A Hobby Cart Kupa idei ötödik versenye 2011. május 14-én került megrendezésre Kőbányán, a Hangár utcában. A versenyzők nem csak a gokartozás örömét élvezhették, hanem egy év kihagyás után újra találkozhattak Fényes Tibi remekművével a bablevessel. Egyáltalán nem túloztak azok, akik azt mondták, hogy még életükben nem ettek ilyen jót. Reméljük Fényes „mesterszakács” Tibi és csapata a következő futamon is maradandót alkot majd.
Light kategória
Nagyok voltak az időkülönbségek a legkisebbek időmérőjén, ahol Balázs Gergő diadalmaskodott, közel 4 tizedes fölénnyel Sövér László előtt. A harmadik helyről Virágh Péter, a negyedikről Nagy Levente vághatott neki a futamnak. A rajtot Balázs Gergő remekül kapta el, már az első kanyarnál volt annyi előnye, hogy az apró megcsúszása ne sodorja őt veszélybe. A harmadik helyen haladó Virágh Pétert támadta Nagy Levente és a pálya legjobb előzési pontján fogást is talált rajta, teljesen tiszta előzéssel el tudott menni mellette. A mezőny második felében Vincze Ádám, Naményi Gergely és Vincze Balázs tették izgalmassá egymás versenyét. Ez a nem eseménydús futam rejtegetett még némi izgalmat, mert Nagy Levente elég határozottan megérkezett Sövér Laci mögé és a futam leintéséig támadta őt a második helyért, de Laci parádésan védekezett. A futamot Balázs Gergő megnyerte, majd érkezett Sövér Laci és Nagy Levente. Az őket követő sorrend: Virágh Péter (4), Zsigri Márton (5), Vincze Ádám (6), Naményi Gergely (7), Vincze Balázs (8). Balázs Gergő megfutotta a leggyorsabb kört is, győzelmével pedig feljött az összetett második helyére, ám lemaradása Sövér Lacival szemben még így is tetemes, 35 pontos.
Nyilatkozatok:
„Nagyon rázós volt a pálya de ennek ellenére tetszett. Jól sikerültek a szabadedzéseim és ezt az időmérőn is tudtam hozni így az első helyről indulhattam. Nagyon jól rajtoltam de a második kanyarban megcsúsztam, de aztán sikerült előnyt szereznem és sokkal nyugodtabban tudtam vezetni és megszereztem életem első HCK futamgyőzelmét.”
2. helyezett – Sövér Laci
„A Hangár nem az én pályám! Sajnos itt még nem volt olyan versenyem ami úgy sikerült ahogy én szerettem volna. A pálya egyenetlensége és a kis súlyom miatt úgy pattogott alattam a gép több kanyarban is, hogy többet voltam a levegőben mint a pályán. Ezért nem volt túlságosan egyszerű vezetni ez megmutatkozott a köridőkben is. A második helyet szereztem meg az időmérőn, és a futamot is ott fejeztem be. Gratulálok a győzteseknek.”
3. helyezett – Nagy Levente
„A Light kategóriában a negyedik rajtkockából vághattam neki a versenynek. Virágh Petit egy kisebb csatározás után sikerült megelőznöm. Ezután Sövér Laci nyomába eredtem, akivel 6-8 körön keresztül macska-egér üldözést játszottunk. Végül néhány arasszal Laci mögött lemaradva, a harmadik helyen értem célba.”
5. helyezett – Zsigri Márton
„Időmérőn hetedik lettem, mert negyedikként kellett időmérőznöm, és a mögöttem jövőknek sokkal jobb volt a tapadásuk. A 10-es gépet húztam, ami szabadedzésen pont alattam állt le. Szerencsére az 1-es kategóriában is azzal mentem. Rajtnál egy helyet jöttem előre. Utána még egyet előztem. Sajnos a többi 31 kör eseménytelenül telt, próbáltam csökkenteni Petivel a távolságot, de nem sikerült. Végül ötödikként értem célba.”
