Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság versenyzői az idei hatodik futamhoz hasonlóan a Kart Farmon csaptak össze, ez alkalommal ellenkező menetirányban. Az idei versenynaptár utolsó szabadtéri helyszínén eseménydús, kiszámíthatatlan futamokat produkáltak a versenyzők minden kategóriában. Lássuk, hogy mik is történtek…
Hobby Cart Kupa – Kart Farm rev.
I-es kategória
Időmérő: Az egyes kategória időmérő edzését Szetei Gergely nyerte, néhány százados előnnyel, Lencsés Bálinttal szemben. A második sorból Gyuris Gábor és Neudert Norbert rajtolhattak.
Futam: A Szetei Gergely – Lencsés Bálint páros a rajt utáni első körökben meglépett a többiektől, akik Gyuris Gábor vezetésével vonatban autóztak. Pár kör elteltével Gábor el tudott szakadni üldözőitől. Neudert Norbertet támadta Szabó Károly a negyedik helyért, ezt hosszú küzdelem után sikerült megszereznie tőle. A mezőny hátsó részéből rajtoló bajnoki esélyes, Mihály Krisztián számára nem alakult jól a futam sem, hiszem pozíciót veszített Túróczi Péterrel szemben. Az élen Lencsés Bálint nem hagyta békén Szetei Gergelyt az első helyért folytatott csatában, minden egyes körben fej-fej mellett haladtak. A verseny második felére olyannyira belemerültek a küzdelembe, hogy Gyuris Gábor vezetésével az egész mezőny megérkezett mögéjük. Rendkivül szoros volt a legkönnyebbek befutója, az első és az utolsó helyezett érkezése között alig több mint két másodperc telt el. A versenyt az egész futamon bámulatosan védekező Szetei Gergely nyerte, Lencsés Bálint előtt. A harmadik helyet Gyuris Gábor szerezte meg. A mögötte érkezők pontos sorrendje: Szabó Károly (4), Neudert Norbert (5), Garamvölgyi Niki (6), Túróczi Péter (7), Mihály Krisztián (8) és Balázsi Dia (9). A versenyben futott leggyorsabb kör Garamvölgyi Nikié lett. A bajnokság szempontjából nem is alakulhatott volna izgalmasabban a futam, mivel Lencsés Bálint öt pontosra csökkentette az eldobással számított hátrányát, valamint előnyben van Krisztiánnal szemben, mert a két leggyengébb eredménye két negyedik helyezés. Ennek megfelelően, ha ennél rosszabb helyen ér célba, automatikusan 13 pont íródik jóvá az eldobással számított tabellán a neve mellett. Kettejük küzdelmére a bajnoki trófeáért biztosan csak az utolsó futamon kerül majd pont.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Szetei Gergely
„Kívülről talán unalmas, de belülről egy rendkívül stresszes futamot kellett túlélnem, ahol egy apró hiba is luxusnak számított. Nem is emlékszem olyan versenyre, ahol ennyire meg kellett izzadni a pozícióért. Bár nem volt rossz a gépem, mégis a Bálint annyira elkapta a ritmust, hogy gyakorlatilag egy percig sem engedhettem ki, végig koncentrálnom kellett a futam alatt. Emiatt talán a szokottnál jóval agresszívebben védekeztem, de arra megpróbáltam nagyon vigyázni, hogy a szabályok kereteit ne lépjem át. Jó futam volt, de nagyon elfáradtam.”
2. helyezett – Lencsés Bálint
„Jó ritmussal tudtam levezetni a három edzésem. Ez alatt volt egy kisebb hibám, de rájöttem, hogy a füvön nem túl jó fékezni! Az időmérős gép tetszett. A kvali végén a 2. lettem, Szete megelőzött. Nem tartozik a kedvenceim közé a külső ívről való rajtolás, főleg itt, Csömörön. Borzasztóan kaptam el a rajtot, de a pozíciómat sikerült megtartanom. Szetével nem semmi meccset nyomtunk. Egyenesbe gyorsabb volt a gépem fej-fej mellett végig, kanyarokon keresztül, jó meccs volt! Szépen védekezett. Grat mindenkinek. Ja és Krisz! Nincs ez még lejátszva!”
