A 2013-as évben 12 versenyző kapott lehetőséget arra, hogy egy Ariel Atomot tesztelhessen. A 12 versenyző közül még nem mindenki használta ki ezt a lehetőséget, mivel az év végi tesztlehetőségek elmaradtak, de idén ők is átélhetik ezt a fajta száguldást.
Május 25-én 3 versenyző érkezett Kiskunlacházára, hogy beleülhessen ebbe a 300 LE-s masinába. Bozó Katának reggel, Fühl Zoli és Kocsi Viktor a nap végén tesztelhetett.
Bozó Kata:
Kata a nap elején vezethette az Arielt, így neki még nem voltak kopottak a gumijai. Ésszel, de nyomta neki, és bemutatott néhány megpördülést is. Aki vezette már ezt az autót, azt tudja, hogy a megpörgés természetes velejárója a tesztnek. Kata nagyon élvezte a vezetést, mosolyogva szállt ki ebből a „nagy gokartból”.
„Már a nap elején éreztem, hogy ez a nap atom lesz. Hát így is volt! Minden flottul ment, megérkeztünk, aláírtam a papírokat, megnéztem a pályát és már ültem is be az autóba. Ahogy elindultunk mondta az instruktőröm, hogy próbáljak meg a kifutópálya egyenesén hatosig felkapcsolni, de az elején még nem mertem. Lényeg a lényeg a pályán küzdöttem a minél gyorsabb köröknél ami néha kipördüléddel is járt. Visszafele az egyenesben felkapcsoltam 6-ig és életemben először vezettem 200km/h felett. Nagy élmény volt!”
Kocsi Viktor:
Viktor a nap végén került sorra, és mivel egész nap folytak a tesztek, az Ariel hátsó gumijairól eltűnt a minta. Ennek köszönhetően sokkal nehezebb volt megtartani a kanyarokban, de ettől függetlenül az erőt és a gyorsulást nagyon lehetett érezni. Viktor nagyon keményen nyomta, így kívülről is egy látványos bemutatónak lehettünk szemtanúi.
„Nagyon hasonlított egy gokarthoz. Az elején nehezen szoktam hozzá a vezetéséhez, meg is pördültem párszor, de ezt nem csak az ügyetlenségemnek köszönhettem aznap én voltam az utolsó előtti tesztelő és a hátsó gumik már szövetig el voltak kopva. Nem is lehetett elég bátran bevenni a kanyarokat, mert sokszor éreztem, hogy nem tapad rendesen. De lehet, hogy ez az autó alap viselkedése és csak hozzá kell szokni. A végére már egész jól ment, csak mire belejöttem lejárt az idő. Az oktató még megengedte, hogy gyorsuljak egyet a kifutópályán. A gyorsulás hihetetlen érzés volt. Kb. 200-ig mertem nézni az órát , utána már csak a pályát Óriási élmény volt egy ilyen autót vezetni. Köszönöm a lehetőséget az OAGB-nek. Nagyon atom volt! ”
Külső videó:
Onboard:
Fühl Zoltán:
Zoli – mivel még csak most lesz 15 éves – nem nagyon rendelkezik vezetői tapasztalatokkal, így azt választotta, hogy utasként éli át azt, hogy mit lehet kihozni egy Ariel Atomból. Az instruktor ült a kormány mögé, és nem kímélte sem Zolit, sem az autót, mindent kihozott belőle amit lehetett. Volt hatalmas gyorsulás, megpördülés, driftelés.
„Már nagyon vártam ezt az alkalmat, annak ellenére, hogy csak utasként vettem részt a teszten, mivel még gondjaim vannak a váltással. Nagyon jól éreztem magam menet közben, alig akartam kiszállni a gépből. Köszönöm a lehetőséget az OAGB-nek!”
Külső videó:
Onboard:
Szerző: Attys