A szezon második felének első fordulója a budapesti Hangár utcában (elegánsabb megfogalmazásban Kőbánya Ring) került megrendezésre. Minden bizonnyal az idei bajnokság legmelegebb napján van túl az OAGB mezőnye. A nagy múltra visszatekintő aszfaltcsík ezúttal sem hazudtolta meg magát. Ismét sok izgalmas futamot láthatott a nagyérdemű, remek csatákkal és sok előzéssel. Lássuk, hogyan alakultak a kategóriák.
1. kategória
A legkönnyebbek mezőnyében minimális előnnyel szerezte meg a pole pozíciót Szetei Gergely. Mögötte Báldi Gergő és a bajnokság éllovasa, Dudás Bence várhatta a startot. A negyedik helyet az a Sebestyén Róbert birtokolta, aki a gokartsportban már rutinos versenyzőnek számít, de AGB-s futamon még nem indult. A további sorrend. Garamvölgyi Niki (5), Antal Dávid (6), Ádám Tamás (7), Zsigri Márton (8), Bencze Tünde (9), Túróczi Péter (10).
A zökkenőmentes rajt után a második kör első kanyarjában kezdődtek az események. Szetei kényelmes előnyt szerzett, míg a Báldi a kör végére tempót vesztett, amit a harmadik helyről startoló Dudás Bence könyörtelenül ki is használt és elment Gergő mellett. Ellentámadással nem tudott válaszolni, mivel a harmadik kör kezdetén hibázott. Megpördülése miatt Báldi az utolsó helyre esett vissza. Ekkor Sebestyén Róbert vette át a képzeletbeli dobogó harmadik fokát, akit csaknem az egész mezőny követett. Az első hármas ezután hamar ellépett az üldőzőbolytól, míg a 4. helyezett Garamvölgyi Nikolett védekezni kényszerült. A következő körök izgalmát Zsigri Márton és Ádám Tamás csatája fokozta, akik oda-vissza előzgették egymást, míg Bencze Tünde és Túróczi Máté – hibára várva – szorosan követték őket. Az élbolyban az élen haladó Szetei Gergely és a harmadik Sebestyén Róbert közel azonos tempót diktált, de a második Dudás Bence rákapcsolt. Körről-körre magabiztosan közeledett az első helyezett felé. Körülbelül a verseny felénél Bence sikeresen utol is érte Szetét, majd néhány perc után Robi is csatlakozott, így test-test elleni küzdelem bontakozott ki a pódium különböző lépcsőiért. Míg Szetei védekező íveken ment, Sebestyén ügyesen kihasználta Dudás egyik hibáját, amivel feljött a második helyre. Ezután pozíciócsere nem történt, így a fiúk ebben a sorrendben haladtak át a célvonalon. Garamvölgyi Niki hibátlan védekezéssel megtartotta a 4. helyet, Antal Dávid előtt, aki immáron négy ötödik helyezés szerzett zsinórban. Ádám Tamás, Zsigri Márton és Túróczi Péter ebben a sorrendben haladtak át a célvonalon, a verseny során végig nagy csatát folytatva egymással. Báldi Gergő lett a 9., míg Bencze Tünde, technikai hibáktól szenvedve a 10. helyen ért célba. A verseny leggyorsabb köre Dudás Bencéhez köthető. (29,201)
1. helyezett – Szetei Gergely
„Lacháza után itt is sikerült a pole, de bennem volt a félsz, hogy újra megismétlődik a múltkori és továbbra sem tudok nyerni. Bevallom, igen stresszes voltam a futam előtti pár percben, nagyon rossz előérzetem volt. De aztán a futam maga volt az álom végül! Az első pár körben a srácok, csajok egymással voltak elfoglalva, nem velem, így el tudtam egy picit húzni. De körülbelül féltávnál Bence utolért, kezdődött a tánc. Azt éreztem, hogy bár közepesen jó gépben ültem, kikaptam volna, ha csak a Bence támad, így megpróbáltam az üldözőbolyt egy picit magunkra húzni, mert úgy több esélyem van a védekezés sikerességére. Sebestyén Robi csatlakozott hozzánk, de a Többiek már messze voltak így hárman kezdtük egymást „ütlegelni.” Ami ezután következett, az már történelem. Nagyon szuper versenyzés volt, élveztem minden percét. A srácok rendkívül sportszerűek voltak, öröm volt részt venni ebben a korrekt küzdelemben.”
