Az MNASZ Országos Amatőr Gokart Bajnokság 5. futama szinte egy az egyben másolta a szombati HCK forgatókönyvét. A csömöri Kart Farmon rendezett megmérettetésen az időmérők nagy része száraz körülmények között került lebonyolításra, egyedül az utolsó 1-2 kvalifikációs fordulón kezdett esni az eső, a versenyekre azonban alaposan feláztatta a talajt, hogy hasonlóan szombathoz, vasárnap is egy rendkívül eseménydús versenyeket láthassunk. Kár is szaporítani a szót a bevezetőre, inkább vágjunk bele a futamok kategóriánként történő összefoglalásába.
I. kategória
Tizenkét indulót és egy szoros időmérő edzést hozott az egyes kategória mezőnye, melyet mi sem mutat jobban, hogy az első négy egy tizeden belül tudott maradni egymáshoz képest. Leggyorsabbnak Fühl Zoltán bizonyult, aki mellől Antal Dávid indulhatott a második helyről, majd Naményi Gergely és Báldi Gergő következtek. Délceg Máté az ötödik leggyorsabbnak bizonyult, majd Kis Gábor, Szabó Martin, Zsigri Márton, Novák Bálint, Holdampf Márk, és az első versenyeiket teljesítő Hámori Bence valamint Bányász Frederika következtek.
A rajtnál simán jött el a mezőny, azonban a pálya belső részén megtörtént az első összeakadás: Zsigri Márton és Kis Gábor találkoztak egymással, Gábor egy pillanatra beragadt a gumifalba, de visszajött a versenybe, Holdampf Márk elé, Márton azonban csak az utolsó helyen tudott újra csatlakozni a mezőnyhöz. Nem kedveztek az esős körülmények a pole-ból induló Fühl Zoltánnak sem, aki egy kör alatt visszaesett a harmadik helyre, utána pedig Báldi Gergőt kellett szemmel tartania, az élen pedig Naményi Gergely haladt, akit Antal Dávid próbált befogni. Ugyanebben a körben Hámori Bence és Bányás Frederika akadtak össze és forogtak meg. Szabó Martinnak két helyet sikerült javítania, mögötte, a hatodik helyen pedig Délceg Máté próbált pozícióba kerülni. Pár körrel később egy kettős előzést láthattunk, elsőként Kis Gábornak sikerült megfognia Novák Bálintot, és majdnem Délceg Mátét is, majd Zsigri Mártonnak Holdampf Márkot. A következő körben Báldi Gergő tudta pozícióra váltani tempófölényét Fühl Zoltánnal szemben és jött fel a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. Az elkövetkezendő körökben a támadások intenzitása alábbhagyott, miközben a hetedik perctől kezdődően ismét elkezdett zuhogni az eső, ami komoly kihívás elé állította a versenyzőket, hiszen amellett, hogy már száradó pályán indultak, a látási viszonyok is romlani kezdtek. Az eső szemmel láthatóan meghozta a versenyzők kedvét az előzéshez, hiszen először a nyolcadik percben Kis Gábornak sikerült megelőznie az előtte haladó Délceg Mátét, majd két körrel később Zsigri Mártonnak Novák Bálintot. Kis Gábor szárnyra kapott az esős körülmények között, hiszen pár körrel azután, hogy megelőzte Délceget, Fühl Zoltánt is maga mögé utasította és megkezdte Szabó Martin becserkészését, ám a próbálkozás kudarcba fulladt, így Fühl is visszaelőzte. A következő kanyarokban Zoltán próbált fogást találni Szabó Martinon, a két gokart azonban összeért és Martin a boxutca kijáratánál kiforgott, a versenyben pedig Zsigri Márton és Novák Bálint közé tudott visszaérni. Ezt követően, körökön át nem történt előzési kísérlet, a futam utolsó negyedéhez érkezve azonban újabb helycseréket láthattunk: Elsőként Novák Bálint lendült támadásba Szabó Martin ellen, előttük pedig Zsigri Márton támadta Délceg Mátét. A két páros csatája hamar egy négyes összecsapássá duzzadt, melyből Zsigri Márton jött ki győztesen, mögötte Novák Bálint érkezett, majd Szabó Martin és Délceg Máté.
