HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK 3. futam – Hungaroring

HCK 3. futam – Hungaroring

Fagyos körülmények között került megrendezésre a Hobby Cart Kupa sorozat harmadik (egyben első szabadtéri) fordulója, melyet a magyar autósport egyik ikonikus központjában, a Mogyoródon található Hungaroringen rendeztek meg. A hideg ellenére az égiek kegyesek voltak a mezőnyhöz, hiszen az eső egész nap elkerülte a pályát és környékét, akik azonban szerették volna kipróbálni, hogy milyen lehet vizes pályán gokartozni, azoknak sem kellett csalódniuk, hiszen a 30 perces és a reggeli szabadedzéseken a pálya jelentős része még vizes volt, mindez azonban tova tűnt az időmérőre és a versenyekre. Miközben a nagy pályán 12 órás hosszú távú csapatverseny zajlott, addig a kettes kanyarnál található, nem rég felújításon átesett Hungaroring Kart Center pályáján is szorgalmasan rótták a köröket a HCK versenyzői, melynek összefoglalóját az alábbi sorokban találhatjátok.

 

Light kategória

 

A legkönnyebbek kategóriájában ezúttal csak 4-en indultak, mely a szabályok értelmében azt is jelentette, hogy a megszerezhető pontok felét vihették haza a versenyzők. A leggyorsabb köridőt az időmérő edzésen Balogh Zoltán futotta meg, magabiztos előnnyel bezsebelve idei második pole pozícióját. Mellőle, a második rajtkockából Schmickl Balázs indulhatott, akit Kacskovics Krisztián és Nagy Marcell követtek a harmadik illetve negyedik pozíciókban.

hck_ring_lightA rajtot követően, az első három versenyző egymás mellett fordult az első kanyarban, majd a következő kanyarkombináció kijáratán, Schmickl Balázs szorult a gumifalba, ami miatt új rajtot rendeltek el. A második rajtot követően Kacskovics Krisztiánnak sikerült megelőznie Schmickl Balázst és feljönnie a második helyre, közvetlen Balogh Zoltán mögé. A következő körök elsősorban az első hármas párharcáról szóltak, így az alacsony nevezőszám ellenére is rendkívül izgalmas verseny zajlott a Hungaroring vonalvezetésén. Az élen haladó hármas olyannyira egyben volt, hogy egyikük sem engedhette meg magának azt a luxust, hogy akárcsak egy pillanatra is pihenjen vagy hibázzon: habár a pálya aszfaltcsíkján az előzés rendkívül nehéz, a védő részéről akár egy apróbb hiba is elég lehet ahhoz, hogy a támadó pozícióba kerüljön. Miközben A negyedik helyen haladó Nagy Marcell nyugodtan rótta a köröket, addig az élen körről körre változtak az erőviszonyok: hol Balogh Zoltán kényszerült védekező szerepbe Kacskovics Krisztiánnal szemben, hol Krisztiánnak kellett néhány kanyar erejéig futni hagynia Zoltánt, és a mögötte érkező Schmickl Balázs támadásaira összpontosítania.

Az utolsó körben Schmickl Balázs szúrt be Kacskovics Krisztián mellé a célegyenesre ráfordító, gyors jobbos kanyarban, de az előzést végül nem sikerült befejeznie, így újabb helycserére már nem került sor. Ennek megfelelően, idei második győzelmét szerezte a kategóriában Balogh Zoltán, akit Kacskovics Krisztián és Schmickl Balázs követtek a dobogóra, a negyedik helyet pedig Nagy Marcell szerezte meg. A versenyben futott leggyorsabb kör Kacskovics Krisztián neve mellé került, melyet a 8-as gokarttal teljesített és ideje 29,091 lett. A kategória bajnokságát a mostani második helyével Kacskovics Krisztián vezeti, 46 egységgel a neve mellett, míg a második helyen Schmickl Balázs áll, két pontos hátránnyal. 37,5 ponttal Balogh Zoltán a bajnoki tabella harmadik helyét foglalja el, akit Keceli Tivadar, Walter Gergő és Nagy Marcell követnek, 29, 20 és 17,5 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_ring_light_dobogo1. helyezett – Balogh Zoltán

 

2. helyezett – Kacskovics Krisztián

„Reggel a vízen nagy kihívás volt menni de egyben nagyon élvezetes is.

A délelőtt folyamán elkezdett száradni a pálya és az utolsó szabad edzésekre fel is száradt, ami sokat változtatott a pályán és más stílusban kellett rajta vezetni. Az időmérőn nem tudtam egy jó kört se összehozni ezért a harmadik helyről indultam. A versenyen egy nagyon jó rajttal feljöttem az első helyre, de beintették a piros zászlót ezért újra kellett rajtolnunk. A második rajtnál a második helyre jöttem fel amit a futam végéig megtudtam tartani. Ezzel az eredménnyel megvagyok elégedve hiszen így vezetem a kategóriát.

Már várom a következő futamot és remélem végre összejön egy futam győzelem is.”

3. helyezett – Schmickl Balázs

„Újoncként a legfontosabb célom a tapasztalatszerzés és tanulás – erre ez a hétvége tökéletes volt: a délelőtt folyamán az esős és száraz körülmények közötti teljes átmenet minden fázisát végigpróbálhattam az edzéseken és úgy érzem sikerült alkalmazkodnom a folyton változó körülményekhez. Az időmérős eredménnyel elégedett voltam: a második helyről indulva sikerült jól eljönnöm, de a gumifalra kentek, az ismételt rajtnál viszont egy helyet buktam –sajnos ez a befutót is megpecsételte számomra-, aminek azt hiszem, már tudom a valószínű okát. A vesztett pozíció miatt a versenyeredménnyel nem voltam kibékülve, viszont magát a futamot nagyon élveztem: végig együtt voltunk, így szorosan üldözhettem az előttem lévőket, de az előzés nagyon nehéz ezen a pályán, ha nem hibáznak előtted. Az utolsó körben azért tettem egy kísérletet egy félig nyitva hagyott résbe való beszúrással, de sajnos a gokartom ereje nem volt elég ahhoz, hogy be is fejezzem az előzést. Gratulálok a többieknek és már nagyon várom a folytatást!”