2. helyezett – Sebestyén Róbert
„Az időmérő 4. helye után kicsit csalódott voltam, úgy éreztem több volt benne.
A versenyen a rajtom jól sikerült az első néhány kör harcaiból kikeveredve a 3. helyen mentem. Amikor Bence utolérte Gergőt és csatázni kezdtek gyorsan felértem rájuk. Hasonló kaliberű gépekkel mentünk, így igen kemény és kiegyenlített csatát tudtunk produkálni. Bencével volt egy kis oda vissza előzgetés, aztán Gergőt kezdtem támadni, ám megelőzni nem sikerült, végig hibátlanul védekezett és mivel Bence végig a nyomomban volt, nem akartam semmilyen meggondolatlan manőverbe belemenni, így maradtam a második helyen.
Nagyon élveztem a versenyzést, Gratulálok Gergőnek és Bencének, és köszönöm nekik a sportszerű versenyt.”
3. helyezett – Dudás Bence
„Úgy érkeztem a pályára, hogy még nem nyertem, de nem is kell mondanom ,hogy a kedvenc pályáim egyike a Kőbányaring”
Szabad edzéseken jól mentem, és tudtam ,hogy nagyon szoros lesz az időmérő. Így próbáltam menni hosszabb etapokat, meg néztem az 5 körös etapjaimat. Jött az időmérő edzés….pici kavarodás volt az elején ,hogy melyik kategóriába kezdek először az időmérőn, de utána fen akadás nélkül ment le az egész időmérő. „Velem együtt” Az időmérőn jól mentem, de időmérős gépünk nagyon rossz volt. Többen panaszkodtunk rá ,hogy ez nem volt valami jó időmérős gép. Így benne is maradt még a legjobb időmérős körömbe is pici. De harmadik helyre sikerült kvaliznom, nagyon pici idő külömbséggel előztek meg a „Team Gergő” pilótái. A verseny rajtját jól sikerült el kapnom, így egész addig támadtam Báldi Gergőt ameddig nem előztem meg. Szép szabályos előzést mutattam be vele szemben. De utána csak ez volt a szemeim előtt „Les’t go Bence” érjem utol Szetét. Nyomtam is neki ami a csövön kifért, mondhatni alig alig hibáztam és icike picike talán benne maradt. De nagyon jó ritmusban eredtem Szete után. Lila szektorokat mehettem, mert 10-12 kőr múlva körülbelül be fogtam Szetét. Utána elkezdtem támadni keményen de egyben szabályosan, de nem hibázott és nagyon jól védekezett minden hol zárta a belső ívet. Így nagyon belassultunk mert védekező íveken közlekedett Gergő, ezért Robi utolért minket. Így létre jött egy nagyon erős hármas és én voltam szendvics közepén. Ezért én picit már figyeltem Robira ,hogy ne ,hogy megelőzön, de inkább arra mentem ,hogy Gergőt megelőzem. Pár kőr múlva picit szélesebben fordultam ezt Robi egyből kihasználta így vissza estem a harmadik pozícióra. Na tudtam ,hogy gyors vissza kell vágnom Robinak, ezért egy kőr múlva mögötte pálya egyik leglassabb legtechnikásabb részénél sikerült egy bravúros előzéssel vissza előznöm Robit. De nem jött ki a lépés az előzésben mert belső ív valamiért teljesen poros volt és egyből megúszott a kart, oly annyira ,hogy lecsúsztam a balosba és a fél kart kint volt a füvön. Így poros lett mind a négy kerekem, és a következő éles jobbosba egyből lecsúsztam és hiába próbáltam meg mindent, Robi visszaelőzött. Így Szete el lépett előlünk, mutatta Robi ,hogy ne támadjam mennyünk fel Gergőre, ezért nem támadtam őt. Így 1-2 körön át szenvedtem a poros abroncsokkal Robi mögött, és így el tudott lépni tőlem. Én oly annyira erőltettem ,hogy néha a gyors egyenesbe kimentek a fűre a kerekeim. De utolsó 4-3 kőrre összejött a megint a hármas és mindenki próbált előzni, de sajnos nem sikerült előznöm. Így végül csak harmadik lettem, egy nagyon izgalmas élvezetes versenyen. Most buktam pár pontot Szete ellen, de nincs semmi baj. Várom a következő versenyt ,hogy vissza vághassak a versenytársaimnak.
