Az elmúlt évek során hagyománnyá vált, hogy a mogyoródi Hungarokart Gokart Center pályája ad otthont az OAGB és HCK szezonnyitó versenyeinek, mely a 2015-ös évben sem alakult másképp: az emberpróbáló, trükkös és hosszú vonalvezetésű pályán február 21-én gyűltek össze a Hobby Cart Kupa sorozat versenyzői, hogy nekiveselkedjenek az összesen 12 futamból álló versenysorozatnak. Az idei év kisebb-nagyobb szabályváltozásai közül mindenképp érdemes kiemelni azt a korlátozás, miszerint immáron nemcsak az elmúlt évek bajnokai, hanem az év végi összetett első 3 helyezettjei sem indulhatnak HCK futamokon. A részletes módosításokról ide kattintva olvashattok. Az égiek kegyesek voltak a versenyzőkhöz, és egy napsütötte, kellemesen hűvös időjárással várta a Hungarokart kinti-benti részén a versenyezni vágyókat. A szombati nap eseményeinek főbb pontjait a lenti sorokban próbáljuk meg szavakba önteni.
Light kategória
Az időmérő eredményekre pillantva mondhatnánk, hogy borult a papírforma, de aki nyomon követte a tavalyi évet, annak valószínűleg nem okozott meglepetést Papp Dávid Róbert szárnyalása, aki magabiztos kormánymozdulatokkal hódította el a kategória pole pozícióját. Ugyancsak remek formáról tett tanúbizonyságot a tavalyi szezonzárón, épp ezen a pályán bemutatkozó Tóth Sándor, aki múlt évi eredményéhez képest egy hellyel feljebb lépve a rajtrácson, ezúttal a második pozíciót foglalhatta el. A már rutinosnak számító Keceli Tivadar és a címvédő Schmickl Balázs ezúttal kénytelenek voltak beérni a rajtrács második sorával, majd az első versenyüket teljesítő Kovács Bence és Németh Bálint következtek az összesen 6 indulót felvonultató kategóriában.
A light kategória 2015-ös szezonnyitó futamán az izgalmakban nem, előzésekben viszont annál inkább hiány volt. A sima rajttal induló futamon néhány kör alatt 3 részre szakadt a mezőny: az élen haladó Papp Dávid Róbertet Tóth Sándor üldözte, mögöttük Keceli Tivadar és Schmickl Balázs küzdött a dobogó legalsó fokáért, a mezőny végén pedig eleinte Kovács Bence védekezett Németh Bálinttal szemben, azonban körökkel később már csak az első 2 páros szállította az izgalmakat. Az első komolyabb próbálkozást Schmickl Balázstól láthattuk, aki a verseny harmadik percében, a célegyenest követő szűk balos visszafordítóban próbálta kifékezni Keceli Tivadart, a balul elsült próbálkozás következtében azonban nemhogy javítania nem sikerült a címvédőnek, de további egy helyet veszített Kovács Bencével szemben, miközben gokartja megtorpant a gumifalban. Balázs viszonylag gyorsan, néhány kör alatt felzárkózott az újonc Kovács Bencére, lendülete azonban megtorpant riválisa mögött és egy rendkívül kemény csata vette kezdetét, mely a tizenegyedik percben ért véget, Balázs győzelmével. Ezalatt az élen változatlanul Papp Dávid Róbert haladt, Tóth Sándor társaságában, miközben a Schmickl Balázs nyomása alól felszabaduló Keceli Tivadarnak nem sikerült felzárkóznia az élen haladókra.
A futam utolsó harmadában egy nagyon kiélezett, szoros küzdelmet láthattunk az élen haladó Papp-Tóth párostól, mely egyben egy nagyon érett és profi csata is volt, a leintés pillanatáig pedig nem került sor helycserére. A futamot ennek megfelelően Papp Dávid Róbert nyerte, akit Tóth Sándor kísért át a célvonalon, mellyel a dobogó második fokára állhatott fel, harmadikként pedig Keceli Tivadar látta meg a kockás zászlót. A kalandos utat bejáró Schmickl Balázs negyedik, Kovács Bence ötödik, Németh Bálint pedig a hatodik helyen fejezte be a light kategória idei első futamát. A versenyben futott leggyorsabb kört Schmickl Balázs jegyezte, a 10-es gokarttal, ideje 40,978 lett.
Nyilatkozatok
Papp Dávid Róbert (1. hely):
„Vegyes érzelmekkel érkeztem a pályára, mert tavaly újoncként még nem figyeltem eléggé és a szezonnyitó futamon nem voltam ott az időmérőn, így utolsó helyről kellett indulnom, meg a pálya sem nagyon jött be, viszont ősszel a szezonzáró futamot már sikerült megnyernem.
Jó időmérő után pole pozícióból indulhattam, bíztam benne, hogy sikerül megtartani pozíciómat és megismétlem az őszi sikert.
