HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK összefoglaló 2016.10 – Kulcs

HCK összefoglaló 2016.10 – Kulcs

A bajnokság 10. fordulójában, Kulcson vizes pálya fogadta a versenyzőket a verseny reggelén. A szabadedzések során felszáradt a pálya, majd nem sokkal az időmérő edzés előtt újabb eső érkezett. A nap további részében elkerülték az esőfelhők a kulcsi aszfaltcsíkot, de az időmérő edzés vizes pályán vette kezdetét, mely folyamatosan száradt. Mindez hátrányt jelentett a bajnokság éllovasainak, hiszen a szabályok értelmében minél több pontja van valakinek, annál előbb kerül sorra az időmérőn. Mindez alaposan megkavarta a rajtsorrendet.


Light kategória

light2A Light kategóriában Diósi Milán szerezte meg az első rajtkockát Kiss Ádám előtt, míg a bajnokságot vezető Vida Benedek a tizedik, utolsó helyre kényszerült. Az esős pályán kezdődő időmérőnek köszönhetően Németh Bálint, aki másodiknak futotta az időmérőt, az utolsó előtti, Polhammer Zoli pedig aki harmadiknak ment, hátulról a harmadik lett. Utánuk egyre jobban javult a pálya állapota, így a többiek könnyedén megelőzték a bajnokságban vezető hármast. A rajt simán eljött, majd a második kör elején Kiss Ádám kifékezte Diósi Milánt, és átvette a vezetést. Milán próbált Ádám mellé fordulni, de ennek eredményeképp keresztezte Monori Máté útját, aki nem tudta kikerülni Milánt, nekiment a gokartja oldalának. Milán hamar lefordult Máté gépéről, de többen is megelőzték – a negyedik pozícióig csúszott vissza, Rédling Tamás mögé. A versenyen vonatozás alakult ki. Kiss Ádám, aki még nem állt a dobogóra, nyomás alá került Monori Máté által, azonban a jó eredmény lehetőségének terhe alatt nem remegett meg a lába vagy a keze, pontosan és higgadtan zárta az íveket, hogy a verseny végén megszerezze gokartos pályafutása első győzelmét. Mögötte Monori Máté és Rédling tamás értek célba, majd a Diósi Milánt megelőző Mérő Leon következett a negyedik helyen, Milán mögött pedig a kilencedik helyről felkapaszkodó Németh Bálint ért célba, aki nagy csatát vívott Bauer Krisztiánnal.

Nyilatkozatok:

lightKiss Ádám – 1. hely:

Reggel szakadt az eső. Féltem, hogy elmarad a verseny. Kiérve a kulcsi pályára kellemes száraz idő fogadott. Az edzés közepesen sikerült. A harmadik edzésre ismét szakadó eső után tudtunk felmenni. Érdekes volt így vezetni. Csúszkáltunk, pörögtünk. Az időmérőt ismét egyre száradó pályán futottam. A második legjobb időt értem el. Izgatottan vártam a versenyt. Olyanok voltak mögöttem, akik az évben jobb eredményeket értek el. A második körben sikerült megelőznöm az előttem lévőt. Szabad volt előttem a pálya, adott volt a lehetőség. Vigyáznom kellett, hogy ne hibázzak. Az 5-ös gokarttal mentem az időmérőn és a versenyen is. Elsőnek intettek le a kockás zászlóval. Először, és remélem, nem utoljára ebben az évben. Köszönöm a segítséget és köszönöm a szurkolást!

Rédling Tamás – 3. hely:

Az időjárás reggelre megtréfált bennünket, a „vízibalett” megkezdődött. Az időmérő közben jelentős időjárásváltozás volt, ezért folyamatosan javuló pályán kellett azt a pillanatot eltalálni, amikor a vizes ívekről az ideális ívekre át lehet váltani. Aki hibázott, jelentős időveszteséggel számolhatott. Az így kialakult rajtsorrendben elindult a futam. Az előttem kialakult eseményeket egy esetben kihasználva sikerült előznöm, de a mögöttem lévők ugyanerre számítottak, ezért folyamatosan figyelnem kellett hátrafelé is. A számomra jó eredménnyel záruló futamot élveztem. Gratulálok minden versenyzőtársamnak!


