HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
09.30 – HCK 9. futam – Battaring rev.

09.30 – HCK 9. futam – Battaring rev.

Százhalombattán került megrendezésre a Hobby Cart Kupa sorozat 9. fordulója, ahol ezúttal fordított irányba mérhették össze tudásukat a versenyzők. A reggeli borongós, hűvös, némileg esős időnek a délutánra már nyoma sem volt és az időmérők illetve a versenyek már egy kellemesen napos időben, de mégsem rekkenő hőség közepette kerültek megrendezésre. Habár mindegyik kategóriában láthattunk nagy csatákat és izgalmas versenyeket, de a hármas és a négyes kategóriák kétség kívül az élen jártak e tekintetben. Hogy pontosan mi is történt, azt tekintsük át, kategóriákra lebontva.

 

Light kategória

 

A light kategória időmérőjét a már normál irányba is bizonyító Halász Péter nyerte, 60 ezreddel megelőzve a bajnokság éllovasát, Balázs Gergőt. A második sorból Naményi Gergely és Fühl Zoltán várták a rajtjelzést. A rajtrács további sorrendje: Vincze Balázs (5), Zsigri Márton (6) és Varga Tamás (7).

A mezőny nagyon simán és fegyelmezetten jött el a rajtnál, egyedül Naményi Gergely próbált a célegyenes utáni egyenes szakaszon bebújni Balázs Gergő mellé, de nem volt meg az előzéshez szükséges sebességkülönbség. Az elkövetkezendő néhány körben a mezőny nagyon egyben maradt és bár több előzési kísérlet is történt (Fühl Zoltán támadta Naményi Gergelyt, valamint Balázs Gergő Halász Pétert), de az első pozíciócseréig még egy darabig várnia kellet a nagyérdeműnek. Míg legutóbb, amikor a Battaringen volt a mezőny, akkor Halász Péter magabiztos fölénnyel söpörte be a 25 pontot jelentő első helyet, most körről körre résen kellett lennie, hisz a mögötte érkező Balázs Gergő szinte árnyékként követte őt, keresve a „rést a pajzson”, hogy az élre állhasson. Mivel azonban az egész mezőny lényegében egy „hosszú vonat” volt, láthatóan senki nem akart belemenni kétes kimenetelű előzési kísérletekbe, hiszen egy-egy rosszul történő helyezkedés nem csak 1, de akár 2 pozíciót is jelenthet – mínuszba. A második perc végéhez érkezve, Varga Tamás gokartja ért össze Zsigri Marciéval a híd utáni jobbos kanyarban, amitől Marci egy picit a falnak ütközött, de Tamás rögtön visszavett a gázból és visszaengedte Marcit. Ugyan egy időre leszakadtak a többiekről, de mivel előttük szinte mindenki csatázott mindenkivel, ezért nagyjából 3 kör elég is volt ahhoz, hogy újra csatlakozhassanak a „partyhoz”. A verseny negyedéhez érve a mezőny tagjai továbbra is a rajtsorrendnek megfelelően követték egymást, a leglátványosabb csatát kétségtelenül Fühl Zoltán és Naményi Gergely vívták, de mivel Gergely remekül védekezett így helycsere nem történt. A verseny első (és egyben egyetlen) előzését Zsigri Márton mutatta be a 8. perc kezdetén, amikor a hídról levezető jobbos kanyarban ellentmondást nem tűrve ment be Vincze Balázs mellé. A célegyenesben Balázs védekező ívre húzódott, ezzel Marcit egy picit letolva a pályáról, de a visszafordítóban Marci végül befejezte az előzést. Az esemény legnagyobb vesztese kétségkívül a mögöttük érkező Varga Tamás volt, aki először a fűre szorult Marci előzésének következtében, majd a lassító részen mivel nem maradt Balázs mellett elég helye, nekiment a pálya szélén található gumibolyának és feladni kényszerült a versenyt.

A verseny végéhez közeledve Zsigri Márton utolérte az előtte haladó Fühl Zoltánt, aki Naményi Gergelyt támadta és ezt kihasználva, Marci megpróbált egy hasonló manővert bemutatni Zolival szemben, mint tette azt Balázzsal, azonban ehhez sem a szükséges hely sem pedig a szükséges tempókülönbség nem volt meg, így csak egy koccanás lett belőle, de szerencsére kicsúszás nem. A verseny végéig változás már nem történt a sorrendben és a mezőny egy szép nagy vonatot képezve gurult el a verseny végét jelző kockás zászló mellett. A versenyt tehát Halász Péter nyerte, második helyen az őt árnyékként követő Balázs Gergő érkezett meg, a dobogó legalsó fokára pedig Naményi Gergely állhatott fel, akit a negyedik helyen érkező Fühl Zoltán „kísért” be a célba. A további sorrend: Zsigri Márton (5), Vincze Balázs (6) és végül a versenyt feladni kényszerülő Varga Tamás (7). A versenyben futott leggyorsabb kör Vincze Balázs nevéhez fűződik: 27,878, melyet a 4-es gokarttal futott meg.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. Halász Péter

„A délelőtti esős edzések miatt azt reméltem, hogy délutánra is megmarad ez az idő, de sajnos az időmérőre kisütött a nap, így elmaradt a vizes verseny. Az időmérőm utolsó köre volt a legjobb, amivel sikerült megnyerjem az időmérőt. Géphúzáskor viszont a leglassúbb gépet húztam, így tudtam, hogy nagyon nehéz versenyem lesz. Sikerült végig levédjem az íveket, így megszereztem idei harmadik győzelmemet. Életem egyik legnehezebb versenye volt, Gratulálok Mindenkinek!”