Lány kategória
A lányok Hagyáné Kriszti, Balázsi Dia, Fehér Viktória, Fazekas Kitti sorrendbe kvalifikáltak. Az első kanyarban, ha nem is túl tiszta előzéssel, de Fehér Viktória elment Balázsi Dia mellett, amit Dia nem hagyott annyiban, rögtön elkezdett visszatámadni. Ennek következtében Hagyáné Kriszti meg tudott lépni tőlük. A verseny negyedik percében Balázsi Dia visszavette a második helyet Fehér Viktóriától, szélesebben fordult a 2-es kanyarra, így sokkal jobb volt a kigyorsítása és belső íven maradt a következő balkanyar előtt. Egy kör elteltével Fazekas Kitti ugyanezzel a manőverrel szintén elment Viki mellett. Egy viszonylag egyszerű versenyt futva Hagyáné Kriszti győzni tudott, mögötte Balázsi Dia érkezett, a harmadik Fazekas Kitti, a negyedik pedig Fehér Viktória lett. A leggyorsabb kört Balázsi Dia futotta. Kriszti ezzel a győzelemmel 24,5 pontra növelte az előnyét a bajnokságban.
Nyilatkozatok:
1. helyezett – Hagyáné Kriszti
„Nagyon tetszett ez a pálya, de a sok „hepe-huppa” miatt a derekam kicsit megfájdult, de az időmérőm így is jól sikerült. Így már csak a többiekre kellett figyelnem. Az első rajtot piros zászlóval visszaintették. Ezután újult erővel koncentráltam a másodikra, szerencsére az jól sikerült. Diát az első kanyarokban magam mögött tudtam tartani. Majd kis előnyt szerezve észrevettem, hogy Vikinek sikerült Diát megelőznie, így még nagyobb előnyt szerezve a célig meg tudtam tartani az első helyet. Gratulálok mindenkinek!”
2. helyezett – Balázsi Dia
„A Hangár utcai pálya mindig is kedvenc volt. Időmérőn 2.helyről indultam. Kétszer rajtoltunk a másodiknál egy darabig az első mögött voltam, aztán Viki megelőzött, így visszacsúsztam a 3.helyre. Miután visszaelőztem Vikit már nem tudtam utolérni a Krisztit, mert elég szépen elhúzott, így maradtam a 2.helyen. Gratulálok a többieknek.”
3. helyezett – Fazekas Kitti
.
.
I-es kategória
Az egyes kategóriában nem kis meglepetésre Véghelyi Ádám pole-pozíciót szerzett, életében először. Miklósi Tibor és Tábori Norbert indulhattak mögüle. A bajnokság éllovasa, Dudás Bence csak a negyedik helyről indulhatott, Nagy Levente pedig csak a hetedikről. Megfelelőnek tűnő pozíciók ahhoz, hogy a bajnokságban felzárkózzanak a többiek is kicsit. A rajtot követő első kanyarban Dudás Bence komoly hibát vétett, lecsúszott az ideális ívről, ezzel veszített is egy pozíciót. Közben az élen haladó Véghelyi Ádám üldözőre talált Miklósi Tibi személyében. A harmadik kör végén Ádám kicsit szélesen vette a célgörbe előtti kanyart, Tibike be tudott bújni mellé a belső íven, ezért már nem volt menekvés a következő jobbos kanyarban. Eközben Dudás Bence visszavette az elveszített helyét és már a harmadik helyen autózva be is akasztotta a húskampót Ádám gokartjába és körről körre közeledett hozzá. A hátsó részen elveszve Nagy Levente szépen csendben lopakodott előre, a tízedik kört követően már az ötödik helyen haladt, Raffay Kristóf mögött. A verseny feléhez közeledvén Bence utolérte Ádámot, ez a harc a második helyért folyt. A tempós részhez érkezve Bence be tudott bújni a belső ívre és megelőzte Ádámot, aki ezt nem akarta annyiban hagyni és rögtön az első kanyarban visszatámadott egy sikertelen manőverrel, aminek sajnos az lett a következménye, hogy elvesztette az uralmát a gép felett és féktávon befordult a gumifal felé. Meg kellett várnia, míg a mezőny elhalad, és csak ezután folytathatta a versenyt. A mögötte haladók ennek megfelelően előrébb ugrottak egy helyezéssel. Miklósi Tibor megnyerte a 65 kg-osak versenyét, ezzel idei első győzelmét aratta és feljött az összetettben a harmadik helyre. Mögötte Dudás Bence ért célba. Nagy Levente három körrel a verseny vége előtt megelőzte Raffay Kristófot, így ő lett a harmadik, Kristóf pedig a negyedik. Levente emellett bezsebelte a verseny leggyorsabb körét is. A befutók sorrendje az ötödik helytől: Sövér László (5), Zsigri Márton (6), Naményi Gergely (7) és az időmérő győztese, de verseny vesztese Véghelyi Ádám lett a nyolcadik. A bajnokság szempontjából a gyenge időmérés ellenére Dudás Bencének jól alakult a hétvége, hiszen a futamon elért második helyével 27 pontosra tudta növelni az előnyét.