„Gergő lehet ezt a csatát megnyerte, de a háborút még nem”
II. Kategória
A 75 kg felettiek mezőnyében Propszt Roland indulhatott az élről, aki egy remek kört összerakva, több mint 1 tizedmásodperccel legyőzte a második helyről startolni készülő Szántó Tamást. Molnár Tibor, aki szombaton élete első HCK-s győzelmét szerezte, vasárnap is remek kvalifikációt zárt és a 3. helyről vághatott neki a versenynek. A további sorrend a következőképpen alakult: Reich Balázs (4), Csepregi Péter (5), Vincze András (6), Szetei Gergely (7), Túróczi Máté (8) és Vitanov Tamás (9). A mezőny szorosságát jól jellemzi, hogy a 2. és a 9. helyezés között kevesebb, mint három tizedmásodperc volt a differencia.
A rajtnál nem történt pozíciócsere, a versenyzők libasorban haladtak a 20 perces táv teljesítése felé. Az első körökben változatlan maradt a sorrend. Propszt vezette a versenyt, Szántó Tamás és Molnár Tibor előtt. De a harmadik körben Roland és Tomi gokartja összeért, ami Propszt megforgásához vezetett. Szántó került az élre, aki innentől rákapcsolt és pillanatok alatt faképnél hagyta az üldözőit. Ekkortájt két vonat alakult ki. Az egyiket Molnár Tibi vezette a 2. helyen, míg a másikat Szetei Gergely a hatodik pozícióban. A versenyzők egymás mögött haladtak, vigyázva egymásra. Egyedül Vitanov Tamás és Túróczi Máté előzgették oda-vissza egymást a 8. és 9. helyen, majd Vitanov lehagyta Szeteit is és a Molnárék után eredt. Féltávhoz közeledve Szántó Tamás már majdnem fél pálya előnyt autózott ki a második Molnár Tibi és a harmadik Reich Balázs előtt, míg Propszt Roland, Túróczit előzve a nyolcadik helyre jött fel. Eközben a Reich, Csepregi, Vincze trió vívott késhegyre menő küzdelmet az átmeneti dobogó harmadik fokáért. Csepregi Péter már korábban is sokszor próbálta előzni Reich Balázst a második kanyarban, amit a verseny 12. percében sikerre is váltott, így ő állt a képzeletbeli dobogó harmadik fokán. Végül Szántó Tamás, senkitől sem zavartatva idei első győzelmét könyvelhette el, ami a bajnokság szempontjából a lehető legjobbkor jött. A sok kihagyott futam után ezzel a győzelemmel felzárkózott az élmezőnybe. Molnár Tibor egy szép hétvégét produkálva a második helyen ért célba. A dobogó harmadik fokára Csepregi Péter állhatott fel. A további sorrend: Reich Balázs (4), Vincze András (5), Vitanov Tamás három előzéssel 6., Propszt Roland (7), Túróczi Máté (8) és Szetei Gergely (9). A verseny leggyorsabb körét Propszt Roland futotta, 29,341-es idővel.
1. helyezett – Szántó Tamás
„Ritkán szoktam úgy kiszállni egy időmérőről, hogy na akkor ez pole. De amikor így szállok ki, mindig csalódnom kell. Ezúttal is így történt, 5 hibátlan kört mentem, Propszt Roland mégis tiszteletre méltó különbséggel elvert és csak a 2. helyről indulhattam.
Tudtam, hogy Roland nagyon jó gépet húzott, ezért mindenféleképp az első körökben akartam hibára kényszeríteni, amíg nyomás alatt tudom tartani. Nem sikerült, a 2. körben magától hibázott, az utolsó kanyarban lecsúszott az ívről. Én pedig egyből belső ívre tettem a technikát. Ő ezt nem észlelve próbálta a következő kanyarra fordulás előtt a belső ívet védeni, azonban mivel én pont ott voltam ahova a gépét húzta, így utasok lettünk mindketten. Szerencsémre én jöttem ki jól a dologból, Roland megforgott és az utolsó helyről kellett folytatnia. Végig lelkiismeretfurdalásom volt a dolog miatt, de úgy éreztem nem tehetek róla. A célfotónál nem is szerettem volna magasba lendített karral ünnepelni az egyébként rendkívül fontos idei első győzelmemet, inkább a boxban minél előbb megtárgyalni a történteket. Sajnálom Roland, hogy így alakult. Gratulálok a versenyzőtársaimnak.”