2. Balázs Gergő

3. Naményi Gergely

Számomra a light kategória nagy izgalmakat ígért, mivel sikerült beékelődnöm Balázs Geri, és Fühl Zoli közé. A rajt után az egész mezőny egybemaradt, senki nem tudott meglógni a mögötte haladótól. Próbáltam előzési pozícióba kerülni, de mivel közvetlen mögöttem is haladtak, nehéz volt ezt megvalósítanom. Sajnos a verseny hátralevő részében nem tudtam előrébb jutni, de sikerült megtartanom a dobogót. Örülök ennek az eredménynek, de több is volt ebben a versenyben.”

 

Lány kategória

 

A lányoknál ezúttal is Gaál Zsófia bizonyult a legjobbnak és magabiztos fölénnyel zsebelte be a pole pozíciót. Mellőle a remek időmérőt futó Sotus Ágnes, a második sorból pedig Ungi Anette és Fehér Viktória indulhattak. A rajtrács további sorrendje az alábbiak szerint alakult: Fazekas Kitti (5), György Anett (6) és Szabó Ildikó (7).

A rajtot követően György Anett javított egy helyet, amikor a visszafordítóban Fazekas Kitti túl szélesen fordult rá a kanyarra, Anett viszont a szűk ívet választva bement Kitti mellé és sikeresen megelőzte a kigyorsításon. Gaál Zsófia már az első kör végére biztonságos távolságot épített ki az üldözőihez képest és elnézve a tempóját érezhető volt: hacsak nem hibázik, vagy történik valami malőr, akkor egy újabb győzelemmel térhet haza. A harmadik perchez közeledve kezdtek kirajzolódni azok a pontok, ahol csatákra lehetett számítani: Fazekas Kitti tapadt György Anettre, Anett viszont rohamléptekkel érte utol a negyedik helyen haladó Fehér Viktóriát, így egy hármas vonatot alakítottak ki, a mezőny elején pedig Ungi Anette érte utol Sotus Ágnest. Az első előzési kísérlet Ungi Anette nevéhez fűződik, amikor a verseny negyedéhez érkezve, a visszafordítóban megpróbált bebújni Sotus Ágnes mellé, de az előzéshez nem volt meg a szükséges hely. A próbálkozással azonban lendületet vesztett a kigyorsításon, így Ági egy lélegzetvételnyi előnyhöz juthatott. A következő előzési kísérletet György Anett mutatta be, ezt viszont már siker koronázta: a 6. perc elején Fehér Viktória a célegyenes utáni visszafordító kijáratán középre húzta a gokartját, ezzel védve a belső ívet, ezzel azonban lendületet vesztett és Anett a külső íven megelőzte őt, a híd alatti jobbosban pedig már a 4. helyen fordulhatott el. Ugyanebben a körben, pár pillanattal később egy újabb előzés történt: A második helyen haladó Sotus Ágnes a hídra felvezető szakaszon hirtelen utolérte a lekörözésre váró Szabó Ildikót, és míg Ági visszalassított a hídról levezető jobbos előtt, Ildikó mögött, addig Ungi Anette ezt kihasználva, azonnal bebújt Ági mellé és mind őt, mind pedig a lekörözésre váró Ildikót megelőzte. Sotus Ágnes persze nem hagyta ezt annyiban, és a célegyenes utáni visszafordítóban megpróbálta visszaelőzni Anettet, azonban akkora tempóval esett be a kanyarba, hogy a kijáraton kisodródott a fűre. A 9. perc elején egy újabb előzésnek lehettünk szemtanúi, amikor is Fazekas Kitti a célegyenes utáni visszafordítóban Fehér Viktória elé került, megszerezve ezzel az 5. helyet.

Ezt követően egészen a leintésig már nem történt helycsere, illetve mivel a mezőny nagyon szétszakadt, csatákat sem láthattunk. A kockás zászlót így elsőként Gaál Zsófia pillanthatta meg, őt Ungi Anette és Sotus Ágnes követték a dobogóra. A negyedik helyre a két helyet javító György Anett érkezett meg, az ötödik Fazekas Kitti, a hatodik Fehér Viktória és a hetedik helyezett pedig Szabó Ildikó lett. Gaál Zsófia a pole pozíció és a futamgyőzelem mellé megszerezte a leggyorsabb kört is, melyet a 3-as gokarttal futott meg: 27,891, ezzel mesterhármassal zárva a lányok versenyét.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Gaál Zsófia

2. helyezett – Ungi Anette

3. helyezett – Sotus Ágnes

 

 

 

 

 

I. kategória

 

Fühl Zoltán bizonyult a leggyorsabbnak az időmérőn és kaparintotta meg a pole pozíciót, Balázs Gergő és Miklósi Tibor előtt. A rajtrács további sorrendje: Naményi Gergely (4), Raffay Kristóf (5), Vincze Balázs (6), Varga Tamás (7), Véghelyi Ádám (8) és Zsigri Márton (9).

