Idei utolsó állomásához érkezett a Hobby Cart Kupa sorozat. A versenyeket a Hungarokart Centerben rendezték. A bajnoki címekre már a korábbi futamokon pont került, ezért a hétvégi versenyeken a pontverseny többi helyezéséért küzdhettek meg a versenyzők. A pályán elméletileg elég nehéz az előzés, azonban erre számos ellenpéldát mutattak a Hobby Cart Kupa versenyzői. A különösen izgalmas negyven körös futamokon olykor messze nem a papírforma szerint alakultak az eredmények.
Hobby Cart Kupa 12. forduló – Hungarokart Center
Light kategória
Idén először indult HCK-s futamon Tőzsér Bence és máris megszerezte a pole-pozíciót a Light kategória időmérő edzésén, elég jelentős fölénnyel. A második helyről Halász Péter, a harmadikról pedig Vincze Ádám kezdhette meg a negyven körös évadzáró futamot. A bajnokság éllovasai a középmezőnybe szorultak. Az első körökben Tőzsér Bence és Halász Péter meglógtak a többiektől. A rajt után változatlan maradt a sorrend, majd az első kör végén Naményi Gergely veszített egy pozíciót a célegyenesre ráfordító kanyarban. Ezt követően Balázs Gergőnek sikerült javítania egy helyet, így már a negyedik helyen autózhatott, szorosan Vincze Ádám mögött. Mögöttük érkezett az egész mezőny minimális távolságban követve egymást. A következő körökben a hatos géppel csúszkáló Naményi Gergelyt megelőzte Sövér László és Nagy Levente is. A verseny feléhez közeledve Halász Péter határozottan támadta Tőzsér Bencét az első helyért, az egyenesben mellé is érkezett, de Bence csodával határos módon tudta hárítani a támadást, annak ellenére, hogy ő volt a kedvezőtlenebb íven. Talán a súlyelőnye miatt nagyobb végsebességet ért el a gokartja. A verseny második felében folyamatos párharcot vívtak, ennek köszönhetően pedig utolérte őket az egész mezőny. A helyzet azonban már nem változott a leintésig, Tőzsér Bence megnyerte a futamot, Halász Péter előtt, aki egy egész versenyen át hősiesen támadta őt. A harmadik helyet Vincze Ádám szerezte meg. A negyedik helyre Balázs Gergő érkezett, az ötödik Virágh Péter lett, Sövér László (6) és Nagy Levente (7) előtt, akik három helyet javított a rajthelyükhöz képest. Az őket követők sorrendje: Balogh Zoltán (8), Fühl Zoltán (9) és Naményi Gergely (10).
A Light-osok „B” döntőjén Zsigri Márton indult a legelőkelőbb helyről, majd fölényes győzelmet aratott. A többi versenyző sorrendje sem változott: Kovács Botond (12), Krémer Márk (13) és Piros Ádám (14). A kategória leggyorsabb körét Zsigri Márton futotta meg.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Tőzsér Bence – Hamarosan…
2. helyezett – Halász Péter
„Nagyon örültem, hogy ismét a kedvenc pályámon versenyezhettem. A délelőtti szabadedzéseken jól mentem, ezért bizakodva vártam az időmérőt, ahol végül sikerült megszereznem a 2. helyet. A rajt után Bencével elszakadtunk a többiektől, végig támadtam őt, egyszer sikerült bemenjek mellé, azonban az egyenesben ő sokkal jobban gyorsult, így maradtam a 2. helyen. Örülök, hogy HCK-s kupám is lett.”
3. helyezett – Vincze Ádám
„Nagyon vártam ezt a versenyt, sokat készültem rá. Az időmérőn sikerült a harmadik időt futnom, aminek nagyon örültem. Nagyon izgultam hogy a versenyen is meg tudom-e tartani ezt a pozíciót. Sikerült, és ezzel a harmadik hellyel a legjobb HCK-s eredményemet értem el. Sokan gratuláltak, ez nagyon jól esett, én is gratulálok és sok sikert kívánok mindenkinek.”
