Hideg, de ugyanakkor egésznap kellemesen napos idő fogadta mindazokat, akik kilátogattak a Százhalombattán található Battaring gokart pályára, mely fordított menetirányba látta vendégül a Hobby Cart Kupa mezőnyét, idei 10. állomásán. A Battaringgel együtt már csak 3 verseny van hátra a versenynaptárban, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a sorozat a célegyenesbe fordult, az önmagát keresztező versenypályán pedig rendkívül izgalmas összecsapásoknak lehettünk szemtanúi. A nap történéseinek a kivonata, kategóriákra lebontva, a lenti sorokban található.
Light kategória
A 7 fős light kategória mezőnyében Kacskovics Krisztián bizonyult a leggyorsabbnak és 11 ezreddel előzte meg a bajnoki éllovast, és fő riválisát, Schmickl Balázst. Keceli Tivadar 6 százados hátránnyal a harmadik rajthelyet kaparintotta meg, majd Nagy Marcell, Joó Botond, Hange László és az első versenyét teljesítő Rybin Maxim következett.
Amilyen könnyedén jött el a mezőny a rajtnál, annyira erős csaták alakultak ki a következő körökben. Elsőként Joó Botond és Nagy Marcell csaptak össze, ahol az első próbálkozást követően Botond még visszaengedte maga elé Marcellt, ám a másodiknál már nem, itt azonban az előny lökésből származott, ezért a versenyt követően végül megcserélték a két versenyzőt. Hange Lászlónak nem alakult jól a verseny első néhány köre, hiszen a gumifalba akadva végül feladni kényszerült a pozícióját Rybin Maximmal szemben, de a kis fennakadás egy pillanatra sem szegte kedvét és pár kör múlva már Maxim szélárnyékában robogott. Az élen nagy csatát vívó Kacskovics-Keceli-Schmickl hármasban is változás történt a verseny elején, amikor Tivadarnak sikerült megelőznie Krisztiánt a pálya hátsó szakaszán, ám hasonló a Joó-Nagy előzéshez, itt is egy lökés eredménye volt a helycsere, így a futamot követően Tivadart visszasorolták. A versenyben Hange László tudta visszavenni a pozícióját Rybin Maximtól, aki a későbbiek során egy ütközés eredményeként defektet kapott, majd feladni kényszerült a versenyt. Ezt követően újabb eseményre már nem került sor a versenyben, így újabb helycsere nélkül láthatta meg a mezőny a kockás zászlót.
A büntetéseket követően, a futamot végül Kacskovics Krisztián nyerte, akit Keceli Tivadar és Schmickl Balázs követtek a második és harmadik helyeken. Mögöttük az alábbi sorrend szerint értek be a versenyzők: Nagy Marcell (4), Joó Botond (5), Hange László (6) és Rybin Maxim (7). A verseny leggyorsabb körét a 9-es gokarttal Keceli Tivadar futotta meg, ideje 27,427 lett.
Lány kategória
Az összesen 6 indulót felvonultató lányok kategóriájában a tavalyi év bajnoka, Gaál Zsófia kaparintotta meg a pole pozíciót, 62 ezreddel előzve meg a második helyről induló, 2010-es év bajnokát, Garamvölgyi Nikolettet. Harmadik leggyorsabbnak a bajnoki éllovas, Bozó Katalin bizonyult, majd Fazekas Kitti, Bíró Zsóka és Mártai Cintia sorrendben következtek a többiek.
A lányok rajtját Mártai Cintia kapta el a legjobban, aki megelőzve Bíró Zsókát, az első kanyarban már az ötödik helyen tudott elfordulni. Az élen haladó hármas már az első körökben elszakadt a mezőnytől és egy egybefüggő hármas fogatot alkotva koncentráltak saját, a dobogó különböző fokaiért zajló összecsapásukra. Miközben Fazekas Kitti magányosan rótta a köröket, addig mögötte – hasonlóan az élen zajló csatákhoz – egy izgalmas párharc bontakozott ki Mártai Cintia és Bíró Zsóka között, Zsóka szemmel láthatóan szerette volna visszavenni a rajtnál elvesztett helyezését, de Cintia nem tágított a megszerzett ötödik pozíciótól. Ugyan a verseny elején megismert párharcok egészen a verseny végéig megmaradtak, de helycserére már nem került sor a lányok versenyében.
A futamot így Gaál Zsófia nyerte, akit Garamvölgyi Nikolett és Bozó Katalin kísértek át a célvonalon és fel a dobogóra. A befutó további sorrendje: Fazekas Kitti (4), Mártai Cintia Gréta (5) és Bíró Zsóka (6). A versenyben futott leggyorsabb kört Bozó Katalin jegyezte, 27,433-as idővel, melyet a 7-es gokarttal teljesített.