 

 

Lány kategória

 

Az 5 fős lány kategóriában a tavalyi év bajnoka, Gaál Zsófia bizonyult a leggyorsabbnak és állhatott fel a rajtrács élére, míg a második rajtkockából Csáki Tímea várhatta a rajtjelzést, akit Bozó Katalin Krisztina, Mártai Cintia Gréta és Sotus Ágnes követtek a harmadik, negyedik és ötödik rajtpozíciókban.

hck_ring_lanyAz ötödik helyről rajtoló Sotus Ágnes kapta el a legjobb ütemben a rajtot és előzte meg Mártai Cintiát az első kanyarban. Az alacsony résztvevő szám miatt, hasonlóan az elmúlt futamokhoz, a lányok versenyét a light kategória versenyével vonták össze és az ott történtek miatt új rajtot rendeltek el. Ágnes szinte egy az egyben másolta az első rajtnál bemutatott előzését és jött fel a negyedik helyre, miközben Bozó Katalin talált magának helyet Csáki Tímea mellett a második kanyar bejáratán és jött fel a második helyre. Az első köröket követően, az élen haladó Gaál Zsófia lépett el a többiektől, Bozó Katalinon pedig Csáki Tímea próbált fogást találni, hogy visszavegye tőle a pozícióját. Néhány körrel később, Tímea leszakadt Katalinról, miközben Mártai Cintia került egyre közelebb és közelebb Sotus Ágneshez. A verseny felénél Cintia már olyannyira közel került Ágneshez, hogy egyre inkább kereste azokat a pontokat, ahol egy előzést tudna kivitelezni, különösen a célegyenesre ráfordító gyors jobbosban tudott ráesni versenytársára, aki azonban védte a pozícióját. Mindeközben előttük is egy izgalmas csata kezdett kibontakozni, hiszen Csáki Tímea lopta körről körre a távolságot Bozó Katalin mögött, hogy aztán ledolgozva hátrányát, előbb utóbb pozícióba kerülhessen versenytársa mögött. Mindeközben az élen, Gaál Zsófia senkitől sem zavartatva magát, saját tempóját autózva rótta a köröket. A tizedik perchez érkezve, Cintia veszített tempót, amit Sotus Ágnes tudott a maga javára fordítani és ellógni versenyzőtársától, miközben Csáki Tímea érkezett meg Bozó Katalin nyakára, lőtávolságon belülre.

A leintés pillanatáig azonban már helycsere nem történt a mezőnyben, így a kockás zászlót elsőként Gaál Zsófia pillanthatta meg, akit Bozó Katalin Krisztina és Csáki Tímea követtek a dobogóra, a negyedik és ötödik helyen pedig Sotus Ágnest és Mártai Cintia Grétát intették le. Mesterhármassal zárva a hétvégét, a pole és futamgyőzelem mellett a versenyben futott leggyorsabb kör is Gaál Zsófia neve mellé került, melyet a 11-es gokarttal teljesített és ideje 29,080 lett. A harmadik futamot követően, a lányok bajnokságát továbbra is Csáki Tímea vezeti, 48,5 megszerzett ponttal, mögötte a második helyen, 3,5 pontos lemaradással Bozó Katalin áll. Harmadik helyre lépett fel a 26 pontos Sotus Ágnes, akit a mostani 25 pontos győzelmével Gaál Zsófia követ a negyedik helyen. Ungi Anette és György Anett az ötödik illetve hatodik helyet foglalják el jelenleg a bajnokságban, 19, valamint 17,5 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_ring_lany_dobogo1. helyezett – Gaál Zsófia

 

2. helyezett – Bozó Katalin Krisztina

 

3. helyezett – Csáki Tímea

 

 

 

 

 

 

I. kategória

 

Rendkívül izgalmasra és szorosra sikerült az I. kategória időmérő edzése, amit mi sem mutat jobban, mint az a tény, hogy az 1. és a 7. helyezett között mindössze 9 század volt a különbség. A 15 fős mezőnyből Virágh Péter tudott a leggyorsabban teljesíteni egy időmérő kört a Hungaroring vonalvezetésén, 23 ezreddel megelőzve a második helyről induló Balogh Zoltánt, és 33-al a harmadik helyezett Gaál Zsófiát, aki mellől Csóka Ferenc indulhatott a negyedik rajtpozícióból, 54 ezredes lemaradással. A harmadik sorból Miklósi Tibor és Naményi Gergely indulhattak, akik az időmérőn ezredre ugyanolyan időt futottak, így a második leggyorsabb körük döntötte el az időmérő sorrendet – lemaradásuk mindössze 75 ezred volt a leggyorsabb körhöz képest. A 4. sorból Csernik Csaba és Kacskovics Krisztián, az ötödikből Bozzai Dávid és Földi Bálint, a hatodikból Zsigri Márton és Vörös Richárd indulhattak, az „A” döntő utolsó, 13. pozíciójából pedig Pece Norbert várhatta a rajtjelzést. A kétfős „B” döntő első helyéről Simon Péter vághatott bele a 31 körös versenytáv teljesítésébe, mellőle pedig Bárány Gergely Zsolt indulhatott.