Mögöttem Tóth Sanci rajtolt, ő is nagyon jó időket ment az edzéseken, így tudtam, hogy elhúzni nehéz lesz, inkább védekeznem kell. Sanci ügyes volt, végig a nyomomban volt, de pozíciómat végig tartva sikerült rajt/cél győzelmet aratni. Örülök a sikeres kezdésnek, gratulálok a többieknek!”
Tóth Sándor (2. hely):
„A pénteki, illetve szombati szabadedzések után jó hangulatban vártam az időmérőt, ugyanis addig az összes szabadedzésen az első helyen végeztem. Sajnos ott valamilyen oknál fogva nem sikerült jó kört összeraknom, de 15 százados hátrányban így is a második helyre kvalifikáltam magam. A futam, tekintve a pálya karakterisztikáját, nem volt túl izgalmas, végig támadtam, és próbáltam hibára kényszeríteni az előttem haladó Papp Dávidot, de ő jól védekezve sikeresen behúzta a futamot. Mivel ő nem hibázott, nem sok esélyem maradt az előzésre, így a leintéskor centiméterekre mögötte a második helyen zártam a versenyt. Ezúton is gratulálok minden versenyzőtársamnak, s a szervezőknek a színvonalas hétvégéért.”
Lány kategória
Nehézkesen indult be a lányok kategóriájában a nevezések száma, de a szezon startra már 6 bátor hölgy mérettette meg magát, kik közül akárcsak a tavalyi év szezonzáróján, ezúttal is Deák Gyöngyvér bizonyult a leggyorsabbnak. Tasnády Csilla utoljára a 2014-es év második futamán indult el, visszatérését pedig az előkelő második helyezéssel ünnepelte meg, őt Mártai Cintia és a címvédő Bencze Tünde követték a második sorból. Az első versenyüket teljesítő Somodi Ildikó és Papp Lívia az ötödik valamint hatodik helyekről várhatták a verseny megkezdését.
A lányok versenyének egyik kulcsmomentuma kétségtelenül a rajtot követően történt, amikor Bencze Tünde megpróbálta kifékezni Mártai Cintiát, a rövid féktáv miatt azonban eltalálta Tasnády Csilla gokartjának a sarkát, mellyel mindketten lendületet veszítettek, de míg Csilla megőrizte második helyét, addig Cintia és Tünde is helyezéseket veszítettek Somodi Ildikóval szemben. Ennek megfelelően, Deák Gyöngyvér már az első métereket követően kényelmes előnyre tudott szert tenni, miközben Tasnády Csilla mögött Somodi Ildikó érkezett, Mártai Cintia és Bencze Tünde társaságában. Néhány körrel később, a korábban kinézett balos visszafordítóban már sikeres előzést láthattunk Bencze Tündétől, megelőzve ezzel Mártai Cintiát, majd azonnal megkezdte a felzárkózást Somodi Ildikóra. Ildikó és Tünde között ádáz csata bontakozott ki, amiből Mártai Cintia profitált a legtöbbet, hiszen a futam 5. percében sikeresen vette vissza 3. helyezését, majd néhány kanyarral később Tündének sikerült maga mögé utasítani Ildikót. A történet itt azonban még korántsem ért véget. Fél távot követően az első három helyezett versenyző egymástól biztonságos távolságra haladt, és számítani lehetett rá, hogyha nem történik valami extrém dolog a pályán, akkor a leintésig nem lesz változás az élen. Bencze Tündére eleinte Somodi Ildikónak sikerült nyomás gyakorolni, azonban Bencze rövidesen elszakadt üldözőjét, de a tízedik perctől kezdődően Tünde látványosan visszalassult, többször koccant a gumifallal, ami arra utalt, hogy tapadási problémák léptek fel gokartjánál, esetleg a nagy akarás közepette túlfeszítette a határokat. A tizenkettedik percben történtek azonban inkább az első elméletet támasztották alá, hiszen Bencze Tünde gokartja féktávon megúszott, lecsúszott az ideális ívről és összekoccanva Somodi Ildikó gokartjával, a gumifal fogságába esett, ahonnan csak jelentősebb időhátránnyal tudott szabadulni, mely után egyből feladta a versenyt.
Ezt követően a versenyen már nem történt újabb esemény, így azt Deák Gyöngyvér nyerte, Tasnády Csilla és Mártai Cintia előtt. Somodi Ildikó a negyedik, Papp Lívia az ötödik, míg a versenyt ideje korán feladni kényszerülő Bencze Tünde a hatodik helyen fejezte be a futamot. Deák Gyöngyvér tökéletesen zárta a hétvégi lány kategóriát, hiszen a pole pozíció és futamgyőzelem mellett megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, melyet a 8-as gokarttal teljesített és ideje 41,496 lett.
Nyilatkozatok
Deák Gyöngyvér (1. hely):
„A tavalyi évem volt az első a HCK mezőnyében, kemény és tartalmas év volt, ami alatt nagyon sokat tanultam.