I. kategória

egyes2Az egyes kategóriában Sevella Endre volt az időmérő edzés nyertese, Rédling Tamás és Somodi Ildikó előtt. A bajnokságot vezető Hajdú Ottó lett az időmérő edzés legnagyobb áldozata, a tizenötödik helye azt jelentette, hogy a “B” döntőbe kényszerült. Somodi Ildikó a kettes kategória mellett (azt futották előbb) ezt a futamot is megnyerte. Előbb az egyik kigyorsításon megcsúszó Rédling Tamás hibáját használta ki a második kanyar kijáratánál, majd ugyanitt előzte meg később Sevella Endrét is. Ildikó innentől sima győzelmet aratott, elhúzva az üldözőktől. Hátrébb még több akció történt. A negyedik helyre Szigligeti Tamás jött fel, akinek ehhez Mártai Cintiát kellett megelőznie. Az ötödik helyre a bajnoki címért küzdő, de az időmérő “kegyetlensége” miatt csak a tizenegyedik helyről rajtoló Tóth Sándor jött be, aki rendkívül szép előzéseket mutatott be az egyes kanyar külső ívén. A hatodik Bognár Dávid lett, a két lány, Mártai Cintia és Sárdi Barbara előtt. Az első három sorrendje: Somodi Ildikó, Sevelle Endre, Rédling Tamás.

Nyilatkozatok:

egyesSevella Endre – 2. hely:

A pénteki szabadedzés jó volt. Az új lassítótól kicsit féltem, mert elég szűk volt, de végül egész jól ráéreztem. A féktávokat viszont nagyon nem éreztem. Amikor szombat reggel megláttam, hogy szakad az eső, akkor kicsit beparáztam, mert még nem mentem egyszer sem esőben. A 8 perces edzések jól mentek, kivéve az utolsót. Ahogy zajlott az időmérő, láttam, hogy szárad a pálya, és ez előnyömre is vált. Az időmérőn magabiztosabbnak éreztem magam, mint eddig bármikor, és így sikerült megszerezni a pole pozíciót, persze az időjárás sokat segített. A versenyen egész jól elkaptam a rajtot. A táv háromnegyedéig tudtam védeni az első helyem, ám a pályára felhordott sáron megcsúsztam, és már meg is előztek, de a második helyet meg tudtam védeni a végéig. Nagyon élveztem a versenyt, remélem, legközelebb is harcolhatok a dobogóért.

Rédling Tamás – 3. hely:

A jelentősen felszáradt pályán második helyről indultam. Jó rajtot követöen nem sikerült előnyt szereznem, és a mögülem induló Ildikó megelőzött. Sokat csatáztunk az engem üldöző Tamással, aki el tudott menni melletem. Az utolsó körökben egy féktávot elhibázott, ekkor szereztem vissza szemfülesen a harmadik poziciómat, aminek nagyon örülök. Gratulálok a dobogósoknak és a többieknek is, akik nagyot küzdöttek minden bajnoki pontért.


II. kategória

kettes2Az imént említésre került, hogy Somodi Ildikó egyes kategóriában szerzett győzelme ismétlés volt. Valóban így történt, mert a kettes kategória versenyét futották előbb, ahol Ildikó az első rajtkockát szerezte meg, és Hidegföldi Zsolttal kellett megküzdenie a győzelemért. Zsolt nem nagyon hagyta levegőhöz jutni Ildit, támadott, nézelődött, jobban gyorsított ki a sikánból, de Ildi nem hagyta magát. A pálya első részén kiépített előnyből gazdálkodott a lassítóban, majd magabiztosan irányította a gokartját a pálya végén, és megérdemelt győzelmet aratott Zsolt előtt. A harmadik helyen Fehér Tamás ért célba; a további sorrend: Barta Tibor, Pintér Krisztián, Katona Kristóf Győző – ez megegyezett a rajtsorrenddel. A hetedik helyre Cziranku Dániel jött be. Ő a bajnokság éllovasaként elsőként teljesítette az időmérőt a vizes pályán, így csak a tizenharmadik helyre kvalifikálta magát, tehát utolsóként kezdhette meg a futamot, innen tornázta fel magát.