hck_ring_1Nem alakult simán a kategória versenyének a kezdete, hiszen csak harmadik próbálkozásra sikerült véglegesen elrajtolnia a mezőnynek, tekintettel az első két rajtnál történt leszorításoknak és kiforgatásoknak. Ismétlés a tudás anyja, ahogy szokták mondani, és valóban – a harmadik próbálkozás már lényegesen gördülékenyebben ment végbe. Kacskovics Krisztián remek ütemben kapta el a rajtot, és az első kanyarban, külső íven próbált elmenni Csernik Csaba mellett, azonban a belső íven érkező Bozzai Dávid a pálya vizes pontján megcsúszva, Csaba gokartjának ütközött, amitől Krisztián kényszerült a pálya poros ívére, így a jól sikerült rajt ellenére két helyet is visszaesett, hiszen Földi Bálint is el tudott mellette menni. Mindeközben, ugyancsak a rajt pillanatában, Pece Norbertnek sikerült pozíciót fognia Vörös Richárdon, és egy helyet javítva eredeti helyezésén, folytathatta a versenyzést. Kacskovics Krisztián a második kör kezdetén próbált a célegyenest követő gyors jobbos kijáratán bebújni Földi Bálint mellé, de az előzést végül nem sikerült befejeznie. Néhány körrel később, az élen haladó Balogh Zoltánt kezdte ostromolni az őt követő Virágh Péter, majd a harmadik perc felénél sikerült is megelőznie Zoltánt, mivel azonban az előny a védő lökéséből származott, így Pétert a versenyt követően Zoltán mögé sorolták. Péter az előzés után azonnal elnyúlt Zoltántól, aki egy 6 fős vonatot felvezetve, Gaál Zsófia támadásait védve haladt az átmeneti dobogó második fokán. Földi Bálint hasonlóképpen kényszerült a védekező szerepében, akit Kacskovics Krisztián támadott körről körre, azonban kettejük csatájának köszönhetően hamarosan felzárkózott rájuk a Zsigri-Pece páros is, így egy négyes fogatot alkotva folytatták a 31 körös versenytáv teljesítését. Az ötödik perc elején, Kacskovics Krisztián tett egy kísérletet a vonat megtörésére, és a hátsó lassító bejáratán próbált elmenni Földi Bálint mellett, amiből végül a lehető legrosszabbul jött ki: a sikertelen próbálkozást követően olyannyira visszalassult és lesodródott az ívről, hogy Zsigri Márton sikeresen előzte őt meg, és jött fel a 10. helyre. A következő körökben az egész mezőnytől egy rendkívül kiegyensúlyozott és nyugodt vonatozást láthattunk, elsősorban Gaál Zsófia támadta Balogh Zoltánt, valamint mögöttük Csóka Ferencnek kellett Miklósi Tibort szemmel tartania, akit Naményi Gergely szorongatott, majd mögöttük a Csernik-Bozzai páros tették próbára egymás idegeit. Földi Bálint, Zsigri Mártonnal volt elfoglalva, mögöttük pedig Kacskovics Krisztián küzdött Pece Norberttel, ahol a verseny végéhez közeledve meg is történt az első komolyabb előzési próbálkozás, amikor Norbert megpróbált beszúrni Krisztián mellé, az első lassító bejáratán, de ez a próbálkozás sikertelennek bizonyult, a sort pedig Vörös Richárd zárta.

Ugyan a versenyben mindvégig szoros és kiélezett csatákat láthattunk, de a leintés pillanatáig újabb helycsere már nem történt. A versenyben tehát elsőként Virágh Péter haladhatott át a célvonalon, ám a büntetését követően, a futamot hivatalosan Balogh Zoltán nyerte meg, Virágh Péter és Gaál Zsófia előtt. Az „A” döntő további sorrendje: Csóka Ferenc (4), Miklósi Tibor (5), Naményi Gergely (6), Csernik Csaba (7), Bozzai Dávid (8), Földi Bálint (9), Zsigri Márton (10), Kacskovics Krisztián (11), Pece Norbert (12) és Vörös Richárd (13). A kategória „B” döntője már nélkülözte az „A” döntő izgalmait, és a versenyt jelentős előnnyel nyerte Simon Péter (14), Bárány Gergely Zsolt (15) előtt. A kategória leggyorsabb körét Virágh Péter futotta meg a 11-es gokarttal, ideje 28,864 lett. Három versenyt követően, a bajnokságot Naményi Gergely vezeti, 50 ponttal a neve mellett, akit Miklósi Tibor követ a második helyen, 46 egységet elkönyvelve az elmúlt 3 futam során. Tibor mögött, két pontos lemaradással és pontegyenlőséggel Csernik Csaba és Virágh Péter állnak a 3. és 4. helyen, a tabella ötödik helyén a 33 pontos Csóka Ferenc áll, a hatodik helyen pedig Zsigri Márton, 27 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_ring_1_dobogo1. helyezett – Balogh Zoltán

 

2. helyezett – Virágh Péter

 

3. helyezett – Gaál Zsófia

 

 

 

 

 

 

II. kategória

 

A 2-es kategória 20 fős mezőnyéből Fehér Tamás bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő edzésen, és 2 századdal megelőzve a második helyről induló Halász Pétert ünnepelhette pályafutása első pole pozícióját. Miklósi Tibor 39 ezredes lemaradással a harmadik helyre állhatott fel, mellőle a 4. legjobb időt az újonc Lenthár Gábor futotta meg, 47 ezredes hátránnyal a pole időhöz képest.  A rajtrács harmadik sorából Balogh István és Porcs-Makkay Ákos indulhattak, őket Vincze András, Raffay Kristóf, Neudert Norbert, Klenovszki András, Katona Kristóf Győző, Horváth Norbert és Menczinger Norbert sorrendben követték a többiek az „A” döntőben. A kategória „B” döntőjének az éléről Halustyik Ferenc indulhatott, ő azonban visszalépett az indulástól, így az első rajtkockát Bleszák Tibor foglalhatta el. Őt Kertész Donát követte, majd Zsigri Márton következett, ő azonban, hasonlóan Halustyik Ferenchez, visszalépett az indulástól, ennek megfelelően, Donátot az alábbi sorrend szerint követték a többiek: Pece Norbert, Menczinger László és Szűcs Róbert.