Nyilatkozatok:
„Napsütéses időben került megrendezésre az időmérő edzés és a verseny is. Az időmérőn futott eredményemmel elégedett voltam, mert sikerült a második pozíciót megszereznem, minimális hátránnyal, egy nagyon népes mezőnyben. A versenyt az első sor, második rajtkockájából várhattam. A rajtot követően, az ötödik körben sikerült az elsőt megelőznöm, így átvettem a vezetést. A futam 30 körös volt, és mivel a gokartom is jól működött, így semmi más dolgom nem volt a versenyen, mint hiba nélkül teljesíteni a hátra maradt köröket. Hibát nem ejtettem, így a versenyen engem intett le elsőként a kockás zászló, és sikerült idei első futamgyőzelmemet megszereznem, a bajnokságban pedig a harmadik helyre felkapaszkodnom. A hétvégi eredményemmel nagyon elégedett vagyok, folytatást a következő versenyen.”
2. helyezett – Dudás Bence
„Először mentem csak ezen a pályán. Nagyon jó kis pálya. Technikás, gyors és rázós! 🙂 Most az időmérőn nem jött ki a lépés, balszerencsés voltam. Csak a negyedik rajthelyet tudtam megszerezni. De tudtam, hogy jó a tempóm, úgy hogy annyira nem aggódtam. Viszont gondoltam, hogy komoly harcok lesznek a pozíciókért és rendes szép csaták lesznek a pályán. A rajtom közepesen sikerült. De sajnos az első nehezebb kanyarban hibáztam egyet és veszítettem egy pozíciót. De utána jól mentem, és sikerült előznöm egyet. Így már a harmadik helyen álltam. Utána pár kör múlva utolértem Ádámot. Nehéz csatázás közben sikerült elmennem mellette. De a pattogós jobbos kanyarban nagyon meg küzdöttem a géppel, hogy íven maradjak, és Ádám ne tudjon vissza előzni. Már a második helyen álltam. De sajnos már nem volt elég kör hogy Tibit elkapjam. Így végül a második helyen értem célba. Jó verseny volt és élveztem az előzéseket is. Kár, hogy nem az első helyért folytak az előzések. Grat Tibinek, nagyon jól ment és még a gépe is jó volt, úgyhogy verhetetlen párost alkottak! Grat a többieknek is, ők is jól mentek. Már várom a visszavágót! :)”
3. helyezett – Nagy Levente
„Az egyes kategóriában csak a hatodik rajtpozíciót sikerült megszereznem. Ám ez a legkevésbé sem csökkentette harci kedvemet! Mindent beleadva küzdöttem. Ennek eredményeként, két előzést is sikerült végrehajtanom a futam során. Majd az élen haladó Véghelyi Ádám végzeteset hibázott, és lemaradt. Így egy újabb hellyel előrébb kerültem, végül a harmadik helyen futottam be a célba.”
8. helyezett – Véghelyi Ádám
„Az időmérő nem is alakulhatott volna jobban, hiszen megszereztem a pole-t. Ebben szerepet játszott az is, hogy Bencének, porosak voltak a gumijai, mert az előző szabadedzésen kirepült valaki a fűre azzal a gokarttal. A versenyt elég nagy izgalommal vártam, lévén, hogy életem első pole-pozíciójából indulok. Az első pár körben meg is előzött emiatt Tibi, aki ellen sajnos nem tudtam védekezni, mert lecsúsztam az ívről. Utána láttam, ahogy Bence egyre közelebb ér hozzám és végül el is indított egy támadást, én pedig rögtön megpróbáltam visszatámadni, aminek az lett az eredménye, hogy megforogtam, és meg kellett várnom, míg visszatolnak a pályára, mert gumifal volt előttem. Sajnos emiatt utolsó helyen értem célba, úgyhogy elég nagy csalódással zárult az a verseny, ami életemben az egyik legjobbnak indult.”
