összerakott valamit, gratulálok neki! Azon viszont csodálkoztam, hogy csak a Tomi tudott elém beférni, rosszabbra számítottam. Versenyen tulajdonképpen egy komoly lehetőségem lett volna az előzésre, de talán nem voltam bent eléggé és a későn rám záró Tomi kicsit leesett az ívről, amikor összeértünk, ezért inkább visszaengedtem. Utána már sokkal jobban figyelt, de azért ott voltam végig a nyomában, csak hogy érezze a törődést:) Szépen levédte a pontokat ahol támadhattam volna, így hát maradt a dobogó legalsó foka. Most ennyit sikerült, de értékes pontokat gyűjtöttem be, amit még nem tudni mire lesz elég….”

3. helyezett – Somogyi Tamás

„az időmérőn elég jelentős lemaradással szereztem meg a második helyet, pedig nem éreztem különösebben jóknak a köreimet. Néhol még vizes volt a pálya nehéz volt tiszta kört menni. A futamon hamar egyértelmű volt hogy Gyuri tempója erős es a gépem (1) sem volt túl „acelos”. Ezért hatra kellett figyelnem. Csáki Zolival végig, időnként a határokat feszegetve csataztunk. Összeségében nem rossz ez az eredmény.”

 

Super GP kategória

 

Lencsés Bálint sikeresen mentette át a 3-as kategóriában nyújtott tempóját a Super GP kategóriájába, és futotta meg a pole pozíciót jelentő időt, 27 ezreddel megelőzve Kovács Györgyöt, aki a második helyről vághatott neki a 30 percnek megfelelő körszám abszolválásának. Szetei Gergely a második sorból indulhatott, megelőzve a kategória éllovasát, Rátkai Jánost, aki a negyedik legjobb időt érte el az 5 körös kvalifikáció során. Őket a többiek az alábbi sorrend szerint követték: Csáki Zoltán, Vincze András, Pribilinszky Zoltán, Somogyi Tamás, Kocsi Zsolt és Riba Krisztián, aki csak a versenyre csatlakozott a mezőnyhöz, így mért idővel nem rendelkezett.

oagb_ring_sgpFegyelmezett rajtot követően, a versenyzők szépen besoroltak egymás mögé: vélhetően a hosszabb versenytáv és a boxkiállás taktikai tényezője miatt sem akarta senki már az első kanyarban eldönteni a futamot. Az első körök után, Lencsés Bálint és Kovács György hagyták maguk mögött a mezőnyt, miközben a harmadik helyen száguldó Szetei Gergely vizsgázott jelesre védekezésből és tartotta maga mögött a mezőny egy részét. A vonatból elsőként Csáki Zoltán tört ki, amikor az utolsó pillanatban a boxba hajtott, mindezt azonban akkora elánnal tette, hogy megcsúszott, a gumifalnak ütközött, és a szintén boxkiállásra érkező Somogyi Tamás is elment mellette. A dupla boxkiállás után, a figyelem középpontjában ismét a Szetei Gergely mögött zajló párharcok kerültek. Látva azt, hogy Szetei Gergely védelme szinte áttörhetetlen, 2 körrel később Rátkai János is teljesítette a kötelezően előírt 1 boxkiállást. Vincze András is inkább a taktikai megoldást választotta Szetei Gergellyel szemben és két körrel Rátkai kiállása után, Vincze is teljesítette a szabályzatban előírt kiállást. Csupán egyetlen körrel maradt tovább Pribilinszky Zoltán a pályán, és utána ő is kiállt a boxba, hogy aztán újra csatlakozhasson a mezőnyhöz. A verseny ezen pontján még 5 versenyzőnek volt hátra a kötelezően előírt 1 kiállás: Lencsés Bálint, Kovács György, Szetei Gergely, valamint Kocsi Zsolt és Riba Krisztián. A verseny első felében azonban az első hármas és Riba Krisztián is teljesítette a boxkiállásokat. Az ötödik perc végéhez közeledve, Riba Krisztián mögött alakult ki egy látványos csata, Pribilinszky Zoltán és Csáki Zoltán részvételével. A hatodik perc feléhez érkezve, Pribilinszky Zoltán indított támadást Riba Krisztián ellen a célegyenest követő nyújtott jobbosban, azonban nem volt meg az előzéshez szükséges hely, ezért az ívről lecsúszva, védtelenül hagyta a belső ívet, amin így, az őt követő Csáki Zoltán könnyedén ment be és előzte meg versenytársát. A kilencedik percben Rátkai János érte utol Kocsi Zsoltot, aki rendkívül előzékeny volt, így János különösebb ellenállás nélkül ment el Zsolt mellett. Csupán egyetlen körrel később Vincze András is megelőzte Zsoltot, aki hasonlóan előzékeny volt Andrással szemben is. A következő helycserét ismét Rátkai Jánostól és Vincze Andrástól láthattuk, akik elől Szetei Gergely húzódott félre és engedte őket maga elé, rendkívül előzékenyen. Röviddel ezután, mind Zsolt, mind pedig Gergely kiálltak, hogy eleget tegyenek a versenyben előírtaknak. Ezzel együtt, a fentebb megismert Riba-Csáki-Pribilinszky hármas mellett, újabb izgalmasnak tűnő párharcok kezdtek kibontakozni: Vincze András ért egyre közelebb Rátkai Jánoshoz, valamint Szetei Gergelyre zárkózott fel Kocsi Zsolt, azonban a boxkiállások miatt, hamar véget ért a Szetei-Kocsi párharc. A verseny háromnegyedéhez érkezve, Somogyi Tamás érte utol Szetei Gergelyt, aki néhány körrel később, a boxba hajtva, idő előtt fejezte be a versenyt.