A zökkenőmentes rajtot követően Fühl Zoltán már 1 kör alatt biztonságos távolságra tudott kerülni az őt üldözőkhöz képest. A 3. kör környékén, miközben Naményi Gergely arra koncentrált, hogy lőtávolba kerüljön Miklósi Tibor mögött, a célegyenes utáni visszafordító kigyorsítási szakaszán hibázott és ezt a hibát a mögötte érkező Raffay Kristóf próbálta meg kihasználni, de Gergely azonnal védekező ívre húzódott így előzés nem történt. A 2. perc elején Varga Tamás rontott ugyanebben a kanyarban, és a mögötte érkező Véghelyi Ádám azonnal bebújt mellé, azonban ezt Tamás vélhetően nem vette észre, hiszen a lassító szakaszon picit ráhúzta a kormányt a már a gokartja jobb sarkánál érkező Ádámra és így majdnem kiforgatás lett a vége – de szerencsére nem történt komolyabb baj, mindkét versenyző folytatni tudta a versenyt. 1 körrel később Tamás a célegyenesben védekező ívre húzódott be, Ádám pedig nagy íven fordult a kanyarra és körbeautózta Tamást, ezzel feljött a 7. helyre. Habár előzés csak a mezőny végén történt, azért a mezőny közepén sem unatkoztak a versenyzők (és ezáltal a nézők sem), ahol is Miklósi Tibort támadta Naményi Gergely, Gergelyt pedig a mögötte érkező Raffay Kristóf. Mindhárman nagyon megfontoltan helyezkedtek, nem akartak felesleges kockázatot vállalni és ezzel értékes pontoktól elesni a végelszámolásnál. Miután Véghelyi Ádám megelőzte Varga Tamást, Tamást a harmadik percben Zsigri Márton kezdte el támadni. Míg ők ketten hátul csatáztak, addig Véghelyi Ádám folyamatosan, körről körre lopta a távolságot az előtte autózó Vincze Balázshoz képest, mindezt olyan elánnal tette, hogy a verseny negyedéhez érkezve Balázs már kénytelen volt védekező íveket választani. Miközben a mezőny közepén és végén is izgalmas csatákat láthattunk, addig a mezőny legelején Fühl Zoltán magányosan „gurulgatott”, Balázs Gergőtől biztonságos távolságban. A 8. perc végére a Vincze-Véghelyi párharcnak köszönhetően felzárkóztak rájuk az addig tisztes távolságban egymással „bíbelődő” Zsigri-Varga páros is. Végül Marci a kilencedik percben sikeresen előzte meg Tamást, ugyanott, ahol azt Ádám is tette. Marci láthatóan lendületbe jött, hisz nem sokkal később Ádámot kezdte el támadni: a hídról levezető jobbosban szúrt be Véghelyi Ádám mellé, azonban akkora tempóval érkezett, hogy a falnak nyomta Ádámot. Marci azonnal jelezte is Ádámnak, hogy vegye vissza a helyét így helycsere nem történt. Marci ezt követően kizökkenhetett a ritmusból, hiszen a hátralévő körökben kénytelen volt a mögötte érkező Varga Tamás támadásaira koncentrálni, mintsem az előtte haladó Véghelyi Ádám után eredni.

A futamban helycsere azonban már nem történt, így a kockás zászlót elsőként Fühl Zoltán láthatta meg, a dobogó második fokára pedig Balázs Gergő állhatott fel. Őket követte a hármas vonat, Miklósi Tiborral (3) az élen, majd Naményi Gergely (4) és Raffay Kristóf (5) zárták a sort. A további befutók: Vincze Balázs (6), Véghelyi Ádám (7), Zsigri Márton (8) és Varga Tamás (9). Fühl Zoltán tökéletes napot zárt az 1-es kategóriában, hisz a pole és futamgyőzelem mellé megszerezte a versenyben futott leggyorsabb kört is, a 10-es gokarttal, ideje: 27,136.

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Fühl Zoltán

„Az 1-es kategóriában jobban le voltam maradva a bajnokságban Balázs Geryhez képest min a Light-ban. De ennek ellenére nagyon elszántam mentem egész nap. A szabadedzéseim nem sikerültek annyira jól, de tudtam, hogy ennél jobb is lehet. Így is lett. Meglepődtem, hogy egy tizedes előnnyel tudtam megszerezni a pole-t Gery előtt. A gépsorsoláson a 10-es gépet húztam amit a szabadedzések alatt szereltek. Emiatt aggódtam, hogy hogyan fog működni és Gery a 9-est húzta ami nagyon jó volt.(Az 1-es katégória előtti versenyeken kitapasztaltam, hogy a 10-es is gyors) A versenyen az 1. körben kiépítettem kb. 2-3 másodperces előnyt szereztem és ezt a végéig megtartottam. A bajnokságban a hátrányom eldobással 18 pont Geryvel szemben szóval nem tudom, hogy bajnok leszek-e. De mindenesetre elszántan megyek a következő helyszínre a Kart Farm-ra Gratulálok minden résztvevőnek!”