A téli szünet nagyon hosszú volt, de a Molnar Racing-nél nem állt meg az élet, a felkészülésre sok energiát fordítottunk a három hónap alatt. Emellett pihenésre is jutott idő, amivel igyekeztem minél jobban felkészülni szellemileg is erre a szezonra és már izgatottan vártam, hogy eljöjjön a futam hétvégéje.
Pénteken kezdtem a felkészülést, ismerkedést a pályával, ami kifejezetten jól sikerült és tudtam, hogyha szombat délelőtt még tudok kicsit javítani, finomítani rajta, akkor jó eredményre számíthatok.
Az időmérőm nagyon jól sikerült. Igaz, pár tizedet benne hagytam, de nem akartam kockáztatni, hogy egy elfékezés miatt nagyot rontsak, így inkább egy biztos köridőre mentem. Ezzel sikerült is megszereznem az első rajthelyet.
A futam számomra nyugodt volt. A rajtot követően sikerült simán eljönnöm az első kanyarban. A második kanyarban pedig már láttam, hogy mögöttem a lányok összeakadtak, és a második helyen Csilla is lemaradt. Ezután csak előre kellett figyelnem. Szerencsére fokozatosan sikerült megnyugtató távolságba kerülni, így a futam felétől már visszavehettem a tempóból és csak arra figyeltem, hogy hiba nélkül teljesítsem a versenytávot.
Nagy elvárásokkal vágtam neki a szezonnyitó hétvégének, ami végül tökéletesen sikerült. Nagyon boldog vagyok, hogy rajt-cél győzelemmel és a leggyorsabb köridővel kezdhetem meg az évet, a Molnar Racing színeiben!
Köszönöm mindenkinek, aki drukkolt értem szombaton!
Gratulálok a versenytársaknak a dobogóhoz!
Egy hónap múlva jön a következő futam, aminek a kedvenc pályám, a G1 ad otthont! Izgatottan várom a folytatást!”
Tasnády Csilla (2. hely):
„Örültem, hogy külső-belső pályán lesz a verseny és az időjárás is kedvezett számomra.
A szabadedzések alakalmával jónak éreztem magam, így reméltem, hogy az időmérő edzésen is sikerül valami jót alkotni, végül ez a 2. rajtrácsra volt elég.
A géphúzás nem sikerült a legjobban, de ez benne van a pakliban.
A rajtnál igyekeztem a pozíciómat védeni, majd az első visszafordítónál volt egy csattanás, de szerencsére egy pici megtorpanáson kívül más nem történt, innentől kezdve már csak a 2. helyet kellett megtartanom, ami sikerült.
Gratulálok mindenkinek, az elejét leszámítva egy „csendes” futam volt a miénk, találkozunk a G1-ben :)”
Mártai Cintia (3. hely):
„Nagyon vártam már az új szezont. Szerintem fejben ès fizikailag is fel voltam készülve az első futamra, de a szabadedzéseken futott időim alapján sok jóra nem számítottam. Az időmérőmmel sem voltam 100%-osan megelégedve, mégis elég volt a ahhoz, hogy a 3. helyről rajtolhassak. Mivel Tündi mögöttem volt, számítottam a támadására. Amikor visszaestem az 5. helyre, már lemondtam a dobogóról, aztán amikor megint a 3. helyen autóztam tudtam, hogy jobb pozícióba már nem kerülhetek: Ilditől és Tünditől sikerült biztonságos távolságba kerülnöm, viszont nem voltam elég közel ahhoz, hogy a 2. helyért küzdjek, úgyhogy magányosan köröztem a leintésig. Jó verseny volt, remélem lesz még ilyen 🙂 Gratula mindenkinek ;)”
I. kategória
Népes mezőnyt vonultatott fel az 1-es kategória az időmérő edzésen, hiszen összesen 19 versenyző tette próbára magát az 5 körös kvalifikáció során. A rajtrács első sorait a tavalyi év light kategóriás versenyzői töltötték fel, kik közül a light kétszeres bajnoka, Schmickl Balázs bizonyult a leggyorsabbnak, akit a 2014-es évi legfőbb riválisa, Joó Botond követett a második rajtkockából. Keveli Tivadar és Tóth Sándor a második soron osztoztak, majd Lutz Barnabás, Nagy Marcell, Papp Dávid Róbert, Hajdú András, Balázs Dávid, Hajdú Ottó, Kurfis Gergő, Mártai Cintia és Hange László következtek. A „B” döntőből Böjtös Géza, Szabó Gábor Borivoj, Gaál Levente, Furcsa Zsolt, Harsányi Péter és Orbán András indulhattak.
