Végre itt a tavasz, és ennek köszönhetően egy nyitott, és minden tekintetben igazi gokart pályán folytatódhatott az MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság. A futamokon rekordszámú, azaz 10 gokart vett részt egyszerre, ami igazi versenyhangulatot idézett elő.
A gyors egyenesnek, és az utána következő visszafordítóknak köszönhetően a futamok nem indultak zökkenőmentesen, több kategóriában is meg kellett ismételni a rajtot. Összességében azonban egy remek hétvégét zárhattak a versenyzők, ahol izgalmas csatákat és fölényes győzelmeket láthattunk.
I. kategória
Gere Tomit úgy néz ki az idei évben nagyon nehéz lesz megfogni, hiszen eddig 100%-os teljesítménnyel vezeti a tabellát. Ezen a futamon is a pole pozícióból indulhatott, és egy pillanatig sem volt kérdéses a győzelme. Ehhez hozzájárult az is, hogy Kandzsarov Péter és Rajnai Máté is egy kicsit gyengébb géppel indult, és folyamatosan az ellenfelek támadásait voltak kénytelenek visszaverni. Végül a negyedik helyre Darvai Tünde jött be, őt Sólyom Csanád követte.
Gere Tamás – 1. hely
„A reggeli szabadedzésen sikerült jó időt mennem, így viszonylag nyugodtan vártam az időmérőket. Az első időmérőn 0,01 másodperccel maradtam le az első helyről, majd gépcsere után, a 2. időmérőn sikerült ledolgozni ezt a hátrányt, így megszereztem a pole-t. A döntőben jó gépet húztam, a többi kategóriától eltérően szerencsére nálunk nem kellett visszainteni a rajtot. Az első körökben sikerült jól elhúznom a többiektől. A meglévő előnyömet még kicsit növeltem, majd ezt követően a biztonságra autóztam. 10-12 kör magányos gokartozás után elsőként mentem át a célvonalon, a múltkori verseny hatalmas küzdelméhez képest ma sima győzelmet tudtam aratni.”
Kandzsarov Péter – 2. hely:
„A kvalifikáción nem tudtam igazán jó köröket menni, de szerencsére volt egy közepesen jó köröm, így örülhettem a 2. edzéshelynek is.
A verseny előtt az előző döntőben meghibásodott a kisorsolt gépem, így egy teljesen hideg tartalékgéppel tudtam elrajtolni. Ezért az első 5-10 körben az egész mezőny rám mászott, miközben a Tomi kényelmesen fél körös előnyre tudott szert tenni. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy a Rajnai Máté gépe is lassabbak közé tartozott, ezért a verseny második felében el tudtam szakadni tőle egy picit. így összességében a körülményekhez képest örülök a 2-ik helynek is.”
Rajnai Máte – 3. hely:
„A rajtot jól elkaptam és be tudtam bújni B. Krisztián elé. Még az első körben megelőztem M. Ferencet, így a harmadik helyre jöttem fel. Onnantól kezdve a K. Petit támadtam és közben a Krisztiánt is tartanom kellett magam mögött. Krisztián megpróbált megelőzni. Hogy elférjen, kiment a fűre fél gokarttal és fékezéskor megcsúszott rajta, így két pozíciót is vesztett. Emiatt az utolsó 5 körben könnyebb dolgom volt és már csak be kellett vinnem a „bikaerős” gépet. Nehéz, de izgalmas verseny volt.”
II. kategória:
A második kategóriában is hasonló volt a helyzet, mint az elsőben. Az élről rajtoló Janecskó Adrián nem tudott hibázni, és rajt-cél győzelmet aratott. Mögötte nagy csata alakult ki a második helyért, amit végül Masát Marci nyert meg Magyar Bertalannal szemben. A mezőny második felében sem kímélték egymást a pilóták, és fej-fej mellett küzdöttek a jó pozíciók elnyeréséért. Farkas Karesz lett a negyedik, Széll János pedig az ötödik.
Janecskó Adrián – 1. hely:
„Annak ellenére, hogy kicsit lázas voltam remek formában versenyeztem ezen a napon. Már az első időmérő edzésen sikerült megfutnom a pole pozíciót ráadásul elég nagy, 14 századmásodperces előnnyel. A versenyen aztán az volt a taktikám, hogy az első lassú kanyarig annyira elhúzni, hogy ne tudjanak támadni és így még tovább növelni az előnyöm az első körben. Ez már nem volt egyszerű, háromszor rajtoltunk. Az elsőnél szerintem mindenkit hirtelen ért a rajt, én is beragadtam egy kicsit de sikerült előnyhöz jutnom. Másodszorra nagyon jól kaptam el a rajtot és előnyhöz is jutottam. Az eredeti rajtnál szintén jól indultam de a többiek is így nem tudtam lehagyni őket. Marci tartotta a tempómat, de a 3. kör felénél sikerült egy kis teret kiautózni és innentől kezdve a folyamatos előnyszerzés volt a cél. A végére aztán egész szép kis előnnyel sikerült nyernem, aminek persze nagyon örülök.”
