Verőfényes napsütés fogadta a kora őszi napon az OAGB mezőnyét Kulcson, a bajnokság 10. futamán.
I. kategória
Az egyes kategóriában az idei szezonban másodszor Papp Dávid Róbert szerezte meg a pole pozíciót. Őt Bozsik Benedek, Nagy Marcell, Csernik Csaba, Németh Bálint, Deák Gyöngyvér és Vincze Balázs követte. Dávid már a rajt után lélegzetvételnyi előnyre tett szert, amit a verseny korai szakaszában minimálisan, majd egyre nagyobb mértékben növelt, miután Bozsik Benedeknek már hátra is kellett figyelnie. A másodiktól a negyedik helyig nagy csata alakult ki, de végső soron senki nem tudott megelőzni senkit. Németh Bálint volt a verseny egyetlen kiállója, aki a sikán utáni gyors balosban hagyta el a pályát egy Deák Gyöngyvérrel történt apró koccanás miatt. A sikán révén szerencsére kisebb sebességgel érkezett a kanyarhoz, mintha a maximális sebességgel repeszthetett volna a célegyenesben – a lassítónak pont ez volt a célja a versenyen: a motorok és a versenyzők testi épségének megóvása. Idei második győzelmét szerezte Papp Dávid Róbert Bozsik Benedek és Nagy Marcell előtt. A további sorrend: Csernik Csaba, Deák Gyöngyvér, Vincze Balázs.
Nyilatkozatok:
Bozsik Benedek – 2. hely:
Összességében jól alakult futam, főleg hogyha figyelembe vesszük a tényt, miszerint még nem ismertem a pálya vonalvezetését. Reggel körbejártam a pályát, próbáltam feltérképezni a helyzetet. A kora reggeli félórás edzőfutamon még elég hidegek voltak a gépek, a pálya, a gumik, így nem igazán lehetett időmérős vagy versenytempót menni, csak csúszkáltam. Nem éreztem jónak a tempót. Ahogy javultak a körülmények, kezdtem ráérezni, a szabadedzéseken már biztatóbb eredmények születtek. Az időmérőn sikerült több, a bajnokságban előttem álló versenyzőt is megelőznöm, így PDR mögött sikerült megszerzni a második rajtpozíciót. Nagyjából egyformán rajtolt mindenki, az első körökben sikerült Dávidhoz tapadnom, de folyamatosan jött hátulról a nyomás, így előbb utóbb védekezésre kényszerültem, ennek köszönhetően Dávid meg tudott lépni, és meg tudta nyerni a versenyt. Sikerült egész futam alatt mögöttem tartani az egymással csatázó Csabit és Marcit, amely párharcot végül Marci nyert meg. Gratulálok a többieknek az eredményhez, és várom a következő futamot a Ringen!
II. kategória
A kettes kategóriában Kollár Attila lepte meg a bajnoki aspiránsokat, és zsebelte be a pole pozíciót, majd ezzel együtt a győzelmet is. Attilának ehhez Fühl Zoltán nyomásának kellett ellenállni, akinek ez a második hely is elég volt ahhoz, hogy picit növelje az előnyét fő riválisával, Dömötör Patrikkal szemben, aki most inkább csak a lépést tudta tartani, de az előzéshez nem volt elég tartaléka. Csernik Csaba újabb negyedik helyet gyűjtött be, Szabó Martin pedig közvetlen Csaba mögött ért célba, helyet cserélve Marek Valigurával.
Nyilatkozatok:
Kollár Attila – 1. hely:
A szabadedzéseken jó időket futottam, nagyon tetszett a pálya és az időmérőre is sikerült összehozni egy jó kört. A versenyen mindenáron meg akartam őrizni az első helyet, és ebben a pálya vonalvezetése is a segítségemre volt, így defenzív versenyzéssel sikerült megtartanom a pozíciómat a verseny végéig. Nagyon boldog vagyok, mert eddig a szezonban nem sikerültek valami jól a versenyeim, többnyire a saját hibáimból. Most minden összejött és nem hibáztam, remélem, sikerül megtartani ezt a formát a következő versenyekre is.
Dömötör Patrik – 3. hely:
Az időmérőn voltak meglepetések, ennek következtében Zoli mögött 3. lettem. A versenyen sok volt a helyezkedés, de végül nem történt előzés. Gratula mindenkinek!
III. kategória
A kulcsi verseny az egész szezont tekintve talán a legelőzésszegényebb volt, legalábbis az élmezőnyben bemutatott előzések számát tekintve mindenképp. A hármas kategória sem javított sokat a statisztikán, legalábbis az előzésekén nem. Egy másik statisztikát viszont épp ebben a kategóriában írt át Lencsés Bálint, aki három győzelem nélküli futam után tudott újra nyerni, és ezzel, ezen a futamon érte el azt, hogy ő lett az OAGB történetének egyetlen hatszoros bajnoka! De térjünk vissza a pályára! A második helyről induló Kosztolányi Tamás is vezet egy statisztikát, idén minden bizonnyal ő kényszerült a legtöbbször a futam feladására, technikai hiba áldozata lett. Kővári Viktor ért célba a második helyen, Novák Bálint előtt. Ez volt a harmadik dupla Bálint-dobogó a szezonban, és az első, amikor Lencsés Bálint végzett előrébb a Novák Bálinttal közös dobogós alkalmakkor. A negyedik Propszt Roland lett, Kovács Alexander és Veréczi Dániel előtt.