Az előző két kategóriákhoz képest, az 1-es futama már lényegesen mozgalmasabbra sikerült. A rajt zökkenőmentesen zajlott lett, és már rögtön az elején láthattunk egy helycserét, melyet Balázs Dávid mutatott be, Hajdú Andrással szemben – kettejük csatája itt azonban még nem ért véget, és néhány körrel később komoly oda-vissza előzgetés vette kezdetét, mely végül Hajdú győzelmével ért véget, igaz, az eredmény óvás alatt áll. Nem sokat kellett várni a következő helycserés támadásra, hiszen Nagy Marcell a verseny második percében szánta el magát és sikeresen utasította maga mögé Lutz Barnabást, mellyel az ötödik helyre jött fel, Tóth Sándor mögé. A futam elején sikerült az élen haladó Schmickl-Joó párosnak elszakadniuk a mezőnytől, Botond folyamatos támadásainak eredményeként azonban rövidesen felzárkózott Keceli Tivadar és az őt követő mezőny többi tagja is, tovább fokozva ezzel az amúgy sem eseménytelen futam izgalmait. A negyedik percben egy komolyabb tülekedés következtében Hange Lászlónak sikerült megelőznie Mártai Cintiát, a pályáról kivezető kanyarkombinációban. Fél távhoz érkezve a versenyzők vállalkozó kedve picit mintha lankadni kezdett volna, de a kilencedik perctől kezdődően egy igazán parádés hajrába kezdtek. Elsőként Hange László és Kurfis Gergő kezdtek csatázni és oda-vissza előzni egymást, majd a középmezőnyben Lutz Barnabás és Nagy Marcell között alakult ki párharc, melyből Papp Dávid Róbert tudott profitálni, és megelőzve Barnabást, egy helyet javítva száguldott tovább Marcell mögött. Az utolsó 5 kört jelző tábla néhányakra úgy hatott, mint bikákra a vörös lepedőt lengető torreádor: Nagy Marcellnek Tóth Sándort sikerült kifékeznie és feljebb lépnie ezzel a negyedik helyre, Tóth válaszlépése pedig balul sült el, és miközben megpróbálta visszaelőzni Nagyot a második hajtűkanyarban, nekiütközve versenyzőtársának, a gumifal fogságába esett. Tóth csak külső segítséggel tudott újracsatlakozni a versenybe, mellyel egészen a 12. helyig esett vissza, így a fiatal versenyző, a light kategóriás második helyezése után, valószínűleg felemás érzésekkel tért haza a Hungarokart pályájáról.
A kockászászlóig újabb előzésre már nem került sor, így a versenyt Schmickl Balázs nyerte, akit a második helyen Joó Botond kísért át a célvonalon, a dobogó harmadik fokára pedig Keceli Tivadar állhatott fel. Az „A” döntő befutójának további sorrendje: Nagy Marcell (4 – óvás alatt), Papp Dávid Róbert (5 – óvás alatt), Lutz Barnabás (6), Hajdú András (7 – óvás alatt), Hajdú Ottó (8), Balázs Dávid (9), Kurfis Gergő (10), Hange László (11), Tóth Sándor (12) és Mártai Cintia (13). A „B” döntő már egy fokkal nyugodtabbra sikerült, ezt Böjtös Géza (14) nyerte, Szabó Gábor Borivoj (15) előtt, majd a két helyet javító Harsányi Péter (16) következett, akit Gaál Levente (17), Furcsa Zsolt (18) és Orbán András (19) követtek. A kategória leggyorsabb körét a 12-es gokarttal versenyző Hajdú Ottó futotta, ideje 41,270 lett.
II. kategória
Miközben az 1-es kategóriában a light kategóriából fellépő versenyzők aratták le a sikereket, addig a kettesben a tavalyi év 1-es kategóriásai foglalhatták el a rajtrács első sorait. A leggyorsabbnak Berényi Ádám bizonyult, aki egy egészen elképesztő idővel, fél másodperces előnnyel zsebelte be a kategória és pályafutása első pole pozícióját. A második helyért Krémer Márk és Zsigri Márton között alakult ki szoros csata, mely előbbi győzelmével ért véget, majd Kurfis Gergő, Papp Dávid Róbert, Cziranku Dániel, Hajdú Ottó, Balogh István, Hajdú András, Simon Péter, Walter Gergő, Kocsis Imre és Katona Kristóf Győző következtek. A „B” döntőből Furcsa Zsolt és Gärtner Walter indulhattak.