II-es kategória
A 75 kg-osak között az időmérő edzés meglehetősen szoros volt, az első öt versenyző egy tizeden belüli időt autózott. Propszt Roland szerezte meg a rajtelsőséget, Mögüle Fényes Tibor és Tábori Norbert indulhatott. A rajtnál Roland állva hagyott mindenkit és körről-körre építette fel az előnyét. Egy rövid ideig egyben maradt a mezőny többi része, de később Tábori Norbert nyomást gyakorolt Fényes Tibire, ezért Tibi emelte a tempót és ők is meglógtak. A negyedik helyen Molnár Gyuri tartotta fel kicsit a mezőnyt, őt a hetedik helyről rajtoló Ittzés Zsiga támadta. Túl sokáig nem várt mögötte, sikerült kihasználnia Gyuri hibáját és ezzel feljött a negyedik helyre. A futam felét elhagyva Roland akkora előnyt autózott ki, hogy már csak a technika ördöge akadályozhatta volna meg a győzelmét. A Fényes Tibi – Tábori Norbi páros közben belassulni látszott, utolérte őket a komplett mezőny. Oda-vissza előzgetések történtek a harmadik helytől lefelé, többen is belekóstolhattak néhány körig, hogy milyen is dobogós pozícióban versenyezni. A harmadik helyért folyó csatából végül Dergez Berci jött ki győztesen. A versenyt Propszt Roland nyerte, bezsebelte a leggyorsabb kört is. Fényes Tibor és Dergez Berci foghatták közre őt a dobogón. A többiek sorrendje: Ittzés Zsigmond (4), Jókay Attila (5), Molnár György (6), Juhász Csaba (7), Klenovszki András (8), Dévényi Zoltán (9), Tábori Norbert (10), Csizmadia Tamás (11), Györgyey Tamás (12) és Riba Gábor (13). A bajnokságban Roland 18 pontra növelte az előnyét.
Nyilatkozatok:
„Egyik kedvenc pályámon volt a futam, ahol már tavaly is jól ment, így mindenképpen győzelmi céllal érkeztem. Időmérő edzésen miután lefutottam az 5 kört, elégedetten szálltam ki a gokartból annak ellenére, hogy nem tudtam még a köridőmet, viszont éreztem, hogy nagyon jó kört mentem. Utólag kiderült jól éreztem, mert első rajtkocka lett belőle. Géphúzás is szerencsésen sikerült, így sejtettem, hogy a futamon nem lehet már baj. Mögöttem Fényes Tibi gyengébb gépet húzott ki, és versenyen csillogtatta a zseniális védekező képességét, feltartotta az egész mezőnyt, így én könnyedén elhúztam és végül kényelmesen, nagy előnnyel megnyertem a versenyt.”
2. helyezett – Fényes Tibor
3. helyezett – Dergez Berci
„6. helyről indultam, a gép amit húztam átlagos volt. Mivel hátulról indultam nem nagyon érdekelt a védekezés, inkább próbáltam menni előre. Ennek eredményeképp elég mozgalmas versenyem volt, sokat előztem, de párszor veszítettem is pozíciót. A verseny nagy részében a hatodik és nyolcadik hely között autóztam. Aztán Fényes Tibi aktív védekezése miatt összetorlódott a mezőny és a másodiktól a kilencedik helyig egy összefüggő vonat alakult ki. Szerencsére sikerült kihasználnom a kavarodást és a végére feljöttem a harmadik helyre. A bajnokság szempontjából nem legjobb hír, hogy Roland nyert, ráadásul Tibi beékelődött közénk, de ennek ellenére örülök a harmadik helynek. Gratulálok mindenkinek, szoros verseny volt, helyezéstől függetlenül mindenki jól küzdött.”
