HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

05.22 – Elmosta az eső a döntőket

Csak egyetlen döntőt engedett az időjárás megrendezni a május 21-i MNASZ-OAGB-n.

Az időmérő edzések még száraz körülmények között zajlottak, ám közvetlenül az első futam előtt eső zúdult a pályára.

A 3A döntőt még megrendezték a szervezők, ám a következő, 2A futamot már nem bírták a gokartok. Némi várakozás után a verseny vezetősége úgy döntött, hogy a maradék döntőket egy későbbi időpontban bonyolítják le.

.

.

I. kategória edzésidők:

1. Gere Tamás

2. Mándi Ferenc

3. Bauer Krisztián

II. kategória edzésidők:

1. Masát Marci

2. Farkas Karesz

3. Janecskó Adrián

III. kategória

Az egyetlen megrendezett döntőt a 3-as kategória versenyzői futották. Már a rajtsorrend sem a papírformát hozta, hiszen Pistár László élete első pole pozícióját szerezte meg, Sári Péter pedig először tudta az első háromba kvalifikálni magát. Az eddig toronymagasan vezető Vajk Gábor pedig csak a 10. helyen végzett az időmérő edzésen.

A verseny az esőnek köszönhetően nagyon izgalmasra és látványosra sikerült. Ujhelyi György Dénes már a második körben hatalmas előnyre tett szert, mögötte Vízkeleti János és Németh Attila csatázott egymással. Pár kör után Vízkeleti motorja leállt, így visszaesett, az élen pedig Ujhelyi is hibázott, így Németh be tudta fogni, majd egy újabb hibának köszönhetően átvette a vezetést, amit a futam végéig meg is tartott. Másodiknak Ujhelyi György Dénes, harmadiknak pedig Vízkeleti János jött be. Őket Priblinszky Zoltán, Nagy Zsolt és Oros Ferenc követte.

Németh Attila – 1. hely:

„Nagyon örülök a győzelmemnek, főleg azért, mert ilyen nehéz körülmények között sikerült elérnem. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne hibázzak, ennek ellenére sikerült egy 360 fokos fordulót csinálnom. A Dénes már nagyon elhúzott előlem, de szerencsére hibázott, én utol tudtam érni, és – ellesve néhány apró technikát – később meg is tudtam előzni. A futam vége felé az egyik kezemmel a légszűrőt fogtam, mert a motor többször is leállt az eső miatt, de végül be tudtam futni az első helyen, és enyém lett a leggyorsabb kör is. A győzelmemmel sikerült felzárkóznom az elsőkhöz, és jelenleg 9 pont már csak a lemaradásom.”

Ujhelyi György Dénes – 2. hely:

„Az időmérő rendszer sajátságosságának köszönhetően olyanok közül rajtoltam, akikkel eddig nem nagyon mentem. Szerencsére leesett az eső, így fel tudtam használni az esőben szerzett tapasztalataimat. Sokan még az életükben nem gokartoztak esőben a döntőből. Az elején hamar ott tudtam hagyni a többieket, és én úgy láttam, egyre csak jövök el tőlük. Aztán egy sajnálatos kicsúszás miatt Németh Attila utolért, és a következő körben meg is mutattam neki, hogyan mentem a pályán. A tudás birtokában könnyedén megelőzött, ráadásul a gépem is fulladt. A pálya lassú részein még fel tudtam rá jönni, de a két gyors balos kanyarban sokkal jobban ment a gépe, úgyhogy 3 kör után letettem a befogásáról. A gépem már 50-50% ban fulladt nem fulladt, minden erőmmel a célba jutásra törekedtem. Sajnos az utolsó előtti körben megállt a gép, és pont előtte előztem lekörözötteket, így várni kellett, mire be tudták indítani a gépem. Valahogy átevickéltem a célon, szerencse, hogy nem fogtak be mások is. Örülök, hogy a pontversenyben ilyen közel kerültem az élcsoporthoz, de annak is, hogy még mindig harmadikként tudok kimenni időt mérni, ami nagyon nagy helyzeti előny.”