Nyilatkozatok:

kettesHidegföldi Zsolt – 2. hely:

Mikor odaértem a kulcsi pályához, szakadó eső fogadott, mely egy kissé lelombozott. Sajnos az előző vizes futamom nem sikerült túl jóra, sőt, talán a legrosszabb versenyemet zártam anno. Ugyanakkor, ez most egy kiváló kihívásnak ígérkezett, én pedig úgy gondolom, hogy minden egyes kihívás segít számunkra túllépni a saját határainkat. A pálya folyamatosan változott a szabadedzések folyamán, szinte minden körülmény között vezethettünk versenyzőtásaimmal. A szerzett tapasztalatokat át is beszéltük, megosztottuk egymással hol pályán kívűl, hol pedig magán a pályán. Elérkezett az időmérő, mely meglehetősen kaotikusra sikeredett. Míg a mezőny élének vizes körülmények között kellett teljesíteni a kvalifikáció öt körét, addig a középmezőnynek már tűrhető pálya jutott. Ekkor futottam egy pole pozíciót érő kört, ugyanakkor az utánnam érkező Somodi Ildikó megelőzött kevesebb, mint 0,1 másodperccel. Még nem ért véget az izgalom, mivel a mezőny hátsó része már teljesen száraz körülmények között küzdhetett a rajthelyekért. Sikerült megtartanom a pozícióm, így az első sorból indulhattam. Talán az izgalom hatására, de nem sikerült olyan jól a rajtom, mint terveztem, hiszen Ildikót 3-4 kör után tudtam csak utolérni. Ekkor viszont megindult a csata az első helyért, melynek hevében csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy megérkezett ránk a harmadik helyezett, Fehér Tamás. Egy első helyért indított, ám rosszul sikerült támadásom után beszúrt mellém, de ki tudtam védekezni a próbálkozását. Ayrton Senna szerint: ,,Másodiknak lenni egyet jelent azzal, hogy első vagy a vesztesek között.” Mégis, amikor megláttam a kockás zászlót, és le lettem intve másodikként, hihetetlenül boldog voltam, hogy az újonc évemben felállhattam a dobogó második fokára. Remek verseny volt, gratulálok a győztesnek, legközelebb is hasonlóan jó csatában legyen részünk!

Fehér Tamás – 3. hely:

Szinte már idejét sem tudom, hogy mikor álltam utoljára dobogón, így elképesztően jó érzés, hogy megint sikerül. Remélem, ez egy jó kis széria kezdete! A kulcsi pályán korábban még soha nem vezettem, de rögtön megszerettem: jó a ritmusa, gyors is, az elhíresült sikán pedig izgalmas, ha az ember elég későn fékez. Maga a szombat olyan volt, mint egy hullámvasút – a tocsogós pályától a szinte teljesen szárazig mindent megtapasztaltunk. Az időmérőn szerencsém volt, hogy későn került rám a sor, talán csalódott is voltam picit a harmadik rajtkocka miatt. A verseny viszont bőven kárpótolt: az elején túlzottan is izgalmas volt, mert az első három körben szinte semmilyen tapadásom nem volt. Utána viszont nagyon jó tempót tudtam menni, és a végefelé beértem az első két helyezettet is. Egy komolyabb előzési kísérletre futotta, de Zsolt pazarul kivédekezte – ezt sajnálom, de hiányérzet most nincs bennem, nagyon örülök a dobogónak! Ildikónak és Zsoltnak pedig gratulálok, mindketten remek versenyt futottak!