hck_ring_2Sima rajtot követően, az első lassítóban a 12. helyről rajtoló Horváth Norbert külső íven maradva, a következő kanyarban már szűken, a belső íven érkezve, 2 helyet javítva feljebb lépett a 10. pozícióba. Az így keletkezett résen, Katona Kristóf átmenetileg megelőzte Klenovszki Andrást, aki azonban nem hagyta magát és az utolsó lassító kijáratán egy kemény manőverrel beszúrt Kristóf mellé és visszavette pozícióját. Miközben a mezőny közepén folyamatosan változtak az erőviszonyok és mindenki csatázott mindenkivel, addig az élen Fehér Tamás és Halász Péter tudtak ellépni a többiektől, ám Péter folyamatosan, árnyékként követte Tamást, miközben Miklósi Tibor és Lenthár Gábor egymástól és a mezőnytől is biztonságos távolságban haladtak, a harmadik illetve negyedik helyen. Az idillikus állapot természetesen nem sokáig maradt fenn, hiszen Tamás és Péter harcának köszönhetően, Miklósi Tibor is hamar felzárkózott és egy hármas fogatot alkotva haladtak az élen. Az első komolyabb próbálkozás azonban nem itt, hanem picivel hátrébb történt, az ötödik perc végéhez közeledve, amikor is Neudert Norbert próbált beszúrni Raffay Kristóf mellé az első lassító bejáratán, ez azonban nem sikerült és a gumifalon lendületet veszítve, Horváth Norbert sikeresen előzte őt meg. Neudert Norbert nem hagyta magát és rá 1 körre, ugyanitt megpróbált visszaelőzni, de Horváth Norbert védte pozícióját. Sejteni lehetett, hogy a két Norbert rangadója itt még nem ért véget, mely két körrel később igazolást is nyert: Neudert az utolsó lassító bejáratán, szűken bebújt Horváth mellé, így a következő kanyarban a külső ívről tudott támadást indítani, majd az egyenesben versenytársa mellé került, mindketten ragaszkodva pozíciójukhoz, az egyenesben található „buszmegálló” törésben Neudert Norbert lesodródott és eltalálta a pálya szélén található gumifalat. A versenyt ugyan folytatni tudta, de a mögötte érkező Klenovszki-Katona páros is elmentek mellette. Neudert Norbert megkezdte a felzárkózást és a hetedik perc végén már előzési pozícióba került Katona Kristóf mögött, de Kristóf kivédte Norbert támadását. Ugyanebben a körben, az utolsó lassítóban Klenovszki Andrástól láthattunk egy sikeres előzést, amikor Horváth Norbert mellett tudott elmenni. Az utolsó körökre sem kellett nélkülöznünk az izgalmakat, elsősorban az élen zajlott kemény, ugyanakkor megfontolt csata Fehér Tamás, Halász Péter és Miklósi Tibor részvételével. Picivel hátrébb, Balogh István gyűjtötte maga köré a mezőny egy részét, név szerint Porcs-Makkay Ákos, Vincze András és Raffay Kristóf csatáztak egymással, akikhez néhány körrel később Klenovszki András is csatlakozott, a mezőny végén pedig Katona Kristóf védelmét tette próbára Neudert Norbert. Mikor már azt gondoltuk volna, hogy a versenyzők szépen bevonatoznak a célba, Halász Péter az utolsó körben, az első lassítóban egy kemény manőverrel bebújt Fehér Tamás mellé és megelőzte őt, átvéve ezzel a vezetést a versenyben. Miklósi Tibor megpróbálta elkerülni az ütközést kettejükkel, amivel majdnem a mögötte érkező Lenthár Gábort juttatta előnyös pozícióba, de helycsere itt nem történt. A leintés pillanatáig újabb akció nem történt, a versenyt ennek megfelelően Halász Péter nyerte, az első dobogós helyezését megszerző Fehér Tamás előtt, a dobogó bronzfokára pedig Miklósi Tibor állhatott fel. Az „A” döntő további sorrendje: Lenthár Gábor (4), Balogh István (5), Porcs-Makkay Ákos (6), Vincze András (7), Raffay Kristóf (8), Klenovszki András (9). A 10. helyen eredetileg Horváth Norbert ért célba, azonban verseny után elmulasztotta a mérlegelést, ezért az „A” döntő utolsó helyére sorolták. Ennek megfelelően a végleges sorrend: Katona Kristóf Győző (10), Neudert Norbert (11), Menczinger Norbert (12) és Horváth Norbert (13).

