Vasárnap zajlott az MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság 2006-os első futama az óbudai Eurocenterben.
Az idei évben az eddigi Amatőr Gokart Bajnokság és a Minicart Kupa szervezői az MNASZ kérésére összeálltak, és közösen rendezik meg az MNASZ – Országos Amatőr Gokart Bajnokságot. A versenysorozatnak saját gépparkja van, mely gokartok Kerpenből, a Michael Schumacher gokart pályáról származnak. Ehhez nélkülözhetetlen volt a G-Kart SE, aki a promóteri teendőket látja el, valamint a gokartok szállítását és szervízelését végzi.
Az első futamra vasárnap, az Eurocenterben lévő gokart pályán került sor, melyre több mint 80 nevező látogatott el, hogy összemérje tudását a versenyzőtársakkal. Aki részt vesz a futamon azt elsősorban a gokartozás és a versenyzés szeretete hozza el egy-egy futamra, de ne feledkezzünk meg azokról a nyereményekrol sem, amelyek lehetoséget adhatnak belekóstolni a profik világába.
A vasárnap a szabadedzésekkel kezdődött, majd pontban 10 órakor az első időmérő sorozattal folytatódott. A pontos és már jól bevált szervezésnek köszönhetően az edzések pörgősen zajlottak, nem volt felesleges megállás vagy szünet.
A versenyzők maximálisan meg voltak elégedve a bajnokság gépeivel, és szinte egyöntetű vélemény volt, hogy a gokartok a Magyarországon megszokottakhoz képest jobban vezethetők, és olyan élményt nyújtanak, mintha nem egy bérgokartról, hanem egy igazi versenygokartról lenne szó.
A második időmérő sorozat közben már felfokozott volt a hangulat, hiszen ez után derül ki a rajtsorrend, amely megmutatja, hogy melyik versenyző melyik döntőbe tudta kvalifikálni magát.
A futamok:
III. A. döntő:
A III/A döntőt a pole pozícióból induló Vajk Gábor nyerte nagy fölénnyel. Mögötte a 3. helyről rajtoló Vízkeleti János végzett, a 3.a rajtrácson elfoglalt 2. helyét az első körben elveszítő Ujhelyi György Dénes lett. A leggyorsabb kör Vajk Gábor nevéhez fűződik (21:730, 6-os kart) A futam nagyon izgalmasra sikerült, és nem csak az élmezőnyben, de a hátsó régióban is hatalmas csaták alakultak ki.
Vajk Gábor – 1. hely:
„A gokartok alapvetően jók voltak, egy kicsit össze kell még őket hangolni. Gondolkoztam rajta, hogy bevárom a Vízkeleti Janit, de szerintem ő sem tette volna meg. Félretéve a tréfát szerencsém volt a húzásnál, így nem volt nehéz a győzelem.”
Vízkeleti Jani – 2. hely:
„Én megvártam volna a Gabit, ha a helyében lettem volna. A gépek nagyon jók voltak, bár a kormányzásuk nagyon direkt volt, amit még meg kell szokni. Jó gépet húztam, szerintem a többi géppel sem tudtam volna jobb időt menni.”
Ujhelyi György Dénes – 3. hely:
„A gépeken nagyon kemény gumi volt, és egy kicsit hiányzott belőlük az erő. A sorsolás nem a legjobban sikerült számomra, és ez pszichésen befolyásolt. Talán ennek köszönhető, hogy az első kanyarban megelőzött a Jani. Ott egyértelműen én hibáztam. Helyet hagytam, és ő ezt könyörtelenül kihasználta. Utána egy darabig tudtam tartani a Jani tempóját, úgy éreztem, de aztán a vége fele ő egy kicsit még gyorsabb lett.”
II. A. döntő:
A futamot pole pozícióból induló Janecskó Adrián nyerte nagy fölénnyel. Mögötte Herman Tibor végzett, a 3. Széll János lett. Így az első 3 befutó sorrendje megegyezett a rajtsorrenddel. A futam, és egyben a versenynap leggyorsabb körét Janecskó Adrián futotta („21:650” 6-os kart)
Janecskó Adrián – 1. hely:
„Nagyon tetszenek az új gokartok, bár szokatlanok a magas kormány és a rövid gáz-fék út miatt, én nem ilyenhez vagyok szokva, a stílusomnak nem igazán fekszik. Én szeretek játszani a gázzal, és a fékkel is. De a motorerejük és a vázuk nagyon jó, fizikailag könnyebb őket vezetni. Könnyű futamom volt, igazságtalan lett volna, ha más nyeri meg a futamot. Úgy érzem megérdemeltem a győzelmet, mert úgy futottam pole pozíciót, hogy nem gyakoroltam, az időmérő előtt nem is ültem gokartba. Az első időmérőn próbáltam ki először ezeket a gépeket, így ez nagy dolog volt a számomra. A versenyen csak arra figyeltem, hogy jó köridőt fussak, próbáltam megdönteni a Vajk Gabi idejét. Tetszett a lebonyolítás, mert elég pörgős, nincsen csúszás benne, tehát 10-kor tényleg elkezdődik az időmérés, és nem kell este 10-ig itt lenni.”
Herman Tibor – 2. hely:
„Kellemesen csalódtam a gépeket illetoen. Jól irányíthatóak, a kormányzásuk nagyon közvetlen, és könnyed, mint a verseny gokartoké. Nagyon jókat lehet velük kanyarodni, és motorikusan is pont megfelelo az erejük. Ilyen pályákra, mint az Eurocenter, ezek a gépek az ideálisak. Sot meg merem kockáztatni, hogy egy hosszabb pályára is el lehet őket vinni, bár az már némi kompromisszummal járhat. De ez olyan kompromisszum, amit személy szerint én szívesen vállalok.
