HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

OAGB 2011/08. futam – Kőbánya Ring

Véget ért az Országos Amatőr Gokart Bajnokság résztvevőinek másfél hónapos nyári szünete. Augusztus 14-én a Kőbánya Ring fogadta a népes mezőnyt, az idei bajnokság nyolcadik fordulóján. A pálya a tavalyi évhez képest rengeteget romlott, és a szervezőket is meglepetésként érte, hogy mit művel a gumikkal. A résztvevők száma minden várakozást felülmúlt. A sok gumicsere és a nevezők száma miatt csúszás alakult ki a tervezett időbeosztáshoz képest, de a szervezők mindent megtettek a gördülékenység érdekében, így a futamok végül rendben zajlottak.

I-es kategória

Időmérő: A bajnokságban második helyen álló Mihály Krisztián szerezte meg a legkönnyebbek pole-pozícióját, legfőbb riválisa, Lencsés Bálint lett a második. Szetei Gergely és Szabó Károly indulhattak a második sorból.

Futam: Izgalmas első kört láthattak a nézők, hiszen két előzés is történt. A pálya gyors szakasza utáni féktávon Szetei Gergely gokartjának hátulja megúszott, ezért Szabó Károllyal szemben pozíciót veszített. Károly ezzel feljött a harmadik helyre. Ezt a kanyart követően a mezőny második felében Garamvölgyi Niki szemfülesen előzte meg Zsigri Mártont. Közben Mihály Krisztián Lencsés Bálinttal a nyakán elkezdett meglógni a mezőnytől, kis lemaradással Szabó Károly követte őket. Szetei Gergely már nem tudott visszatámadni, ezért szépen lassan szakadt el tőle. Gyuris Gábor és Túróczi Péter körről-körre közeledtek hozzá, majd a verseny végéig gokartoztak egymás mögött. A lekörözések során akadtak apróbb figyelmetlenségek, de szerencsére komolyabb gondot ez nem okozott az élen haladóknak. Mihály Krisztián magabiztos győzelmet aratott Lencsés Bálint előtt. Ezzel az eredménnyel ledolgozta az összes hátrányát Bálinttal szemben a tabellán. A harmadik helyen Szabó Károly végzett, a negyedik Szetei Gergely lett. Gyuris Gábor megvédte az ötödik helyét, mögötte Túróczi Péter (6) érkezett. Őket Garamvölgyi Niki (7) és Zsigri Máron (8) követték. A verseny leggyorsabb körét a győztes futotta.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Mihály Krisztián

Hamarosan…

2. helyezett – Lencsés Bálint

Hamarosan…

3. helyezett – Szabó Károly

„Ez a pálya több okból nem tartozik a kedvenceim közé, ezért a negyedik hely az időmérőn viszonylag jó eredmény volt, közvetlenül a nagy hármas mögül rajtolhattam. A verseny elején egy Szeteitől szokatlan hiba révén rögtön előre ugrottam egy helyet. Mivel nem egy hagyományos előzésről volt szó, és mivel nem tudtam milyen a versenytempója, ezért pár körig, amíg ki nem derült, hogy megnyugtató különbséggel gyorsabb vagyok nála, gyakran hátra-hátra néztem, az egyik kanyarban meg jól le is mentem a fűre. Utána nyugis verseny volt. Tőlem is távolodtak az előttem lévők, én is távolodtam a mögöttem lévőktől, így csak arra kellett figyeljek, hogy biztonságosan végigmenjek, nagyobb hibák nélkül. Az utolsó körben éppen utolértem Nikit és Mártont, de mivel messze volt tőlem Gergő, így inkább hagytam őket zavartalanul versenyezni és lassítottam, ez volt az eddigi leglassabb utolsó köröm.”

 

II-es kategória

Időmérő: Szetei Gergely kaparintotta meg a rajtelsőséget a kettes kategóriában, mindössze öt századdal maga mögé utasítva Propszt Rolandot, akit a HCK kettes kategória idei éllovasa. Roland idén először vett részt az OAGB-ben, ezért nem egy rossz eredmény a második rajtkocka sem. A második sorba Csepregi Péter és Reich Balázs kvalifikálták magukat. A rendkívül szoros időmérő edzésen a tabellát vezető Riba Krisztián csak a tízedik lett, ezzel épphogy bejutott az „A” döntőbe. Legfőbb riválisa, Szántó Tamás az ötödik helyről várhatta a húsz perces futamot.