hck_ring_2bA kategória „B” döntőjének a rajtját a 3. helyről induló Pece Norbert kapta el a legjobban és jött fel a második helyre, megelőzve Kertész Donátot, majd az így keletkező résen Menczinger László is megpróbált bebújni, de Norbert mellett nem maradt helye és eltalálva a gumifalat, belassult, majd visszasorolt Donát mögé. Az újabb előzésre csak 3 kört kellett várni, amikor a hátsó lassítóban Pece Norbert, Bleszák Tibort előzte a „B” döntő első helyéért és vette át a vezetést a versenyben. A következő helycsere néhány körrel később történt, ekkor Bleszák Tibor hibázott egyet az első lassító bejáratán, majd a kijáraton Donát hátulról egy picit eltalálta és megelőzte Tibort, aki egy pillanatra megakadt a gumifalban, de végül védte a pozícióját a mögötte érkező Menczinger Lászlóval szemben. Néhány körrel később azonban László is elment Bleszák Tibor mellett, feljebb lépve ezzel a „B” döntő 3. helyére. A verseny végéhez közeledve, Menczinger László, Kertész Donátot érte utol, aki az utolsó lassítóban rendkívül előzékenyen maga elé engedte Lászlót, miközben az élen továbbra is Pece Norbert haladt. Kertész Donát szemmel láthatóan lendületet veszített, hiszen néhány körrel a verseny vége előtt Bleszák Tibor is sikeresen ment el mellette, hogy aztán üldözőbe vehesse Menczinger Lászlót. A leintésig már nem történt helycsere, ennek megfelelően a „B” döntőt Pece Norbert (14) nyerte, Menczinger László (15), Bleszák Tibor (16), Kertész Donát (17) és Szűcs Róbert (18) előtt. A kategória leggyorsabb körét Halász Péter jegyezte, ideje 28,956 lett, melyet a 9-es gokarttal teljesített. Péter ezzel a győzelmével átvette a vezetést a bajnokságban, és 54 ponttal a neve mellett, 5 ponttal előzi meg a második helyezett Vincze Andrást, akit a 46 pontos Raffay Kristóf követ. 42 ponttal a bajnoki negyedik helyen áll Porcs-Makkay Ákos, 4 ponttal megelőzve Miklósi Tibort, akit Klenovszki András követ a tabella hatodik helyén, 26 megszerzett egységgel a neve mellett.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_ring_2_dobogo1. helyezett – Halász Péter

„A hungaroringi pálya nem tartozik a kedvenceim közé. Itt még sosem volt jó versenyem, ezért semmi jót nem vártam a szombati naptól. Délelőtt meglepően jól mentem, éreztem a vizes pálya ritmusát, reméltem, hogy az időmérőm is jól fog sikerülni. Végül 2. lettem. A versenyen Tamás nem tudott leszakítani, árnyékként követtem, ám az utolsó körben észrevettem egy kis rést, ezért bebújtam mellé, amiből elég kemény előzés lett, de szerencsére nem volt szabálytalan.

Örülök az első 2-es kategóriás győzelmemnek! Gratulálok Mindenkinek!”

2. helyezett – Fehér Tamás

„Először is, szinte hihetetlen, hogy most nyilatkozhatok – a dobogó még a közelmúltban is olyan távolinak tűnt! De nagyon jó érzés!

 A nap a száradó pályával és a folyamatosan változó körülményekkel indult, de örülök, hogy kimondott eső nélkül is sikerült kipróbálni a vezetést vizes pályán, korábban nem volt még benne részem. Emiatt viszont a szabadedzésekből nehéz volt messzemenő következtetéseket levonni, mert egy nehezen kiszenvedett jónak tűnő kört a következő etapban már kb. mindenki megfutott. Éppen ezért fogalmam sem volt, hogy hol állok a mezőnyhöz képest az időmérő előtt.

 Ezért is volt óriási meglepetés, hogy miután kikászálódtam a kartból, Vincze Andris nagy vállveregetések közepette gratulált a valószínű pole-omhoz. Ezúton is bocsánat tőle és Ákostól, hogy addig nem mertem elhinni nekik a hírt, amíg Attys „hivatalosan” fel nem véste, de ez teljességgel hihetetlennek tűnt, hiszen még sohasem voltam pole-ban!!! Ami kevésbé lepett meg, hogy elsőként pont a Ringen sikerült, mert relatíve mindig feküdt nekem ez a pálya, és most már örökre meghatározó emlék marad!

 A versenyt innen már csak elveszíteni lehetett, ami 13 perc hősies védekezés után (a mindvégig kiválóan támadó Halász Peti ellen) az utolsó körben be is következett. Mindenesetre ezen nem bánkódom, inkább csak még erősebben motivál arra, hogy tovább csiszoljam a versenyzési tudományomat. Gratula Halász Petinek, Miklósi Tibinek, és persze mindenki másnak, aki odatette magát!”

 

3. helyezett – Miklósi Tibor

 

 

III. kategória

 

Hasonlóan a 2-es kategóriához, a 3-as kategóriában is 20 versenyző mérettette meg magát az időmérőn, ellentétben azonban a min 75 kg-os osztállyal, itt végül senki sem lépett vissza a „B” döntőben való indulástól. A 4-es kategória éllovasa, Kovács György, idei első versenyét teljesítette a kategóriában, melynek időmérőjét végül ő nyerte, 93 ezreddel megelőzve Balogh Istvánt, aki a rajtrács külső ívéről indulhatott. A második sorból Kocsi Viktor és Vincze András, a harmadikból Porcs-Makkay Ákos és Nagy Koppány, a negyedikből Miklósi Tibor és Bíró Botond indulhattak. A kilencedik leggyorsabb időt Virágh László futotta meg, akit Romano Montanari, Szegő Gábor, Klenovszki András és Kassay Sándor sorrendben követtek a többiek, az „A” döntő rajtrácsán. Tizennegyedik legjobb időt és ezzel együtt a „B” döntő pole pozícióját tudhatta magáénak Fóth Barnabás, őt Jánosi Attila, Bruszt Gábor, Somogyi Attila, Salgó Balázs, Setényi Gábor és Molnár Tibor követtek. Tibor eredetileg a 11. helyről indulhatott volna, azonban a mérlegelés során nem volt meg a szükséges súly, ezért a rajtrács végére sorolták.

