HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

HCK 2011/03. futam – Nyilatkozatok

Light Kategória

1. helyezett – Sövér László

„Az időmérőn a második helyre kvalfikáltam. Az 5-ös gépet húztam a versenyre, ami nem volt rossz, a szabadedzésen is jó időket tudtam menni ezzel a géppel. A rajtot követően rátapadtam Gergőre és vártam a megfelelő pillanatot, hogy mikor tudom megelőzni. A 21. körben megelőztem és elsőként értem a célba!”

2. helyezett – Balázs Gergő

„Nagyon jó pályán versenyeztünk, jól sikerültek a szabad edzések, az időmérőn még annál is jobban teljesítettem. A versenyen sokkal óvatosabban mentem és egyszer le is csúsztam az ívről és Laci ezt ki is használta, így sajnos meg kellett elégednem a 2. helyezéssel. Sokat tanultam ezen a versenyen is és legközelebb remélem nem hibázok.”

3. helyezett – Nagy Levente

„A Light kategóriában az időmérőn a 3. pozíciót sikerült megszereznem.

Már a rajtnál nagy előnyhöz jutottam, így ellenfeleimnek nem sikerült hátulról megszorongatniuk. Szerencsére jó gépet húztam a versenyre, így végig sikerült megőriznem a rajtpozíciómat.”

5. helyezett – Zsigri Márton

„Az időmérőn ötödik lettem Walter Gergő előtt, tőle egy kicsit féltem, mert kivétel nélkül mindig nagyon jól rajtol. Az első rajtnál lerajtoltam az előttem lévőt, de sajnos az első kanyarban mind a 2-en kicsúsztunk, ezért újra rajtoltunk. A második rajtom nem sikerült olyan jól, ezért az előttem lévő el tudott menekülni. A verseny első szakasza nekem eseménytelenül telt. A második szakaszában egyre közelebb kerültem az előttem lévőhöz. Az utolsó kör utolsó előtti kanyarjában külső ívre mentem, onnan jól kanyarodtam be az utolsóba belső ívre, ezért egymás mellett értünk célba. Sajnos ő egy ezreddel hamarabb haladt ár a célvonalon, ezért neki ítélték a negyedik helyet. Összességében nagyon jó verseny volt.”

Lány Kategória

1. helyezett – Hagyáné Kriszti

„Az időmérőm jól sikerült, az első helyet sikerült megszereznem. Bár sajnos kevés lány indult a versenyen. Egy nagyon jó gokartot húztam a versenyre. Sikerült a rajtom, és az elején el is elhúztam. Fél távnál nem láttam senkit magam körül. Körről-körre egyre gyorsabb volt a kartom így elterveztem magamban, hogy megpróbáltam utolérni a Light kategória végét. Sikerült is, sőt előzgettem is 🙂 Összességében nagyon jó volt a verseny, gratulálok a többieknek!”

2. helyezett – Fazekas Kitti

„Az időmérőm rosszul sikerült, így nem vártam túl nagy reményekkel a rajtot. A rajtom nagyon szerencsésen sikerült, és meg tudtam előzni Vikit. Utána sajnos végig egyedül autókáztam, csak arra kellett figyelnem, hogy ne hibázzak. Gratulálok mindkét lánynak!!”

3. helyezett – Fehér Viktória

„Az időmérőm azt hittem, hogy rosszul sikerült, de mint kiderült a 2. helyre volt elég. Rögtön mi következtünk. A versenyen a Light kategóriával mentünk. Rajtnál igyekeztem minél gyorsabban és minél jobban menni, de nem sikerült. Kitti elhúzott, én meg harmadikként értem be. Ettől függetlenül jó verseny volt, és gratulálok mindenkinek!”

I. kategória

1. helyezett – Sövér László

„Az időmérőn itt is a második helyre kvalifikáltam, mint a Light kategóriában. A rajtnál próbáltam lépést tartani az előttem levővel, ami sikerült is és az elő kör végén a célegyenes ráfordítóban meg is tudtam előzni. Ezzel átvettem a vezetést és szint úgy sikerült elsőnek lennem! Jól sikerült a hétvége, mert két kategóriában is győztem!”