6. helyezett – Molnár György
„A negyedik helyről kezdhettem meg a futamot egy tökéletes rajttal. Egy perc sem telt el csaták nélkül, folyamatosan püföltük és előzgettük egymást a többiekkel. A legjobb pillanat talán a dupla előzésem volt, amivel feljöttem a harmadik helyre, de csak néhány körig élvezhettem ezt a pozíciót. Sajnos a macska-egér játékból végül csak hatodikként jöttem ki. Talán ha lett volna még néhány kör, újra sikerült volna visszakerülni a vonat elejére. Gratulálok a többieknek, és köszi a jó csatákat!”
III-as kategória
Kocsi Viktor, Dergez Bertalan, Fényes Tibor sorrendben rajtolhatott el az első három versenyző. A rajt utáni első kanyarban történt egy-két helycsere, Klenovszki András került kényszerhelyzetbe, emiatt le is csúszott az ívről, Molnár György és Ittzés Zsigmond ki is használta ezt. Kocsi Viktor sokáig nem tudott elszakadni, de miután Dergez Bercinek védekező íveket kellett autóznia, egérutat kapott. Berciékre szépen lassan megérkezett az egész mezőny, ekkora már a verseny felénél járhattunk. Az 1-es kanyarban Fényes Tibi be tudott bújni mellé a belső ívre és egy sikeres előzési manőver után a második helyen folytathatta a versenyt. Egy kanyarral később Juhász Csabát külső íven előzte meg Molnár György, majd Berci üldözésébe kezdett. Pár körrel később Fényes Tibit üldözve, Berci elhibázott egy féktávot és ez a versenyébe került, mert a gumifal megfogta őt. A mögötte érkezők pont akkora távolságra voltak, hogy ki tudták kerülni őt. Kocsi Viktor továbbra is vezette a versenyt, a második hely sorsa nem dőlt még el Fényes Tibi és Molnár Gyuri között. Nagy meccsben voltak egymással mindaddig, amíg Juhász Csaba meg nem érkezett mögéjük, mert ezután Gyurinak hátrafelé is figyelnie kellett. Kocsi Viktor idén először meg tudta törni Berci sikersorozatát, második Fényes Tibor, harmadik Molnár György. További sorrend: Juhász Csaba (4), Klenovszki András (5), Nagy Koppány (6), Miklósi Tibor (7), Ittzés Zsigmond (8), Dergez Bertalan (9). A verseny leggyorsabb körét Ittzés Zsigmond futotta. A bajnokságban Kocsi Viktor a második helyre lépett elő, 33 pontos hátrányban Dergez Bertalan mögé.
Nyilatkozatok:
„Még soha nem mentem ezen a pályán, ezért a dobogós helyezés is elképzelhetetlen volt számomra. Az edzéseken sikerült ráérezni a pályára, egyre jobb időket mentem. A harmadikon sikerült 29 alá menni a 9es géppel, ami a kategóriám időmérő gépe lett. Az időmérőm jól ment, az 5 kör alatt nem hibáztam nagyot, egyszer csúsztam le az ívről az első kanyarban. Az időmérőn másodikként mentem és 1 tizeddel meg tudtam verni Bercit, utána izgulhattam, hogy meg tud-e valaki előzni, de senki nem tudott így enyém lett a pole pozíció. A versenyen a 7es gépet húztam, jól ment, az elején egy kicsit csúszkált, de mikor a gumik bemelegedtek jó lett. A versenyem nem volt izgalmas, a rajtnál sikerült megtartani az első helyet, a mögöttem levők tudták tartani velem a lépést egy ideig, de utána elkezdtek csatázni és lemaradtak. Annyi dolgom volt csak, hogy nyugodtan beérjek a célba. Sikerült. Ez volt az első gokart verseny győzelmem.”
2. helyezett – Fényes Tibor
„Az időmérőn a 3. helyre kvalifikáltam. A 8-as gépet húztam, ami nem a leggyorsabb gépek közé tartozott, de jó volt a tapadása. A rajtom az nagyon jól sikerült, rögtön lerajtoltam a 2. helyezettet és így már az első kör után másodikként haladhattam át a rajtvonalon. Az első helyen lévő versenyző Propszt Roli akkora előnyre tett szert, hogy semmi esélyem nem lett volna megelőzni. Így is nagyon nehéz volt a második helyet megtartanom, mivel 2-3 versenyző is nagyon megszorongatott. Végül is sikerült a pozíciómat a futam végéig megtartanom, aminek nagyon örültem. Mögöttem nagy csatában a 3. helyet Molnár György szerezte meg. Gratulálok a többi versenyzőnek is!”