2. helyezett – Balázs Gergő

3. helyezett – Miklósi Tibor

 

 

II-es kategória

 

Ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt futamok során, ismét a 75 kg-osok vonultatták fel a legnépesebb mezőnyt, szám szerint 17-en neveztek a kategóriába. A szorosra sikeredett időmérő legvégén Molnár György örülhetett a pole pozíciónak, míg mellőle a remek visszatérést bemutató Dévényi Zoltán indulhatott. A 3. helyre kvalifikálta magát Porcs-Makkay Ákos mellőle pedig Miklósi Tibor várhatta a rajtjelzést. A rajtrács további résztvevői: Balogh Hungit István (5), Vincze András (6), Molnár Tibor (7), Bubnó Márk (8), Katona Kristóf Győző (9), Fehér Tamás (10). A „B” döntő rajtrácsa pedig a következőképpen alakult: Riba Gábor (11), Gaál Zsófia (12), Halustyik Ferenc junior (13), Zsigri Márton (14), Fehér András (15), Csizmadia Tamás (16) és Kis Barna (17).

A rajtot a leghátulról induló Fehér Tamás kapta el a legjobban, és a visszafordítót követő egyenes szakaszban megelőzte az előle rajtoló Katona Kristóf Győzőt. Ami szembetűnő volt még a rajtot követően, az a hihetetlen nagy távolság, amit Molnár Gyuri kiépített az egész mezőnnyel szemben, melyhez mindössze fél körre volt szüksége. Mögötte viszont szépen egymást követték a versenyzők és már az első körben keresték, hogy hogyan tudnák átfűzni magukat az előttük haladón. A második perc felére már egy viszonylag tiszta képet kaphattunk arról, hogy pontosan ki és hol áll, és kikkel csatázik: Az élen senkitől sem zavartatva, a saját tempóját autózva haladt Molnár Gyuri, mögötte Dévényi Zoli, majd őt lőtávolságon kívülről követte Porcs-Makkay Ákos. A következő egy négyes fogat, élén Miklósi Tiborral, majd Balogh Hungit István, Vincze András és Molnár Tibor érkeztek. Andris már a második perc felénél megpróbált fogást találni Istvánon, de az előzéshez nem volt meg a szükséges hely. Végül pedig Bubnó Márk, Fehér Tamás és Katona Kristóf Győző, aki körről körre kereste, hogy hol tudná visszaelőzni Tamást. A következő körökben Molnár Tibor látványosan leszakadt Vincze Andrisról, majd a 3. perc felénél, az aluljáró utáni egyenes szakaszon gokartja lelassult és feladni kényszerült a küzdelmet. A verseny felénél, a hídról levezető jobbos kanyar kijáratán Balogh Hungit István hibázott, és ezt az őt szorosan követő Vincze András azonnal kihasználta, bement mellé, majd a visszafordítóba megelőzte Istvánt. A következő körben István megpróbált visszatámadni, de sikertelenül, majd a próbálkozásból származó pillanatnyi lendületvesztésnek köszönhetően András a saját tempóját autózva kezdhette meg Miklósi Tiborra történő felzárkózását. Ezalatt Porcs-Makkay Ákosnak sikerült annyit hoznia Dévényi Zolin, hogy már támadási közelségbe került és így Zoli kénytelen volt védekező íveken autózni, mely egyértelműen időveszteséget jelentett a számára. Előzés azonban nem itt született, hanem 2 körrel később a mezőny legvégén: Katona Kristóf a hídról levezető jobbos kanyarban szerezte vissza Fehér Tamástól a 9. helyet. A következő csata Miklósi Tibor és Vincze András között kezdett el kibontakozni, amikor a 10. perc közepénél András már szinte Tibor nyakán loholt. Miklósi Tibor azonban remekül védekezett így pár kör alatt sikerült magukra húzniuk Balogh Hungit Istvánt is és így, a futam első negyedében már ismert hármas ismét „egymásra talált”, ezúttal egy picit más felállásban. A verseny hátralevő részében már helycsere nem történt így azt magabiztos fölénnyel nyerte Molnár György, akit a visszatérő Dévényi Zoltán és Porcs-Makkay Ákos követtek a dobogóra. A további befutók: Miklósi Tibor (4), Vincze András (5), Balogh Hungit István (6), Bubnó Márk (7), Katona Kristóf Győző (8), Fehér Tamás (9) és a sort a versenyből ideje korán kiállni kényszerülő Molnár Tibor zárta (10).

A kategória „B” döntőjén a 12. és 13. helyet megszerző Gaál Zsófia illetve Halustyik Ferenc junior nem indultak, így a módosult rajtrács a következőképpen nézett ki a rajt pillanatában: Riba Gábor (11), Zsigri Márton (12), Fehér András (13), Csizmadia Tamás (14) és Kis Barna (15). A „B” döntőben egy sima rajtot követően, az „aluljárót” követő jobbos kanyar kigyorsításán Fehér András a falnak ütközött, majd a mögötte érkezők már nem tudták őt kikerülni. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg és a szabályok értelmében új rajtot rendeltek el. A második rajt és az azt követő kanyarok már lényegesen békésebbre sikeredtek és gond nélkül jött el a mezőny. A versenyben egyetlen előzés történt: Zsigri Marci néhány körrel a rajt után, a hídról levezető jobbosban bújt be Riba Gábor mellé és vette át a vezetést. A verseny utolsó köreiben Kis Barna próbálta megelőzni Csizmadia Tamást a hátsó visszafordító utáni egyenes szakaszban, majd végig egymás mellett haladva, a hídról levezető jobbosban már Tamás volt jobb pozícióban így meg tudta védeni a 4. helyét. A „B” döntőt tehát magabiztos előnnyel nyerte Zsigri Márton (11), Riba Gábor (12) előtt. További befutók: Fehér András (13), Csizmadia Tamás (14) és Kis Barna (15). A kategória leggyorsabb körét Porcs-Makkay Ákos futotta meg az 1-es gokarttal, ideje 27,546 lett.