Masát Marci – 2. hely:
„A Hangár utcai pályán tulajdonképp az összes eddigi futamom sikerként könyvelhetem el. Már vártam, hogy végre a szabad levegőn, egy remek vonalvezetésű versenypályán róhassam a köröket. Úgy gondolom kihoztam magamból a maximumot, Adrián a kvalin és a versenyen is nagyon jól ment, nem igazán tudtam megszorongatni. Bercivel pedig egész nap közel azonos időkkel köröztünk, örülök, hogy meg tudtam tartani a második helyet. Nagyon élveztem az egész hétvégét, remélem a következő futamon kiteljesedik a helyezéseimben megfigyelhető javuló tendencia…”
Magyar Bertalan – 3. hely:
„Elégedett vagyok az eredménnyel. Az időmérőn egy hajszállal maradtam el Masát Marci idejétől és így a harmadik helyről rajtolhattam. Szerencsére most sikerült egy jó gépet húznom a versenyre, így bíztam a dobogós helyezésben. A futamot nagyon élveztem, főleg miután sikerült elszakadni a többiektől, kizárólag az előttem menőre koncentrálhattam. Mivel két nagyon hasonló géppel mentünk és Marci sem adott lehetőséget előzésre, maradt a sorrend. Összességében nagyon jó verseny volt!”
III. kategória:
A harmadik kategóriában is fölényes győzelem született, a forgatókönyv pedig itt is hasonló volt. Az élről induló Priblinszky Zoltán sima győzelmet aratott, mögötte pedig Vajk Gábor futott be, aki hatalmas küzdelemmel tudta csak megőrizni ezt a pozíciót. Németh Attila a futam alatt visszacsúszott egészen a hetedik helyig, de végül sikerült visszaszereznie az időmérőn megszerzett harmadik helyét. Utána Bakonyi Ákos és Vízkeleti János futott be, ám egy bírói döntésnek köszönhetően a két pilótának helyet kellett cserélnie, ugyanis Bakonyi előzése szabálytalannak bizonyult.
Priblinszky Zoltán – 1. hely:
„Sejtettem, hogy jól fog menni ez a pálya, így nem izgattam magam az eredmény miatt. Az időmérőn a csapattársak mondták a köridőket. Azt tudtam, hogy jó időt mentem, de nem tudtam, hogy ez a pole pozíciót jelenti majd. A sorsolásnál szerencsém volt, így úgy tűnt megszerezhetem a győzelmet. A rajtnál jól jöttem el, és mivel a Vajk Gabi feltartotta az egész mezőnyt, már az első kör végén tudtam, hogy nincs miért aggódnom, a saját tempómat tudtam autózni. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a győzelem akkor is meg lett volna, ha jobban megszorongattak volna a mögöttem lévők.”
Vajk Gábor – 2. hely:
„A Hangár utcai futamok mindig nagyon tetszenek, mert sokat mentem régen ezen a pályán és kellemes emlékeim vannak róla, az első körömet is itt tettem meg, a vidámpark után. Most is nagyon jól éreztem magam, annak ellenére is, hogy az időmérőn nem sikerült a pole pozíciót megszereznem, hiszen Priblinszky Zoli mindenkit lealázott. Ezzel valószínűleg nem csak engem lepett meg. Most már figyelni kell rá is, mert aki egyszer győz, az legközelebb is győzni megy. A géphúzásnál nem voltam szerencsés, mert meglehetősen gyenge gépet sikerült megkaparintanom, amivel nagyon nehéz volt mindenkit feltartani. Az első helyre nem is gondoltam, csak az első körben, utána csak az érdekelt, hogy a második maradjak. Volt egy-két alkalom, amikor bajban voltam, de szerencsére sikerült kitartani a végéig.”
Németh Attila – 3. hely:
„Ez az egyik kedvenc pályám! A Vajk Gabitól az edzésen 2 ezreddel kaptam ki, ami nagyon bosszantott. A versenyen a Vízkeleti Jani elég erőszakosan előzött meg, aztán amikor vissza akartam venni a pozíciómat, kivezetett a fűre. Ennek, meg még 2 hibámnak köszönhetően hamar visszaestem a 7. helyre, innen kezdtem el felzárkózni. A Sódar Zolit meg tudtam előzni, a Jani meg az UGYD pedig kicsúsztak előlem. Az utolsó előtti körben pedig megelőztem a Bakonyi Ákost, így felállhattam a dobogóra.”
Szerző: Attys