Az utolsó körökre leginkább a lekörözések okoztak némi izgalmakat valamint kisebb-nagyobb kicsúszások borzolták a kedélyeket, de a sorrendben változás már nem történt. A versenyt végül kényelmes előnnyel nyerte Naményi Gergely, a dobogó második és harmadik fokára pedig Antal Dávid és Báldi Gergő állhattak fel. A befutó további sorrendje: Fühl Zoltán (4), Kis Gábor (5), Novák Bálint (6), Zsigri Márton (7 – 1 helyes büntetés), Szabó Martin (8 – figyelmeztetés), Délceg Máté (9), Holdampf Márk (10), Bányász Frederika (11) és Hámori Bence (12). A versenyben futott leggyorsabb kört a 10-es gokarttal száguldó Báldi Gergő jegyezte, ideje 33,489 lett.
Nyilatkozatok
–
II. kategória
Összesen 15 versenyző mérettette meg magát a kettes kategória időmérő edzésén, mellyel a min 75 kg-osok bizonyultak a vasárnap legnépszerűbb választásának. A leggyorsabbnak Antal Dávid bizonyult, aki mögött Reich Balázs és Szetei Gergely egyaránt 24 ezredes lemaradást könyvelhettek el. Porcs-Makkay Ákos a negyedik helyen ugyancsak egy tizeden belül tudott maradni, majd Naményi Gergely, Vitanov Tamás, Propszt Roland, Molnár György, Vincze András, Gyuris Gábor, Katona Tamás, Délceg Máté és Cziranku Dániel következtek. A 14. és 15. helyen Zsigri Márton, valamint északi szomszédainkat képviselő Matus Maliak végeztek, de végül „B” döntő helyett mindketten a hármas kategóriában álltak rajthoz.
A rajtnál simán jött el a mezőny, és ahogy az várható volt, már az első körben próbáltak elcsípni egy-egy pozíciót a versenyzők. Porcs-Makkay Ákosnak rosszul jött ki a lépés a csúszós körülmények között, hiszen két pozíciót is veszített Naményi Gergellyel és Vitanov Tamással szemben, Molnár Györgynek pedig Propszt Rolandot sikerült megelőznie. Cziranku Dánielnek 5 helyet is sikerült javítania és a második körben már Propszt Rolandot támadta, akit végül sikerült megelőznie. Eközben kicsivel előrébb Molnár Györgynek sikerült fogást találnia Porcs-Makkay Ákoson, mellyel feljött a 6. helyre. Molnár itt nem állt meg és egy körrel később már Naményi Gergelyt előzte, és vette üldözőbe az előtte haladó Vitanov Tamást. Érezve a veszélyt, Vitanov az előre menekülést választotta és a pálya belső szakaszán lendült támadásba, majd előzte meg Szetei Gergelyt, amivel az átmeneti 3. helyre sikerült feljönnie, miközben Naményi Gergelyt próbálta megelőzni Cziranku Dániel, a két gokart azonban összeért és Gergely kicsúszott. Az események alaposan megkavarták a sorrendet a versenyben, hiszen Reich Balázsnak sikerült megelőznie Antal Dávidot és átvennie a vezetést, miközben Porcs-Makkay Ákos a gumifal fogságába esett. Antal nem tudott ellentámadásba kezdeni, hiszen egy kanyarral később Vitanov Tamás is elment mellette, amivel feljött a második pozícióba, mögöttük Szetei Gergely, Molnár György érkeztek, majd a Vincze Andrást megelőző Cziranku Dániel. Vincze mögött Naményi Gergely, Gyuris Gábor, Propszt Roland, Porcs-Makkay Ákos, Délceg Máté és Katona Tamás sorrendben követték egymást a versenyzők. Sokat nem kellett várni a sorrend változására, hiszen a Cziranku Dániel mögött megtorpanó Vincze Andrást Naményi Gergelynek sikerült maga mögé utasítania. Eközben az élen is változás történt, hiszen a hatodik helyről induló Vitanov Tamásnak sikerült megelőznie Reich Balázst, amivel átvette a versenyben a vezetést. Ezt követően Szetei Gergely lendült támadásba és előzte meg az előtte haladó Antal Dávidot, amivel feljebb lépett a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. 2-3 körrel később ismét Szetei lendült támadásba, és hajtott végre sikeres előzést Reich Balázzsal szemben, miközben Molnár György egy kicsúszás következtében visszaesett a 8. helyre, Gyuris Gábor elé. A futam nyolcadik percében Szetei Gergely csúszott ki, de szerencséjére csupán egyetlen helyezést veszített, Reich Balázzsal szemben. Néhány körrel később Cziranku Dániel próbált beszúrni Antal Dávid mellé a boxutca melletti kanyargós szakaszon, ám a két gokart bukókerete összeért és ennek eredményeként Dániel kiforgott és Gyuris Gábor mögött tudott visszacsatlakozni a versenyzésbe. A verseny felénél Molnár Györgynek sikerült megelőznie Vincze Andrást, aki a pályáról leszorulva nem tudta bevenni a következő kanyart és gokartjával megforogva, Gyuris Gábor és Cziranku Dániel mögött tudott újra becsatlakozni a versenybe.