Nyilatkozatok
Bozó Katalin Krisztina (3. hely):
„Az utolsó battai futamon, a kedvenc pályámon, sajnos csak a harmadik helyről tudtam kezdeni a versenyt elsőként időmérőzve.
A futamon a szorosan tapadtam a csajokra, de a gokartom az egyenesben lassú volt és sajnos nem tudtam előzni. Gratulálok a többi helyezettnek!”
I. kategória
Gaál Zsófi és Garamvölgyi Nikolett az 1-es kategóriában sem szakadtak el egymástól, és akárcsak a lányoknál, itt is Zsófia bizonyult gyorsabbnak, mellyel megszerezte a kategória pole pozícióját, 62 ezredes hátránnyal pedig Nikoletté lett a második rajthely. Csóka Ferenc, Naményi Gergellyel osztozott a második soron, majd Virágh Péter, Csernik Csaba, Nagy Milán, Bozzai Dávid, Zsigri Márton, Krémer Márk és Miklósi Tibor sorrendben álltak fel a többiek a rajtrácsra.
A zökkenőmentes rajtot Miklósi Tibor kapta el a legjobban, akinek Krémer Márkot sikerült megelőznie. A verseny elején, az élen haladó Gaál-Garamvölgyi páros azonnal ellógtak az őket üldözőktől és az események középpontjába Csóka Ferenc került, aki a harmadik helyen próbálta kivédekezni az őt ostromló Naményi Gergely támadásait. Gergelynek még a verseny elején sikerült áttörnie Ferenc védelmét, amit az őt árnyékként követő Virágh Péter is kamatoztatni tudott, így mindketten elmentek Csóka mellett, akinek néhány körrel később Csernik Csabával gyűlt meg a baja, akinek ugyancsak sikerült maga mögé utasítania versenytársát. A manőver alaposan megkavarta a mezőnyt, hiszen Bozzai Dávid megpróbált pozícióba kerülni, a célegyenest követő jobbos kijáratán azonban a nagy tumultusban lecsúszott a pályáról, így Zsigri Márton könnyedén előzte őt meg. Dávid ezt követően a pálya hátsó részén újabb helyezést veszített, ekkor Miklósi Tibornak sikerült elmennie mellette, majd néhány kanyarral később Krémer Márk is követte Miklósi példáját. A következő körökben némi nyugalom telepedett a pályára, és elsősorban a harmadik helyért zajlott kiélezett csata Naményi Gergely, Virágh Péter és Csernik Csaba között. A verseny utolsó szakaszához közeledve egy látványos baleset kavarta meg a lapokat, ugyanis Csernik Csabának sikerült bebújnia Virágh Péter mellé, a híd alól kivezető jobbos kanyar kijáratán azonban Péter megcsúszott és a gumifalnak ütközve megtorpant, az őt követő Nagy Milán pedig már nem tudta elkerülni az ütközés. A balesetet megpróbálta kikerülni Csóka Ferenc, aki hatalmasat fékezve a gumifal fogságába esett, miközben a mezőny végén Krémer Márk is a falhoz csapta gokartját, ő azonban külső segítség nélkül tudott visszatérni a versenybe. A balesetet követően Virágh Péter visszaesett az utolsó helyre, miközben Nagy Milán és Zsigri Márton egy-egy hellyel tudtak feljebb lépni, Csóka Ferenc pedig a 10. helyen folytatta a körözést. Néhány körrel később Garamvölgyi Nikolettnek sikerült megelőznie Gaál Zsófiát, és vette át a vezetést a versenyben, de ezt követően sem kellett unatkoznunk, egészen pontosan a verseny utolsó körében kísérelt meg egy külső ívről indított támadást Csernik Csaba, az előtte haladó Naményi Gergely ellen. Ezzel azonban nyitva hagyta a kaput, és Nagy Milán, valamint Zsigri Márton is el tudtak mellette menni a kockászászló belengetéséig.
A rendkívül eseménydús versenyt végül Garamvölgyi Nikolett nyerte, akit Gaál Zsófia követett a dobogó második fokára, a harmadik helyen pedig Naményi Gergelyt intették le, de Virágh Péterrel szembeni leszorítás miatt végül 1 helyes büntetéssel a negyedik helyet szerezte meg, a dobogó legalsó fokát így Nagy Milán örökölte. A befutó további sorrendje: Naményi Gergely (4), Zsigri Márton (5), Csernik Csaba (6), Miklósi Tibor (7), Krémer Márk (8), Bozzai Dávid (9), Csóka Ferenc (10) és Virágh Péter (11). A versenyben futott leggyorsabb kört Krémer Márk teljesítette az 1-es gokarttal, ideje 27,322 lett.