Lány kategória
A lányoknál az előző futamon bajnoki címet szerző Hagyáné Kriszti nem vett részt a futamon. Az első rajtkockát Gaál Zsófia szerezte meg. Mögüle az előző négy futam győztese, Garamvölgyi Niki rajtolhatott. A második sorból Fehér Viktória és Ungi Anette indultak, a harmadikból Kele Evelin és Fazekas Kitti, majd mögülük a hetedik rajtkockából pedig Kész Tímea rajtolt. A verseny ötödik köréig változatlan sorrendben haladtak a versenyzők, majd Gaál Zsófia szinte keresztbe állt a célegyenesre ráfordító kanyarban, ezért Garamvölgyi Niki bebújt mellé a belső ívre. A következő kanyarkombinációban már ő volt a kedvezőbb helyen, így maga mögé tudta Zsófiát. Ezután esélyt sem hagyva a többieknek, elszakadt az élen, és meglehetősen nagy fölénnyel megnyerte a lányok versenyét, ezzel zsinórban az ötödik győzelmét megszerezve. A második helyen Gaál Zsófia érkezett, aki még így is idei legelőkelőbb helyezését szerezte meg a hungaroringi bronzérme után. A harmadik Fehér Viktória lett, Ungi Anette (4), Kele Evelin (5), Fazekas Kitti (6) és Kész Tímea (7) előtt. A leggyorsabb kört Garamvölgyi Niki futotta, miután az élen felszabadultan autózhatott.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Garamvölgyi Niki
„A hungarokarti verseny volt számomra a legeseménydúsabb. Ezen a pályán az időmérő nagyon becsapós, így nem lepődtem meg azon, hogy csak a második rajthelyet szereztem meg. A versenyre az ötös gépet húztam, ami eléggé érdekesen vezethető volt, mégis sikerült az első pár kör után megelőznöm az előlem rajtolót. Próbáltam gyorsan ellépni a mezőnytől, ami szerencsére sikerült is, mert mögöttem egy újabb csata volt kialakulóban. Gratulálok a többieknek is!”
2. helyezett – Gaál Zsófia – Hamarosan…
3. helyezett – Fehér Viktória
„A versenyre nagy reménnyel mentem, hisz a Hungarokart a kedvenc pályám! Nem mentem olyan kiemelkedően jól a többiekhez képest, de magamhoz képest viszonylag jól mentem. Végül is időmérőn sikerült megfutnom a 3. helyet, aminek nagyon örültem. Versenyen Niki indult előlem, gondoltam, hogy úgysem tudok bemenni elé. Hát nem is sikerült, de úgy voltam vele, hogy csak a 3. helyet sikerüljön megtartani. A verseny viszonylag probléma nélkül ment. Ismét gratulálnék a többieknek, és jövőre találkozunk!”
I-es kategória
Sövér László két futamos kihagyás után újra részt vett a Hobby Cart Kupa megmérettetésein és megszerezte az egyes kategória rajtelsőségét. A második helyről Balázs Gergő, a harmadikról pedig Halász Péter rajtolhatott. A kategória bajnoka, Dudás Bence, csak a nyolcadik helyet szerezte meg az időmérő edzésen, mivel ő időmérőzött először, és ez abszolút hátrány volt számára. A rajtnál nem volt komolyabb támadás, ezért az első körben változatlan sorrendben köröztek a versenyzők. A második körben Halász Péter egy pillanatra elveszítette az uralmát a gokartja felett, ezért keresztbecsúszott, majd Zsigri Márton megelőzte őt és ezzel átvette a harmadik helyet. Közben Dudás Bence, a nyolcadik helyről rajtolva már két pozíciót is javított, Raffay Kristófot üldözte a hatodik helyen. Néhány kör elteltével őt is meg tudta előzni. Az élen közben Sövér Laci biztonságos előnyt autózott ki Balázs Gergő előtt. A harmadik helyen Zsigri Márton védekezett. A verseny közepéhez érve elkezdődtek a lekörözések, amik mondhatni borzalmasan sikerültek, főleg Nagy Levente részéről. Ez nem azt jelenti, hogy nem engedte el az érkező versenyzőket, hanem azt, hogy még a vele meccsben lévőket is. Túlzott engedékenysége miatt többször is helycserét kellett végrehajtania Véghelyi Ádámnak. Menet közben Dudás Bence már a negyedik helyen támadta Zsigri Mártont, de komoly ellenfélre talált személyében. Balázs Gergő a verseny végére utolérte Sövér Lacit, de előzést már nem tudott kezdeményezni. Sövér Laci megnyerte a versenyt, Balázs Gergő (2) előtt, a harmadik helyen Zsigri Márton érkezett, aki megszerezte élete első dobogós helyezését. A negyedik Dudás Bence lett, aki a nyolcadik helyről rajtolva még az utolsó kanyarban megkísérelt egy előzést a dobogóért, de ez már nem sikerült neki. A további sorrend: Halász Péter (5), Raffay Kristóf (6), Nagy Levente (7), Katona Kristóf Győző (8), Véghelyi Ádám (9) és Gaál Zsófia (10). A verseny leggyorsabb körét Raffay Kristóf futotta.