Nyilatkozatok:
Lencsés Bálint – 1. hely:
Mindig is szerettem a kulcsi pályát, lényegtelen, hogy melyik irányról legyen szó. A lassító nekem tetszett, mert sok időt lehetett benne nyerni, ha kockáztatott az ember. Nem túl jó szájízű az, amikor valaki (Gyuri) a bajnokságban a 2. helyért harcol, és 8 tizedet adok neki egy kvalin, amivel sereghajtó lesz. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy ilyennek nem szabadna megtörténnie, egy HCK-n sem, pedig most egy másik rendezvényen voltunk.A rajtot remekül kaptam el az első helyről indulva, sejtettem, hogy Ádámtól majd el fogok tudni szakadni, mert neki nem ment az előző futamban a gépe, így hideg volt. Elég bosszantó lehet a bowden szakadás, az elmúlt fél évben sokat fejlődött, egyáltalán nem érdemelte meg, de sajnos ilyen a technikai sport. Egészen könnyedén nyertem, az előnyömet jól tudtam beosztani, jó kis versenyhétvége volt. Megszereztem a 6. bajnoki címem, ami egyedinek mondható az OAGB történetében. Gratulálok a többieknek.
Novák Bálint – 3. hely:
Nem gondoltam volna, hogy sikerül ezt az eredményt elérni, hiszen múlt vasárnap volt egy balesetem gokarttal, és meghúzódott a kezem, illetve mindhárom szabadedzésen végig a mezőny hátsó felébe tartoztam. Időmérőn végül sikerült valamit villantanom és a 4. helyről kezdhettem meg a futamot. Viktor egy szép mozdulattal megelőzte Ádámot, és ezzel a lendülettel elmentem mellette én is. A maradék kb. 20 körben bekerültem a szendvicsbe, hiszen én támadtam Viktort, illetve engem támadt Roli. Végül nem történt helycsere és sikerült Kulcson ismét dobogón zárnom. Gratulálok mindenkinek!
IV. kategória
A negyedik kategóriában végre láthattunk előzéseket, méghozzá az élmezőnyben. Persze kinek volt ez jó? Újfalusi Ákosnak biztosan nem, hiszen Kocsi Viktor előzte őt meg a második helyért. Ákos az első kanyar féktávján csúszott el, emiatt túl szűk ívről kellett kezdenie a második kanyart, amiből viszont túl szélesen jött ki, Viktor pedig mellé tudott fordulni, így a következő balosban övé volt a belső ív és a pozíció. Pár körrel később a történelem megismételte önmagát, Kővári Viktor is hasonló módon fordult Ákos mellé, megszerezve ezzel a harmadik helyet. A futamot magabiztos vezetéssel és nagy fölénnyel nyerte Gaál András. Az ötödik Csáki Zoltán lett, a hatodik pedig a verseny során egyet előző Lind Zsolt.
Nyilatkozatok:
Gaál András – 1. hely:
Nagyon tetszett a célegyenesbe beépített sikán, a szabadedzéseken sikerült megtanulnom, hogy kell minél több lendületet átvinni rajta. Az időmérő nem feltétlen a puszta gyorsaságon múlott, hanem azon is, ki mennyire tudta kiismerni a gokartot, mert a többihez képest elég nehéz volt vezetni. A másodiktól kb. 2,5 tizedmásodperces előnnyel sikerült megszereznem a pole pozíciót. A versenyre egész jó gépet húztam, így nagyobb csata nélkül sikerült nyernem. Gratulálok mindenkinek!
Kocsi Viktor – 2. hely:
Szeretem ezt a pályát. Az edzéseken jó időket futottam. Sajnos az időmérőn nem. Az időmérős gép alulkormányzott volt, az járt jól aki hamarabb hozzászokott. Ez Andrásnak sikerül a legjobban. A második rajtpozíciót Ákos szerezte, nekem csak a harmadik sikerült. A rajtnál meg tudtam tartani a pozíciómat. Ákosnak előttem rosszabb gépe volt, ezért védekezésre kényszerült. A boxkijárat melletti sikánt túlvédekezte, lecsúszott az ívről és a sikán kijáratánál lett helyem ahova be tudtam bújni és megelőzni Ákost. Utána lemaradt és csak arra kellett koncentrálnom, hogy utolérjem Andrást. De ez nem jött össze, mert már nagyon eltávolodott és a köridőink is kb. egyformák voltak. A leintésig nem történt semmi, a 2. helyen értem célba.