III. kategória

harmas2A hármas kategóriában Demény Marcell örülhetett a pole-nak (és az égi áldásnak az időmérő előtt, amely Cziranku Dánielt itt is az utolsó helyre száműzte). Marcell Kovács Koko Gábor nyomásának kellett, hogy ellenálljon, és Gábor számára nem is adódott lehetőség az előzésre, hiába volt végig közel Marcellhez. A verseny elejei adok-kapokból Németh Viktor jött ki a legrosszabbul, aki a bokszutcán keresztül jött vissza a pályára, és a hetedik helyre csúszott le. Gáncsos József sem járt jobban a harmadik helyről indulva. Ellenben Cziranku Dániel egészen a harmadik helyig tudott felkapaszkodni, Kovács Gábor mögé. Mögötte Barna Krisztián ért célba, aki pont egy Gábor mögötti helyezkedés miatt nem tudott visszazárni Dániel elé. Farkas Gábor lett az ötödik, Temesvári Csaba a hatodik. A dobogósok  sorrendje: Demény Marcell, Kovács Koko Gábor, Cziranku Dániel.

Nyilatkozatok:

harmasDemény Marcell – 1. hely:

Hihetetlen érzés az, hogy már az első évemben sikerült futamot nyernem, pláne úgy, hogy egy hétvége alatt sikerült megszereznem az első pole pozíciómat is. Tökéletes hétvége volt ez számomra. Reálisan nézve, az időjárás a kezemre játszott az időmérőn. A fokozatosan száradó pályán egyre jobb és jobb idők születtek, és tudtam, hogy a legvégén lesz a legjobb a pálya állapota. Mindent beleadtam, és nagyon örülök neki, hogy ki tudtam hozni magamból a maximumot. Izgalom töltött el a futam első pár percében, amikor felálltam a rajtrácsra. Jó volt a rajtom, és a verseny első szakaszában sikerült egy kis előnyt kiautóznom a második helyezett előtt. A verseny közepén nagyon óvatosan haladtam, mivel egyre közelebb volt a verseny vége, és tudtam, hogy nem férhet bele hiba. Mivel kissé „elóvatoskodtam” a verseny közepét és végét, a srácok felértek rám, és láttam, hogy nagyon közel vannak. Sikerült megőriznem az első helyet, ezzel megnyerve ezt a nehéz futamot. Gratulálok a másik két srácnak a dobogón, tudom, hogy rendkívül keményen nyomták ők is! Illetve szeretném megköszönni a csapattársamnak, György Péternek, aki mindig ott van minden versenyen és támogat, ahogyan tette azt a mostani versenyen is. Örülök, hogy megszereztem csapatunk első győzelmét!

Kovács Koko Gábor – 2. hely:

Az időjárás csúnyán megtréfálta az élmenőket, így mi, akik a bajnokságban kevésbé előkelő helyet foglalunk el, lényegesen kedvezőbb körülmények között futhattuk időmérő köreinket. Ennek megfelelően mindkét kategóriában a 2. helyről indulhattam, és eseménytelen versenyeket futva a 2. helyeken érkeztem be. Megragadnám az alkalmat, hogy itt is megköszönjem kiváló edzőnknek, Janecskó Adriánnak a sok biztatást, és instrukciót! Vezetéstechnikai, pályaelemzési tanácsai lényegesen meggyorsítják a pálya elsajátításának folyamatát. Segítsége által hétről hétre jobbnak érzem magam, még akkor is ha nagyon jól tudom hogy ez az eredmény közel sem tükrözi a valós erőviszonyokat.