2. helyezett – Molnár Tibor
„A 3. helyet szereztem meg az időmérőn, ugyanúgy mint szombaton. A versenyre az 1-es gépet húztam amiről nem sokat tudtam, hogy milyen. A rajtom viszonylag jól sikerült, de azt már az első kőrben láttam, hogy hacsak nem történik Roland és Tomi között valami az élen, akkor sok esélyem nincs feljebb jutni, és az is tudatosult bennem, hogy ez a futam a védekezésről fog szólni. Amire számítottam, be is következett, Tamás Tomi beszúrt, Roland megforgott, én meg felugrottam a második helyre. Tomi elhúzott, esélyem sem volt megfogni, viszont mögöttem nagyon jöttek. 36 körön keresztül védekeznem kellett, 1-2 megingástól eltekintve sikeresen megvédtem a második helyemet.
Összességében elégedett vagyok a hétvégével. Gratulálok Tominak a győzelemhez és Petinek a harmadik helyhez!”
III. kategória
A hármas kategóriában Lencsés Bálint foglalhatta el az első helyet a rajtrácson. Mögüle Topor Kálmán és Dudás Bence várhatta a rajtot. A verseny első köre egészen sima volt. Lencsés Bálint és Topor Kálmán leszakadt a többiektől. A harmadik percben Dudás Bence helyet hagyott, így Csáki Zoli kihasználta a lehetőséget és megelőzte Bencét! Ezzel Bence az utolsó előtti helyre esett vissza. A 6. percben Kálmánnak egy technikai hiba miatt az értékes 2. helyről kellett feladnia a versenyt. Eközben Vitanov Tamás folyamatosan támadta Csáki Zolit. A verseny egyik szabálytalan momentuma volt, amikor Bernula István megelőzte Kovács Györgyöt, ezért a futam végén visszasorolták. A verseny legnagyobb nyertese Vincze András volt, aki a 14. percben megelőzte Dudás Bencét és az óvásokat követően 2 pozíciót jött előre. Így a 8. helyről a 4. helyre hozta be a gépet. A versenyt, tehát Lencsés Bálint nyerte a dobogó második fokát Csáki Zoli foglalta el, a 16 pontot érő 3. helyre Vitanov Tamás futott be. A további sorrend: Vincze András (4.), Dudás Bence (5.), Kovács György (6.), Bernula István (7.), Topor Kálmán (8.). A verseny leggyorsabb körét Lencsés Bálint futotta, 29,428-as idővel.
1.hely – Lencsés Bálint:
„Imádom. Nagyon szeretem a pályát, a vele járó kisebb ugratókat, és az egyéb trükkjeit a pályának! Első edzésen azért volt pislogás rendesen:) Ferrari jellegű piros hatoskán nyitva maradhatott a hosszú egyenseben a DRS mert a következő jobbosban úgy elment a tadpadás, mintha vízen mentem volna. Egy jó kis kvalival megszereztem a pole-t. Kihúztam az ötöskét mögöttem Kálmi jött a torpedónak hitt kilencessel aztán Bence. Az első kör végén már láttam, hogy annyira nem lesz nehéz dolgom. Kálminak sajnos elromlott a gépe, így kiállni kényszerült,kár érte. Chucky kolléga ölébe hullott egy második hely! Fél kör előnyt kiépítettem, majd visszavettem a tempóból, igazság szerint érdekes hang jött a gépből. Gondoltam 25 pont az úgyis 25 pont ha lassanmegyek:) Ez oly annyira sikerült hogy nyomtam egy fast lap-ot 😀 Érdekes, hogy ebben az évben van 3 futamgyőzelmem, de a többi futamon még csak dobogó közelében sem voltam. A 11. OAGB győzelmemet a barátnőmnek ajánlom, ő volt az, aki azt mondta: „Megcsinálod,hajrá”!:) Gratulálok minden versenyzőnek,különösen Chuckynak és Tominak, és Vincze Andrisnak, aki az AGB Buttonja, mivel semmi látványos dolgot nem csinált,csak jött felfelé,mint a talajvíz!:)”
2.hely – Csáki Zoli:
„3. Kategóriában 3. helyen álltam, és a pénzfeldobás után idén harmadszorra is én kezdtem az időmérőt! Negyedik helyről kezdtem a futamot, de még a rajt előtt elkezdem a Bencét oltani, hogy átmegyek rajta, mert kell végre egy dobogós hely. (Lehet pont ezért..)Annyira görcsösen védekezett, hogy túl szűken akart fordulni, ezért leesett az ívről és a fél mezőny elment mellette. Pár körrel később láttam, hogy közeledek a Kálmánra, de hamar rájöttem nem az én köreim nagyon jók, hanem a gépével van valami. Nem örülök, hogy így mentünk el mellette, jobb lett volna csatával megelőzni. Tomi egész futamon viszonylag közel volt ezért sokat kellett hátra fele figyelnem, de mindketten felállhattunk a dobogóra ahogy az elején elterveztük. Ha a Berci nem látogat haza a következő futamra, akkor megint nekem kell elsőre időmérőznöm, mivel Bálinttal szemben van egyetlen pontocska előnyöm. Ha jól összeszámolom akkor csak egy ember tudok aki szerint ez nem hátrány.”