Futam: Szetei jól kapta el a rajtot, Propszt Roland viszont nem szakadt el tőle. A verseny első részében egymás mögött vonatoztak a pilóták, majd pár kör elteltével lassan kezdett szétszakadni a mezőny. Reich Balázs előzési kísérletet tett Csepregi Péterrel szemben, de nem volt elég helye a belső íven, ezért megforgott. Gyorsan irányba tudta állítani a gépét, de ekkorra Szántó Tomi megelőzte őt. Nem sokkal később Tomi a célegyenes ráfordító kanyarban kakaskodásba került Rátkai Jánossal, aki végül a gumifalat átszakítva a bokszutcában találta magát. Ekkor az első négyes elszakadt az üldözőbolytól. Nem sokkal később a mezőny hátsó felében a Riba-féle vonatban történt incidens, itt többen is megforogtak, de szerencsére mindenkinek sikerült folytatnia a versenyt. Ekkor már látszódott, hogy Szántó Tominak jó esélye van arra, hogy faragjon néhány pontot Ribával szemben a pontversenyben. A verseny második felére a Szetei-Propszt-Csepregi hármas elszakadt az üldözőktől, mögöttük Szántó Tomi jött, aki a mezőny többi részét húzta maga után. Az állás ezt követően már nem változott, mindenki tartotta a pozícióját. Szetei Gergely idén először győzelmet aratott a 75 kg-os kategóriában, Propszt Roland lett a második. A harmadik helyen Csepregi Péter érkezett. Szántó Tamás maga mögött tudta tartani az üldözőbolyt, ezért ő lett a negyedik. A mögötte érkezők sorrendje: Reich Balázs (5), Boldizs Bence (6), Riba Krisztián (7), Balogh Dávid (8), Rátkai János (9), Porcs-Makkay Ákos (10). A leggyorsabb kört Propszt Roland futotta meg.

A 16 fős létszám miatt „B” döntő is indult a kategóriában, ahol Molnár Tibor (11) győzedelmeskedett Túróczi Máté (12), Vincze András (13), Erős Gábor (14) és Szetei Ernő (15) előtt.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Szetei Gergely

„Igyekszem rövidre fogni, de tudom, hogy nem fog sikerülni. Van mit írnom.

Kezdődött a nap egy, még a HCK-ról beszedett kiváló napszúrással, ami egész estés fennlétet és reggeli szenvedést eredményezett, így most nagyon hálás voltam, hogy az AGB szabadedzésein kialakult egy kis csúszás. Emiatt nagy nehezen oda tudtunk érni, néhol a közlekedési szabályokat masszívan megszegve. Sőt, még két edzés is belefért, ami szuper, bár sose volt még rá alkalom, hogy ilyen kevés szabadedzésből kell vállalhatót mutatnom. Arra meg pláne nem számítottam, hogy pont a II. kategóriában sikerül eredményt felmutatnom, ahol másfél éve csak vergődök és idén még dobogó közelében sem voltam. Pedig így lett, tizediknek kvaliztam és a pole-ban találtam magam, ami borzasztó szokatlan volt, de nagyon jó lenne megszokni. Azért azt hozzátenném, hogy a pálya és a gép állapota valószínűleg nekem volt a legoptimálisabb.

Kihúztam a bukóból a szabadedzések (azt hiszem, sajnos nem követhettem) és az időmérők űrgépét, a hármast, bár a versenyek előtt visszafojtották egy kicsit. Azért én bizakodtam, hogy egy jó futam fog ebből kikerekedni. És igen, egy remek 20 percet élhettem át, szinte minden percét élveztem. Voltak saját-íves pihenőidőszakok, de voltak szűkről-szűkre forduló, rendkívül sportszerű csaták is. A srácok mögöttem (Roland és Peti) nagyon korrektek voltak. Ebben a versenyben minden benne volt, ami kellett, szuper volt!