A futam második felére kétségtelenül alábbhagytak az izgalmak, de azért attól nem kellett egy pillanatig sem tartani, hogy unalomba fulladna a kategória versenye. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy Antal Dávidot sikerült megelőznie Naményi Gergelynek, Vincze András pedig Cziranku Dánielt próbálta megfogni, ám kiforgás lett az eredménye. Vincze a füvön igyekezett visszatérni a versenybe, ám egy újabb kiforgás lett az eredménye. Ezalatt Porcs-Makkay Ákostól láthattunk még egy előzést, amikor is Propszt Roland mellett ment el, majd amikor már azt hittük volna, hogy nem lesz több előzés, a leintés pillanatában, az utolsó kanyarban sikerült Szetei Gergelynek megelőznie az előtte haladó Reich Balázst. A futamot így Vitanov Tamás nyerte, míg a második és harmadik helyeken Szetei Gergely és Reich Balázs értek célba. A további sorrend: Naményi Gergely (4), Antal Dávid (5), Molnár György (6), Gyuris Gábor (7), Cziranku Dániel (8), Vincze András (9), Porcs-Makkay Ákos (10), Propszt Roland (11), Délceg Máté (12) és Katona Tamás (13). A verseny leggyorsabb körét Porcs-Makkay Ákos futotta meg az 1-es gokarttal, ideje 35,760 lett.
Nyilatkozatok
Szetei Gergely (2. hely):
„Volt esemény bőven… Már az időmérőn is, ahol két századdal sikerült lemaradnom és azzal is csupán a 3. időt értem el. Én szúrtam el, mivel a 4. mért köröm volt a legjobb, majd az utolsó kört sikerült elizgulnom. Aztán leesett az eső. Legtöbbször a belső ívről rajtolás jó dolog. Kivéve most, mivel a belső ív vizes pályán használhatatlan. Trükkösen álltam be a „rajtkockára” és reménykedtem, hogy a külső oldalról indulók nem fognak körbeautózni. Próbáltam tovább trükközni azzal is, hogy az enduranceon használt üléssúlyt használtam ólomsúlyok helyett. Ezzel olyan 78-79 körül volt a súlyom, de a középen lévő, alacsony súlypont miatt bíztam benne, hogy többet nyerek, mint amennyit vesztek. Beragadtam a rajtnál, de szerencsére nem tudtak elmenni mellettem, mivel mindenki óvatosba vágta magát. Aztán néhány kör elteltével elkezdődött a hadakozás, – olyan is volt, hogy hárman próbáltunk befordulni a kanyarba és én voltam a husi a hamburgerben – amiből rosszul jöttem ki, mivel tovább óvatoskodtam, mialatt a Többiek már nyomták neki. Vissza is estem az 5.-6. hely környékére. Mondtam magamnak, hogy ez így nem lesz jó, ezért elkezdtem határon autózni. Vesztenivalóm nem volt és az élmezőny sem húzott még el. A pálya középső részén találtam egy pontot, ahol belső ívre terelve a gokartot, elég jó tapadást lehetett találni. Itt sikerült előznöm párat, majd mire feleszméltem, már a 2. helyen találtam magam Vitanov Tomi mögött, akit támadni is tudtam. Pont ezen a pályarészen gondoltam úgy, hogy kemény gyerek vagyok, nyomok egy kövéret és suhanok tovább az első helyen. Pörgés lett a vége. Reich Balázs elment, 3. helyen álltam és gratuláltam magamnak a nagyszerű megmozdulásért. A hátralévő idő azzal telt, hogy próbáltam nyomás alatt tartani Balázst és bíztam benne, hogy Vitanov úr is hibázik. Az utolsó pár körben sikerült kétszer Balázs mellé terelni a kartot, de próbáltam vigyázni mindkettőnkre. Tudtam, hogy ha jobban rányomok a jobb pedálra, az is előfordulhatott volna, hogy az erdőben kötünk ki, ami nem igazán elegáns. Aztán az utolsó körben igyekeztem a boxutca melletti kanyarkombinációt lendületesen venni és a mérőpont előtti kanyarban bepofátlankodni a belső ívre egy jó kigyorsítással. Nem hittem volna, hogy összejön, de sikerült, így a 2. helyen értem célba. Nem rossz eredmény, de nem is jó, ha azt vesszük, hogy az első helyért is csatáztam, de bambusznád voltam… Gratulálok minden Versenyzőnek a célba éréshez és Neked, hogy végigolvastad ezt tonnányi betűhalmazt! :)”