2. helyezett – Dudás Bence

„Időmérőn jól mentem, de hibáztam még a leggyorsabb körömben is. De nem nagyot, úgyhogy reménykedtem benne, hogy megszerzem az első rajthelyet. Végül megnyertem az időmérőt és már nagyon vártam a versenyt. Géphúzásban most közepes voltam, mert nem jó gépet húztam, de nem is rosszat. A rajtom jól sikerült és megtartottam a pozíciómat. De a célegyenesre ráfordító kanyarban hibáztam picit és lecsúsztam a helyes ívről. Lacikának sikerült elmennie mellettem és így visszaestem a második helyre. Utána mögötte voltam pár centire és próbáltam előzni, de nem tudtam. Sajnos többször hibáztam a visszafordító kanyarban, mert próbáltam minél rövidebb féktávot venni. Csak a gokarton nem a legjobban fogtak a fékek, de amúgy más gondom nem volt vele. Utána a hátrányomat körről körre dolgoztam le Lacival szemben. Megfutottam a legjobb köridőt is, de sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy előzési távolságba kerüljek. Végül közelébe kerültem az utolsó körökben és másodiknak haladtam át a célvonalon. Mérges voltam magamra hogy hibáztam. De ez benne van a versenyzésben. Nagyon örülök a második helynek. Nagyon jó verseny volt, technikás, hosszú és jó pálya volt. Lacikának gratulálok az előzéshez. Jók voltak a többiek is.

3. helyezett – Nagy Levente

„Az egyes kategóriában szintén 3. helyről rajtoltam. A gépen fenomenális volt. A versenyben

végig sikerült hárítanom Kristóf támadásait hátulról. Végül itt is sikerült megőriznem rajtpozíciómat, amire büszke vagyok az erős mezőny miatt.”

II. Kategória

1. helyezett – Gál Tamás

„Nehéz dolgom volt az időmérőn, mert elsőnek kellett mennem megint és ez a múltkori futamon nagyon rosszul sikerült. Sorra futották utánam a jobb köröket. Az edzésen 34.3-at futottam, ami, ahogy néztem a saját kategóriámat, nagyon jó időnek számít, úgyhogy magabiztosan ültem be elsőnek az gokartba és sikerült 34.609-et megfutni. Nem olyan jó idő volt, mint amilyet szerettem volna, de ezzel a gokarttal szombaton nem is mentem. Bíztam benne, hogy ki fog tartani az idő, és így is lett. Mögöttem Gyuri és Berci zárt. Ugyanaz az eredmény, mint az Eurocenterben, így abban bíztam, hogy megint ki tudok autózni elég előnyt, amíg viaskodnak. Úgy tudom, hogy most más történt mögöttem, de erről talán majd a többi nyilatkozó tud jobban mesélni.”

2. helyezett – Propszt Roland

„Az időmérő edzésem nem sikerült jól, az ötödik rajthelyet szereztem meg. Tudtam, hogy a futamon nehéz dolgom lesz, mivel dobogós célt tűztem ki magam elé. A futam elején sikerült egy helyet előrelépnem, majd fokozatosan egyre közelebb kerültem Bercihez, aki szorongatta az előtte haladó Molnár Gyurit. Amikor utolértem őket, hirtelen csak annyit vettem észre hogy lesodródtak mindketten a belső ívről és ezt gyorsan kihasználva mindkettőjüket megelőztem. Gál Tomi ekkor már jóval előttem volt, így arra kellett figyelnem, hogy megőrizzem a második helyet,mert Zsiga a végén nagyon szorongatott. Végül is összességében egy szerencsés, értékes második helyet sikerült megszereznem.”