Az izgalmas és szoros csaták ellenére, végül csak a Riba-Csáki-Pribilinszky hármasban történt változás, amikor Pribilinszky Zoltán, kihasználva Csáki Zoltán hibáját, hasonlóan előzte vissza versenytársát, ahogy azt ő tette ellene a verseny elején. Ennek megfelelően, Lencsés Bálint pillanthatta meg elsőként a kockás zászlót, akit Kovács György és Rátkai János követtek a dobogóra. Negyedik helytől kezdődően, a befutó az alábbi sorrend szerint alakult: Vincze András (4), Somogyi Tamás (5), Riba Krisztián (6), Pribilinszky Zoltán (7), Csáki Zoltán (8), Kocsi Zsolt (9) és Szetei Gergely (10). A verseny leggyorsabb körét Kovács György futotta meg, 27,649, melyet a 11-es gokarttal teljesített. Szorosan alakul a bajnokság állása: Rátkai János továbbra is megőrizte vezető pozícióját, 56 pontot szerezve az elmúlt 3 verseny során, azonban Kovács György 2 pontra feljött riválisa mögé, a bajnoki második helyre. Lencsés Bálint 41 ponttal a harmadik helyre lépett feljebb, őt 33 megszerzett ponttal Vincze András követ, majd Nyuka Gábor és Csáki Zoltán következnek, 31 illetve 21 ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

oagb_ring_sgp_dobogo1. helyezett – Lencsés Bálint

„Reggel még úgy terveztem, hogy nem fogok indulni a kategóriában, de végül csak beneveztem, mert hát nem bírom ki…:) Időmerőn nem éreztem megfelelőnek a tempómat, úgy gondoltam, hogy csak a 2.,3. helyre lesz ez elég.Amikor kijöttem Kovács Gyuri gratulált, amit először nem is értettem, mert nem gondoltam volna, hogy ez az idő elég lesz a polera.Igaz, hogy csak 27 ezred, de tudtam hogy nagyon szoros lesz. A rajt a szokásos volt, már a 2. körben kezdett kirajzolódni, hogy Gyurival fogunk harcolni a győzelemért. Folyamatosan, minimális különbségekkel sikerült elszakadni Gyuritól, de azért látótávolságon kívülre nem nagyon tudtam kerülni. Mindig nézelődtem

kicsiket hátrafelé, hogy Gyuri mikor fogja meglépni a kötelező boxkiállását. Ahogy kijött a boxba, a következő körben egyből reagálnom kellett, hiszen nem tudtam hogy altat-e a mögöttem lévő tempójával, és a kiállással szeretne átugrani. Így egyből jöttem én is, annyi előnyöm azért volt, hogy ne kelljen kapkodni, így szépen nyugodtan megfékeztem, megálltam, mentem tovább. Gyuri elé sikerült visszajönnöm, ahogy belülről érzékeltem, kicsit el is szakadtam Gyuritól. Aztán spórolósra vettem a figurát, Gyuri jött is vissza rám, persze nem jelentősen, de éreztem, hogy itt lazsálásnak nincs helye!

Egy viszonylag sima győzelem után itt is sikerült elhoznom a győzelemért járó 25 pontot!

Gratulálok mindenkinek, különösen Gyurinak, aki megmutatta, hogy a hátralévő futamokon is oda kell rá figyelni!”

2. helyezett – Kovács György

„Azt hiszem, hogy a lényeget jól összefoglalta Lencsés kolléga. Az időmérőn pár ezreddel szorultam mögé, a futamon pedig már az első köröktől nagyon erős tempót ment Bálint, amit csak tartani tudtam. A kiállást talán picit hamar letudtam, várhattam volna a lekörözések kezdetéig, hátha belassul valamennyire a prokartos fenegyerek. Leintésig a távolság szinte végig ugyanaz maradt, ami kicsit sem vígasztal, őszintén megmondva eléggé csalódott voltam az eredményt illetően. Mindenesetre elismerésem a győztesnek, és a folytatáshoz Churchill szavait tudnám idézni: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” na jó, a vért kivehetjük a listából… :)”

3. helyezett – Rátkai János

„A szabadedzéseken egészen jó időket tudtam gokartozni, és a legjobb időm 28,2 volt. Az időmérő edzést én kezdtem és a szabadedzéseken elér legjobb időt tudtam hozni, ez nem volt jó jel mivel a gép jó volt és ha bemelegszik akkor bizony a mögöttem indulók könnyen elém kerülhetnek. Ez így is lett és Gyuri,Bálint és Szete elém kvalizott. Géphúzás után valami olyasmire gondoltam hogy itt 3. helynél jobbra nem számítok, ez legyen meg. Végül leintéskor a 3. helyen intettek le, bár Andris a 4. helyen nem hagyott nyugton mert végig jött mögöttem, de azért nem zökkentem ki és haza hoztam a gépet a 3. helyen 🙂 Grat mindenkinek.”

 

A magyar autósport egyik szentélyének is tekinthető Hungaroring nem vallott szégyent és rendkívül izgalmas versenyeket eredményezett, mely kellőképp megalapozta a hangulatot a következő versenyre. Magunk mögött hagyva a hosszúra nyúlt, fagyos, téli időszakot, tovább hordozva az elmúlt 3 verseny izgalmait, április 28-án ismét egymásnak feszülnek a különböző kategóriák versenyzői, hogy az egykori Kesjár pályán, a Kőbánya Ringen szálljanak harcba a győzelemért. Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is fordított irányban kell majd teljesíteni a rövid, ámde rendkívül élvezetes és dinamikus vonalvezetéssel rendelkező pályán a versenytávot, melyre a jelentkezéseket a már ismert elérhetőségeken tudjátok leadni.

 

Szerző: Vincze András