A rajtot követően az élen nem, a középmezőnyben már annál több mozgolódás történt: Elsőként Simon Péter került nehéz helyzetbe, aki Hajdú Andrást próbálta előzni, ám a kigyorsításon nem volt meg a kellő tempó, így a következő kanyarban nemhogy Hajdút nem tudta megelőzni, de az így keletkezett résen Walter Gergő is elment Simon mellett, majd Hajdút is maga mögé utasította. A kakaskodásból Kocsis Imre is megpróbált profitálni, ám nem sikerült beférnie Simon Péter mellé, és a pálya hátsó részén lendületet veszítve, tálcán kínálta pozícióját Katona Kristóf Győzőnek, a rutinos versenyzőnek pedig több se kellett, és máris egy hellyel előrébb lépett a helyezésekben. Az élen Berényi Ádám tankönyvbe illő tempót diktálva szakadt el a mezőnytől és miközben a második helyen haladó Krémer Márk eleinte biztonságban tudhatta helyezését, addig Zsigri Márton mögött komoly csaták bontakoztak ki, folyamatos látnivalóval szolgálva ezzel a nagyérdeműnek. Az ötödik percben Balogh István gyűrte át magát Hajdú Ottó védelmén, miközben Cziranku Dániel, Papp Dávid Róbert idegeit tette próbára. Nem sokkal később Walter Gergő számára jött ki rosszul a lépés, aki több helyet visszaesve, ismét Simon Péter mögött találta magát, a 11. pozícióban. A kilencedik percben Cziranku Dániel esett be Papp Dávid mellé féktávon és előzte meg fiatal riválisát, aki a gumifalon visszalassulva, további egy helyet veszített Balogh Istvánnal szemben. A következő körben Walter Gergő próbálta kifékezni Simon Pétert, a célegyenest követő visszafordítóban, ám a kigyorsításon megtorpant és a helyzeti előnyt kihasználó Katona Kristóf könnyedén előzte meg Waltert, ám a helycsere tiszavirág életűnek bizonyult, és néhány kört követően Walter nemcsak Katonát, de Simont is visszaelőzte. Az utolsó körökben Cziranku Dániel már Kurfis Gergőn is átrágta magát, akárcsak Walter Gergő, Hajdú Andráson.
Az izgalmas befutóval záruló megmérettetést végül fölényesen nyerte Berényi Ádám, megszerezve ezzel pályafutása első győzelmét, a dobogó második és harmadik fokára pedig Krémer Márk és Zsigri Márton állhattak fel. Az „A” döntő befutójának további sorrendje: Cziranku Dániel (4 – óvás alatt), Kurfis Gergő (5), Balogh István (6), Papp Dávid Róbert (7), Hajdú Ottó (8), Walter Gergő (9 – óvás alatt), Hajdú András (10), Simon Péter (11), Katona Kristóf Győző (12) és Kocsis Imre (13). A „B” döntőben nem történt változás a rajtsorrendhez képest, így azt Furcsa Zsolt (14) nyerte, Gärtner Walter (15) előtt. A kategória leggyorsabb körét az 1-es gokarttal rajt-cél győzelmet arató Berényi Ádám futotta meg, ideje 41,489 lett.
Nyilatkozatok
Berényi Ádám (1. hely):
„Az idei versenyre már egy súlycsoporttal feljebb kellett neveznem. Az egyik kedvenc pályám a Hungarokart, ezért az időmérőm az eddigi gokart pályafutásom alatt a legjobbnak bizonyult és így megtudtam szerezni a pole pozíciót, HCK-s pályafutásom alatt első alkalommal. Nagy izgalmamban picit bennragadtam a rajtnál, de az első helyemet megtudtam tartani végig a futam során. Körről körre sikerült növelnem az előnyömet Márkkal szemben , persze neki nem volt egyszerű dolga hisz Marci nagyon támadta őt így figyelni kellett a védekezésre is. Örülök, hogy mindjárt az első futamon ilyen jó rajtot tudtam venni. Sokat készültem rá mind fejben, mind gyakorlásban. Persze még nagyon sokat kell tanulnom, főleg a versenyhelyzetekben kell, hogy jól tudjak helyezkedni, dönteni adott szituációkban. Gratulálok versenytársaimnak is , főleg Márknak aki vissza tudta tartani Marcit, aki végig nagy nyomás alatt tartotta őt.”
Zsigri Márton (3. hely):
„Időmérőn folyamatosan romlottak a körülmények, ezért csodálkoztam, hogy a 3. helyre kvalifikáltam. Versenyre egy olyan gépet húztam, hogy el sem akartam indulni. Attys végül rábeszélt az indulásra, amit köszönök neki. Versenyen Krémer Márkkal, és Kurfis Gergővel csatáztam, mind a ketten nagyon fairek voltak. Összességében meg vagyok elégedve, és gratulálok a dobogósoknak!”
III. kategória
Lind Zsolt pályafutása legjobb eredményét érte el hármas kategória szezonnyitóján, hiszen leggyorsabbként teljesítve az időmérőedzést, a rajtrács legelőkelőbb pozícióját foglalhatta el, mellőle, a második rajtkockából pedig Lantosi Dániel várhatta Bauer Krisztián rajtjelzését. Kővári Viktor és a hosszú kihagyást követően visszatérő Balogh István a második rajtsorból kezdhették meg a versenytáv teljesítését, majd Cziranku Dániel, Zsigri Márton, Bakó Zoltán, Gaál András, Kosztolányi Ádám Tamás, Temesvári Csaba, Lámer Zoltán, Tóth Csaba és Fóth Barnabás következtek. A hármas kategória „B” döntőjéből Hamed Aryan András, Varga Zoltán, Dinnyés Péter, Juhász Norbert, Pásztor Péter, Pásztor Attila és Zolnai András sorrendben indulhattak a versenyzők.