Az egyes kategória „B” döntőjét Kovács Péter (11) nyerte, Csóka Ferenc (12) és Naményi Gergely (13) előtt.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Sövér László – Hamarosan…
2. helyezett – Balázs Gergő
„A szabadedzéseim nagyon jól sikerültek és bizakodva vártam az időmérőt, hogy egy jó eredményt sikerül majd elérnem. Ez elég jól sikerült, hiszen megszereztem a kettes rajtkockát. A versenyen az első öt körben védekeztem így Laci ellépett. Mikor már volt egy kis előnyöm és jobban ki tudtam használni a pályát és egyre gyorsabb lettem, sikerült ledolgoznom Laci előnyét. Az utolsó pár körben már nagyon közel voltam, de az előzés sajnos nem sikerült, így másodikként zártam ezt a futamot. Nagyon jól éreztem magam a versenyeken, voltak nagyon jó és kevésbé jó pillanatok. Remélem, hogy jövőre folytathatom. Gratulálok a bajnokoknak!”
3. helyezett – Zsigri Márton
„Időmérőre csalódottan mentem a Light-os eredményem miatt, de az 1-esben nagyon jól sikerült, a 4. helyet csíptem el. Egy jó gépet húztam, a 3-ast. A rajtnál sikerült megvédenem a helyemet, majd elkezdtem támadni Petit. Ő az egyik kanyarban kicsúszott, ezért el tudtam menni mellette. Utána már csak védekezni kellett. A végén Bence nagyon erősen támadott, de szerencsére sikerült megőriznem a 3. helyet. Nagyon boldog voltam, mert ez volt életem első dobogója!”
4. helyezett – Dudás Bence
„Már nagyon vártam az év utolsó versenyét. Szabadedzéseken nagyon jól mentem. Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz majd a versenyen, mert aki itt kezd az időmérőn annak az nem jön jól. Ahogy elkezdtem az időmérőmet, éreztem, hogy a gépem nagyon csúszkál, nem volt tapadás, úgyhogy bele adtam minden tőlem telhetőt az öt kör alatt, de sajnos nem sikerült bemennem 23 másodperc alá. Így izgalmakkal vártam, hogy a többiek milyen köridőket futnak. Végül csak a nyolcadik rajthelyet tudtam megszerezni, félig-meddig csalódás volt a számomra. Elhatároztam az időmérő edzés után, hogy helyeket fogok javítani és előre fogok jönni majd kamikaze módon. A felvezető köreimben próbáltam a lehető legjobban felmelegíteni a gumijaimat, hogy a rajt után ne legyenek gondjaim. Csak történt egy pici probléma, hogy az egyik versenyző nem jött meg és mi jó pár percen át álltunk a rajtrácson. Amikor mutatták, hogy el fog kezdődni a verseny akkor már azon járt az agyam, hogy a rajt után hogyan kerüljek előrébb. A rajtom közepesen sikerült. De viszont már a második kanyarnál eltűnt a hátrányom és elkezdtem üldözni Levit. Nagyon csúszkált előttem, így már a második körben meg tudtam előzni. Utána Raffay Kristóf lett célpont. Jó pár kör kellett hozzá, hogy felzárkózzak mögéje. Pár kört autóztam mögötte. Támadta az előtte lévő versenyzőt, és egy ici-pici helyecske maradt, amire én egyből lecsaptam és sikerült is megelőznöm a box utca bejárati kanyarban. De olyan szűkösre sikerült az előzés egy pillanatra össze is ért a két gép. Utána Halász Petit kezdtem el támadni és pár kör után őt is sikerült megelőznöm, egy nagyon szép előzést bemutatva. A következő célpontom Marci volt, aki nagyon jól és egyben rosszul védekezett. Azért mondom ezt, hogy rosszul védekezett, mert amit művelt jó párszor veszélyes volt. Példa a kettes kanyar előtti enyhe balosba ott majd nem mindig a versenyzők teljes gázzal mennek. Ő az utáni kanyar előtt mindig egyből nagyokat fékezett. Ez jó pár körön át zavaró volt, mert kizökkentet a ritmusból. De ezeket félretéve nagyon hatásosan védekezett. Az utolsó kör utolsó kanyarjáig támadtam Marcit. Eldöntöttem, hogy az utolsó kanyarban megpróbálom megelőzni őt. Majdnem sikerült is, de sajnos nem jött össze. Ezúttal is szeretnék gratulálni Marcinak az első dobogós helyezéséért. Megérdemelte már nagyon. A versenyt nagyon élveztem, mert sokat előztem és csatáztam. Remélem a közönséget is jól szórakoztattam az előzéseimmel! A futam előtt az volt a tervem, hogy nyeréssel fejezem be ezt az idényt. De ez nem jött össze. Szeretnék gratulálni összes ellenfelemnek az idényben elért eredményeikhez. Jövőre már nem ebben a bajnokságban folytatom a pályafutásomat, hanem az AGB-ben fogom nyomni a gázt!”