Boldog vagyok, hogy ennyi idő után (tavaly a 4. futam óta) végre újra tudtam nyerni, abban a kategóriában, ahol mindig lehetetlen győztest tippelni, hisz nagyon erős és nagyon egyforma tudású versenyzők neveznek rendszeresen a 75 kg felettiekhez. Rosszul indult a nap, de csak megérte eljönni. Köszönöm, hogy részt vehettem rajta. Ja, és köszi, ha végigolvastátok!  ”

2. helyezett – Propszt Roland

Hamarosan…

3. helyezett – Csepregi Péter

Hamarosan…

 

III-as kategória

Időmérő: Egy új név az OAGB mezőnyében, Koncz Dávid futotta meg a leggyorsabb kört az időmérő edzésen a 85 kg-osak között. A hétvége legszorosabb időmérőjét produkálták a versenyzők, mindössze 5 ezredes lemaradással lett második Topor Kálmán. A harmadik helyről Lencsés Bálint rajtolhatott, aki 2 százados hátrányt szerzett Dávidhoz képest. Tőle 8 ezredre lemaradva Bernula István, majd szintén ekkora hátránnyal Riba Krisztián következett a rajtrácson.

Futam: Remek rajtot fogott minden, az első körben nem történt egy pozíciócsere sem. A negyedik körben Kálmi támadást kezdeményezett Dáviddal szemben, a hosszú egyenes utáni balosban próbálta meg körbeautózni, de végül a mögöttük érkező Lencsés Bálint nevető harmadikként elfordult előttük a következő kanyarban. Kálmi nem hagyott helyet a kanyar kijáratánál, ezért Dávid a gumifalban kötött ki. A verseny után vissza is sorolták a sértett mögé. Közben Bálint és Kálmi elszakadtak a többiektől, a harmadik helyen Bernula István fogta a mezőnyt. Pár körrel később Riba Krisztián bebújt István mellé a célegyenes ráfordító kanyarban, ezért a következő kanyar előtt már a kedvezőbb íven autózott. Magával húzta Csáki Zoltánt is, aki közvetlenül mögöttük haladt. A verseny további részében Csáki Zoli végig nyomás alatt tartotta Krisztiánt, de ő jól reagálta le a támadási kísérleteket, így meg tudta tartani a második helyet. Közben Dergez Bertalan lépett fel mögéjük a negyedik helyre, de támadni már nem tudta őket. Lencsés Bálint a harmadik helyről rajtolva megnyerte az izgalmas futamot, Riba Krisztián lett a második, Csáki Zoltán pedig a harmadik. Az őket követő sorrend: Dergez Bertalan (4), Szűcs Gergő (5), Bernula István (6), Vitanov Tamás (7), Koncz Dávid (8), Topor Kálmán (9) és Pribilinszky Zoltán (10). A leggyorsabb kört Topor Kálmán futotta.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Lencsés Bálint

Hamarosan…

2. helyezett – Riba Krisztián

Hamarosan…

3. helyezett – Csáki Zoltán

Hamarosan…

 

IV-es kategória

Időmérő: Dergez Bertalan nyerte a 95 kg-osak időmérőjét, Fényes Tibor előtt, aki a mérlegelésnél nem érte el a kategória minimum súlyhatárát, ezért a rajtrács végére sorolták. A második rajthelyet Csáki Zoltán örökölte, a harmadikról pedig Nyuka Gábor indulhatott. A további rajtsorrend: Pribilinszky Zoltán, Topor Kálmán, Somogyi Tamás, Németh Attila és a hátrasorolt Fényes Tibor.

Futam: A rajtot követően változatlan maradt a felállás, Dergez Berci mögött vonatban autóztak a pilóták. Négy kör telt el, amikor az első akciót láthattuk. Nyuka Gábor előzési kényszerbe került Csáki Zolival szemben, de emiatt a külső íven maradt a következő kanyarban, ahol az eddig negyedik helyen haladó Pribilinszky Zoltán bebújt a belső ívre és elment mellette. Az előzési kísérlet miatt Gábor bukott egy pozíciót. A nagy lökdösődést Somogyi Tamás kihasználta, így megelőzte Topor Kálmánt. Ahogy nyíltak a helyek a belső íveken, láncreakciószerűen húzták magukkal az előzést kezdeményező versenyzők a mögöttük haladót. Ennek Topor Kálmán lett a legnagyobb vesztese. A verseny vége felé közeledve Kálmi és Németh Attila kemény csatát vívtak a hatodik helyért, amiből végül Attis jött ki győztesen. Az utolsó körben Pribilinszky Zoltán elveszítette az egész futamon védett harmadik helyét Nyuka Gáborral szemben, ráadásul még Somogyi Tamás is megelőzte. A versenyt közben leintették, Dergez Berci az OAGB-ben idén először látta meg elsőként a kockás zászlót. A második Csáki Zoltán, a harmadik Nyuka Gábor. A további sorrend a negyedik helytől: Somogyi Tamás (4), Pribilinszky Zoltán (5), Németh Attila (6), Topor Kálmán (7) és Fényes Tibor (8). A verseny leggyorsabb körét Somogyi Tamás futotta. Csáki Zoltán ezzel a második hellyel növelte az előnyét a tabellán, négy futammal az idei bajnokság vége előtt.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Dergez Bertalan