Nyilatkozatok
Naményi Gergely (4. hely):
„Battaring az egyik kedvenc pályám, így reménykedtem egy első helyben. Sajnos az időmérőmet elrontottam, így a 4. helyről indulhattam. Csóka Feri az első körökben küzdött a tapadással, így sikerült megelőznöm. Úgy éreztem jó tempót autózom, de egy számomra váratlan pillanatban Virágh Peti belső íven próbált megelőzni. Jelenleg is vizsgálat folyik arról hogy szabályos voltam-e, de úgy gondolom nem vétettem. Ezután jobban figyeltem a belső ív védelmére, mert az egyenesekben sokkal lassabb voltam a többieknél. Később derült ki, hogy egy technikai hiba volt az. A hátralévő körkön tartottam magam, majd az utolsó körben megelőzött Csabi, akit némi szerencsével visszaelőztem. Sajnos a lányokkal nem tudtam mit kezdeni, de jó futam volt függetlenül attól hogy hanyadik lettem.”
II. kategória
Neudert Norbert idei első pole pozícióját szerezte a kettes kategóriában, akit Klenovszki András és Gaál Zsófia követtek a második és harmadik rajtkockából, 3, valamint 5 százados lemaradással. Mögöttük a rajtsorrend az alábbiak szerint alakult: Balogh István, Fehér Tamás, Vincze András, Miklósi Tibor, Lajos József, Horváth Norbert, Kollár Attila és Porcs-Makkay Ákos.
Hibátlanul rajtolt el a kettes kategória mezőnye és már az első kanyarokban megtörtént az első helycsere, amikor Porcs-Makkay Ákosnak sikerült maga mögé utasítania az előtte haladó Kollár Attilát. Miközben az élen Neudert Norbert és Klenovszki András azonnal elléptek, addig a mögöttük érkező vonatban izgalmas párharcok kezdtek kibontakozni. Az első komolyabb felfordulást Vincze András támadása indította be, amikor megelőzte Fehér Tamást, és az így keletkezett résen Miklósi Tibor is megpróbált elmenni Fehér mellett. Tamás megpróbálta hárítani a támadást, ám ezzel Vincze Andrásnak ütközött neki, ami egy kisebb lavinát indított el, hiszen Miklósi Tibor nekiütközött Tamásnak, amitől Vincze majdnem kiforgott, ám végül Porcs-Makkay Ákos irányba tette versenyzőtársát. A kavarodásból Miklósi Tibor jött ki a legjobban, aki mind Fehér, mind pedig Vincze mellett el tudott menni, a fűre szoruló Lajos Józsefnek végül sikerült Kollár Attila elé, az utolsó előtti helyre megérkeznie, miközben Horváth Norbert pedig Vinczére tapadt rá. Két körrel később ugyanez a kanyar került a figyelem középpontjába, ekkora ugyanis Porcs-Makkay Ákos indított támadást Horváth Norbert ellen, ám féktávon eltalálta az előttük haladó Vincze Andrást, melyből Horváth jött ki kedvezően, és megelőzte az előtte haladó Vinczét. A verseny felénél Vincze szánta el magát támadásra, és sikerült megelőznie Horváth Norbertet, mely példát egy körrel később Porcs-Makkay Ákos is követett. A következő előzést ismét Vincze András mutatta be, amikor Fehér Tamás mellett ment el, így visszavette rajtpozícióját, majd a verseny utolsó köreiben a Fehérre megérkező Porcs-Makkay Ákos is sikeres előzést hajtott végre.
A leintésig újabb helycserére már nem került sor, így a futamot a pole-ból induló, idei első győzelmét szerző Neudert Norbert nyerte, mögötte, a második helyen Klenovszki András ért célba, a dobogó harmadik fokára pedig a hibátlanul védekező Gaál Zsófia állhatott fel. A befutó további sorrendje: Balogh István (4), Miklósi Tibor (5), Vincze András (6), Porcs-Makkay Ákos (7), Fehér Tamás (8), Horváth Norbert (9), Lajos József (10) és Kollár Attila (11). A verseny leggyorsabb körét a 12-es gokarttal Vincze András futotta meg, ideje 27,343 lett.