Dobogósok, nyilatkozatok:

 1. helyezett – Molnár György

„Kiválóan indult a nap a 30 perces edzéssel. A jó köridőket követően úgy éreztem, hogy megtörhetem a battai átkot. Ezt megerősítette az időmérő edzés, ahol sikerült megfutnom a leggyorsabb köridőt. Nagy örömömre Dévényi Zoli barátom foglalta el a második helyet. A versenyen egyértelműen a győzelem volt a cél. Az idei év leglátványosabb rajtjával már az első körben éreztem, hogy műszaki probléma hiányában simán behúzhatom a futamot. Szurkoltam mögöttem Zolinak, hogy tartsa meg a második helyét, Ákostól pontokat rabolva. Ez így is történt, így a legutóbbi battai futamon szerencsétlenségből bukott pontjaimat a sors visszaszolgáltatta. Gratulálok Zolinak és Ákosnak a szép helyezésekhez. Kíváncsian várom az újabb mumust, Csömört. Talán már csak azon a pályán nem álltam még dobogón. Ha sikerül megtörnöm a csömöri átkomat is, akkor esélyem lehet a bajnoki cím megszerzésére.”

2. helyezett – Dévényi Zoltán

„Tekintve ,hogy ez a pálya hihetetlenül élvezetes számomra (ebben az irányban pedig aztán végképp) ,úgy döntöttem ,hogy” leporolom a bukót” és elindulok ismét a HCK sorozatban. A szabadedzések egész jól sikerültek, általában a mezőny elején tanyáztam és mivel az időmérőn elég későn kerültem sorra bizakodtam egy jó eredményben. Ez az eredmény végül a 2. rajthely lett, ami engem lepett meg a legjobban, tekintve ,hogy a IV-es kategóriás időmérőmet sokkal jobbnak éreztem és ott csupán a 7. hely jutott. Ezzel a 2. rajtkockával pont sikerült a két bajnoki éllovas közé ékelődni, ami megmondom őszíntén kissé frusztrált ,mert nem nagyon akartam beleszólni a bajnokság alakulásába és semmiképpen sem akartam bármiféle meggondolatlan manővert abszolválni a futamon. A rajt utáni pillanatok nagyon húzósak voltak, Ákos kőkeményen támadott, de miután kicsit megmelegítettem az abroncsokat, sikerült egy biztonságos előnyt kigokartozni. Elől Gyuri elég hamar meglépett, de a futam feléig apránként sikerült valamelyest közelebb kerülnöm hozzá. Próbáltam kissé feszített tempóra váltani, de ennek csak az lett a vége ,hogy elmelegítettem a gumikat és két apróbb hibám következtében Ákos ismét ott lihegett a nyakamon. Komoly támadást nem tudott indítani, amikor pedig tudott volna, akkor hibázott, így ismét leszakadt. Innentől kezdve arra figyeltem, hogy beleheljem a gépet ,ami végül sikerült is. Nagyon elégedett vagyok a 2.hellyel, nem gondoltam volna, hogy ennyi kihagyás után sikerül egy ilyen szép eredményt elérnem.Minden résztvevőnek Gratulálok!”

3. helyezett – Porcs-Makkay Ákos

 

III-as kategória

 

A 85 kg-osok időmérőjét egy nagyon magabiztos, majdnem két tizedes előnnyel nyerte meg Nagy Koppány, Balogh Hungit István előtt. A második sorból Molnár György és Vincze András vághattak neki a versenynek. A rajtrács további sorrendje: Porcs-Makkay Ákos (5), Kocsi Viktor (6), Kocsi Zsolt (7), Jókay Attila (8) és Takács József (9).