3. helyezett – Ittzés Zsigmond

„Egy elég rosszul sikerült időmérő után a 6. helyről várhattam a rajtot. Ebből a pozicióból nem számítottam semmi jó eredményre, főleg annak fényében, hogy kik voltak előttem. Futam előtt viccesen mondtam Rolinak, hogy mögüle megyek, ha nem akarja, hogy megelőzzem, akkor nyomja és menjen előre ő is. De álmomban sem gondoltam volna, hogy megfogadja a tanácsom, és őt követve végül a dobogó alsó fokáig jutok fel. Persze ebben nagy szerepe volt annak is, hogy Gyuri és Berci összeakadtak, valamint Roli és Berci csatája közben be tudok csússzanni Berci mellé, bár mint később kiderült Gyuri mögé kellett sorolnia. Összeségében igen mozgalmas és jó veseny volt. Gratulálok mindenkinek.”

5. helyezett – Molnár György

„Az időmérőn megfutottam a második legjobb időt. Gál Tomi – Dergez Berci szendvicsbe kerültem, ami aggodalomra adott okot. Tudtam, hogy Berci keményen fog támadni, de ezúttal nagyon jól megtaláltam a védekezési pontokat. Úgy tűnt, hogy meglesz az ezüst, de a verseny utolsó harmadában Berci kicsit megtorpedózott, ami miatt mindketten veszítettünk három helyet. Korrekt módon visszasorolt mögém és befutottunk az 5. és 6. helyen. Sajnálom, hogy így alakult, mert az eddigi legjobb eredményem felé haladtam. Legközelebb biztosan óvatosabban kezel majd. Persze a legjobb az lenne, ha le tudnám szakítani annyira, hogy ne is jusson eszébe az előzés :).”

III. Kategória

1. helyezett – Dergez Bertalan

„Időmérő jó volt, sikerült megszerezni az első helyet. Gál Tomi jött mögöttem, ami egyáltalán nem nyugtatott meg. Tudtam, hogy ha jó gépet húz, akkor jönni fog velem végig és nem hagy szépen egyedül gokartozni, ahogy legjobban szeretek. 🙂 A rajt jól sikerült és pár kör után sikerült ellépnem a többiektől, akik később egymással kezdtek el küzdeni. Végül teljesen egyedül senkitől sem zavartatva tudtam autózni. ”

2. helyezett – Gál Tamás

„Ebben a kategóriában Berci indult elsőnek az időmérőn, és 34.670-es időt futott, ez volt a cél. A II-es katgóriában sikerült, de itt sajnos nem. Eléggé meglepett a 6-os kart gyenge féke, mire megszoktam, letelt az öt kör. Ismerős arcok körülöttem: most Berci előttem, Gyuri megint csak egyel mögöttem. Tudtam, hogy ez nem lesz olyan „uncsi”, mint a II-es kategória. Valamelyikőjükkel el leszek. Berci-t nem tudtam tartani, viszont Gyuri végig mögöttem (sokszor mellettem) volt. Mivel sokszor olyannyira közel volt hozzám, hogy nem tudtam az ideális íveken fordulni a verseny második felében egyszer olyan ügyesen gyorsított ki mögülem, hogy a hosszú egyenesben mellém ért (nem először), de most nagyon. Tudtam, hogy ebből baj lesz. Próbáltam zárni, szűkíteni a kanyart egyre jobban, bízva benne, hogy úgy fordulunk el, hogy ne jöjjek belőle vesztesen. Így is lett, viszont Zsiga ezt kihasználta és így már Ő került közvetlen mögém. Szerencsére az Ő csatájukkal nyertem pár másodpercet, ami kitartott a végéig.”

3. helyezett – Ittzés Zsigmond

„Nem volt túl jó az időmérőm, elsőnek mentem és nagyon csúszósnak találtam a gépet, néztem is, hogy Bercike mennyit rám vert. Ennek fényében már a 4. hely nem is volt olyan rossz. A futamon előttem száguldott Gyuri egy igen jó géppel, láttam, hogy támadja Gál Tomit, ez a csata jól jött nekem, mert így volt lehetőségen felkapaszkodni hozzájuk. Gyuri sokkal gyorsabbnak tűnt Tominál, végig próbálta megelőzni, a futam vége előtt kicsivel mindent egy lapra téve bebújt Tomi mellé, de vesztére külső ívre sodródott, így be tudtam tenni mellé a gépet. Utána még keményen tolt engem, de végül sikerült behozni a vasat a 3. helyre. Jó futam volt nagyon, sok helyezkedéssel, finom csattanásokkal, azt hiszem egyre jobb lesz a mezőny, így még sok jó versenyt fogunk láttni, gratulálok mindenkinek.”