3. helyezett – Molnár György
„A kettes kategóriában két hellyel előrébbről rajtoltam, mint itt, és nem sikerült maradandót alkotnom, ezért nem számítottam nagy durranásra. A hatodik helyről rajtolva nagyon meggyőzően mentem. Talán közrejátszik az is, hogy mióta nem én húzok gépet, hanem barátnőm, egész jókat sikerül választani. Bencétől ellesve egy lehetetlen helyen sikerült előznöm, majd törtem előre folyamatosan. Berci hibázott, épphogy ki tudtam kerülni. Sajnálom, hogy így alakult a versenye, de részben elértem a célomat, mert előtte végeztem. Remélem, hogy idén tudunk még fej-fej mellett csatázni ennél valamivel többet is. A verseny végén támadtam Fényes Tibit a második helyért, de közben megérkeztek mögém is. Hasonló szituációban egy előzési manőver miatt elbuktam már egy harmadik helyet a G1-ben, úgyhogy most beálltam védekezni, és behoztam a gépet a biztos dobogóra.”
IV-es kategória
A legnehezebbeknél az idén eddig verhetetlen Dergez Bertalan folytatta szárnyalását és megszerezte a rajtelsőséget a Kőbánya Ringen. Juhász Csaba és Szatory József sorakoztak fel mögé a rajtrácson. A rajtot Szatory Józsi nagyon jól kapta el és rögtön meg is tudta előzni Juhász Csabát. Berci nem kímélve a többieket már az első körökben félelmetes tempót diktált és szakadt el a mezőnytől. A harmadik körben egy apró hiba miatt Kádas Zsolt és Ittzés Zsiga is meg tudta előzni Juhász Csabát, majd komoly csatát vívtak a harmadik helyért. Közben Józsi meg tudott lépni tőlük és nem hagyta szem elől veszni Bercit. Hosszú idő után először úgy tűnt, hogy Berci sikersorozatának véget lehet vetni, mert Szatory Józsi méterről-méterre megközelítette. Ha nem is sokkal, de minden körben gyorsabb volt nála. Körülbelül tíz kör lehetett még hátra, amikor először előzési helyzetbe került, és innentől egészen a leintés pillanatáig nem hagyta békén Bercit. A tökéletes védekezést bemutató Dergez Bertalan megnyerte az idei ötödik futamot, ezzel száz százalékos teljesítményt mutat idén ebben a kategóriában. Mögötte szorosan Szatory József ért célba. A harmadik helyre Kádas Zsolt érkezett, aki az ötödik helyről rajtolva ért fel a dobogóra. További sorrend: Ittzés Zsigmond (4), Fényes Tibor (5), Juhász Csaba (6), Rozvadszky Csaba (7), Balla Gábor (8), Mihályi Dezső (9), Kocsi Zsolt (10). A futam leggyorsabb körét Szatory Józsi teljesítette. A bajnokságban Dergez Berci gigászi, 46 pontos fölénnyel vezet.
Nyilatkozatok:
„Az időmérő jól sikerült, az első helyről indultam. Ígéretemhez híven kihúztam az aznapi legrosszabb gépet, a 4-est. Látva Fényes Tibi vesszőfutását vele a 2-es kategóriában meglehetősen aggódtam, hogy ezzel a géphúzással vége lesz a győzelmi sorozatomnak. A rajt után egyből elkezdtem nyomni, hátha lesz egy kis előnyom, ha esetleg a mögülem jobb géppel indulók kicsit küzdenek az első körökben. Szerencsére így is történt, kellett pár kör ahhoz, hogy kicsit szétszakadjon a mezőny és mindenki a saját tempóját tudja menni. Mire ez megtörtént sikerült kb 2-3 másodperc előnyt kialakítanom a második helyen haladó Szatory Józsival szemben. Ezen én csodálkoztam legjobban, de itt mar bizakodtam, hogy ezzel a géppel is meg tudom nyerni a versenyt. Józsi a 9-es géppel jött, ami elég jó, de nem nagyon fordult balra, úgyhogy nem tartozott a könnyen vezethető gépek közé. Szerencsére kellett is neki pár kör mire megszokta és jó köröket kezdett menni. Láttam, hogy folyamatosan fogy az előnyöm, de tudtam, hogy csak az utolsó pár körre fog utolérni. Nem izgultam különösebben, mert azt gondoltam, hogy bar Józsi nyerni jött, a második helynek is örülni fog, mivel nem volt ilyen jó eredménye tavaly Lacháza óta 🙂 Gondoltam, hogy nem fog belemenni semmi meggondolatlan dologba. Végül utol is ért és elkezdett támadni. Szerencsére mar csak pár kör volt hatra, ugyhogy különösebb gond nélkül tudtam tartani az első helyet.”