Cziranku Dániel – 3. hely:

Mozgalmas napra sikeredett a szombat. Reggel esővel kínált meg minket az időjárás, majd felszáradt, aztán megint eleredt. Eddig mosolygós is volt a történet, viszont az időmérő előtt újra napsütésesre vettük a figurát. Mivel mindhárom súlycsoportban én indítom a kvalifikációs köröket, így a pályatakarítós piruettemért a szerencsés utolsó hellyel jutalmaztak a körülmények. A versenyek alatt is folyamatosan száradt és melegedett a pálya, amihez az időeredmények alapján nekem sikerült a leggyorsabban alkalmazkodnom. A nagy forgalomból legtöbbször szerencsésen sikerült elhúzni, de a leintés mindig túl korán érkezett. 85kg-ban állhattam egyedül a dobogó alsó fokára. Az előrejelzések alapján a hungaroringi versenyhétvége ugyanezt fogja produkálni…de azért kiegyeznék konzisztensebb időjárási viszonyokkal az év utolsó megmérettetésein. Gratula a dobogósoknak, különösen azoknak akik először végeztek az első háromban.


IV. kategória

negyes2A négyes kategóriában Barna Krisztián zsinórban már másodszor várhatta az első rajtkockából a versenyt. Érett neki a jó eredmény, ám a sikert ezúttal sem adták könnyen, hiszen végig a nyomában volt Kovács Koko Gábor. Mindketten annak tudatában köröztek, hogy valamelyikük első győzelmét fogja megszerezni. Krisztián nem hibázott, és megszerezte első győzelmét Kovács Koko Gábor és Farkas Gábor előtt. A negyedik helyen az a Budai László ért célba, aki mindössze második versenyét teljesítette, és a lemaradása a versenyen így is csupán néhány másodperc volt a leintésnél. Mórocz László a nyolcadik helyről jött fel az ötödikre, Cziranku Dániel pedig itt is az utolsó, tizenkettedik helyről kezdhette meg a felzárkózást, amit a hatodik helyen szakított meg a kockás zászló.

Nyilatkozatok:

negyesBarna Krisztián – 1. hely:

Nagyon örülök az első győzelmemnek, jó érzés tudni azt, hogy képes vagyok rá. A sebességem elég jól fejlődik, ez a győzelem pedig plusz energiákat és nyugalmat ad, hogy további tapasztalatokat gyűjtsek ebben a sportban. A felszáradó pályán én szinte már száraz köröket futottam, ezért az időmérőn nem volt nagy izgalom. A versenyen elég „kockázatmentes” köröket próbáltam futni, elég volt Kőbányán elveszítenem az első helyet rutintalanság miatt, most erre nagyon figyeltem. Egyet így is sikerült hibáznom, de nem lett semmilyen komolyabb következménye. Gratulálok a két dobogósnak, és nem megyek el szó nélkül amellett, hogy megköszönjem Adrián munkáját és figyelmét. A szervezőknek is köszönöm, hogy próbálnak minden helyzetben normálisak maradni, és egyenlően értékelni dolgokat.

Farkas Gábor – 3. hely:

Idén először indultam két kategóriában, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. A vizes pályás szabadedzéseken rendre a leggyorsabbnak bizonyultam, és a száraz pályás tempóm is jó volt. Az időmérőn a felszáradó pálya miatt nyilvánvaló volt, hogy a 3-as kategóriában nem sok esélyem lesz, míg a 4-esben az első rajthelyért csatázhatok. Végül a 3. helyet sikerült megszereznem. A versenyen Kovács „Koko” Gáborral egyforma tempót tudtunk menni, így együtt igyekeztünk leszakítani a mögöttünk jövőket, és próbáltuk támadni Barna Krisztiánt az első helyen. Az üldözőket sikerült leszakítanunk, de Barna Krisztián gyorsabb volt nálunk, így maradt a harmadik hely, ami nagyszerű érzés volt. Ez volt az első alkalom, mikor a jó időmérő hozta meg a dobogó lehetőségét. És még egyszer gratulálok Barna Krisztiánnak és Kovács „Koko” Gábornak a fantasztikus versenyért.