hck_ring_3A rajtot követően az 5. helyről induló Porcs-Makkay Ákosnak sikerült megelőznie a 4. helyről induló Vincze Andrást, aki ugyan végigkísérte Ákost az első lassítóig, de utána már nem tudta tartani a pozícióját. Hasonlóan jól sikerült volna Miklósi Tibor rajtja is, azonban Nagy Koppány mellett nem maradt helye, így megtorpanva a gumifalban, Bíró Botond is el tudott mellette menni, miközben Miklósra az első kanyarban megérkezett a mezőny többi része. A tülekedést kihasználva Romano Montanari tudott bemenni Virágh László mellé és megelőzni őt, aki további pozíciót veszített az első lassítót követően, ugyanis Szegő Gábor is el tudott mellette menni. Eközben a mezőny végén is akadt egy kisebb kakaskodás, Kassay Sándor és Klenovszki András között, itt azonban végül tényleges helycsere nem történt. Miközben a harmadik helytől visszafele szinte mindenhol ment az adok-kapok, addig az első köröket követően Kovács György és Balogh István tudtak ellépni a mezőnytől. A második perc végéhez közeledve Bíró Botond esett be Nagy Koppány mellé, aki ugyan lesodródott az ívről, de végül védte a helyezését, a mögöttük érkező Miklósi Tibor pedig megpróbált pozícióba kerülni, ezzel viszont nyitva hagyta a kaput Romano Montanarinak, aki a hátsó lassítóban megelőzte Miklóst. A következő körökben sem pihenhettünk, hiszen Montanari már árnyékként követte Bíró Botondot, majd az első lassító részen megpróbált bebújni Botond mellé, aminek majdnem kiforgatás lett a vége, helycsere azonban nem történt. Ami ebben a körben nem sikerült, a következőben igen: Romano a nyújtott, gyors jobbosban talált helyet Botond mellett és előzte őt meg, az így keletkező résen pedig Miklósi Tibor is majdnem elment Botond mellett, de végül nem történt újabb pozícióvesztés. Az újabb előzésig csupán egyetlen kört kellett várnunk, melynek újra az előbb megismert kanyarkombinációk adtak otthont: Szegő Gábor szűken bebújva Miklósi Tibor mellett, feljebb lépett egy pozíciót. Tibor láthatóan nem akarta ennyiben hagyni, és a második lassítóban ellentámadást indított, ezzel azonban a következő kanyarban nyitva hagyta a belső ívet, amin a mögötte érkező Virágh László azonnal bebújt és megelőzte őt. Az ötödik perc felénél, Nagy Koppány támadta egyre intenzívebben Vincze Andrást, olyannyira, hogy az egyenes szakaszon már szinte egymás mellett voltak, de András végül kivédte Koppány támadását. Fél távon, miközben a mezőny több pontján intenzíven zajlottak az események, addig az első három helyezett versenyző (Kovács György, Balogh István és Kocsi Viktor) egymástól és a mezőnytől biztonságos távolságban rótták a köröket. A hetedik perc felénél ismét a Vincze-Nagy párharc került a figyelem középpontjába, amikor a célegyenest követő nyújtott jobbos kanyar kijáratán próbált helyet találni magának Koppány, de András továbbra is védte a pozícióját, Nagy azonban ezzel a próbálkozásával magára húzta a mögötte érkező Romano Montanarit. Romano nem tétlenkedett, hiszen 2 körrel később, a hátsó, nyújtott jobbos kanyarban megelőzte Koppányt. Montanari 1 körrel később, ugyanebben a kanyarban, hasonlóképpen próbált elmenni Vincze András mellett, akinek végül sikerült maga mögött tartania Romanot. Hármójuk csatája itt még nem ért véget, hiszen az egyenes végén, a nyújtott jobbosban Nagy Koppány bújt be szűk íven Romano Montanari mellé és jött fel Vincze mögé. Két körrel később, Montanari ismét támadásba lendült Nagy ellen, és másolva az első manőverét, a hátsó nyújtott jobbosban megelőzte Koppányt, aki majdnem Bíró Botonddal akadt össze, kettejük közt azonban végül helycsere nem történt. Romano ezen előzése vizsgálat alatt áll. Csupán egyetlen körrel később, Bíró Botond előzte Koppányt, hasonlóképpen, ahogy azt Romano Montanari is tette Koppány ellen. Népszerűnek bizonyult a pályán ezen pontja, hiszen a következő körben, másolva Bíró Botond előzését, Nagy Koppány visszavette pozícióját Botondtól. A szokatlanul eseménydúsra sikerült második félidő után, a verseny végén elmaradt a várt tűzijáték és újabb csata, valamint helycsere nélkül haladtak át a célvonalon a versenyzők. Ennek megfelelően a futamot mindvégig magabiztosan uraló Kovács György nyerte, akit Balogh István és Kocsi Viktor követtek a dobogó második illetve harmadik fokán. Az „A” döntő befutójának a további sorrendje:  Porcs-Makkay Ákos (4), Vincze András (5), Romano Montanari (6), Nagy Koppány (7), Bíró Botond (8), Szegő Gábor (9), Virágh László (10), Miklósi Tibor (11), Klenovszki András (12) és Kassay Sándor (13).