A rajtnál ugyan könnyedén jött el a mezőny, de néhány kanyarral később már változás történt: a mezőny elején egy kemény mozdulattal Zsigri Márton utasította maga mögé Cziranku Dánielt. Az első néhány kört követően az élen továbbra is Lind Zsolt haladt, aki folyamatosan élvezhette Lantosi Dániel társaságát és bár kettejük párharca is érdekesnek bizonyult, a figyelem középpontjában kétségtelenül a harmadik helyen védekezni kényszerülő Kővári Viktor volt, aki mögött a mezőny többi tagja tornyosult. A verseny feléig nagyjából eseménytelen körözéseket láthattunk, a nyolcadik percben azonban komolyabb változás történt: Balogh István és Kővári Viktor estek vissza az ötödik és hatodik helyekre, miközben Zsigri Márton feljebb lépett a dobogó harmadik fokára, mögötte, a negyedik helyet pedig Cziranku Dániel foglalta el. Az adok-kapok természetesen nem múlt el nyomtalanul és a futamot követően, Zsigri Mártont három helyes büntetéssel sújtották. A leintés pillanatáig már csak egyetlen előzést láthattunk a mezőnyben, melyet Fóth Barnabás mutatott be az utolsó kör kezdetén, ekkor Tóth Csabát sikerült leküzdenie, mellyel a tizenkettedik helyre lépett feljebb.
A futamot mindezeknek megfelelően a pályafutása első győzelmét megszerző Lind Zsolt nyerte, akit Lantosi Dániel kísért át a célvonalon, míg a dobogó bronzfokát Cziranku Dániel örökölte meg, miután Zsigri Mártont visszasorolták. Az „A” döntő további sorrendje: Balogh István (4), Kővári Viktor (5), Zsigri Márton (6 – 3 helyes büntetés), Bakó Zoltán (7), Gaál András (8), Kosztolányi Ádám Tamás (9), Temesvári Csaba (10), Lámer Zoltán (11), Fóth Barnabás (12) és Tóth Csaba (13). A kategória „B” döntőjében sem volt panasz az előzések számára, mely futamot végül a pole-ból induló Hamed Aryan András (14) nyert, az egy helyet javító Dinnyés Péter előtt (15), akit Varga Zoltán (16), Juhász Norbert (17), Pásztor Péter (18), a szintén egy helyet javító Zolnai András (19) és Pásztor Attila (20) követtek. A leggyorsabb kört Zsigri Márton jegyezte, melyet a 8-as gokarttal teljesített és ideje 41,010 lett.
Nyilatkozatok
Lind Zsolt (1. hely):
„Nagy reményekkel vágtam neki ennek a szezonnak! A tavalyi évhez hasonlóan idén is a III-as kategória számomra a legfontosabb, így nagyon boldog vagyok, hogy győzelemmel kezdtem a szezont. Időmérőn minimális előnnyel tudtam nyerni, ami létfontosságú volt ezen a pályán. A futam elég rosszul kezdődött, ugyanis a felvezető körön defektet kaptam (nagy szerencse, hogy nem 1 körrel később) és emiatt csúszott a rajt. Igyekeztem jól elkapni a rajtot és minden méteren a védekezésre koncentráltam. Úgy érzem nagyon nehéz dolgom lesz ha meg szeretném ismételni ezt a győzelmet márciusban! Gratulálok a Daniknak és persze a többi célba érkezőnek is!”
Lantosi Dániel (2. hely):
„Végre a győzelemért küzdhettem… edzéseken már a tavalyi szezon második felében is megvolt a tempóm, de az időmérőkön folyamatosan elvéreztem – nem tudtam elég gyorsan alkalmazkodni a gépekhez. A téli szünetben ezen a hiányosságon próbáltam fejleszteni.
Zsolti az időmérőn egy kicsivel gyorsabbnak bizonyult nálam, így mögüle, a második pozícióból vártam a rajtot. Reményre adott okot, hogy a nap egyik legjobbnak tűnő gokartját húztam a futamra, míg Zsolti nem volt ilyen szerencsés. A Hungarokart nem a sok előzési lehetőségről ismert, így folyamatosan ott voltam centikre mögötte, igyekeztem minél nagyobb nyomás alá helyezni, hátha hibázik. Nem hibázott… és azon az egy-két ponton is figyelt, ahol esetleg be lehetett volna szúrni mellé a gyorsabb géppel. Nagyon élvezetes meccset vívtunk végig a futam alatt. Zsolti megérdemelten szerezte első HCK-s győzelmét. Én örültem ugyan a dobogónak, de elégedett nem vagyok a második hellyel. Viszont panaszra sem lehet okom: tavaly itt 15. helyen végeztem.
A szezon pedig még hosszú… nagyon várom a következő fordulót.”
Cziranku Dániel (3. hely):
„Sajnos a pálya ismét a szezon legnehezebb körülményeit hozta, a puha keverékű versenygumik viszont picit mentették a helyzetet. Remélem a későbbiekben lesz még lehetőségem ilyen típusú abronccsal versenyezni. Sokkal többet vártam és várok el magamtól ebben a szezonban.
