HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

04.15 – Az Amatőr Gokart Bajnokság 3. futama

Nem lehetett panasz az időjárásra az amatőr gokartbajnokság idei harmadik versenynapján vasárnap, a Campona Gokartpályán: a mintegy 70 nevező szép időben, kedvező körülmények között száguldozhatott a pályán, s a számos újonc jóvoltából meglepetésekből sem volt hiány.

A Campona Gokartpálya egy hónappal ezelőtti idénynyitója óta a pálya vonala alaposan megváltozott: az eddig is szűk és rafinált visszafordítóiról, kanyarkombinációiról ismeretes pálya még izgalmasabb vonalvezetést kapott, ezáltal minden résztvevő számára új kihívást jelentett. A pályarajz nem csak ismeretlensége – és annak folyományaként a kicsúszások magas száma – folytán nehezítette meg a versenyzők dolgát, hanem azért is, mert a nagy számban érkezett új nevezők bizonytalanabbul vették az éles kanyarokat, így az időmérések során csak a szerencsén múlt, kinek sikerült „tiszta” kört menni, és kinek nem.

Úgy tűnik a pehelysúlyúak az 1.-es kategóriában nem különösebben zavartatták magukat, hiszen az időmérés során a már megszokott arcoknak sikerült az élen végezniük: Bujtás Csabi szerezte meg a Pole-t, mögötte alig 3 ezreddel lemaradva Schreiber László, majd Kiss Attila végzett. Új neveket is köszönthettünk az „A” döntőben Schreiber Norbert és Kandzsarov Péter személyében, mögöttük pedig a már ismerős Varga László végzett. A Schreiber család harmadik tagja, Roland, a „B” döntőbe tudta kvalifikálni magát, így a végelszámolásban a 7. helyet és az azzal járó 9 pontot szerezte meg.

A kategória döntője igen szoros versenyt hozott: noha Bujtás Csaba mindvégig meg tudta őrizni vezető pozícióját, Schreiber László folyamatosan támadta, akinek eközben meg kellett küzdenie Kiss Attilával is. Kiss Attilának sem volt egyszerű dolga, hiszen Schreiber Norbert szorgalmasan próbálta lelökni őt a dobogóról, ez azonban annak ellenére sem sikerült, hogy Kiss Attila a csata hevében 3 alkalommal is kicsúszott. Ezzel Bujtás Csaba tovább növelte előnyét a ponttábla élén (67 pont), őt Varga László követi 49 ponttal, szorosan utána pedig Kiss Attila áll 48, majd Schreiber László 47 ponttal.

A 2. kategória időmérésén Karl Gábor bizonyult a legjobbnak, őt – legnagyobb meglepetésre – az eddig pont nélkül álló Janecskó Adrián követte, majd az évad felfedezettje, Hoffer Károly következett. A negyedik legjobb időt Pándi Zoltánnak sikerült megfutnia, nyomában Ilcsik Hubával és Vajk Gáborral. Janecskó Adrián úgy tűnik nem elégedett meg az újoncként begyűjtött második rajtkockával, hiszen a versenyen Karl Gábor árnyékául szegődött, s az első alkalmas pillanatban elorozta az első helyet, amelyet azután a futam végéig sikerült is megőriznie.

Igazi nagy csatát a Janecskó mögötti trió produkált: Pándi Zoltán, Hoffer Károly és az első helyről lecsúszott Karl Gábor folyamatosan támadták egymást, így körönként más-más sorrendben futottak át a rajtvonalon. A végén Karl Gábor és Hoffer Károly állhattak fel a dobogó második és harmadik fokára. Ezzel a tabella listavezetője továbbra is Karl Gábor (66 pont) maradt, őt Hoffer Károly (53 pont) és Vajk Gábor (47 pont) követik. Az AutoCity csapata pedig, Németh Attilának a „B” döntőben begyűjtött 9 pontjával együtt, immáron 94 ponttal a 4. helyen áll a csapatok versenyében.

A 3. kategória élén a papírforma győzött ismét, hiszen ezúttal is Dobrovits Zsolt tudta megszerezni az első rajtkockát, nyomában Kiss Attilával. A harmadik helyről Bedi Péter indulhatott, akit Djuresz Imre, Kispál Kristóf és Sípos Árpád követett. Dobrovits Zsolt – a tőle megszokott koncentrációnak köszönhetően – újabb rajt-cél győzelmet szerzett. Kevésbé szerencsésen alakult Kiss Attila versenye, aki a sorsolásnál a leggyengébb gépet húzta, amellyel ugyan egy ideig még fel tudta tartani a mezőnyt, ám hamarosan Bedi Péter és az 5. helyről előretörő Kispál Kristóf is meg tudta előzni, így a 4. helyen tudta befejezni a futamot. Az összetettben tehát Dobrovits Zsolt két győzelemmel és egy ezüstéremmel, 72 ponttal áll az élen. A képzeletbeli dobogó 2. fokán Kiss Attila (59 pont) áll, a bronzéremre Bedi Péter (49 pont) tarthat igényt.

A lányok versenyében ezúttal is Seregi Bernadett bizonyult a legjobbnak, akit ugyan Sípos Évának sikerült beérnie, ám megelőznie nem, így a két lány összesítésben a 16. és 17. helyen végzett.

Az Amatőr Gokartbajnokság következő futamát 2003. május 11-én, a Váci Gokartpályán tartják.

Szerző: Vida Ági

Az eredeti cikk megtalálható az a5.hu-n