3. hely – Vitanov Tamás:
Hamarosan…
IV. kategória
A négyes kategória pole pozícióját Topor Kálmán szerezte meg. A második rajtkockát Kovács György szerezte meg, a harmadik helyről pedig Nyuka Gábor várhatta a rajtjelet. A rajt után rögtön láthattunk egy előzést. Vörös Imre a 7. helyről indulva, belső íven megelőzte Csáki Zolit. Miközben Kálmán és Kovács György meglépett a többiektől, Németh Attila megelőzte Csáki Zolit, amivel a 7. pozíciót vette át Zolitól. Németh Attila támadni kezdte Vörös Imrét, de ezzel időt vesztett, így Csáki Zoli is megérkezett. Nyuka Gábor a 4. helyen védekezni kényszerült, mivel Priblinszky Szoltán nyomás alá helyezve, folyamatosan támadta őt. Szatory József technikai hiba miatt az utolsó helyen fejezte be a futamot. A verseny további részében nem történt előzés, így Topor Kálmán nyerte a négyes kategória 7. fordulóját. Mögötte Kovács György foglalhatta el a második helyet és az értékes 3. helyre Nyuka Gábor futott be, aki ezzel átvette a vezetést a bajnokságban. További sorrend: Somogyi Tamás (4.), Priblinszky Zoltán (5.), Vörös Imre (6.), Németh Attila (7.), Csáki Zoltán(8.), Fehér Márton (9.), Szatory József (10.). A verseny leggyorsabb körét Topor Kálmán futotta 29,499-es idővel.
1. hely – Topor Kálmán:
Hamarosan…
2. .hely – Kovács György:
„Amit a hétvége előtt nem tudtam, de az időmérőn egyértelművé vált, az az, hogy ez Kálmán pályája és nagyon nehéz lesz megfogni a Hangár utcában. Valószínűleg még a vébé hangulata és az ott elért remek eredménye is doppingolta, ennek is köszönhető, hogy szárnyalt ezen az aszfaltcsíkon. Én is szeretem ezt a pályát, de sajnos ma nem sikerült elkapnom a ritmusát, így annak is örülnöm kellett, hogy második helyről indulhattam. Bíztam benne, hogy tudom tartani a tempót Kálmival, ami a verseny elején valamelyest sikerült is, de mivel Gabi is szorongatott hátulról és én is sok hibát követtem el, szépen lassan szakadtam le róla. Szerencsémre Gabának is dolga akadt a mögötte lévő srácokkal, így el tudtam lépni tőle, de Kálmán remek versenyzéssel nagy előnyt dolgozott ki, és teljesen megérdemelve nyert. Nem mondhatnám, hogy teljesen elégedett vagyok a másik hellyel, de legalább Gaba előtt végeztem, így az összetettben sikerült faragnom a hátrányomból. Gratulálok mindkét dobogósnak!”
3. hely – Nyuka Gábor:
„Időmérőn a 3.helyre sikerült kvaliznom a nagyon erős mezőnyben,1 tizeden belül megint voltunk kb. 5-6-an. Tudtam,hogy Kálmánnak nagyon fekszik a pálya,hiszen az utóbbi években verhetetlen volt itt,egyedül még 2010-ben, HCK-n tudtam őt itt legyőzni. A második helyre viszont matekoltam agyban,sajnos nem jött össze,pár századdal megvert időmérőn Kovács Gyuri kolléga. A verseny igazából nem volt túl izgalmas,szépen lassan elhúztak Kálmánék. Priblivel tartottam pár gokart távolságnyi előnyömet,amint becsúszott egy kis hiba,egyből utolért és védekeznem kellett. A végére nagyon nem akart balra kanyarodni a gépem,de szerencsére nem tudtak megelőzni,behoztam a vasat a 3. helyre.”
A soron következő futam augusztus 26.-án kerül megrendezésre a Hungaroring szívében található gokart pályán. Szeretettel várunk Mindenkit!
Szerző: Szete