A rajtnál Nagy Koppány egy picit hamarabb akart nekivágni a versenytáv teljesítésének, mint versenyzőtársai, ezért visszaintették a rajtot. A következő rajt azonban már sikeresnek bizonyult és nagyon simán jött el a mezőny. A 2. kör végére kettészakadt a mezőny: az első négyes egymást szorosan követték, míg az 5. helyen autózó Porcs-Makkay Ákos alatt érezhetően nem a legacélosabb technika dübörgött, ezért már a 2. kör végén védekezni kényszerült a mögötte érkező Kocsi Viktorral szemben. Jókay Attila azonban nem csak előzést próbált meg Kocsi Zsolt ellen, a célegyenes utáni visszafordítóban, hanem sikeresen abszolválta is azt, majd Kocsi Viktort kezdte támadni. Picivel később, Kocsi Zsolt visszavette Jókay Attilától a 7. helyet a visszafordítóban. Attila az előzés következtében akkora lendületet vesztett, hogy Takács József is majdnem elment mellette, de ezt a támadást sikeresen verte vissza és folytatta Zsolt üldözését. A „kakaskodásnak” köszönhetően Porcs-Makkay Ákos és Kocsi Viktor elléptek az utolsó hármastól és így figyelmüket teljes egészében kettejük párharcára tudták összpontosítani. A 2. perc végén Ákos védekező ívet választott a célegyenes utáni visszafordítóban, azonban az őt támadó Kocsi Viktor külső ívet választva, lényegesen jobban kigyorsítva körbeautózta őt és az egyenesben megelőzte Ákost. Viktor azonnal az első négyes nyomába eredt, miközben Ákosnak ezúttal Viktor testvérére kellett koncentrálnia, Zsoltra. A harmadik perc végén Jókay Attila egy nagyon kemény manőverrel, a hídról levezető jobbosban visszaelőzte Takács Józsefet, majd megkezdte Kocsi Zsolt üldözését, akit 1 körrel később megpróbált megelőzni, de sikertelenül. Mindeközben az élen Nagy Koppány sikeresen elszakadt a mögötte csatázó hármastól és kezdhette meg saját tempójában a körözgetést. A 6. perchez közeledve, a Balogh-Vincze páros által közrefogott Molnár Gyuri a „legjobb védekezés a támadás” filozófiáját tarthatta szem előtt, amikor is a visszafordítóban bebújt Balogh Hungit István mellé és megelőzte őt, megszerezve ezzel az átmeneti dobogó 2. fokát. Az előzés következtében keletkező résen Vincze András is megpróbált bebújni, de akkora sebességgel érkezett, hogy akarva-akaratlanul oldalról eltalálta a visszalassuló István gokartját, így lendületet vesztett és nem tudott feljönni a 3. helyre. 1 körrel később Jókay Attila ismét megelőzte Kocsi Zsoltot, aki Porcs-Makkay Ákos védekező ívre történő behúzódására próbált válaszolni, ezzel nyitva hagyva a kaput Attila előtt. A mezőny ezen része egész biztosan nem unatkozott, hiszen újabb egy körrel később, ugyanebben a kanyarban Kocsi Zsolt visszaelőzte Jókay Attilát. A verseny felénél Vincze András próbálta átfűzni magát Balogh Hungit Istvánon, de sikertelenül, ennek köszönhetően viszont visszalassultak és magukra húzták Kocsi Viktort, aki a híd előtti lassítóban, külső íven próbált bebújni András mellé, de nem maradt elég helye és eltalálta a bal oldali gumifalat, de szerencsére csak visszalassult, nem akadt fenn a falon. Ezalatt a híd tetején Jókay Attila próbált bebújni Kocsi Zsolt mellé, egy picit összekoccantak, amitől Attila visszalassult így pozíciószerzés helyett pozíciót vesztett, ugyanis Takács József azonnal elment mellette. A következő körben Vincze András újra támadásba lendült a célegyenes utáni visszafordítóban, sikerült is bebújnia István mellé, de a kigyorsításon már nem volt meg a szükséges sebességkülönbség, így az előzést nem sikerült befejeznie. András nem pihent és ugyanebben a körben, a hídról levezető jobbosban próbált bebújni István mellé, amiből előzés nem, csak koccanás lett. Picivel később, nagyjából ugyanezt a másolta le Takács József, Kocsi Zsolttal szemben, hasonló eredménnyel. A mezőny hátsó részének a lekörözésre érkező Nagy Koppány és Molnár György okozott némi meglepetést, olyannyira, hogy a kavarodásban Takács József mellett Jókay Attila is elment a híd alatti jobbos szakaszon. A pozíciószerzés azonban tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen 2 körrel később Kocsi Zsolt védekezését és Jókay Attila támadását kihasználva, a célegyenes utáni visszafordítóban Takács József visszaelőzte Attilát.

A lekörözéseknek köszönhetően Balogh Hungit István egy lélegzetvételnyi levegőhöz jutott Vincze Andrással szemben, akinek viszont a mögötte nagy tempóban érkező Kocsi Viktorra kellett figyelnie. Ezalatt az élen Nagy Koppányra körről körre zárkózott fel a sikerre éhes Molnár György, hogy a kettes kategória után a hármas kategóriában is diadalmaskodhasson. A leintés pillanatáig azonban nem sikerült előzési közelségbe kerülnie, így a versenyt Nagy Koppány nyerte meg, Molnár György előtt, a dobogó legalsó fokára pedig Balogh Hungit István állhatott fel. A további befutók: Vincze András (4), Kocsi Viktor (5), Porcs-Makkay Ákos (6), Kocsi Zsolt (7), Takács József (8) és Jókay Attila (9). Sajnos az időmérő rendszer a hármas kategória alatt némi technikai problémával küszködött, így időeredmények nem születtek, a leggyorsabb kör kilétét az olvasók fantáziájára bízzuk!