II-es kategória
Érdekesen alakult a 75 kg-osak időmérő edzése. Az edzést a bajnok, Propszt Roland kezdhette elsőként, ami nyilvánvalóan hátrány volt a viszonylag hideg pálya és a hideg gumik miatt. Ennek megfelelően annyira gyenge időt futott, hogy csak a „B” döntőbe volt elég. Ugyanezt a következő versenyző, Molnár György is eljátszotta. Az edzést végül Gál Tamás nyerte mindössze két ezreddel Dudás Bence előtt. A második sorba szintén nagyon szoros időkkel Porcs-Makkay Ákos és Katona Kristóf Győző kvalifikálták magukat. Izgalmas volt a rajt. Dergez Berci a külső íven próbálkozott körbeautózni a versenyzőket, amely többé-kevésbé sikerült is neki, máris feljött a negyedik helyre, ennek a csatának a vesztese Katona Kristóf Győző lett. A második körtől kezdve Dudás Bence nagyon agresszívan támadta az élen haladó Gál Tamást. A következő körökben nagy volt a keveredés a középmezőnyben, Porcs-Makkay Ákos hibáját kihasználva Dergez Berci már a harmadik helyen autózhatott. Körről körre zárkózott fel a csatát vívó Gál Tomi – Dudás Bence párosra. Nem sok idő elteltével kiderült, hogy az előzése szabálytalan volt, ezért jeleztek neki, hogy cserélje vissza a pozícióját. Némi sértődöttség látszódott a sisakján, és természetesen nem is engedte vissza Ákost, csak néhány körrel később. Ezzel túl sokat végül nem veszített, majd később szabályosan is meg tudta előzni őt, és újra Bence nyomába eredt. A verseny második felére teljesen összerázódott a mezőny Gál Tomi vezetésével, aki gyönyörűen védekezett az egész futam alatt. Ezt követően Ittzés Zsigmond feljött az ötödik helyre, majd az utolsó körben Dévényi Zoltán is javított egyet és a hatodik helyre jött fel. Ez számára döntő volt a bajnokság szempontjából. A versenyt a bajnokság második helyét megszerző Gál Tamás nyerte, szorosan Dudás Bence (2) és Dergez Berci (3) előtt. A negyedik Katona Kristóf Győző lett. A befutók további sorrendje: Ittzés Zsigmond (5), Dévényi Zoltán (6), Vincze András (7), Bubnó Lőrinc (8), Klenovszki András (9) és Porcs-Makkay Ákos (10).
A kategória „B” döntőjét Földvári Rudolf (11) nyerte Propszt Roland (12) előtt. A többiek sorrendje a 13. helytől: Beke Olivér (13), Csizmadia Tamás (14), Riba Gábor (15), Molnár György (16), Bubnó Márk (17), Kovács Péter (18), Katona Tamás (19). A versenyben futott leggyorsabb kört Propszt Roland produkálta.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Gál Tamás
„Mivel az első hely már eldőlt és a második helyre 4-en pályáztunk, ezért adott volt a cél. Minél előrébb végezni az időmérőn, lehetőleg a többi esélyes előtt. Amikor az ötödik körnek is vége lett, éreztem, hogy erős időt mentem és bíztam benne, hogy kitart a végéig. Ez így is lett, bár 2 ezredre megközelítettek, de szerencsére nem kellett átengednem a pole-t. Mint ahogy a verseny alatt is, pedig sajna megint lassabb gép került alám, de megfogadtam, hogy pontosan fogok vezetni és kivédekezem a 40 kört. Így is lett, így első helyen csorogtam be a célba, ami biztos második helyet jelentette az összetettben, így nem kellett számolgatni.”