SuperGP
A SuperGP-ben az idén először rajthoz álló Janecskó Adrián szerezte meg a pole pozíciót, és senkitől sem zavartatva a győzelmet is. A második helyről induló Márton Balázs lett a második, aki Adriánnal ellentétben a verseny korai szakaszában teljesítette bokszkiállását. A verseny végkimenetelét meghatározták az elrontott kiállások, több versenyzőnek is sikerült nekicsúszni a lassítóval párhuzamos megállásra kijelölt szakaszon elhelyezett guminak, ami azt jelenti, hogy meg kell ismételni a kiállást. Kosztolányi Ádám volt az első, aki megkezdte a kiállások sorát, és máris rontott, ennek meg is lett az eredménye, a negyedik rajthelyről a hetedikre csúszott vissza a leintésnél. Kocsi Viktor a harmadik rajtpozícióját bukta el a megismételt kiállás miatt, így került Molnár György és Szabó Martin mögé. Martin állt ki előbb, majd György egy körrel később, de Martinnak így sem sikerült megelőznie ellenfelét. Végül Zsolt érte őket utol, aki Martin mellett el tudott menni, Györgyöt pedig a leintésig kísérte. Ez a trió a 4-5-6. helyeken vonatozott. Az utolsó meghatározó pillanat, ami miatt az imént említett versenyzők előbbre tudtak kerülni, az Mészáros Zoltán elrontott kiállása volt. Zoltán szintén ezen a versenyhétvégén indult idén, több kategóriában, és a SuperGP-n a hetedik rajtkockát szerezte meg. A kiállását a verseny végére hagyta, így került a verseny korai szakaszában a második helyre, Márton Balázs elé. Az elrontott kiállás után a harmadik helyre jött vissza, vagyis, ha nem kellett volna ismételnie, minden bizonnyal ebben a pozícióban érhetett volna célba. De ismételnie kellett. A sorrend így: Janecskó Adrián, Márton Balázs, Molnár György, Kocsi Viktor (2 kiállás), Szabó Martin, Deák Gyöngyvér, Kosztolányi Ádám (2 kiállás), Csáki Zoltán, Mészáros Zoltán (2 kiállás), Molnár Attila.
Nyilatkozatok:
Janecskó Adrián – 1. hely:
A pénteki szabadedzésen mentem pár percet a pályán, és nagyon megtetszett, leginkább az új sikán miatt, ami nagyon izgalmasra sikeredett. Ekkor döntöttem úgy, vasárnap lehet, hogy elindulok a versenyen. Jól sikerült a szombati nap azoknak a versenyzőknek, akiket felkészítek, a vasárnap ugyancsak, így ez is meghozta a kedvemet, végül az időmérő előtt jeleztem Attysnak, hogy én is szeretnék indulni. Sikerült megszereznem a pole-t, majd ugyanazt a gépet húztam a versenyre, amit az időmérőn is kaptam. Nem volt nehéz megszereznem ezt a győzelmet, legalábbis a rajt után már semmiképp. Ehhez kellett a jó gép, az ellenfelek csatái. Csak vezettem, a verseny végén álltam ki a bokszba, és nagyon élveztem az egészet. Az AGB-n 2001-2009 között voltam aktív versenyző. Utoljára 2 éve indultam versenyen, és 6 évvel ezelőtt nyertem futamot az OAGB-n. Ha jól számolom, ez volt itt a 25. alkalom, ami mellé a Rotaxmax tesztelést is begyűjtöttem, ennek különösen örülök. Ez a verseny csak egy egyszeri alkalom volt, nem tervezek visszatérni, csupán az élvezet kedvéért neveztem be. Itt fontosabb számomra, hogy a versenyzőim jól szerepeljenek.
Márton Balázs – 2. hely:
Boldog vagyok az elért második helyezéssel, annak tükrében, hogy az éven nem elsődleges számomra az egyéni bajnokság. Sikerült az időmérőn egy-két jobb kört futnom, így vártam a pole-t. Adrián ellen ez sajnos kevésnek bizonyult, viszont a pozíciómat sikerült megőriznem a futamban. Gratulálok mindenkinek!
Molnár György – 3. hely:
Borzasztóan indult a hétvége számomra, az edzéseken állandó 3-5 tized lemaradással küzdöttem. Az időmérőn soha nem tapasztalt hátrányokat sikerült összehoznom. A SGP kategóriában még van esélyem a bajnoki címvédésre, és szerencsére itt „csak” közel 3 tizedet kaptam, amivel az ötödik rajthelyet szereztem meg. Egyetlen célom volt a versenyen, hogy a harmadik helyről rajtoló Viktor előtt végezzek. Az igazat megvallva, erre semmi esélyem nem volt, de a szerencse rám mosolygott, így konstans átlagos teljesítménnyel, következetes taktikával sikerült begurulnom a dobogó legalsó fokára, Viktort végig magam mögött tartva. 12 pont a lemaradásom, ezért megpróbálok kihozni magamból mindent a következő versenyeken.