Reich Balázs (3. hely):
„Vannak olyan napok, amikor úgy néz ki, nagyon összejönnek a dolgok, aztán egy pillanat alatt hirtelen romba dől minden. Gratulálok Szetének, klasszis manőver volt! Tudtam, hogy meg fogja ott próbálni, hiszen két körrel korábban már sikerült neki és a célvonal közel volt a kanyarkijárathoz, de semmit nem tudtam tenni, ott még a külső íven is alig volt tapadásom… Természetesen rendkívül csalódott vagyok, de a bajnokság megy tovább és mindig a következő versenyre kell koncentrálni. Az egyetlen pozitívum a hétvégén, hogy már az időmérőn is gyors tudtam lenni, ez pedig nagyon jó előjel a szezon hátralévő részére. Természetesen Tominak is gratulálok az emlékezetes győzelemhez!”
III. kategória
A címvédő Lencsés Bálintnak sikerült a legjobban a kvalifikációs futam és 33 ezreddel előzve meg a második helyről induló Pribilinszky Zoltánt foglalhatta el a legelőkelőbb pozíciót a rajtrácson. A második soron Molnár Tibor és Molnár György osztoztak, majd Csáki Zoltán, Porcs-Makkay Ákos, Rátkai János, Balogh Dávid és Vincze András következtek, valamint a kettes kategóriából átlépő Matus Maliak valamint Zsigri Márton.
A rajtot követően Rátkai Jánosnak sikerült két pozíciót is javítania és a pálya belső szakaszán már megkezdte Molnár György támadását, melyet a kör végére sikerült is kiviteleznie. A mezőny végén Vincze Andrást fogta közre Zsigri Márton és Matus Maliak, amiből Zsigri Márton jött ki a legjobban, hiszen a következő kanyarban Maliak kicsúszott és kénytelen volt átadni helyezését Zsigrinek, miközben Vincze visszaesett az utolsó helyre. Matus csak rövid ideig tudta megőrizni pozícióját, hiszen egy körrel később, az első, balos visszafordító kijáratán megforgott, így a mögötte haladó Vincze András egy hellyel feljebb lépett. A középmezőnyben egy hármas csata bontakozott ki, Csáki Zoltán, Porcs-Makkay Ákos és Balogh Dávid részvételével, melyből végül Balogh jött ki győztesen, őt Porcs-Makkay és Csáki követték. Mindeközben az élmezőnyben Rátkai Jánosnak sikerült további pozíciót szereznie és Molnár Tibort megelőzve már az átmeneti dobogó legalsó fokán robogott, Pribilinszky Zoltánt támadva, akit 2 kör után sikerült is maga mögé utasítania, amellyel 5 pozíciót javítva a rajthoz képest, a mezőny legszorgalmasabb versenyzőjének bizonyult. Ugyanebben a körben Vincze Andrásnak sikerül megelőznie Zsigri Mártont és feljönnie az előtte öldöklő csatát vívó Porcs-Makkay – Csáki kettősre. Vinczének a verseny negyedik percében sikerült megelőznie Csáki Zoltánt, majd a helyzetet kihasználva Zsigri Márton is elment Csáki mellett, miközben Vincze már Porcs-Makkay Ákost támadta, akinek egyelőre sikerült kivédenie András támadását. Vincze végül három körrel később, ugyanott, ahol korábban Csáki Zoltánt (a pálya belső szakaszán), Porcs-Makkay Ákost is megelőzte. A verseny soron következő előzését a hatodik percben Molnár Tibor mutatta be, amikor Pribilinszky Zoltánt sikerült körbegokartoznia a pálya legtempósabb kanyarjában, amivel feljött a harmadik helyre. Zoltánnak az ellentámadás helyett hamarosan az egyre nagyobb tempóval érkező Balogh Dávidra kellett koncentrálnia. Néhány körrel később Zsigri Mártontól láthattunk egy előzést, amikor is Porcs-Makkay Ákos mellett sikerült elmennie, amivel feljött a 8. helyre. A verseny feléhez közeledve Matus Maliak már egész közel került Csáki Zoltánhoz, ám a boxutcai szakaszon kicsúszott, így komoly hátrányba került versenytársával szemben. A verseny felétől kezdődően egyre inkább szétszakadozott a mezőny, így az izgalmak is alábbhagytak.
