HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

HCK 2011/01. futam – Nyilatkozatok

Light Kategória

1. helyezett – Sövér László

„Nagyon vártam már az idei első versenyt, mert már három hónapja nem gokartoztam. Kíváncsi voltam milyen új gyerekek lesznek a light-ba. Örültem, hogy sokan voltunk. Jól sikerültek a szabadedzések, tetszett a pálya, jók voltak a gépek és nagyon jó köridőket tudtam futni. Az időmérőt elsőként kezdtem és első helyre sikerült kvalifikálnom. Izgultam a verseny előtt, hogy milyen a gép, amit húztam. A versenyen pár körig tudott tartani a Levi, de utána tudtam növelni az előnyömet. A lekörözések is jól sikerültek, és sikerült rajt-cél győzelmet aratni. Nagyon várom már a következő versenyt.

2. helyezett – Nagy Levente

„A I-es és a Light kategóriában is indultam. A versenyzők minimális időkülönbséget értek el az időmérő edzéseken, ezért igen kiélezett volt mindkét futam. Az Eurocenter gokart pályáján gyakorlatilag egyetlen előzési pont van. Ezt a lehetőséget többen is kihasználták. A Light kategóriában a papírforma érvényesült, mert a tavalyelőtti bajnok, a „Nagy Visszatérő” Sövér Laci győzött, mögötte én második helyezett lettem. Az I-es kategóriában a harmadik helyen végeztem. Az eredményhirdetés remek hangulatban zajlott, a sporttársak őszinte örömmel gratuláltak egymás győzelméhez.”

3. helyezett – Balázs Gergő

„Tavaly kezdtem el ismerkedni komolyabban a gokartozással, és elindultam 2010-ben a HCK–ban az utolsó futamon, ami nagyon megtetszett. Ezen a pályán most gokartoztam először és nagyon boldog vagyok, hogy az időméről és a versenyen is 3. helyen végeztem így felállhattam a dobogóra.”

I. kategória

1. helyezett – Dudás Bence

„Az időmérőn volt rajtam kicsi nyomás, hogy nem szabad hibáznom. De bíztam magamban és a tudásomban, hogy meg tudom csinálni. Az időmérő nagyon jó volt, mert sikerült meg szereznem az első rajthelyet. A futam nagyon jól sikerült, az első helyről rajtoltam és sikerült meg tartanom a pozíciómat. Körről körre sikerült picivel meglépnem a többiektől, a gépre pedig egyre jobban ráéreztem. A futam vége felé kezdtem visszavenni a tempómból, mert nem akartam kockáztatni és hibázni. Figyeltem a lekörözésre, nehogy bajba kerüljek. Végül nagyon jó futamot mentem és elsőnek haladtam át a célvonalon. Nagyon örültem neki hogy sikerült nyernem és nagyon jó érzés volt állni a dobogó tetején.”

2. helyezett – Katona Kristóf Győző

„Másodikként mentem az időmérőn és sikerült átvennem a vezetést. Végül ez az idő a második helyhez volt elég. A 7-es gépet sikerült húznom és a felvezető körben már éreztem, hogy nagyon erős, de a kanyarokban nehéz volt kormányozni. A rajt után Bencének sikerült velem szemben számára biztonságos távolságot kialakítania, míg a mögöttem jövő versenyző, Levente, a futam alatt végig a nyomomban volt és védekeznem kellett vele szemben. Szerencsére ezt sikerült megoldanom. Mindent egybevéve úgy gondolom jó verseny volt és már várom a következő futamot!”

3. helyezett – Nagy Levente

„A I-es és a Light kategóriában is indultam. A versenyzők minimális időkülönbséget értek el az időmérő edzéseken, ezért igen kiélezett volt mindkét futam. Az Eurocenter gokart pályáján gyakorlatilag egyetlen előzési pont van. Ezt a lehetőséget többen is kihasználták. A Light kategóriában a papírforma érvényesült, mert a tavalyelőtti bajnok, a „Nagy Visszatérő” Sövér Laci győzött, mögötte én második helyezett lettem. Az I-es kategóriában a harmadik helyen végeztem. Az eredményhirdetés remek hangulatban zajlott, a sporttársak őszinte örömmel gratuláltak egymás győzelméhez.”