2. helyezett – Dudás Bence
„A szabadedzéseken jól mentem súllyal is. Így tudtam, hogy újra jól szerepelhetek majd a versenyen. Most kedvezett nekem, hogy tízedikként időmérőztem. Így az időmérőn sikerült megszereznem a második rajtpozíciót. Versenyre a hatos gépet húztam. Ami jó gép, ha az ember kordában tudja tartani. A rajtom közepesen sikerült, a második kanyarban a mögöttem lévő versenyző majdnem megelőzött, mert kis helyet hagytam neki, amit majdnem ki is használt. Utána Gál Tomival elkezdtünk csatázni az élen. De soha sem hibázott Tomi és még le is védte az előzési pontokat is. Így, hogy Tominak védekeznie kellett ellenem, Berciék és a többiek utolértek minket. Párszor nekem is kellett védekeznem Berci ellen, de mindig sikerült magam mögött tartani. Pedig egyszer-kétszer majdnem sikerült megelőznie. Így egy izgalmas vonatozás kezdődött. Sajnos a negyven kör alatt csak egyszer-kétszer adódott olyan lehetőségem, amikor majdnem sikerült bemennem Tomi mellé. Végül a második helyen értem célba. Nagyon jó verseny volt. Nagyon élveztem a csatározást az élbolyban és örülök a második helyemnek. Egy ilyen rangos és zsúfolt kategóriában, mint ez.
Szeretnék gratulálni ezúttal is Tominak, hogy ilyen jól ment. De Bercinek is, hogy dobogóra feljött. Katona Kristóf Győző barátomnak is, aki nagyon jól ment és a további versenyzőknek is szeretnék gratulálni az idei eredményeikhez! Négy versenyen vettem részt a kettes kategóriában, abból két dobogós eredmény született, amivel elégedett is vagyok. Sajnos itt győznöm nem sikerült. De ilyen az élet minden nem jöhet össze.”
3. helyezett – Dergez Bertalan – Hamarosan…
III-as kategória
Nagy Koppány nyerte a hármas kategória időmérő edzését, két századdal Molnár György előtt. A második sort Miklósi Tibor és Dévényi Zoltán bérelték ki. Koppány és Gyuri remek ütemben kapták el a rajtot és a verseny elejétől elszakadva privát csatát vívtak az első helyért. A harmadik helyen Miklósi Tibor kicsit fogta a mezőnyt. Gyuri a verseny elején keményen támadta Koppányt, de minimális volt közöttük a tempókülönbség, ezért előzésre nem került sor. Koppány a verseny második felére meg tudott lépni, majd saját íveit autózhatta. Szinte az egész versenyen át hibátlanul köröztek a versenyzők a középmezőnyben is, majd néhány körrel a verseny vége előtt Dévényi Zoli, aki a negyedik helyen haladva leszélesedett az egyik kanyarban, majd láncszerűen mentek el mellette. Először Gál Tamás, majd Dergez Berci és László Attila is. Az utolsó előtti körben ugyanitt Ittzés Zsigmond is megelőzte. A versenyt Nagy Koppány vezetésével intették le, aki ezzel megszerezte élete első győzelmét. A második helyet zsinórban másodszor Molnár György kaparintotta meg. Kis szünet után a harmadik helyen az egész futamon át védekező Miklósi Tibor érkezett, Gál Tamás (4) előtt. A további sorrend: Dergez Bertalan (5), László Attila (6), Ittzés Zsigmond (7), Dévényi Zoltán (8), Klenovszki András (9) és Kocsi Viktor (10). A verseny leggyorsabb körét Molnár György futotta. A 85 kg-osak „B” döntőjét Vincze András (11) nyerte Porcs-Makkay (12) Ákos előtt.