Vízkeleti János – 3. hely:

„Nagyon készültem a versenyre, mert tudtam, hogy a Vajk Gabit utol kell érnem a ponttáblázatban. A nagy odafigyelés közepette lassan felzárkózott a mögöttem lévő UGYD, aki nagyon sokat fejlődött az elmúlt időben. Az időmérésen próbáltam koordinálni a Vajk és én köztem lévő különbséget és szorosan követtem. Sajnos az időmérő számomra nem túl sok sikert hozott, hiszen csak az 5. helyről indulhattam. Jó a rosszban, hogy Senna barátom csak a 10. helyre kvalifikálta magát és ezzel kiesett az „A” döntőből. A verseny előtt esni kezdett az eső, reménykedtem, hogy minél hamarabb előre tudok férkőzni. A pálya 2 típusú aszfaltjának köszönhetően teljesen más íveken kellett menni, hiszen a tapadás méterről méterre változott. A rajt után a 3. kanyar után sikerült a versenyben élre állt UGYD mögé felzárkóznom, de a 4. körben a cél utáni első kanyarban leállt a motorom. Visszaestem az 5. helyre és már csak a dobogó volt a cél és reménykedtem Németh Attilában, hogy megelőzi az UGYD-t és ezzel a köztünk lévő pontkülönbség nem veszik el teljesen. A esős versenyek úgy érzem nekem fekszenek, de sajnos már akkora hátrányom volt, hogy nem tudtam ledolgozni.”

Priblinszky Zoltán – 4. hely:

„Az idén még nem volt esős verseny, ez szerintem váratlan volt mindenkinek. Az első pár körben csak keresgéltem, hogy hol lehet menni, és csak a lekörözések után tudtam ellesni az élen haladóktól az ideális íveket. Az első körben megperdültem, aminek következtében hátrányba kerültem, és innen tudtam feltornászni magam a 4. helyig, amivel végül is elégedett lehetek.”

Nagy Zsolt – 5. hely:

„Szokás szerint nagyon szoros volt az időmérő. A 6. hellyel nem voltam elégedett, de mindkét géppel viszonylag jó időt autóztam, így bíztam abban, hogy a versenyen is gyors lehetek. Reménykedtem abban, hogy esni fog az eső, ez be is jött. Ugyan hátrányban voltam a tapasztalt esőmenőkkel szemben, de egy ilyen verseny sokat fejleszt az extrém körülményekhez való alkalmazkodóképességeden. A rajtot nem kaptam el túl jól, de az első néhány körben feljöttem a 4. helyre. A célegyenes végén viszont egy optimista féktáv miatt kicsúsztam, így ismét az utolsó helyről, bő fél kör hátrányból folytathattam a felzárkózást. Néhány kör után már megtaláltam a megfelelő íveket, így az előzések sem okoztak nehézséget, mert a többiek kigyorsításnál a pálya széle felé csúsztak előttem. Kezdtem beérni csapattársamat, Pribilinszky Zolit is, de az utolsó néhány körben jobban rákezdett az eső, így jobbnak láttam nem kockáztatni a megszerzett ötödik helyem.”

Oros Ferenc – 6. hely:

„Nagyon tetszett a hétvégén az esős verseny. Óriási élmény volt belülről végig csinálni. A bemelegítő körben még alig tudtam körbe menni, mert annyira csúszott a pálya, de aztán körről körre jöttem rá, hogy hogyan is kell gyorsabban és kevesebb csúszással megoldani a kanyarokat. A 6. helyemmel is elégedett vagyok bár verseny közben azt éreztem, hogy sokkal előrébb végeztem, mert nagyon sok mindenkit megelőztem. Ezek szerint ugyan azokat. Ha lenne még ilyen esős verseny bármikor elindulnék.”

Pistár László – 7. hely:

„Habár csak a 7. helyen sikerült végeznem, nem vagyok teljesen elkeseredve. A vasárnapi szabadedzésen és az időmérőn is nagyon jól éreztem a pályát, így megszereztem eddigi rövid pályafutásom első pole pozícióját! Minden rendben volt a verseny kezdetéig, még sikerült az egyik legjobb gokartot is kihúznom, szóval már az első futamgyőzelmem közvetlen közelében voltam, amikor az időjárás közbeszólt. Leesett az eső. Mivel én még esőben nem vezettem gokartot, főleg nem slick gumival; igaz pole pozícióból, de mégis nagy hátránnyal kezdtem a futamot. Mire ráéreztem, hogyan is kell ilyen feltételek mellett esőben menni, visszacsúsztam a 7. helyre. Lelkesedésem töretlen, várom a következő futamot!”

Sári Péter – 8. hely:

„Az időmérőn sikerült egy jó időt futnom és a futamot a 3. helyről vártam. Az idő viszont áthúzta a számításaimat és teljesen eláztatta a futamot. Nagyon nehéz volt a gépet íven tartani, de annál élvezetesebb. A futam alatt sajnos sokat hibáztam ezért rengeteget kellett korrigálnom, de jó lecke volt, és legközelebb egy jobb eredmény is születhet a 8. helynél.”

Szerző: Attys

Az eredeti cikk megtekinthető a hotlap.hu-n