II. Kategória

1. helyezett – Gál Tamás

„Sajnos csak későn tudtam odaérni a szombati futamra, ezért csak az utolsó két szabadedzésen tudtam elindulni, amiből ráadásul csak az egyik volt teljes, mert a másodikban leeset a szíj a gépről. Így indultam neki a számomra teljesen új pályán az időmérőnek. A második edzésem pedig már nagyon jól sikerült, nagyon feküdt ez a pálya. Először a III-as kat időmérőjét kellett megfutnom, ami sajnos nem sikerült jól (lekörözés is volt), így a következő időmérőn adtam bele mindent. Amikor kiszálltam, nem hittem a szememnek, hogy ennyire jól sikerült a kör. Később kiderült, hogy ez elég a pole-hoz és a legjobb időmérő kör is ez lett abszolútban. Ez elég önbizalmat adott a futamomhoz, bár gondoltam, hogy Berciék a második helyért fognak csatázni és ezalatt kell kiautózni elég előnyt. Ez sikerült is szerencsére elég hamar, úgyhogy a verseny felénél már elvettem és nagyon lightos köröket mentem, mert a következő futamra is ugyanezt a gokartot húztam és még bennem volt az edzés élménye, nem szerettem volna kiállni az első helyről. Szerencsére nem így történt ezért simán be tudtam hozni a gépet életem első első helyére.”

2. helyezett – Dergez Bertalan

„Az időmérőn láttam, hogy előttem Gál Tomi már ment egy nagyon jó időt, aminél csak nagy szerencsével tudtam volna jobbat menni. Ennek, valamint a 23 kg súlytöbbletem fényében elégedett voltam az elért 3. hellyel. Viszonylag jó gépet húztam a versenyre (3-as), és úgy gondoltam, hogy jó eséllyel fogom tudni támadni az előlem rajtoló 7-es és 6-os gépet. A második helyről a gyenge 6-os géppel induló Molnár Gyurit már majdnem sikerült megfogni a rajtnál, de aztán végül a 4 körben tudtam megelőzni. Ezután sajnos hamar kiderült, hogy a reggeli gyengélkedés után a 7-es gép a versenyre nagyon magára talált, különösen Gál Tomi kezei alatt. Gyuri mögött autózva sok időt veszettem az élen haladó Tomival szemben, behozhatatlan előnyt autózott ki az első 4 körben. Miután saját tempómban tudtam menni se sokat változott a helyzet, végig láttam a kijelzőn, hogy Tomi pár tizeddel jobb köröket megy. Ezt látva igyekeztem pihenni, hogy a 3,4-es kategória versenyére is maradjon energiám.”

3. helyezett – Klenovszki András

„Annak ellenére, hogy ráéreztem az időmérős gépre, az első körökben sikerült megfutnom a legjobb időt, az utolsó két körömben a hátsó visszafordítót túl gyorsra próbáltam venni és túl lassú lett. A negyedik rajthelynek így is örültem. A kihúzott 2-es gépről nem hallottam rosszat, így bizakodtam, hogy nem védekeznem kell a futamon vele. A rajtot sikerült elkapnom, hogy maradtam 4. viszont a visszafordítóban megtorpedózott valaki és nagy szerencsém volt, hogy akkor meg is tudtam tartani. Tomi a 7-es géppel hamar kikerült a látómezőből, de előttem izgalmas volt, ahogyan Berci nyomás alatt tartotta Gyurit. Végül a hátsó visszafordítónál bebújt mellé és mivel ettől Gyuri nagyon lecsúszott én is el tudtam mellette menni. Később próbáltam Bercit követni, de a géppel együtt nem voltunk elegek hozzá, sőt, a végére a Roland, Zoli páros is feljött rám. Az utolsó egy-két körben próbáltam nem hibázni és védekező íveket menni, így Roland végül nem is indított komolyabb támadást, ezért felállhattam a dobogóra.”

III. Kategória

1. helyezett – Dergez Bertalan

„Időmérőn a tavalyi eredmények alapján másodikként indultam, úgyhogy tartottam attól, hogy a mögülem melegebb géppel indulók megfognak. Különösen Ittzés Zsigát tartottam veszélyesnek, aki már tavaly év végén is jól ment, de a tél folyamán sokat fejlődött és a gyakorlások alatt nagyon jó időket ment. Aztán kiderült, hogy szerencsére elég erős mezőny jött össze, ahol szinte bárki képes lehet az első rajthely megszerzésére. Végül szerencsére szoros versenyben sikerült megszerezni az első rajtkockát, az első három versenyző között csak 7 század különbség volt. Ismét sikerült jó gépet húznom (10-es), de némi aggodalomra adott okot, hogy a 3. helyről induló Zsiga a még jobb 5-ös gépet húzta. A rajt jól sikerült, megtartottam az első helyet és kimaradtam az első kanyarban történt eseményekből is. Ezután próbáltam kihasználni a második helyért folyó csatát, hogy egy kis előnyt autózzak ki. Folyamatosan azt figyeltem, hogy Zsigának sikerül-e megelőznie a második helyen haladó Kocsi Viktort. Szerencsére Viktor a gyengébb géppel jól védekezett, úgyhogy Zsigától nem fenyegetve a verseny vége ismét a következő futamra pihenéssel telt.”