2. helyezett – Szatory József
„Időmérő: Csak vettem egy nagy levegőt és elindultam. Nem érdekelt, hogy ki előtt végzek, hogy ki lesz az, aki gyorsabb lesz nálam. Nem is tudom mikor mentem ilyen felszabadultan időmérőt. Indulás előtt átgondoltam a pálya sajátosságait és lehetőségeit. Meghallgattam egy-két jó tanácsot. Bejött. 3. helyről indultam, ami az eddigi versenyekhez képest nagyon jó helynek bizonyult. Csak 24 századra maradtam le Bercitől, ami számomra egy kimagasló eredmény. Miután mindenki halálra dicsért, nagy izgalommal vártam a versenyt.”
„Verseny: A 9-es gokart egy jó gépnek számított aznap. Bár edzésen nem mentem vele, de bíztam a technikában. Nagyon jól kaptam el a rajtot és mindjárt 2.-nak fordultam a „célkanyar” utáni jobbosban. 2-3 kör védekezés után hátra pillantottam és messze voltak a többiek. Így elkezdtem, a közben elég tetemes előnyt felhalmozó Berci üldözését. Már verseny közben feltűnt, hogy olyan 2 tizeddel gyorsabb vagyok Bercinél körönként, mert egyre fogyott a távolság köztünk. Olyan 10-12 körrel a vége előtt szerintem már csak 2 gokart távolság volt köztünk. Majd Berci hibázott és egy kicsit elhagyta a pályát, ez elég is volt ahhoz, hogy teljesen utolérjem. Sokkal gyorsabbnak éreztem magam nála, de nem volt helyem megelőzni. Egy-két rossz manőver után sokat vesztettem a távolságból és már csak egy esélyem maradt az utolsó körben. Ha teljes sebességgel a külső íven mellé megyek, talán előbb érek célba, mint Ő, bár ehhez túl közel volt a célvonal. Szerencsétlenségemre annyira poros és csúszós volt a külső ív, hogy ez nem jött össze, így maradt a második hely. De ennek is NAGYON örülök. Főleg, hogy látta a kisfiam is a versenyt. Nagyon várom már a csömöri megmérettetést, ahol újra megpróbálom a lehetetlent és megtöröm Berci veretlenségét!”
3. helyezett – Kádas Zsolt
„Nagyon vártam már a Hangár utcai Kőbánya ringen történő megmérettetést, mert úgy éreztem ez egy olyan pálya ahol bizonyíthatom, hogy nem az utóbbi futamokon elért eredmények tükrözik képességeimet! Már a délelőtti szabadedzéseken is láttam, hogy az időim ígéretesek és minden edzésen tudtam javítani az előzőhöz képest és meg voltam elégedve a 29,3-as idővel. A kvalifikáció igen szorosra sikeredett és Fényes Tibivel ezred pontossággal azonos időt futottunk! Az 5. helyről kezdtem a versenyt és hamarosan sikerült is feljebb lépnem! Óriási csatákat követően a 3. helyen futottam, de éppen ezen csatáknak köszönhetően nem tudtam már felzárkózni az élmezőnyre, így a versenyt a 3. helyen fejeztem be. Nagyon élveztem a versenyt és a géphúzásom is jól sikerült. Remélem fordul a kocka és ráléphetek a győztesek utcájára hiszen ez motivál, a győzelem a cél! Csömörön újra megpróbálom! :)”
A Hobby Cart Kupa következő versenye három hetes szünet után 2011 június 4-én, a csömöri Kart Farmon zajlik majd.