3. helyezett – Gyuris Gábor
„Sokakkal ellentétben én kedvelem a Kart Farm vonalvezetését. Bár nem túl technikás, de ritmusos pálya. Az időmérőm végre egész jól sikerült, a 3. helyre kvaliztam. Bár a versenyen is 3. lettem ez koránt sem volt sima. A 7-es gépnek csúszkált a hátulja, ezért nem igazán tudtam elszakadni az üldözőktől. Néha sikerült, aztán megint utolértek, néha meg én értem utol az elöl kakaskodó kettőst. Egyszer ki is toltak az ívről, de sportszerűen vissza is engedtek, ezért nem lett belőle gond. Kemény verseny volt, gratulálok a többieknek. Mivel 3 versenyt kihagytam elég hátul vagyok a bajnokságban, ez még jól jöhet a következő futamok időmérőjén.”
II-es kategória
Időmérő: Az előző csömöri versenyen élete első AGB-s győzelmét megszerző Boldizs Bence szerezte meg a fordított menetirányú futam rajtelsőségét. Úgy tűnik, nagyon fekszik neki a Kart Farm vonalvezetése. Minimális lemaradással Propszt Roland szerezte meg a második rajtkockát, Szetei Gergely előtt, aki egy ezred lemaradással követte őt.
Futam: Az első rajt után piros zászlót kellett lengetniük a szervezőknek Rátkai János kiforgatása miatt. A második rajtnál már simán elfordultak a pilóták az első kanyarban, Boldizs Bence vezetésével. Az első körökben a mezőny második felében Rátkai János vívott nagy csatát Balogh Dáviddal, akit néhány kör után sikerült is megelőznie. Az élen változatlan sorrendben haladtak tovább Bence vezetésével, ám elszakadni senki sem tudott a többiektől. A futam feléhez közeledve Balogh Dávid új erőre kapva visszaelőzte Rátkai Janit, majd megelőzte Túróczi Mátét is. Később Jani is ugyanezt tette. A verseny végére az első hármas néhány méter előnyhöz jutott a többiekkel szemben, így privát csatát vívhattak a dobogós helyekért. Mögöttük közben ment a csetepaté, Balogh Dávid tört előre, de négy körrel a leintés előtt egy sikertelen próbálkozás után Túróczi Máté visszaelőzte őt, majd Rátkai János mindkettőjükön átverekedte magát. Ezzel a kilencedik helyről rajtolva az ötödikre lépett elő. A versenyt Boldizs Bence megnyerte, ezzel újabb győzelmet szerzett az idei évben. Szoros befutóban Propszt Roland lett a második, Szetei Gergely (3) üldözővel. A további sorrend: Szántó Tamás (4), Rátkai János (5), Túróczi Máté (6), Csepregi Péter (7), Vincze András (8), Balogh Dávid (9), Porcs-Makkay Ákos (10) és Szetei Ernő (11). A leggyorsabb kört a nap legjobb verseny-köridejével Szetei Gergely futotta. Riba Krisztián nem tudott részt venni a hétvégi versenyeken, de továbbra is meccsben van a bajnoki címért Szántó Tamással. Az előnye 16 pontos.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Boldizs Bence
„Újra a kedvenc pályámhoz ért a bajnokság, örültem is neki! Időmérőn szerencsére ismert géppel mentem, ami meg is hozta eredményét és sikerült szinte az egész kvalit hibázás nélkül letudni. Ez a pole-t jelentette. Géphúzásnál már nem volt ekkora szerencsém, ugyanis a 8-as gépet húztam, ami nem a legacélosabbnak mondható, ezáltal az egész verseny alatt védekeznem kellet! Nekem nagyon tetszett, teljesen fair volt a küzdelem! Gratulálok a többieknek!”