hck_ring_3bA kategória „B” döntője egy zökkenőmentes rajtot követően vágott bele a 31 körös versenytáv teljesítésébe, és az első helycseréig még az első kör végét sem kellett megvárni, hiszen az „A” döntőben is népszerű, hátsó nyújtott jobbos kanyarban előzte meg Molnár Tibor, Setényi Gábort. Két körrel később ismét Molnár Tibortól láthattunk egy előzést, amikor Salgó Balázs mellett ment el a célegyenest követő nyújtott jobbosban. Ezalatt az élen Jánosi Attila támadta az élen haladó Fóth Barnabást, de előzési pozícióba nem sikerült kerülnie. Molnár Tibor, folytatva menetelését, néhány kör alatt már Somogyi Attila szélárnyékában robogott, akit a negyedik perc közepén sikerült megelőznie, a pálya hátsó részén található kanyarkombinációkban. Néhány körrel később Salgó Balázs próbált elmenni Somogyi Attila mellett a hátsó kanyarok bevezető, rövid egyenes szakaszán, de végül nem sikerült befejeznie az előzést. A verseny feléhez érve, az élen kezdett egyre kiélezettebbé válni Fóth Barnabás és Jánosi Attila párharca, miközben Molnár Tibor körről körre lopta a távolságot Bruszt Gáborhoz, mögöttük pedig Somogyi Attila és Salgó Balázs küzdöttek egymással, a sort pedig a menet közben megpördülő Setényi Gábor zárta. A verseny háromnegyedéhez közeledve, Molnár Tibor sikeresen előzte meg Bruszt Gábort is, a hosszú egyenesre ráfordító nyújtott jobbos kanyarban és jött fel a „B” döntő 3. pozíciójába. Az elkövetkezendő körökben, egészen a leintésig folyamatosan csatáztak egymással a versenyzők, de újabb helycserére már nem került sor. A futamot Fóth Barnabás (14) nyerte, Jánosi Attila (15), Molnár Tibor (16), Bruszt Gábor (17), Somogyi Attila (18), Salgó Balázs (19) és Setényi Gábor (20) előtt. A kategória versenyének a leggyorsabb körét Kovács György futotta meg, ideje 28,850 lett, melyet a 10-es gokarttal teljesített – mesterhármassal zárva ezzel a 3-as kategória versenyét. Porcs-Makkay Ákos megőrizte vezető pozícióját a bajnokságban, és 20 pontos előnnyel, 58 pontot szerezve az elmúlt három verseny során áll a bajnokság élén. A második helyen Klenovszki András áll, mögötte 1 pont hátránnyal a 37 pontos Vincze András, akit szintén 1 pont lemaradással követ a negyedik helyezett Kocsi Viktor. Ötödik helyen és 30 ponttal Virágh László áll, akit Molnár Tibor követ a hatodik helyen, 28 megszerzett ponttal.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_ring_3_dobogo1. helyezett – Kovács György

Az előzetesen szeszélyes időjárásra számító szombati napon egy kis kirándulást tettem a 3-as kategória mezőnyében. A korábbi években volt már rá precedens, hogy időmérő közben tréfált meg az „égi áldás”, így a 4-es kat elejéről való kvalizás mellett egy „hátul-kvalizást” is beiktattam szombaton, ezzel bebiztosítva, hogy valamelyik katban mindenképp kijöjjön a lépés. Végül nem érkezett eső, sőt a pálya folyamatosan javult az időmérő során, aminek köszönhetően sikerült megszereznem az első rajtkockát. A futamon igyekeztem a lehető legkoncentráltabb lenni, és a maximumot kihozni magamból és a gépből. A leggyorsabb kör úgy gondolom azt jelzi, hogy ez az elképzelésem nagyrészt sikerült és a verseny végéig viszonylag kényelmes távolságot is tudtam tartani a mögöttem autózókkal szemben. Gratulálok mindenkinek!”

2. helyezett – Balogh István

 

3. helyezett – Kocsi Viktor

 

 

IV. kategória

 

A „nehézfiúk” időmérőjét – hasonlóan a III-as kategóriához –, Kovács György nyerte, egy rendkívül magabiztos előnnyel. A második legjobb időt György Gábor tudhatta magáénak, akit a rajtrács második sorából Balogh István és Porcs-Makkay Ákos követtek, majd Nagy Koppány és Kocsi Viktor következtek a harmadik sorból. Rozvadszky Csaba az idei első versenyét teljesítő Ittzés Zsigmondod előzte meg, őket Neudert Károly, Kádas Zsolt, Schmickl András és Murvai Tamás követték a rajtrácson.

hck_ring_4A rajtot követően Nagy Koppánynak sikerült megelőznie a 4. pozícióból rajtoló Porcs-Makkay Ákost, majd az első kanyaros tülekedések következtében a mezőny középső részén Ittzés Zsigmond visszaesett Neudert Károly mögé, ezt követően pedig, a két lassító közti rövid egyenes szakaszon további pozíciót veszített Kádas Zsolttal szemben. Az első körök után Kovács György tudott elszakadni az őt üldöző György Gábortól, aki szintén ellépett a mögötte csatázó Balogh-Nagy duótól.  Mindeközben Porcs-Makkay Ákos az 5. helyen vezette fel a mezőny többi részét és elnézve a vonatban zajló csaták intenzitását, számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb ebben a bolyban még változások történhetnek. Sokat nem kellett erre várnunk, hiszen a harmadik perc közepén a célegyenest követő gyors jobbos kanyar kijáratán csúszott meg Rozvadszky Csaba, és a mögötte érkező Neudert Károly azonnal bebújt szűk íven és megpróbálta megelőzni Csabát, azonban a következő balos kanyarban Csaba jött ki kedvezőbben. A rövid, egyenes szakaszon a két versenyző egymás mellett ment, majd a következő jobbos kanyar kezdetén Csaba elfordult jobbra, a mögötte érkező Neudert Károly pedig már nem tudta elkerülni és meglökte versenyzőtársát, aki ugyan megfogta gokartját és nem forgott ki, de Kádas Zsolt könnyedén előzte meg mindkettejüket. Eközben Ittzés Zsigmond próbált elmenni Neudert Károly mellett, de Károly védte pozícióját, amitől Zsigmond visszalassult, így a mögötte érkező Schmickl András szűken fordulva a gyors jobbosra bement mellé, és a hosszú egyenesben befejezte az előzést. A verseny feléhez közeledve, Schmickl András próbált külső ívről támadást indítani Neudert Károly ellen, az első lassító kezdetén, de végül nem sikerült befejeznie az előzést. A pálya hátsó részén Schmickl András lecsúszott az ideális ívről, nyitva hagyva ezzel a kaput a mögötte érkező Ittzés Zsigmondnak, aki így könnyedén előzte meg versenytársát. 1 körrel később Kádas Zsolt lendült támadásba, és előzte meg Rozvadszky Csabát a célegyenest követő gyors jobbos kanyarban, felzárkózva az előtte autózó Kocsi Viktor mögé. A verseny háromnegyedénél az élen továbbra is Kovács György haladt, akit György Gábor követett látótávolságon belül. Tőlük jobban leszakadva, Balogh István és Nagy Koppány folytatták a verseny elejét megkezdett harcukat, majd a már korábban megismert vonat érkezett, akiket szépen lassan elkezdett utolérni az első két helyezett. Számítani lehetett rá, hogy a lekörözések problémát okozhatnak a rendkívül szoros vonatban, azonban Kovács György nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy elvegye a gázt és beálljon a vonat mögé, hiszen akkor György Gábor hamar utoléri. Néhány körrel a vége előtt Kocsi Viktor engedte el Kovács Györgyöt, ettől viszont Viktor a gyors jobbosban lesodródott a poros ívre, eltalálta a gumifalat és a mögötte érkező Kádas Zsolt könnyedén előzte meg, valamint az őt követő Rozvadszky Csaba is majdnem elment Viktor mellett. A pálya hátsó részéhez érve, vélhetően Porcs-Makkay Ákos érthette félre a kék zászlós jelzést, ugyanis lehúzódva az ívről, rendkívül előzékenyen engedte el Kádas Zsoltot, és a lendületvesztés miatt Kocsi Viktort valamint Rozvadszky Csabát is. Az eset után Ákos visszalassult, és a többiek is elmentek mellette, majd a boxba gurulva idő előtt fejezte be a versenyt.