Dobogósok, nyilatkozatok:

1. helyezett – Nagy Koppány

„Nem tudom, hogy az időmérő szerkezet romlott el, vagy Attys meghekkelt Excel táblája, de az a közel két tized másodperc előny teljesen irreális volt az edzések alapján. Úgy is szálltam ki az autóból, hogy „Na, megint a mezőny közepéről indulhatok!”. Nem így lett, és az, hogy a versenyen aztán ezzel a malőrrel élni tudtam, csak annak köszönhető, hogy mind a nyolc sporttársam végtelenül illedelmes volt. Egy ideig a frászt hozták rám, ahogy szorosan követtek, de végül megenyhült a szívük, és leszakadtak épp annyira, hogy az én kis nyugdíjas tempómmal is be tudjam tolni a verdát a célig. Köszi Skacok!”

2. helyezett – Molnár György

„Nehezen szoktam meg az időmérő gépet, ezért a harmadik rajtkocka nem tett boldogtalanná. Féltem a gépemtől, hiszen az előző versenyen ugyanezzel szenvedtem a mezőny végén. Most azonban táltos paripává vált, így erős tempót tudtam autózni vele. Vincze Andris loholt a nyakamban, ezért nagy dilemma volt, Hungit Pisti ellen merjek-e támadást indítani. Mivel nagyon fontos minden egyes pont a bajnokságban, ezért csak a biztosra mentem. A visszafordító kanyarban sikerült megelőznöm Pistit, majd Koppány nyomába eredtem. Centimétereket tudtam csak faragni körönként, ezért nagyon lassú ütemben értem utol. Tudtam, hogy ha utol is érem, nehéz lesz megelőzni ilyen kicsi tempókülönbséggel, de mégis nyomtam, ami a csövön kifért, hiszen soha nem lehet tudni mi történik. Koppány teljesen higgadtan kezelte a helyzetet, így simán behúzta az első helyet. Gratulálok neki és Hungit Pistinek a dobogós helyezéseikhez. Jó újra a bajnokság élén lenni, bár tudom, hogy a vége még kapkodós lesz.”

3. helyezett – Balogh Hungit István

 

IV-es kategória

 

A kategória időmérőjét Kocsi Zsolt nyerte, picivel több mint 1 tizeddel megelőzve Kádas Zsoltot. A második sorból Balogh Hungit István és Rozvadszky Csaba várhatták a verseny elindítását. Az időmérő további sorrendje: Kocsi Viktor (5), Nagy Koppány (6), Dévényi Zoltán (7), Balla Gábor (8), Szatory József (9), Bokor András (10).

A rajtnál Balogh Hungit István és Szatory József tudtak 1-1 helyet javítani, majd a hátsó visszafordítóban István még ennél is többet szeretett volna: az élre állni, azonban a külső ívet választotta, és a mögötte szorosan érkező Kádas Zsolt azonnal visszavette tőle a pozícióját, majd a helyzetet remekül kihasználva, Rozvadszky Csaba is megelőzte őt. A kör végén, a célegyenes utáni visszafordítóban Balogh Hungit István visszaelőzte Rozvadszky Csabát, olyan elánnal, hogy Csaba lesodródott az ívről és Kocsi Viktor, valamint Nagy Koppány is megelőzték. István lendületvesztését Kocsi Viktor próbálta meg kihasználni, be is bújt az egyenes szakaszon István mellé, de a jobbos kanyarban már nem tudta kamatoztatni az előnyét és befejezni az előzést. Ezt követően kisebb adok-kapok alakult ki, de helycsere csak hátul történt: Először Szatory József, majd az őt követő Balla Gábor előzték meg Dévényi Zoltánt a hátsó visszafordítóban, aki a kavarodás következtében lesodródott az ideális ívről. Az első, nem túl unalmas köröket követően tehát, a következőképpen alakult a mezőny: Az élen Kocsi Zsolt és Kádas Zsolt. Picit lemaradva Balogh Hungit István és Kocsi Viktor. Újabb kisebb szünet, majd Nagy Koppány felvezetésével egy 4-es fogat, Rozvadszky Csaba, Szatory József, Balla Gábor és Dévényi Zoltán részvételével, majd őket Bokor András követte. A második perc feléhez közeledve Dévényi Zoltán próbálta meg visszaelőzni Balla Gábort, be is ment mellé a célegyenes utáni visszafordítóban, de mivel a két gokart összeért, ezért a kigyorsításon már nem volt meg az előzés befejezéséhez szükséges sebességkülönbség. A Battaringen rendre remekül teljesítő Kádas Zsolt láthatóan ezúttal is a dobogó legtetejét vette célba, amit mi sem mutatott jobban, mint az, ahogy a második perc végén, a hátsó visszafordítóban magabiztosan utasította maga mögé Kocsi Zsoltot és vette át a vezetést a versenyben. A következő esemény egy elég ijesztő, akciófilmbe illő jelenet volt: Rozvadszky Csaba fordult rá túl szűken a hátsó visszafordító előtti jobbos kanyarra, így gokartja felverte a gumifalat, amely a felcsapódást követően nekiütközött Dévényi Zolinak, aki kipördült és a szemközti gumifalnak ütközött. Szerencsére azonban nem sérült meg, és miután visszasegítették a pályára, folytatta a versenyt. A verseny negyedét elhagyva, Szatory József „rágta át” magát Rozvadszky Csabán, a célegyenes utáni visszafordítóban és kezdte meg Nagy Koppányra történő felzárkózását. Miközben az élen Kádas Zsolt körről körre építette ki előnyét a többiekhez képest, addig mögötte egy látványos 3-as csata bontakozott ki Kocsi Zsolt, Balogh Hungit István és Kocsi Viktor szereplésével, a mezőny hátsó részén pedig Balla Gábor és Rozvadszky Csaba kezdtek el csatázni egymással. A verseny feléhez közeledve, Dévényi Zoltán volt az, aki hatalmas tempóval zárkózott fel Bokor Andrásra, majd egy körrel később a hídra felvezető egyenes szakaszon sikeresen meg is előzte őt és a többiek után eredt. A Kocsi Zsolt-Balogh Hungit István-Kocsi Viktor harc pár kör alatt bevonzotta a mögöttük „légüres” térben haladó Nagy Koppány és Szatory József párost, majd a hátsó visszafordítóban Koppány meg is kísérelt egy előzést Viktorral szemben, de a kísérlet csak kísérlet maradt. A verseny háromnegyedénél Koppány ismét támadásba lendült és a hídról levezető jobbos kanyarban próbálta meg Viktort megelőzni, de egy kisebb ütközésen kívül más nem történt.