A futam utolsó negyedében Porcs-Makkay Ákos pörgött meg kétszer is, valamint Balogh Dávidnak sikerült megelőznie az előtte haladó Pribilinszky Zoltánt. A futamot végül fölényesen nyerte Lencsés Bálint, a dobogó második és harmadik fokára pedig Rátkai János és Molnár Tibor állhattak fel. A további sorrend: Balogh Dávid (4), Pribilinszky Zoltán (5), Molnár György (6), Vincze András (7), Zsigri Márton (8), Csáki Zoltán (9), Matus Maliak (10) és Porcs-Makkay Ákos (11). Mesterhármassal zárva a hétvégét, a pole pozíció és futamgyőzelem mellé Lencsés Bálint megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, melyet a 7-es gokarttal teljesített és ideje 35,370 lett.
Nyilatkozatok
Lencsés Bálint (1. hely):
„Egyre jobban kedvelem a csömöri pályát. Látszólag egyszerű pálya, aztán mégse. Tele van „finomságokkal”. Idén csak a hármas kategóriában fogok menni végig, ahogy ezt már az év elején is leszögeztem.
Időmérő: Az első 2 mért körömön az időmérő rendszer beverte a szunyát, elég rendesen. A kijelzőn még csak meg se jelent a gépem… nem volt túl kellemes érzés, hogy az ember a maximumot hozza magából 5 körön keresztül és meghal a technika. A végén lett 3 mért köröm, amiből az utolsót szinte tökéletesnek éreztem, amivel a pole is meglett, egyedüliként 23,7 alatti idővel.
Futam: A III-as kat. volt az első verseny, ami előtt persze leszakadt az ég. 2 felvezető köröm volt arra, hogy letapogassam az íveket. Rengeteg dolgot kipróbáltam ezalatt a 2 nagyon fontos kör alatt, de akadtak még hiányosságok. Pribly rajtja tökéletes volt, de szerencsére nem kellett védekeznem, mert a külső ívről fordultam. Jó mélyet fékeztem, hogy az esetleg hátulról jövő „TakumaSatok”-nak ne legyek célkereszt. Elég hamar ráéreztem az egyre intenzívebb esőre, bár a boardomat visszanézve, van még hova fejlődni. Nagyon kellett koncentrálni, hiszen voltak, akik most mentek először vizes pályán, így előfordult, hogy pl. PMA-val menetiránnyal szembe találkoztam, de szerencsére elkerültük az ütközést. Az eső legjobban Janinak jött, aki a mezőny végéről feljött a 2. helyre. Igyekeztem olyan tempót diktálni, hogy ne tudjon nyomás alá helyezni, ez szerencsére nem történt meg. Az eső a bajnokság szempontjából talán Janinak jött a legjobban. Nem foglalkozok senkinek a tempójával sem, önmagamhoz próbálok mindig gyorsulni.
Jó móka volt! Pole, leggyorsabb kör, futamgyőzelem!Még több ilyet!
Grat mindenkinek!”