A mozgalmasra sikerült utolsó körök után újabb helycserére már nem került sor, így a futamot Kovács György nyerte, az első HCK-s dobogóját megszerző György Gábor előtt, akit a harmadik helyen a mindvégig hibátlanul védekező Balogh István követett. A befutó további sorrendje: Nagy Koppány (4), Kádas Zsolt (5), Kocsi Viktor (6), Rozvadszky Csaba (7), Neudert Károly (8), Ittzés Zsigmond (9), Schmickl András (10), Murvai Tamás (11) és Porcs-Makkay Ákos (12). Kovács György mindent vitt, nem csak a 3-as, de a 4-es kategóriában is, hiszen a pole pozíció és a futamgyőzelem mellett a versenyben futott leggyorsabb kört is bezsebelte, ideje 29,039 lett, melyet a 11-es gokarttal teljesített. Kovács György továbbra is veretlen a kategóriában, és a maximálisan megszerezhető 75 ponttal vezeti a bajnokságot. György Gábor a most megszerzett második helyével fellépett a bajnoki 2. pozícióba, 41 pontot szerezve az elmúlt 3 verseny során, 3 ponttal megelőzve a tabella harmadik helyén álló Rozvadszky Csabát. Balogh István 36 ponttal a negyedik helyre jött fel, majd 3 ponttal lemaradva Nagy Koppány és Porcs-Makkay Ákos követik az ötödik illetve hatodik helyen.

 

Dobogósok, nyilatkozatok

 

hck_ring_4_dobogo1. helyezett – Kovács György

A nap elején még vizes pályán zajlott a körözés, aminek azt gondolom sokan örültünk. Bár az előre látszott, hogy „utánpótlás” nélkül fel fog száradni az aszfaltcsík, mégis jó móka és remek kihívás volt ilyen körülmények között is helytállni. Az eső viszont nem jött, így száraz pályán elsőként kezdhettem meg az időmérőt. Muszáj volt erős idővel nyitnom, hogy esélyem legyen a pole-ra, amit sikerült is végül összehozni. A futamon nem szerettem volna izgalmakat magamnak, így igyekeztem már korán előnyt szerezni és kontrollálni a versenyt. A győzelem mellett a leggyorsabb kört is bezsebeltem, aminek külön örültem, hiszen sok nagyon gyors srác repesztett mögöttem. Gratulálok mindenkinek!”

2. helyezett – György Gábor

„Az előző fordulóban történt meggondolatlan szabálytalanságom miatt elvesztettem a futamgyőzelmet, ezért különösen vártam a Hungaroringi versenyt. kíváncsi voltam, hogy a fedett, és erősen gumis pályán zajló futam után, hogyan sikerül teljesítenem a szabadtéri erőpróbán. Sajnos az edzésekre csak késve érkeztem, de a folyamatosan száradó pályán nem kerültem hátrányba a többiekkel szemben, sőt, az időmérőn az előkelő 2. helyet sikerült megszereznem, ami eddigi HCK-s pályafutásom legjobb eredménye. A verseny számomra itt el is dőlt, hiszen nem láttam nagy esélyt arra, hogy Kovács Gyurit 4-5 kiló plusszal, kockázat nélkül megelőzzem, viszont abban is bíztam ( és el is vártam magamtól… ), hogy én is meg fogom tudni tartani a 2. helyet. A versenyem így kicsit eseménytelenül zajlott, de nem bántam, hiszen végre először dobogóra állhattam, ami számomra most nagyon fontos volt.”

3. helyezett – Balogh István

 

 

A Hungaroring hű maradt az első két versenyhez és rendkívül izgalmas futamokat biztosított mind a nézők, mind a résztvevők számára, akik dacolva a zord időjárási körülményekkel, derekasan helytálltak ezen a meglehetősen fagyos, őszi, áprilisi szombaton. A sorozat következő fordulója április 27-én kerül megrendezésre, a Kőbányán található Hangár utcai pályán (A régi Kesjár pálya), fordított irányban.

 

Szerző: Vincze András