A verseny utolsó köreiben még Balla Gábor mutatott be egy előzést, amikor a visszafordítóban sikeresen körbeautózta Rozvadszky Csabát. A versenyt végül elképesztő fölénnyel nyerte Kádas Zsolt, a dobogó második és harmadik fokára pedig Kocsi Zsolt és Balogh Hungit István állhattak fel, őket Kocsi Viktor (4), Nagy Koppány (5), és a 3 helyet javító Szatory József (6) követték. A további sorrend: Balla Gábor (7), Dévényi Zoltán (8), Rozvadszky Csaba (9) és Bokor András (10). A leggyorsabb kört Balla Gábor futotta meg az 1-es gokarttal, ideje: 27,967.

Dobogósok, nyilatkozatok:

 

1. helyezett – Kádas Zsolt

„Nagy izgalommal érkeztem kedvenc pályámra a Battaringre.Az előző versenyt megnyertem és a mezőny elszánt tagjait ismerve tudtam, hogy mindenképpen be akarják bizonyítani, hogy esélyem sincs a győzelemre ezért még elszántabbá tett a tudat, hogy győznöm kell! Az edzések elég jól sikerültek és minden szabadedzésemen tudtam javítani az időmön ami bizakodással töltött el. Nagyon erős időket autóztak a többiek is, de sikerült lépést tartani a srácokkal! A 3. ezésemen a célegyenes visszafordítóban a 7-es gokart bal eső kereke eldurrant. Megvizsgálva a gumit láttam rajta egy sötét csíkot mintha ott koptatta volna a gumit a futómű és arra gyanakodtam ezért történt az eset. Bíztam benne, hogy a gumicsere megoldja a problémát és reménykedtem benne, hogy húzok egy jó gépet! A quali jól sikerült és 1 tizeddel Kocsi Zsolti mögött végeztem a 2. helyen és ez bizakodásra adott okot. Nagyon örültem a remek rajtpozíciónak! Természetesen a vonzás törvénye működött és kihúztam a futamra a 7-est és már rajta volt egy vékony fekete csík is a bal elsőn így nem mondhatnám, hogy teljes nyugalommal vágtam neki a versenynek! A startom nem sikerült valami jól, mert már az első kanyar előtt elveszítettem a pozíciómat. Balogh Pisti gyönyörű manőverrel hagyott ott! Nem szakadtam le az élen állóktól és szerencsére a start utáni igyekezetben Zsolti is és Pisti is a hátsó visszafordító balos kanyarban kissé leestek az ívről így vissza vettem a pozíciómat és elkezdtem Zsolti támadását! Neki még sikerült elém vissza jönni, de 2-3 perc múlva egy rosszul megválasztott külső ív bevétele miatt sikerült elmennem mellette szintén a hátsó visszafordítóba! Ezt követően folyamatosan autóztam ki a térközt és megnyugtató előnyre tettem szert! A gumival is tudtam spórolni, igyekeztem megóvni és nem is törekedtem a leggyorsabb kör megfutására! A kockászászlót megpillantva már tudtam, hogy ismét sikerült!!! Mérhetetlen boldogság töltött el, hogy újra nyertem és ezt láthatta Balázs fiam is, aki a célegyenesben szurkolt nekem! A pontversenyben is felzárkóztam a dobogó közelébe, amit az utolsó három futamon birtokba veszek!!! :)))”

2. helyezett – Kocsi Zsolt

3. helyezett – Balogh Hungit István

 

A soron következő verseny 3 hét múlva kerül megrendezésre a csömöri Kart Farmon, fordított irányba. A pálya sokakat megoszt: vannak, akik szinte hazajárnak a pályára és vannak, akik pedig mumusként tekintenek a pályára. A pálya vonalvezetése, és a tény, hogy a csömöri futammal hivatalosan is a célegyenesbe fordul a bajnokság (hiszen ezzel együtt már csak 3 futam van hátra) garantálja az izgalmas futamokat és kiélezett csatákat.

 

Szerző: Vincze András