Nyilatkozatok
Neudert Norbert (1. hely):
„Szokásos 30 perces edzés. Első pár körben korcsolyáztunk majd rájöttem hogy nekem ez megy és el is érhetek valamit a versenyen. Nagyon kellett már a jó eredmény, mert idén mindösszesen egyetlen egy dobogót szereztem, azt is itt, szóval bennem volt a bizonyítás vágya. Az idei sok belszerencsém most szerencsét hozott, mert elég hátulról, a 9. helyről kvalifikálhattam magamat az igen előkelő pole pozícióba. Pulzus az egekben, végre meglehet az első győzelmem idén. Egy közepes gépet húztam, de tudtam hogy ha nem hibázok, nem igen lehet itt előzni (főleg úgy, hogy nincs rossz gépem). Már a rajtnál elszakadtam a mezőnytől és velem együtt Andris is meglépett, aki később rendesen megkergetett és belekényszerített pár kisebb hibákba is, de végül egy nem túl sima, magányosan-kocsikázós győzelem lett a vége. Gratulálok minden sporttársnak!”
Klenovszki András (2. hely):
„A szabadedzések végére sikerült ráéreznem a pályára. Sokáig úgy nézett ki, hogy a pole is meglehet de aztán Norbi rám vert pár századot.
A versenyen Zsófi és Pisti harcoltak a harmadik helyért így kényelmes különbség alakult ki mögöttem.
Norbival szinte teljesen azonos tempót tudtunk menni, nem tudtam támadó pozícióba kerülni de le sem maradtam.
Mivel ő nem hibázott nagyobbat a verseny végéig így mondhatni egy számomra izgalmaktól mentes versenyen lett meg a második helyem.”
III. kategória
Elképesztően szoros időmérőt hozott a min. 85 kg-osok kategóriája, hiszen az első és a hetedik helyezett között mindössze 8 század volt a különbség. A rendkívül kiélezett küzdelmet végül Porcs-Makkay Ákos nyerte, míg a második rajthelyet Molnár Tibor kaparintotta meg. A második sorból Balogh István és Kocsi Viktor rajtolhattak, majd Vincze András, Nagy Koppány, Klenovszki András, Szegő Gábor, Virágh László, Bíró Botond, Fóth Barnabás, Kassay Sándor és Kővári Viktor sorrendben következtek a többiek.
A szombati nap legnépesebb mezőnyét felvonultató hármas kategóriában gond nélkül jöttek el a versenyzők a rajtnál, de ahogy azt már megszokhattuk, az első helyezettet leszámítva mindenki szeretett volna előrébb kerülni a rangsorban. Az első előzésre nem kellett sokat várni, hiszen az első perc felénél Vincze András lendült támadásba, és előzte meg Kocsi Viktort, ám a kijáraton Nagy Koppány nekikoccant Vinczének, aki így a fűre szorította Kocsit, így Viktor két helyet is veszített egyszerre. Viktornak egy pillanatra nem szegte kedvét a füves kitérő, és néhány körrel később sikeresen vette vissza pozícióját Nagy Koppánytól, majd Vincze András nyomába eredt, aki sportszerűen félrehúzódva, maga elé engedte Viktort. A következő helycserés támadást, a verseny feléhez közeledve Balogh István mutatta be, akinek Molnár Tiboron sikerült fogás találnia, és vette át tőle a dobogó második fokát. A következő eseményre a verseny kilencedik percében került sor, ekkor Vincze próbált helyet találni magának Kocsi Viktor mellett, ám eltalálta a gumifalat, és összeütközve Nagy Koppánnyal, több pozíciót is veszítve, a 9. helyre esett vissza, a kavarodást pedig Virágh László tudta még a maga javára fordítani, és megelőzte az előtte haladó Szegő Gábort, miközben Klenovszki András feljött az 5. helyre. Nem sokkal később ismét Vincze Andrásé volt a főszerep, aki Szegő Gábor mellett próbált elmenni, ám a falba akadva kiforgott, és az őt követő Bíró Botond már nem tudta elkerülni az ütközést. Az eseményt követően András csak körhátrányban, külső segítséggel tudott a mezőny után indulni.
A leintés pillanatáig még Szegő Gábor veszített két pozíciót, valamint Kassay Sándort előzte meg Kővári Viktor, de ezt követően újabb helycsere már nem történt, így a futamot végül a tetemes előnyt kigokartozó Porcs-Makkay Ákos nyerte, akit Balogh István és Molnár Tibor követtek a dobogó második és harmadik fokára. A befutó további sorrendje: Kocsi Viktor (4), Klenovszki András (5), Nagy Koppány (6), Virágh László (7), Bíró Botond (8), Fóth Barnabás (9), Szegő Gábor (10), Kővári Viktor (11), Kassay Sándor (12) és Vincze András (13). Porcs-Makkay Ákos tempóját elnézve nem volt meglepetés, hogy a leggyorsabb kört is ő futotta, melyet az 1-es gokarttal teljesített, és ideje 27,410 lett, mesterhármassal zárva ezzel a hétvégét a hármas kategóriában.