Tisztában vagyok vele, hogy az Adrián gyorsabb nálam, már az elozetes nevezések alapján egyértelmű volt a számomra, hogy o a II-es kategória legnagyobb esélyese. Mindazonáltal az időmérők után abban reménykedtem, hogy esetleg ott tudok majd maradni mögötte, és ha nem is tudom megelőzni, de legalább tudunk egy jót csatázni. Sajnos az elképzeléseim füstbe mentek, reménykedtem, hogy legalább a 2. helyemet meg tudom tartani. A 9-es gép nekem elég szokatlan volt, mert addig még nem ültem benne, és a többi gokarttól eltéroen az orra csúszott, de összességében azt hiszem nem jártam vele rosszul.
A rajtnál nagyon féltem, hogy esetleg a belső íven kiszorít a Széll Jani, de viszonylag jól kaptam el a rajtot, meg tudtam tartani a helyemet. Adrián hamar otthagyott, viszont láttam, hogy hátulról a Széll Jani, meg a Magyar Berci nagyon jönnek. Tudom, hogy a Berci nagyon agresszív tud lenni, és hogy valahol ott lesz a Masát Marci is, aki szintén nagyon eros ezen a pályán, plusz a Janit se írtam le, szóval jobbnak láttam megpróbálni kereket oldani elolük. Mikor összeszoktam a géppel akkor sikerült is kicsit elszakadnom tolük, foleg, hogy ok egymással voltak elfoglalva. Örülök az eredménynek”
Széll János – 3. hely:
„Alapvetően tetszenek az új gépek, nincsen velük semmi problémám, bár egy kicsit még összébb kell hangolni őket. A verseny izgalmas volt, igen nehéz volt megtartani a 3. helyet. Egy darabig tudtam tartani a Tibivel a lépést, talán úgy félidoig, de mögöttem már akkor is támadott a Magyar Berci, nagyon nehéz volt ot föltartani. Aztán úgy érzem talán rossz helyeken próbált meg elozni, ami inkább csak visszafogta, mint segítette volna. Ilyenkor jutottam egy kis lélegzethez, és aztán így tudtam megtartani a 3. helyet.”
I. A. döntő:
A futamot pole pozícióból induló Gere Tamás nyerte jelentős fölénnyel. Mögötte 2. lett Rajnai Máté, a 3. helyet Darvai Tünde szerezte meg, aki ezzel a tavalyi év után újra felállhatott az Eurocenter dobogójára. A futam leggyorsabb körét Kandzsarov Péter futotta („22:130″ 4-es kart) A futam kimondottan izgalmas volt. Volt benne minden, amit csak kívánni lehet, előzés, feltartás, lökdösodés, és nagy csaták. Az utolsó pillanatig kérdéses volt egy-egy helyezés sorsa.
Gere Tamás – 1. hely:
” Nagyon örülök, hogy saját gépparkra ruházott be a bajnokság, ezek a gépek nagyon bejönnek nekem. A gépek nagyjából egyformák, talán motorikusan van köztük némi különbség, de vázuk nagyon jó, és ide teljesen megfelelnek. Nekem fekszik ez a közvetlen kormányzás is, nagyon hasonlít a verseny gokarthoz, nyilván motorerőben azért ezek elmaradnak, de maga a kormányzás meg a futómű az a jó váznak köszönhető. A versenyen az első helyről indultam, a rajtnál tisztán el tudtam jönni, nem volt semmi koccolás, utána próbáltam minél jobban elhúzni tőlük, és sikerült az első helyet végig megtartani. Nagyon örülök, hogy sikerült jól bemutatkoznom az új bajnokság első futamán.”
Rajnai Máté – 2. hely:
„A 3. helyről rajtoltam, és sikerült megelőznöm a Bauer Krisztiánt. A célegyenes végén egyszer túl szélesen fordult el, és be tudtam menni mellé. Ezután utolért a Tünde, és utána már csak azzal voltam elfoglalva, hogy őt magam mögött tudjam tartani. A gokartok jók voltak.”
Darvai Tünde – 3. hely:
A gokartokban az tetszik a legjobban, hogy sokkal könnyebben irányíthatóak, mint a bérgokartok, amikkel eddig a bajnokság zajlott, és nekem, mint női versenyzőnek ez különösen fontos, tekintve, hogy a fizikai adottságaim valamivel gyengébbek, mint a fiúké, akikkel versenyeznem kell. Szóval ez mindenképpen pozitívum. A hatodik helyről indultam, és végül is sikerült a 3. helyen végeznem, bár ezt csak akkor tudtam meg, mikor kiszálltam a gokartból. Nem nagyon tudtam figyelni, hogy még hányan vannak előttem, csak azzal foglalkoztam, aki épp közvetlenül előttem volt. Igaz, hogy a legjobb gokartban ültem, ami miatt kaptam is pár megjegyzést, de a hatodik helyről kellett indulnom, és ezen a pályán semmilyen gokarttal nem könnyű előzni. Szóval ez így nagy sikerélmény a számomra, különösen, hogy egy ilyen erős mezőnyben sikerült dobogós helyet elérni.”
A következő verseny március 12-én lesz, szintén az Eurocenterben, de a mostani futamhoz képest ellentétes irányban.
Szerző: Fl@me + Attys