Annak ellenére, hogy egy rendkívül szerencsés harmadik hely is összejött amivel sikerült megismételni a tavalyi legjobb eredményem, úgy érzem év közben még sokat kell fejlődnöm ahhoz hogy harcban maradhassak a bajnoki címért. Mindkét választott súlycsoportomban nagyon szoros küzdelem zajlott a dobogó legfelső fokáért, ezúton is gratula Zsoltinak az első HCK győzelméhez! A következő helyszín a naptárban az egyik kedvencem, remélhetőleg nem csak magas színvonalával, de a végkifejlet tekintetében is feledtetni fogja az előzőt.
Rock’n’Roll”
IV. kategória
Az ünnepi falatok szemmel láthatóan megtették hatásukat, hiszen a szombati nap legnépszerűbb választásának a 21 nevezőt felvonultató 4-es kategória bizonyult. Eme népes mezőnyből az első pole pozícióját megszerző Kővári Viktor bizonyult a leggyorsabbnak, aki magabiztos előnnyel előzte meg a második helyre kvalifikáló Murvai Tamást. Kosztolányi Ádám Tamás és Balogh István a harmadik valamint negyedik helyekről várhatták a verseny rajtját, majd Lind Zsolt, Harsányi Zoltán, Neudert Károly, Somogyi Tibor, Bakó Zoltán, Pataki Gábor, Sári Adorján, Makláry Dávid és Lámer Zoltán következtek. A „B” döntőből Géczi Márton, Kassay Sándor, Rozvadszky Csaba, Mórocz László, Lengyel Gábor, Molnár József, Jakubovics János és Balogh János indulhattak.
Hibátlan rajttal vette kezdetét a négyes kategória versenye, az első előzést pedig Neudert Károly mutatta be, aki a pálya második hajtűkanyarjában fékezte ki Harsányi Zoltánt. Néhány körrel később az élen továbbra is Kővári Viktor haladt, aki magabiztosan, körről körre tudta növelni az előnyét, miközben a második helyen Murvai Tamás kényszerült védekező szerepbe az őt üldöző Kosztolányi Ádám Tamással szemben. Őket Balogh István, Lind Zsolt és Neudert Károly követték, majd kicsivel hátrébb érkezett a Harsányi Zoltán által vezetett vonat, mely egyben az események fő forrásának is bizonyult. Harsányi mögött komoly adok-kapok alakult ki, az egyik ilyen legnagyobb vesztese kétségtelenül Pataki Gábor volt, aki egészen a tizenkettedik helyig esett vissza. Az egyik legnagyobb nyertes viszont Makláry Dávid volt, aki több helyet is tudott javítani rajtpozíciójához képest és fél táv után már a 10. helyen rótta a köröket, Bakó Zoltán mögött. A tizenkettedik perc kezdetén kisebb tömörülés alakult ki a célegyenest követő balos visszafordítóban, melynek eredményeként Bakó Zoltán és Makláry Dávid cseréltek helyet. Néhány kanyarral később, Somogyi Tibor próbált meg külső íven beférni a lendületet vesztő Harsányi Zoltán mellé, aki nem vette észre riválisát és a gumifalba szorította őt, mellyel Somogyi két helyet is veszített. Az ütközés eredményeként Sári Adorján gokartja állt keresztbe egy pillanat erejéig a pályán, Pataki Gábor pedig további egy hellyel esett vissza. A pálya kinti részén további helycserék történtek, így Somogyi rövidesen ismét Makláry Dávid mögött száguldott, miközben Bakó Zoltán visszaesett az utolsó előtti helyre.
A leintés pillanatáig újabb előzésre már nem került sor, így a futamot végül magabiztos előnnyel nyerte Kővári Viktor, megszerezve ezzel pályafutása első HCK-s győzelmét, a dobogó második és harmadik fokára pedig Murvai Tamás és Kosztolányi Ádám Tamás állhattak fel. Az „A” döntő nem hivatalos befutójának további sorrendje: Balogh István (4), Lind Zsolt (5), Neudert Károly (6), Harsányi Zoltán (7 – óvás alatt), Makláry Dávid (8), Somogyi Tibor (9 – óvás alatt), Sári Adorján (10), Lámer Zoltán (11), Bakó Zoltán (12) és Pataki Gábor (13) – további egy személy áll óvás alatt, valószínűleg a 10-13 helyen végzett versenyzők egyike. A „B” döntőből való indulástól visszalépett a pole-ból induló Géczi Márton, valamint a második rajtkockából startoló Kassay Sándor és az utolsó helyet megszerző Balogh János. A döntőt végül Rozvadszky Csaba (14) nyerte, Mórocz László (15) előtt, majd az egymással helyet cserélő Molnár József (16) és Lengyel Gábor (17) következtek, a sort pedig Jakubovics János (18) zárta. A kategória versenyen futott leggyorsabb körét Kosztolányi Ádám Tamás jegyezte, 41,558-as köridővel, melyet a 12-es gokarttal teljesített.
