Ezúttal Kistarcsán csapott össze az AutoCity Amatőr Gokartbajnokság mezőnye. A technikai nehézségektől sem mentes viadalban végül meglepő eredmények születtek.
Az 1. kategóriában Schreiber Norbert indulhatott a Pole, pozícióból, ám ő végül csupán a harmadik helyet tudta megszerezni: „A rajtnál nagyon lassú volt a gépem, alig tudott elindulni. Utána a Kandzsarov Petivel csatáztunk. Nagyon tisztességes küzdelem volt, amikor csak ütközés árán fért volna be mellém, befékezett, a végén mégsem sikerült tartani magam, és megelőzött. Elég rossz gépet húztam, de úgy érzem, kihoztam belőle, amit lehetett, ennek ellenére Völler Zoli is el tudott jönni mellettem.” – foglalta össze Norbi az élményeit.
A 3. rajtkockából induló Völler Zoltán végül az ezüstérmet tudta megszerezni, erről a következőket mondta el: „Elég rossz gokartot sikerült húznom, mert nem fértem el benne rendesen. Teljesen szétverte a kezemet. Örülök a második helynek, de egyben csodálkozom is, mert ezzel a gokarttal nem gondoltam volna, hogy ilyen jó helyezést sikerül elérnem. A verseny nagyon izgalmasra sikeredett, hatalmasat csatáztunk Tepyvel és Schreiber Norbival, szinte minden kanyart egyszerre vettünk be.”
A versenyt a 4. helyről induló Kandzsarov Péter nyerte, aki ezzel tovább növelte előnyét a bajnoki tabella élén.
Az 1. kategória „A” döntőjének eredménye:
1 Kandzsarov Péter
2 Völler Zoltán
3 Schreiber Norbert
4 Tepliczky Péter
5 Gál Péter
6 Gyuricza László
7 Turányi Róbert
2. kategória versenyében a két kategóriában is induló Bálint F Gyula végzett az élen, amelyről elégedetten nyilatkozott: „Szerencsémre a legjobb gokartot húztam ki, így sikerült már a rajttól kezdve az élre törnöm. A 3.-4. kör tájékán értem Hoffer Karesz mögé és mindvégig támadtam. Az egyenesekben elhúzott tőlem, de a kanyarokban mindig utolértem, és a visszafordítónál próbáltam megelőzni. Végül az utolsó körök egyikében sikerült az élre kerülnöm.”
A második helyet a 3. rajtkockából startoló Hoffer Karesznek sikerült megszereznie, aki a futam során sokáig vezette a mezőnyt. A dobogó harmadik fokára a technikai nehézségekkel küzdő Farkas Károly végzett: „Örültem, hogy Gyula, a csapattársam nyerni tudott. A rajt után nem indult jól a gépem, Gyula és Hoffer Karesz is el tudtak menni mellettem, így visszacsúsztam a 4. helyre. Karesz Priblinszky Zolival csatázott előttem sokáig, aztán megelőzte, majd én is utolértem és próbáltam elmenni mellette, ami később sikerült is, így lettem végül harmadik. Sok gond volt a géppel, először álló helyzetből nem gyorsult ki, aztán meg a karom belelógott a motorba, és kékre-zöldre verte.”
A 2. kategória „A” döntőjének eredménye:
1 Bálint F Gyula
2 Hoffer Karesz
3 Farkas Károly
4 Janecskó Adrián
5 Priblinszky Zoltán
6 Schreiber László
7 Szente Gábor
A harmadik súlykategóriában Sódar Zoltán szerezte meg az aranyérmet, miután a 6. helyről rajtolva sikerült előreverekednie magát. A második helyre Priblinszky Zoltánnak, a harmadikra Bálint F Gyulának sikerült befutnia, aki a következőképpen mesélte el a történteket: „Ismét mázlim volt, mert jó gokartot húztam ki. Élveztem a versenyt, fokozatosan jöttem előre. Rájöttem, hogy jobban gyorsul a gép, ha az egyenesekben ugrálok, ezzel a taktikával sikerült megelőznöm egyenesben Vízkeleti Jánost. Elég sok időt elvett, míg átküzdöttem magam a mezőnyön, Németh Attilával is jó darabig csatáztam, így a mezőny első két tagjától teljesen leszakadtam, és kb. 50 méterrel utánuk értem be a célba.”
A. 3. kategória „A” döntőjének eredménye:
1 Sódar Zoltán
2 Priblinszky Zoltán
3 Bálint F Gyula
4 Vízkeleti János
5 Somogyi Tamás
6 Németh Attila
7 Karl Gábor
A Light kategóriában ezúttal a szokásosnál népesebb mezőny gyűlt össze. Az első helyen, az időmérésen 2. időt gokartozó Berki Attilának sikerült befutnia, mögötte a harmadikról a 2. helyre előreugrott Kriskó Tiborral és a mindvégig keményen küzdő Schreiber Rolanddal: „Rajtnál a negyedikről feljöttem az első helyre. Elég nagy volt a dulakodás, sokáig az Ungvári Tomival csatáztam, de a gépem egyre lassult, az utolsó körökben már fulladt, így végül nem sikerült az élen maradni.” – mondta el Roli.
A Light kategória versenyének eredménye:
1 Berki Attila
2 Kriskó Tibor
3 Schreiber Roli
4 Ungvári Tomi
5 Horváth Norbert
6 Kriskó Márk Bence
Szerző: Vida Ági