Molnár Tibor (3. hely):
„Időmérőn egy kört sikerült betalálni, amivel a 3. helyet szereztem meg. A versenyre persze leszakadt az ég, így abban bízhattam, hogy mivel senki sem ment esőben edzést, így lehet esélyem előrébb kerülni. A rajt után kicsit beragadtam Zoli mögé, Bálint pedig ez idő alatt elhúzott. Közben megérkezett hátulról Jani, aki sikeresen elment mindkettőnk mellett. Nagy nehezen sikerült Zolit megelőznöm és Jani után erednem, de utol már nem értem. Közben egyszer meg is pördültem, de sikerült még Zoli elé visszatérnem a pályára. Nagyon örültem az idei első dobogós helyezésnek és már nagyon várom Battát, ami az egyik kedvenc pályám! Gratulálok Bálintnak és Janinak, és mindenki másnak aki helyt állt a vizes pályán!”
IV. kategória
Az összes kategória közül a négyes kategóriában hódították el a legnagyobb előnnyel a pole pozíciót: Porcs-Makkay Ákos kicsivel több mint egy tizeddel előzte meg Márton Balázst, mögöttük, a második sort pedig Kocsi Viktor és Topor Kálmán foglalhatták el. Németh Attila az ötödik helyről várhatta a verseny megkezdését, majd Csáki Zoltán, Juhász Csaba, Somogyi Tamás, Molnár Tibor, Murvai Tamás és Ujfalusi Ákos következtek.
A rajtot követően simán jött el a mezőny és helycserére a mezőny végén került sor: Somogyi Tamás előzte Juhász Csabűt, akit a második körben Molnár Tibor is sikeresen utasított maga mögé. Ugyanebben a körben Németh Attila lendült támadásba Topor Kálmán ellen, de pozíciószerzése tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen nemcsak Kálmán szerezte vissza a pozícióját, de még Csáki Zoltán is elment mellette. Németh nem hagyta annyiban és néhány körrel később, visszaelőzve Csákit, ismét üldözőbe vette a 4. helyen haladó Toport, miközben Murvai Tamásnak sikerült megelőznie Juhász Csabát. Az élen haladó Porcs-Makkay Ákos körről körre építette fel előnyét a második helyezett Márton Balázshoz képest, a verseny ötödik percében pedig Németh Attila már Topor Kálmánt is megelőzte és megkezdte a harmadik helyezett Kocsi Viktor támadását. Németh nem sokat teketóriázott az előzés kivitelezésével, hiszen egy körrel később már Kocsit is maga mögött tudhatta, amivel fellépett a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. Márton Balázs védelme a futam nyolcadik percéig bírta, majd az első, balos visszafordítóban egy túl rövid féktáv miatt kiforgott, így Németh Attila különösebb ellenállás nélkül lépett előre a második helyre. Márton szerencséjére gokartja pont irányba állt, így csak Kocsi Viktorral és Topor Kálmánnal szemben veszített pozíciót. Eközben a mezőny végén sem unatkoztak a versenyzők, hiszen a Somogyi-Csáki-Molnár-Murvai négyese folyamatosan támadták egymást, úgyhogy borítékolható volt, hogy előbb-utóbb változni fog négyük között a sorrend. Először azonban nem náluk, hanem a dobogós helyeknél történt változás, amikor a verseny feléhez közeledve Topor Kálmán sikeres előzést hajtott végre Kocsi Viktorral szemben és jött fel a harmadik pozícióba. Körökkel később, a Csáki Zoltánt egyre intenzívebben támadó Somogyi Tamás veszített pozíciót a nevető harmadikként érkező Molnár Tiborral szemben, majd megpróbált visszatámadni, azonban a túlságosan mély féktáv miatt végül kiforgott. Szerencséjére mögöttük nem volt forgalom, így jelentősebb időveszteség nélkül tudott a hármas nyomába eredni. A verseny utolsó köreire a hatalmas tempóval érkező Németh Attilának sikerült utolérnie Porcs-Makkay Ákost, aki ellen intenzív támadásba kezdett, hogy megszerezze a vezető pozíciót. Mindeközben Somogyi Tamás zárkózott vissza a Murvai-Molnár-Csáki trióra, és kihasználva Murvai valamint Molnár hibáit, szinte azonnal pozícióba került Csáki mögött. Molnár Tibor hibájából Murvai Tamás is tudott profitálni, akinek így sikerült Somogyi Tamás nyomában maradnia. A Somogyi-Csáki adok-kapok második felvonása végül Tamás győzelmével ért véget, majd a figyelem középpontjába a győzelemért zajló, Porcs-Makkay – Németh párharc került.