Nyilatkozatok
Kővári Viktor (1. hely):
„Nagyon vártam már a szezonnyitó futamot, sokat készültem mind szellemileg, mind fizikailag is az idei évre. Tavalyi évben elég hullámzó volt a teljesítményem, voltak dobogók is, de becsúszott 1-1 8-10 hely, amit idén szeretnék jobban kiegyensúlyozottá tenni. Sajnos a Winter Cupokon nem sok babér termett számomra, de ez nem szegte kedvem. Pénteken még kevésbé, viszont szombaton már jobban kezdtem felvenni a pálya ritmusát, egyre jobban élveztem, érezhetően jobban is ment és ez a gyakorlásokon lévő időkön is megmutatkozott. Az időmérőn próbáltam higgadt lenni, bár elég nagy drukk volt bennem. Végül sikerült megszereznem a Pole Pozíciót, HCK-s pályafutásom során most először. Tudtam, hogy a futamon sok múlik az első pár körben, koncentráltan és gyorsan kell vezetnem. Viszonylag sima rajtot követően, a verseny első felében körről körre sikerült elszakadnom az üldözőimtől, bár tudtam, hogy elég csak egyet hibáznom és a Tomi, Ádám, Hungit trió egyből utolér és nehézzé teheti a versenyem. A futam felétől nem kockáztattam, kicsit visszavettem a tempómból és csak arra törekedtem, hogy tartsam a megszerzett előnyömet. Ez sikerült, kitartott a verseny végéig, így (végre) megszereztem a várva várt első HCK-s győzelmemet. Nagyon örülök neki, sokat dolgoztam érte, kereken két évet kellett rá várnom. “Türelem rózsát terem…”, valóban helytálló. Gratulálok a többi dobogósnak is, izgalmas évünk lesz úgy gondolom, kemény küzdelmet fogunk vívni a bajnoki címért a 4-es kategóriában.
Bevallom így utólag, hogy a Hungarokart nem tartozott a kedvenc pályáim közé, mert eddig elmaradtak a jó eredmények itt. De így most igencsak feljött a listámon. 🙂
Illetve itt szeretném megragadni az alkalmat és gratulálni az Endurance-os csapattársaimnak, a 3-as kategóriában elért első és második helyhez. Szép volt Zsolti, Dani! :)”
Murvai Tamás (2. hely):
„A tavalyi év második felében nyújtott produkciómmal, akár a Hörömpő cirkuszban is felléphettem volna. Pocsékul mentem. A pénteki 30 perces tempója és a nevezők száma alapján, még az A döntőről is kezdtem lemondani. A szombat de. nem jutottam 42,2 alá, így már azon tűnődtem, hogy kérek valakitől kölcsön egy „Ásd el magad felszerelést” és kipróbálom. Mivel nem volt senkinél cucc, így elindultam az időmérőn. A gokartok köztudottan egyformák, így kizárólag az időmérő előtt elfogyasztott melegszendvics és kávé miatt megváltozott lelkiállapotomnak tudható be, hogy az időmérős gokart, számomra sokkal gyorsabbnak és jobban vezethetőnek bizonyult, mint az a kettő, amihez délelőtt volt szerencsém. Nagyon meglepődtem, hogy 0,5 másodperccel gyorsabb voltam, mint előtte bármikor. Ez az idő a 2. rajthelyre volt elegendő. A 3-as gokartot húztam. Sajnos ez a gokart, a széles ülése miatt nem a barátom. Hiába hasonlít az alakom egy elbűvölő csokigolyóhoz, akkor is lötyögök benne. Görcsösen kapaszkodtam a kormányba, próbáltam kitámasztani magam és ez nem tett jót a tempómnak. Ha ez nincs, talán meg tudom szorongatni Kővári Viktort. Így viszont csak arra futotta az erőmből, hogy Kosztolányi Ádámot ki tudjam védekezni. Szerencsémre Ádám „jó gyerek”, nem lökdösött féktávon, hogy bosszantson kicsit (köszi :D), végig nagyon korrekt volt, így maradt a második hely. Innen lesz hova visszaesnem. :)”
A technikás és helyenként szűk vonalvezetésű Hungarokart nem okozott csalódást és izgalmas versenyeket produkált, ahol sajnálatos módon több óvásra is sor került, melyet brit tudósok a Szervezők jelenleg is vizsgálnak. A bajnokság következő állomása a G1 Kart Centerbe kalauzolja a versenyezni vágyókat, a nevezéseket pedig a szokott módon és formában lehet leadni. Kérjük, vegyétek figyelembe a szabadedzések számára vonatkozó korlátozást és ha szükséges, akkor a versenyt megelőző napok valamelyikén vegyétek igénybe a bajnokság gokartjaival zajló 30 perces szabadedzéseket, köszönjük!
Szerző: Vincze András