Nyilatkozatok:
„Életemben először jártam ezen a pályán, és reggel, mikor az első edzést befejeztem, azt mondtam a többieknek, ez nem az én versenyem lesz. Nagyon csúszkáltam, nem éreztem az íveket, nem találtam a rést, hogy hol lehetne előzni. Azon is izgultam, hogy egyáltalán az „A” döntőbe jutok-e, illetve hogyan tudom úgy végigcsinálni a versenyt, hogy egyszer se csússzak ki. Néztem, hogyan csinálják a többiek, próbáltam különböző íveken autózni. Aztán az edzéseken egyre javultam, és már az időm is versenyképes volt. Majd történt valami, és egyre inkább nekem állt a zászló. Az időmérőn egyre jobb időket lehetett autózni, és először mehettem olyan autóval, amit már edzésen kipróbáltam. Ráadásul feküdt is nekem a gép, épp annyira csúszott, amennyire szeretem. Sikerült összehoznom egy jó kört, amivel szintén első alkalommal indulhattam a pole-ból. A mögöttem szorosan lévők mind elégedettek voltak a helyükkel, nem akartak nagyon kockáztatni, lévén ez volt az utolsó verseny idén. Már csak egy dolgom volt, rövid, de intenzív féktávokkal szűken zárni az íveket, és hibátlanul – ha nem is a leggyorsabban – végigmenni. Néhány kör alatt Gyurival elszakadtunk a többiektől, majd újabb néhány kör kellett, hogy Gyurit is biztonságos távolságba tudjam, és végre ideális íveket vehessek. Ezt a kb. két másodperces előnyt pedig a végéig meg tudtam tartani, és nagy szerencsémre a bolyt is épp a kockás zászlónál értem utol. Idén kezdtem versenyezni. Az első versenyemen hatodik, a másodikon harmadik lettem (de akkor óvás miatt nem volt díjkiosztó). Természetesen borzasztóan örültem neki, és reméltem, folytatódik ez a tendencia. Sajnos, nem folytatódott. Egészen mostanáig, a hetedik futamomig várnom kellett arra, hogy végre tényleg a dobogóra állhassak, ráadásul egyből a legfelső fokára. Biztos mindenki számára felemelő érzés ez, még ha egyesek számára oly megszokott is.”
2. helyezett – Molnár György
„Az időmérő edzésen egy olyan géppel mentünk, amivel már jó ideje nem közlekedtem. Szerencsére ez nem okozott túl nagy gondot, egész jól feküdte a pályát. A köreim majdnem tökéletesek voltak, többször is 22,7-et futottam, majd úgy gondoltam, hogy ez elég lehet a pole-hoz. Ezután jött Koppány, aki lila szektoridőket dobált mindenhol, és 19 ezreddel megelőzött. Mivel a második hely is elegendő volt számomra a bajnokságban kitűzött cél eléréséhez, ezért nem akartam belemenni buta manőverbe. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem akartam megnyerni a versenyt. Igazából Koppány nem is nagyon adott lehetőséget az előbb említett manőverekre, mert 10-15 kör meccs után kiépített egy kisebb távolságot, amit teljes erőbedobással sem tudtam ledolgozni. Dobáltuk egymásnak a leggyorsabb köröket, jó móka volt vele az aktív és a passzív csata is. Végül be kellett érnem azzal, hogy csak a leggyorsabb kör lehet az enyém és Koppányé a futamgyőzelem, mivel kézzel fogható előzési helyzetbe sosem kerültem, és egyébként is jól védekezett, amíg támadni tudtam. Szeretnék ez úton is gratulálni neki, nagyon meggyőzően autózott. Remélem sok hasonlót fogunk még csatázni az első két helyen, de fordított felállásban még jobban örülnék ennek.”