Attila végül két körrel a leintés előtt tudott a célegyenesből jobban kigyorsítani, mint a védekező szerepben haladó Porcs-Makkay Ákos, amivel nemcsak átvette a vezetést, de a hátralévő kanyarokban tovább tudta növelni az előnyét, így biztos előnnyel nyerte meg a futamot, az 5. helyről rajtolva. A második helyen Porcs-Makkay Ákost intették le, míg a dobogó legalsó fokára Topor Kálmán állhatott fel. A további sorrend: Kocsi Viktor (4), Márton Balázs (5), Somogyi Tamás (6), Csáki Zoltán (7), Murvai Tamás (8), Molnár Tibor (9), Juhász Csaba (10) és Ujfalusi Ákos (11). A verseny leggyorsabb körét az 1-es gokarttal futamgyőzelmet szerző Németh Attila futotta meg, ideje 35,068 lett.
Nyilatkozatok
Németh Attila (1. hely):
„Az időmérő edzés még száraz körülmények között zajlott, így az 5. helyem nagyon jónak volt mondható. Aztán a versenyre megjött az eső, amiben általában jól szoktam menni. A rajt után nem sokkal Kálmit próbáltam előzni, de Chucky ezt kihasználta, és megelőzött. A 6. helyről kezdtem meg a felzárkózást, és előztem le sorban az ellenfeleimet. A pályának volt egy pontja, ahol én teljesen másképp kanyarodtam, mint a többiek, a legtöbb előzésemet itt hajtottam végre. Először Chuckyt előztem vissza, majd Kálmin tettem túl magam, és ezután Viktor következett. Márton Balázzsal nagy szerencsém volt mert hibázott, én pedig el tudtam menni mellette. Mint később kiderült, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még a futam vége előtt utolértem az Ákost. Nehezen találtam rajta fogást, de végül az utolsó előtti körben, a „szokott” helyemen be tudtam szúrni mellé, és sikerült megelőznöm. Nagyon örülök a győzelmemnek, de tisztában vagyok vele, hogy ezekhez a srácokhoz képest sehol sem vagyok száraz pályán. „
Super GP kategória
A VB szabályait alapul vevő kategóriában Pribilinszky Zoltán bizonyult a leggyorsabbnak, akit a mindössze egy százados hátrányt elkönyvelő Nyuka Gábor követett. A második soron Somogyi Tamás és Rátkai János osztoztak, majd Topor Kálmán, Balogh Dávid, Cziranku Dániel, Juhász Csaba, Túróczi Máté és az időmérőn nem, de a versenyen rajthoz álló Horváth Norbert következtek.
Azt már biztosan lehetett tudni, hogy köszönhetően a Kart Farm előzési lehetőségekben bővelkedő vonalvezetésének, időjárástól függetlenül izgalmas összecsapásokat láthatunk majd. Ehhez még azonban hozzáadódott az eső és egy rendkívül látványos, csatákban és előzésekben gazdag futamot láthattunk. A negyedik helyről induló Rátkai János egy kör alatt jött fel a második helyre és vette üldözőben az élen haladó Pribilinszky Zoltánt, Nyuka Gábor és Somogyi Tamás pedig 1-1 helyet veszítettek, miközben Balogh Dávidnak sikerült megelőznie Topor Kálmánt. A mezőny legvégén Horváth Norbert előzte meg Túróczi Mátét és jött fel a 9. helyre. A következő körben Cziranku Dánielt előzte Juhász Csaba, valamint Balogh Dávidnak sikerült Somogyi Tamást maga mögé utasítania. Balogh következő kiszemeltje az előtte haladó Nyuka Gábor volt, miközben Cziranku további helyezést veszített, ezúttal Horváth Norberttel szemben. Nyuka a negyedik körig tudta maga mögött tartani Baloghot, azonban a pálya belső visszafordítójához érkezve, Dávid jobb pozícióban volt és sikeresen előzte meg Gábort, amivel feljött a 3. helyre. A kör végén Somogyi Tamás kezdte meg a boxkiállásokat, Topor Kálmánt pedig Juhász Csabának sikerült megelőznie, ez azonban csak rövid ideig tartott, hiszen egy körrel később Kálmán visszavette pozícióját. Juhász