2. helyezett – Propszt Roland
„Az időmérő edzés nagyon szorosra sikerült, ahogy mostanában lenni szokott. Viszonylag szerencsésen jöttem ki belőle, hiszen 1 ezreddel előztem meg Szetét, viszont 38 ezreddel kikaptam Boldizs Bencétől. Így a 2-ik helyről rajtolhattam egy elég jó géppel. Elejétől fogva éreztem, hogy kicsit gyorsabb vagyok, mint Bence, de nem volt esélyem megelőzni, mert nagyon ügyesen ment és zárta azokat a helyeket ahol esélyem lett volna előzni. Közben Szete is támadott, így hátra is kellett figyelnem, így egy idő után azt választottam, hogy néha hagytam kicsit elmenni Bencét és hátra figyeltem, majd amikor meglógtam, akkor utolértem és támadni tudtam, egészen addig, amíg hátulról utol nem értek, mert akkor kezdődött minden elölről. Másodszor indultam AGB futamon és most is 2-ik helyen értem célba, szóval nagyon elégedett vagyok:)”
3. helyezett – Szetei Gergely
„Az időmérőn lehettem volna jobb, de a 3. rajthely annyira mégsem volt rossz. A futam aztán egy remek kis örömgokartozás volt, amit nagyon élveztem. Jó volt ennyire sportszerű versenyzők mögött, előtt és között menni. A vonatozás ellenére nem mondanám unalmas futamnak a II. kat „A” döntőjét, de azért picit bántam, hogy nem sikerült előrébb jönnöm. Főleg, miután megnéztem a leggyorsabb köröket. Többet ki lehetett volna hozni a futamból, de szomorúságra nincs ok. Remek kis verseny volt!”
III-as kategória
Időmérő: Az idei első versenyét teljesítő Hrenkó András szerezte meg a rajtelsőséget a 85 kg-osak között. Mellőle Lencsés Bálint rajtolhatott. A második sort Bernula István és Topor Kálmán bérelték ki.
Futam: Fegyelmezett rajtot követően indulási sorrendben haladtak a versenyzők, tíz körön át tartott is, amikor is Lencsés Bálint végre megtörte a csendet egy előzési próbálkozással az első helyért, ami majdnem sikerült is, de az ütközés elkerülése érdekében inkább elvette a gázról a lábát. Az esetet látva a vonat hátsó felében is elkezdődtek az előzgetések. Lencsés Bálint nagyon elemében volt, folyamatosan próbálkozott az egyenesre ráfordító kanyarban. Volt egy újabb sikertelen próbálkozása, amit nagyon szemfülesen kezelt, hiszen mögötte Bernula István megérkezett előzési helyzetbe, de ő ezt azonnal észrevette és lezárta az ívet. Már majdnem a verseny felénél tartva végre sikerült megelőznie Hrenkó Andrást. Ezt követően kiváló tempóban húzott el a többiektől. Bernula István és Topor Kálmán látták, hogy Bálintnak sikerült, ezért megpróbálták ők is megelőzni Andrást. A célegyenes utáni jobbosban sikerült támadást kezdeményezni, majd két kanyarral később István kedvezőbb ívre került Andrással szemben és megelőzte őt. Topor Kálmán résen volt, mert a nyitott kapura rögtön előzéssel reagált. Így mindketten dobogós esélyekkel versenyeztek tovább. Kálmi nem elégedett meg a harmadik hellyel, ezért üldözőbe vette Istvánt, de megelőzni már nem tudta a leintésig fennmaradó néhány körben. Lencsés Bálint nagyon értékes győzelmet szerzett a hármas kategóriában, ezzel életben tartva esélyeit a bajnoki címre. A második helyet Bernula István szerezte meg Topor Kálmán előtt, aki a harmadik helyen zárta a futamot. A negyedik Hrenkó András, az ötödik pedig a két pozíciót javító Vitanov Tamás lett. A további befutók sorrendje: Pribilinszky Zoltán (6), Csáki Zoltán (7), Nyuka Gábor (8), Porcs-Makkay Ákos (9) és Magyari Beck Szabolcs (10). A leggyorsabb kör a győztes nevéhez fűződik.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Lencsés Bálint
„Csupán pár századdal vertek el az időmérőn, így lecsúsztam a pole-ról. Itt is 2. rajtkocka. Aki olvasta az előző nyilatkozatom, az már tudja, hogy utálom a külső ívet. Ez most sem volt másképp! A rajt sima volt. 5-6 percig fogócskáztunk, aztán meguntam és megelőztem a hátsó visszafordítóban. Innentől kezdve kiépítettem 9-10 mp-es előnyt, majd visszavettem a tempóból és beállt ez a különbség. Gratula mindenkinek.”