Nyilatkozatok
Molnár Tibor (3. hely):
„az időmérőt a 2. helyen zártam Ákos mögött mindössze 16 ezreddel lemaradva. A versenyt, mondhatjuk, hogy eléggé elbénáztam, utólag visszanézve, nagyon a védekezésre összpontosítottam, aminek az lett a következménye, hogy kis híján én is kört kaptam Ákostól. Balogh Pistinek a verseny felénél sikerült a célegyenes utáni jobbosból jobban kigyorsítania, így már a sikán előtt verve voltam, ezután a maradék körökben Viktor üldözött és akart megelőzni, de őt sikerült magam mögött tartani. Az utolsó két körben Ákos utolérte a mezőnyt és a lekörözések miatt sikerült egy kis levegőhöz jutnom és az utolsó kört már támadás nélkül futhattam. Gratulálok Ákosnak és Pistinek is!”
IV. kategória
A tizenkét fős négyes kategóriában Kocsi Viktor bizonyult a leggyorsabbnak a kvalifikációs futam során, 82 ezreddel előzve meg a második helyről induló Porcs-Makkay Ákost. A második sorból Kádas Zsolt és Balogh István várhatták a rajtjelzést, őket Nagy Koppány, Neudert Károly, Schmickl András, Tajti Róbert, Rozvadszky Csaba, Pomázi Gábor, Kővári Viktor és Domonkos Ervin sorrendben követték a többiek.
Gördülékeny rajttal vette kezdetét a négyes kategória versenye, mely az eddig megszokottakkal szemben egy rendkívül kiegyensúlyozott és fegyelmezett gokartozást jelentett a pályán. Az első hármas apránként építette ki előnyét az őket üldözőkhöz képest, és elsősorban a Balogh István által felvezetett négyes fogat szállította az izgalmakat. Itt is Nagy Koppány volt az, aki minden körben kereste azokat a pontokat a pályán, ahol megfoghatná Istvánt, mely végül egy hatalmas balesettel ért véget: a híd alól kivezető jobbosban Koppány megcsúszott és nagy sebességgel a szemközti gumifalba csapódott. A hatalmas erejű ütközést szerencsére komolyabb sérülés nélkül úszta meg Koppány, ám a technika már nem volt ilyen szerencsés, így végül feladni kényszerült a futamot. Ezt követően, bár egészen a leintésig láthattunk izgalmas csatákat a pályán (főleg Porcs-Makkay Ákos és Kádas Zsolt részvételével), azonban olyan esemény, mely döntően befolyásolta volna a pozíciókat, nem történt.
Ennek megfelelően a versenyt végül Kocsi Viktor nyerte, akit az egymással nagy csatát vívó Porcs-Makkay Ákos és Kádas Zsolt követtek a dobogóra. A befutó további sorrendje: Balogh István (4), Neudert Károly (5), Schmickl András (6), Rozvadszky Csaba (7), Tajti Róbert (8), Pomázi Gábor (9), Kővári Viktor (10), Domonkos Ervin (11) és a versenyt ideje korán feladni kényszerülő Nagy Koppány (12). A verseny leggyorsabb körét Porcs-Makkay Ákos jegyezte a 3-as gokarttal, ideje 27,573 lett.
Nyilatkozatok
Kádas Zsolt (3. hely):
„Nagyszerű pálya remek verseny és dobogó! Kell ennél több!? Mondanom sem kell,hogy a kedvenc pályám! Már az edzéseken éreztem, hogy elég jó időket megyek. Ezt a formát sikerült is át mentenem az időmérőre és 3. Helyre sikerült kvalizni. A futamon végig gyors voltam és nyomás alatt tudtam tartani Ákost, de sajnos megelőzni nem sikerült. Kockáztatni nem akartam így a 3. helyen értem célba. Most Csömör jön és mindenképpen cél a dobogó!”
Hiába a szűk vonalvezetés, a Battaring hihetetlenül izgalmas összecsapásokat szállított, mely még nagyobb küzdelmeket vetít előre a következő futamra, melynek a csömöri Kart Farm ad majd otthont. Az alapvetően rövid, ámde széles nyomvonalú, épített versenypályán évről évre a legizgalmasabb összecsapásokat láthatjuk, mely minden bizonnyal a bajnoki hajrájába érkező HCK futamain sem lesz másképp. Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
Szerző: Vincze András