2. helyezett – Kocsi Viktor

„Az időmérőm szerencsés volt, az 1-es gokarttal kellett menni, amit a szabadedzésen kipróbáltam, így nem egy idegen géppel kellett mennem. Körről körre javult az időm és az utolsó körben sikerült megfutni a 29:603-at, amivel csak két századdal maradtam le az elsőtől. Gokart húzásnál egy kicsit megijedtem, a 9-es gépet húztam, ami a szabadedzéseken 1-2 másodperccel lassabb volt a többinél, de állítottak rajta és jó lett. A versenyen a rajt után sikerült megtartani a helyezésem. Az első hajtűkanyart rosszul vettem be, lelassultam és előttem Dergez Bertalannak sikerült eltávolodnia. Próbáltam utolérni, de 1-2 kör után beláttam, hogy nem fog sikerülni és inkább a védekezésre koncentráltam. Nem volt nehéz dolgom, mert ezen a pályán szinte lehetetlen előzni. Nagyon örülök a második helynek, rosszabbra számítottam.”

3. helyezett – Ittzés Zsigmond

„Az időmérő nem olyan jól sikerült, mint vártam, sajnos pont olyan gokarttal mentünk, amit nem próbáltam az edzések alatt. De összességében nem volt rossz a 3. hely. A versenyen jó géppel mentem, de Viktor nagyon jól védekezett, így nem tudtam megelőzni, hiába voltam gyorsabb. Utólag is gratulálok neki ezért. Az már most kiderült, hogy jó szezon lesz, izgalmas versenyekkel.”

IV. Kategória

1. helyezett – Dergez Bertalan

„Időmérőn a tavalyi eredmények alapján elsőként indultam, ugyhogy ismét aggódhattam, hogy a mögülem indulók ne fogjanak meg. Végül sikerült megszerezni az első helyet és a hagyományokhoz híven ismét egy jó gépet húztam (5-ös). Látva az előző futamokon, hogy Gál Tomi milyen időket autózott a 7-es géppel, a nagy kérdés az volt, hogy most ki indul vele. A fogyástól lassan már aggasztóan gyorsuló 🙂 Rozvadszky Csabi indult vele, de szerencsére a számomra – ideiglenesen ugyan, de – megnyugtató negyedik helyről. A második helyről Zsiga a gyenge 6-os géppel indult, úgyhogy az első körökben nem volt okom aggodalomra. A rajt jól sikerült, a cél az első pár körben ismét egy kis előny kialakítása volt. Láttam, hogy a rajtnál Kádas Zsolti rögtön megelőzte Zsigát, akit ezután Rozvadszky Csabi üldözött. Végül sikerült is feljönnie a harmadik helyre és nagyon jó köröket autózva hamar utolérte Zsoltit is. Ezután csak azt figyeltem, hogy sikerül-e megelőznie. Zsolti jól védekezett, és egész az utolsó körökig tartotta a második helyet. Mivel ez már az utolsó verseny volt, itt pihenés helyett inkább igyekeztem jó köröket menni a verseny vége fele.”

2. helyezett – Rozvadszky Csaba

„Nagy lendülettel vágtunk neki az első futamnak. Már nagyon vártuk, hogy végre”összecsapjunk”. Már az időmérő is elég sok izgalmat hozott, bár a pole pozíció nem volt kérdéses. Tehát papírforma szerint Dergez Berci elhozta a pole-t. Zsiga másodikként kvalifikált, őt Kádas Zsolti követte, őt pedig én a negyedik helyen. Végig izgultam az időmérő alatt, hogy hátrébb már ne kerüljek és ez sikerült. Láttam némi esélyt a dobogó megszerzésére, hiszen csak egy pozíciót kellett feljönnöm. Majd a gépek sorsolása után, az első három futamon láttam a 7-es gép fantasztikus teljesítményét. Ezek után abszolút cél volt a dobogó! Jött a verseny, minden rendben zajlott a rajtnál, de rögtön az elején Zsolti megelőzte Zsigát, ezért ő már a második helyen autózott, én pedig elkezdtem üldözni Zsigát. A negyedik kör tájékán majdnem sikerült falba tennem őt, amiért így utólag is elnézést kérek tőle. Követtem még néhány körön keresztül, majd a célegyenesre való fordulás után egy balra való behúzódásommal belső ívre kényszerült, de én addigra már a külső ideális íven haladtam és a célegyenes végi bal kanyar után belülre tudtam kerülni, onnan meg már nem volt menekvés. Ez alatt az idő alatt Zsolti elég szép előnyre tett szert, de nem adtam fel. Körről körre csökkent a távolság közöttünk, majd egyszer csak ott voltam közvetlenül mögötte. Ezt látván Zsolti elkezdett profihoz méltóan védekező üzemmódban közlekedni, ez nagyon sokáig így ment, majd az tűnt fel,hogy a mögöttem lévők egyre csak közelednek, tehát tenni kell valamit mielőtt utolérnek és nem tudom rendesen támadni a Zsoltit. Türelmesen vártam az „én időm”-et. Majd kb. 8-10 körrel a vége előtt Zsolti a célegyenes előtti utolsó visszafordítót egy árnyalattal gyengébben vette az addig megszokottól. Ezt én abban a pillanatban érzékeltem és már be is fértem mellé,és a célegyenesre már párosban gép a gépen fordultunk. És mivel a 7-es kiváló adottságokkal rendelkezett, a célegyenes végén már egyedül fordultam a megfelelő íven. Ezek után körbenéztem és sehol nem láttam Bercit, aki a mi csatározásainknak köszönhetően tetemes előnyre tett szert. Innen már csak az volt a cél, hogy megmaradjon a második hely. Ezt sikerült is megtartani. Nagyon hosszú idő után ismét a dobogó második fokára állhattam fel. Tavaly a plusz 10 kilómnak köszönhetően csak a futottak még kategóriában tudtak értékelni. Idén év végén célom a dobogó! Mindent egybevéve számomra fantasztikusan izgalmas verseny volt és remélem az összes többi is hasonló lesz az idén.”