Hamarosan…

2. helyezett – Csáki Zoltán

Hamarosan…

3. helyezett – Nyuka Gábor

Hamarosan…

 

Gokartsuli kategória

Időmérő: A GS kategória időmérőjét Halász Péter nyerte, Virágh Péter előtt. A második sort Neudert Norbert és Balogh Zoltán foglalták el.

Futam: A rajt után az első öt versenyző elszakadt a többiektől. Közöttük nem alakult ki komolyabb előzési helyzet, az egész futamon változatlan sorrendben autóztak egymás mögött. A hetedik helyről rajtoló Keceli Tivadar és a nyolcadikról induló Al Makswsi Zeid Ruben tudtak egy-egy helyet javítani a rajthoz képest, mindketten Suszter Danit előzték meg. A versenyt az első rajtkockából induló Halász Péter magabiztosan megnyerte. Virágh Péter és Neudert Norbert állhattak fel mellé a dobogón. A sorrend a negyedik helytől: Balogh Zoltán (4), Bozó Kata (5), Keceli Tivadar (6), Al Makswski Zeid Ruben (7), Suszter Dani (8), Erős Tomaj (9) és Ungi Anett (10). A leggyorsabb kör a győztes neve mellé íródott.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Halász Péter

„Tavaly szeptemberben versenyeztem utoljára a Gokartsulis barátaim ellen, ezért nagyon vártam a vasárnapi versenyt. Szoros volt az időmérő, Virágh Péterrel ezredre ugyan olyan időt mentünk, a második legjobb időm is csak 7 ezreddel volt gyorsabb, így életemben először indulhattam az első helyről. A verseny elején sikerült meglógjak a többiektől, így nyugodtan autózhattam az első helyen, megszerezve második futam győzelmemet.”

2. helyezett – Virágh Péter

Hamarosan…

3. helyezett – Neudert Norbert

„Sok motivációval érkeztem a versenyre, ugyanis napra pontosan 1évvel ezelőtt pont itt, a Hangár utcában volt az első versenyem. A szabadedzéseken nem sikerült olyan jókat mennem, mert nehezen tudtam megszokni a pályát és nem igazán találtam a féktávokat. Az időmérő nem sikerült valami fényesre, de az utolsó körömmel javítani tudtam volna, de túl rövid féktávot szerettem volna, ezért elúszott a gokart hátulja. Így végül a 3. helyre kvalifikáltam magam. A verseny első rajtjánál véletlenül kiugrottam, mert gyengén nyomtam a féket. A második rajtot jól elkaptam, és pár körig tudtam menni Virágh Peti után, de sokat hibáztam így lemaradtam egy kicsit. 4-5 körrel később utolértem és egészen a futam végéig harcoltunk a 2. helyért. Az utolsó körökben történt egy kis „baleset” és az egyik résztvevő pont elénk jött vissza, ezáltal Zoli és Kata is ránk esett. 1 körrel később elengedte a lekörözött Petit, de rám nem figyelt ezért összeütköztünk. Később már nem sikerült utolérnem Petit így a 3. hellyel zártam a versenyt. Nagyon élveztem a versenyt és gratulálok mindenkinek!”

 

Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság kilencedik összecsapását három hét múlva a Hungaroringen rendezik, ahol már nem lehetnek a Hangár utcaihoz hasonló gumikopási gondok, hiszen az aszfalt tökéletes, és esőben is remek versenyeket lehet futni.

Szerző: Molnár György