2. helyezett – Bernula István – Hamarosan…
3. helyezett – Topor Kálmán – Hamarosan…
IV-es kategória
Időmérő: Somogyi Tamás nyerte a legnehezebbek időmérő edzését, Hrenkó András előtt. A harmadik helyről Topor Kálmán rajtolhatott.
Futam: Somogyi Tamás nagyon jól kapta el a rajtot, az első ötös rögtön elszakadt a többiektől. Az első kör végén Csáki Zoltánt támadta Németh Attila, de nem sikerült az előzési próbálkozás, de egy körrel később újból megpróbálta, ezúttal tökéletesen. Az élen közben Hrenkó András zárkózott fel újra a vezető Somogyi Tamás mögé. A harmadik helyen haladó Topor Kálmán fogta meg kicsit a mezőnyt, elsőként Németh Attilát, aki nehéz helyzetbe került, mert úgy kellett előzési pontot keresnie, hogy közben hátulról is támadták. Körről körre egyre közelebb kerültek az első helyért harcoló Hrenkó Andráshoz. Jó néhány körön át változatlan maradt a sorrend a versenyzők között. A verseny kétharmadához érve újból felsorakoztak egymás mögé a pilóták, egy sorban autózva az élen haladó Somogyi Tamás mögött. A verseny végéhez közeledve Csáki Zoli visszaelőzte Németh Attilát, majd Pribilinszky Zoltán helyezkedett jól Nyuka Gáborral szemben. Az utolsó körökhöz érve meg tudták előzni Németh Attilát. Nagyon izgalmas, akciókban gazdag versenyt futottak a négyes kategória versenyzői. A 20 perces futamon végül Somogyi Tamás zárt az élen, Hrenkó András előtt. A harmadik helyen Topor Kálmán szelte át a célvonalat. A sorrend a negyedik helytől: Csáki Zoltán (4), Pribilinszky Zoltán (5), Nyuka Gábor (6), Németh Attila (7), Bernula István (8) és Lovassy Árpád (9). A leggyorsabb kört Nyuka Gábor futotta. A bajnokság eddig is nagyon szoros volt, és továbbra is az maradt, annyi változással, hogy kicsit megkeveredtek a nevek az első ötösben. Továbbra is bárki lehet bajnok közülük.
Bónuszként egy nem minden napi kameraállásból készült videó Csáki Zoli versenyének egy részletéről:
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Somogyi Tamás
„Az elmúlt 2 futamon nem sikerült túl jól az időmérőm, és mindig küzdenem kellet a versenyeken, hogy 1-2 hellyel feljebb kerüljek, ezért most különösen örültem a pole-nak. A futamon folyamatosan nyomás alatt tartott Hrenkó Andris, de sikerült kivédenem a támadásait. Ezúton is köszönöm sportszerűségét, hiszen most kivételesen nagy volt az én (8) és az ő gépe (4) közötti különbség. A szezon elején kihagytam 3 futamot, és nem gondoltam, hogy beérem a többieket a bajnokságban, meglátjuk mi lesz.”
2. helyezett – Hrenkó András
„A délelőtti edzéseken egész jól rátaláltam a pályára, éreztem, hogy esélyem lehet egy jó időmérő eredményre. Ez végül össze is jött, a második helyre volt elég a teljesítményem. Az egyik legjobb gépet húztam ki a sisakból, ezért reménykedtem, hogy a versenyen meg tudom előzni Somogyi Tamást. A rajt nem sikerült túl fényesen, de elég gyorsan támadó pozícióba kerültem, és innentől kezdve szinte az egész versenyen ment az ádáz csata. Tamás egy gyengébb géppel, de nagyszerű védekezéssel végig tartotta az első helyet (nekem ez a hármas kategóriában sajnos nem sikerült). Összességében izgalmas, sportszerű futam és tanulságos versenynap volt!”
3. helyezett – Topor Kálmán – Hamarosan…
Az Országos Amatőr Gokart Bajnokság a G1 Kart Centerben rendezi a következő összecsapást, október 23-án, vasárnap. Ez lesz az utolsó előtti versenyhétvége az idei évadban, ezért biztosan kiélezett küzdelmek várnak a pilótákra a bajnokságért folytatott harcban.
Szerző: Molnár György