Csaba azonnal próbált reagálni az előzésre és a kör végén ő is végrehajtotta a kötelezően előírt 1 boxkiállást. Az élen is hamarosan változás történt, amikor a nyolcadik kör kezdetén Rátkai János ellentmondást nem tűrően fűzte át magát Pribilinszky Zoltánon és vette át a verseny vezetését, miközben Balogh Dávid lopta a távolságot kettőjükhöz képest. Mindeközben, kicsivel hátrébb láthattunk egy Kartfanatics házi rangadót, amikor is Topor Kálmán ment el Nyuka Gábor mellett a pálya belső, jobbos visszafordítójában, amivel a 4. helyre jött fel. Egy körrel később Balogh Dávid lendült támadásba, és a célegyesre ráfordulva sikeresen előzte meg Pribilinszky Zoltánt, majd kezdte meg Rátkai János üldözését. Mindeközben a mezőny végén Cziranku Dánielnek sikerült visszaelőznie Horváth Norbertet, a hetedik perctől kezdődően pedig ádáz küzdelem vette kezdetét az első helyért. Pribilinszky Zoltán egy darabig szemlélte az előtte zajló Rátkai-Balogh párharcot, majd úgy döntött, hogy inkább taktikai megoldással próbál a két versenyző elé kerülni és a 14. körben ő is abszolválta a kötelező 1 kiállást. Az élen végül a 15. körben történt változás: Baloghnak sikerült Rátkai mellé érnie, Jani gépe azonban megcsúszott és ezzel picit lekényszerítette a pályáról riválisát. Rátkai János minden bizonnyal szabálytalannak ítélte a védekezését, hiszen rendkívül fair módon jelzett Dávidnak, majd félrehúzódva az ideális ívről, maga elé engedte versenytársát. A csata „zajára” azonban Topor Kálmán is megérkezett, és elkezdte a helyezkedést Rátkai János mögött, miközben Nyuka Gáborra a boxkiállását már teljesítő Pribilinszky Zoltán zárkózott fel. Még mielőtt azonban kibontakozhatott volna a Rátkai-Topor összecsapás, Kálmán a boxba hajtott és teljesítette a szabályzatban előírt 1 kiállást, a pályára pedig némi leszakadással ugyan, de Pribilinszky Zoltán mögé érkezett meg, az 5. pozícióba. Miközben a mezőny végén Horváth Norbert és Cziranku Dániel küzdöttek egymással, addig kicsivel előrébb, Topor Kálmánnak sikerült megelőznie Nyuka Gábort és Pribilinszky Zoltánt, előbbit a 21. körben, utóbbit egy körrel később, a 22.-ben.
A verseny felétől kezdődően a mezőny egyre jobban szétszakadozott és így hangsúlyosabbá vált a box-taktika. A pályán ekkor a Cziranku-Horváth valamint a Rátkai-Pribilinszky csaták voltak a legaktívabbak, előzésre pedig az előbbi esetében került sor, amikor Horváth Norbertnek a verseny 31. körében sikerült megelőznie versenytársát. Az előzésre válaszként Cziranku a 33. körben végrehajtotta a boxkiállását. A kiállásokat követően Balogh Dávid bebiztosította vezető pozícióját és megnyerte a futamot, míg a dobogó második és harmadik fokára Topor Kálmán, valamint Rátkai János állhattak fel. A negyedik helyezett Pribilinszky Zoltán mögött a további sorrend: Juhász Csaba (5), Nyuka Gábor (6), Somogyi Tamás (7), Horváth Norbert (8), Cziranku Dániel (9) és Túróczi Máté (10). A verseny leggyorsabb körét a 11-es gokarttal versenyző Topor Kálmán jegyezte, 34,053-as idővel.
Nyilatkozatok
–
Akárcsak szombaton, vasárnap is remek összecsapásoknak lehettünk szemtanúi, a bajnokság következő állomása pedig Százhalombattára invitálja a versenyzőket. Hogy a nyári melegben lesz-e részünk hűsítő záporban és a csömörihez hasonlóan izgalmakban, az egyelőre kérdéses, ezért bátran invitálunk minden versenyezni vágyót, hogy vegyen részt a bajnokság 6. futamán, melyre a nevezést az info@amatorgokart.hu címen lehet leadni.
Szerző: Vincze András