3. helyezett – Kádas Zsolt

„Egész télen vártam, hogy induljon a szezon. Súlyproblémáim voltak, de sikerült 12 kg-ot lefogynom, hogy a kategória (IV) súlyhatárához közel legyek! Teljesen új volt a pálya vonalvezetése így a szabadedzéseket a betanulásra használtam fel sikerrel! Az időmérőn a 3. helyet szereztem meg, ami nagyon fontos volt egy remek rajt elcsípéséhez. Tudtam, hogy a Zsiga gépe nem a legjobb, ezért mindenképpen arra törekedtem, hogy még a startnál elkapjam az első kanyar előtt. Sikerült, és másodikként fordultam az első balos kanyarban. Méterről méterre egyre nagyobb térköz alakult ki közöttünk. Bíztam benne, hogy feltartja a mezőnyt és megszerezhetem a 2. helyet, mert a Bercit tudtam, hogy nem érhetem utól. Sajnos a Csabi a 4. helyről elég hamar lelépte a Zsigát és láttam, hogy pokoli gyors. Utol is ért és a védekezésé lett a főszerep a futam nagy részében. Kb. 6-7 körrel a vége előtt leestem a célegyenes ráfordító kanyarban és a Csabi elment. Esélyem sem volt utolérni, mert nagyon ment a gépe. Így sikerült a dobogó. Óriási csata, de tiszta korrekt küzdelem volt, amit nagyon élveztem! Sokat tanultam a versenyből, amit a jövőben kamatoztatni fogok! A „vörös ninja” újra támad! :)”

Lány Kategória

1. helyezett – Hagyáné Kriszti

„A futamom jó volt és sportszerű élveztem, izgalmas is volt, hisz Sas Szilvi végig próbált hibára késztetni, de így is sikerült. A három fiúval kicsit zavaró volt a futam, habár én könnyen átjutottam rajtuk, de Szilvit nehezebben engedték el. Az időmérő jól volt megszervezve, a versennyel kapcsolatban az enyémről csak jókat tudok mondani, nagyon örülök az első helyemnek.”

2. helyezett – Sas Szilvia

„Nagyon jól éreztem magam. Az külön tetszett, hogy nagyon barátságos volt a légkör. Először féltem, hogy újként nagyon egyedül leszek, de hála mindenkinek, ebből semmit nem éreztem. A versenyről szintén csak annyit tudok mondani, hogy nagyon korrekt volt, jó volt ilyen baráti hangulatban versenyezni. Várom már a következőt. Megnéztem a vasárnapi versenyt is, hogy lássam, hova kell fejlődnöm.”

3. helyezett – Fehér Viktória

„A pálya, ahol mentünk, számomra ismeretlen volt eddig. Elkezdődtek a szabadedzések, és egyre jobban megtetszett. Időmérőn megfutottam a 3. helyet. Rajtnál igyekeztem minél közelebb kerülni az ellenfélhez, vagy legalább megtartani a helyet. Nagyon szoros küzdelem volt az első és a második között, de sajnos én lemaradtam. Kitti végig a nyakamon volt és éreztem, hogy minden egyes kanyarban ott van mögöttem, de törekedtem arra, hogy ne a gyorsaság legyen a cél, hanem a pontosság, az, hogy el ne rontsam a kanyarokat, hisz végig a nyomomban voltak. Végül lengett a kockás zászló és én hirtelen megkönnyebbültem, sikerült megtartani a 3. helyet. Gratulálok a többieknek, hihetetlen verseny volt!”