3. helyezett – Miklósi Tibor – Hamarosan…
IV-es kategória
Szatory József futotta a leggyorsabb kört a legnehezebbek időmérő edzésén. Mellőle, a második rajtkockából Kiss-Orbán László rajtolhatott. A második sorból Balla Gábor és Mihályi Dezső vághattak neki a 40 körös futamnak. A rajtnál az első négyes remekül húzott el. A hatodik helyről rajtoló Dergez Bertalan, korábbi manőveréhez hasonlóan kívülről autózta körbe Ittzés Zsigmondot az első kör visszafordítójában. Ezt a trükköt egyébként Riba Krisztiántól láthattuk először néhány hónappal ezelőtt. Azóta a versenyzők lelkesen próbálkoznak utánozni ezt. Ittzés Zsiga azonban nem várt túl sokáig a visszatámadással, pár kör elteltével visszaelőzte Bercit és el is nyúlt tőle. A mezőny másik felében is voltak harcok, hiszen egy vonatban autóztak a pilóták. A kilencedik helyről rajtoló Rozvadszky Csaba javított néhány pozíciót a rajthoz képest. A verseny második felére kezdett szétszakadni a csapat, Szatory Józsi vezetésével az első hármas meglépett a többiektől. A verseny végére Ittzés Zsigmond érkezett meg mögéjük, de támadást már nem tudott indítani. A futamon Szatory József diadalmaskodott, ezzel megszerezte első győzelmét. A második helyet Kiss-Orbán László szerezte meg, Balla Gábor előtt. Balla Gábor idén másodszor állhatott fel a dobogó legalsó fokára. A befutók a negyedik helytől: Ittzés Zsigmond (4), Dergez Bertalan (5), Rozvadszky Csaba (6), Mihályi Dezső (7), Kádas Zsolt (8) és Kocsi Zsolt (9). A leggyorsabb kör Rozvadszky Csaba nevéhez fűződik.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Szatory József
„Időmérő: Próbáltam lazítani és felkészülni fejben a leghatározottabban. Nem aggódtam, mert az idén már indultam az első háromból az előző versenyen, amit itt futottunk. Itt nagyon fontos a precíz, csúszkálás mentes kör. Az első 3 kőrömben sok volt a hiba és próbáltam körről körre ezen javítani. A 4. kör már 95% volt, amivel sikerült is 23 mp alá kerüljek. Persze nem is hittem először hogy sikerült ezért megpróbáltam egy még jobb kört. Az utolsó körben megcsúszott a gokartom és már nem tudtam javítani ezen az időn. Miután kiszálltam a gépből mindenki gratulált, csak azt nem tudtam, hogy mihez. Aggódtam a pálya javulásától, hátha valaki betalál egy jobb idővel és akkor oda a Pole-pozíció.
Verseny: Még soha nem voltam ilyen boldog, mint most. El is szaladtam a verseny előtt a kis családom ért. Nagyon örültem, hogy ott vannak és látnak versenyezni. Mikor beültem az 5-ös gépbe akkor kaptam a „jó hírt”. „Nem jó a kuplungja és nem tudjuk megcsinálni. Ne hagyd, hogy melléd menjenek és akkor nem lesz baj.” Hát nem ez az infó, ami megnyugtatja a versenyzőt a rajt előtt.
A rajt jól sikerült, nem előztek meg. A gép nagyon lassan gyorsult kanyarkijáratokban, de jó volt a végsebessége. Pár kör után féktávon elhagytam a kamerámat, és még viccesen meg is jegyeztem magamban, hogy úgy sincs senki előttem, akit vegyen és így könnyebb is lettem. Túléltem egy pár félresikeredet elfékezést és lökdösődést. Talán kétszer volt veszélyben az első helyem, de Laci korrekt volt és nem ment bele veszélyes előzésbe. Az utolsó tíz kört már fejben számoltam vissza. 5-4-3-2-1. A befutó után Kocsis Zsoltit kerestem az üldöző bolyban. De sehol se láttam. Mivel utolsó lett megvan a bajnoki harmadik helyem is. Kisfiam és a Szerelmem várt a célban és nagyon boldog voltam. Az egész éves „Berci uralom” alatt is sikerült futamgyőzelmet összehozzak. Ez nekem nagyon sokat jelent.
Mindenkinek gratulálok az egész éves teljesítményéhez és eredményihez.”
2. helyezett – Kiss-Orbán László – Hamarosan…
3. helyezett – Balla Gábor
„Kedvenc pályámhoz ért a bajnokság, úgy érzem fekszik a csúszós talaj. A bajnokság hatodik helye volt a cél, bár elérhetetlennek tűnt. Ehhez elől kellett végeznem, Kádas Zsoltinak pedig hátrébb. Az időmérő nem sikerült túl jól, az első kör után a párától nem láttam semmit. Ennek köszönhetően az első kör lett a legjobb. Így is sikerült a harmadik helyet elcsípnem. A verseny számomra nyugodtan zajlott, nem kockáztattam. Szerettem volna végre dobogóra állni. Ez sikerült is, bár a végére Zsiga nagyon jött. A bajnoki hely nem sikerült, de már várom a jövő szezont, hogy újra nyomhassuk a gázt.”
A futam utáni nyilatkozatokhoz hasonlóan mindenkinek van lehetősége „évértékelő” nyilatkozat írására is, ami később egy új cikkben kikerül az oldalra.
Szerző: Molnár György