4. helyezett – Molnár György

„A harmadik rajtkockát szereztem meg, a szokásos arcok társasága fogadott a mezőnyben. Berci elhúzott a futam elején, én pedig Gál Tomit püföltem a második helyért. Többször mellé tudtam menni, de nem akartam kétes szituációba keveredni, ezért csak egyetlen előzési kísérletet tettem, sajnos sikertelenül. Olyannyira, hogy Zsiga is elment mellette, így elbuktam a biztosnak tűnő 3. helyemet. A futamon a legfőbb bajom az volt, hogy nem tudtam autózni a tempómat. Zsigánál gyorsabb köröket mentem, de mivel folyamatosan előttem volt Tomi, így ő is ott loholt mögöttem. Gratulálok Tominak a szép védekezéshez!”

IV. Kategória

1. helyezett – Dergez Bertalan

„Időmérőn nem nagyon éreztem a gépet, kicsit aggódtam is, de végül kiderült, hogy ez az idő is elég az első helyhez. Zsiga indult mögülem a 10-es géppel, amivel időmérőztünk. Én a 6-ossal mentem, amivel a 3as kategóriában futottuk az időmérőt, úgyhogy már a rajt előtt tudtam, hogy nem fog tudni jönni velem. Az első körben figyeltem nehogy bepróbálkozzon valami okossággal, de utána szépen távolodtam tőle. Nem volt sok izgalom a versenyben, azt néztem, hogy milyen köröket tudok menni. 6 körrel a vége előtt utolértem a mezőny végét, de mivel elegendő előnyöm volt Zsigához képest, inkább visszavettem és nem zavartam meg a versenyüket. Már várom a következő versenyt az új Százhalombattai pályán, ami nagyon jónak ígérkezik. Mostantól több izgalomra számítok, a kinti pályákon felborulhat az eddigi papírforma. Nagyobb hátrány lesz a sulyom is a 2,3-as kategóriákban. Ezen kívül lassan véget fog érni a jó gépet húzok időszak, úgyhogy szerintem szoros versenyek következnek. Végül szeretnék elnézést kérni Molnár Gyuritól a 2-es kategoriában történtek miatt. A jövőben próbálok kevésbé elborult aggyal menni.:)”

2. helyezett – Ittzés Zsigmond

„Második próbálkozóként a második helyet csíptem el az időmérőn, persze világszenzációként az első hely Bercié lett. A szokásos forgatókönyvnek megfelelően a tavalyi év újonca igen hamar jelentős előnyt autózott ki. Ebben persze nem kis része volt Csabának, aki pont úgy mint az előző évben nagyon gyorsan jött mögöttem, sőt, ha pontos akarok lenni, akkor gyorsabban mint én, ezért a futam első fele védekezéssel telt. A második felében, nem tudom, hogy ő adta fel, vagy én tudtam felgyorsulni, de sikerült levegőhöz juttnom és immár biztonságos távolságban tőle és persze Bercitől is bejöttem a 2. helyre. Jó verseny volt de már várom az újabb versenyt, hogy megint csatázzunk, ezúttal remélem Bercivel az eső helyért, gratulálok mindenkinek.”

3. helyezett – Rozvadszky Csaba

„A szombati napom mindig a munkáról szól, ezért csak a kora reggeli szabadedzésen tudtam részt venni. Hideg pálya, hideg gumi, stb. Majd munka után szinte a liftből egyenesen az időmérő gépben találtam magamat. Fogalmam nem volt, hogy milyen idő az, amivel jó vagyok. A reggeli idők voltak a fejemben, de tudtam, hogy az nem viszonyítási alap. Megpróbáltam a maximumot kihozni magamból. Természetesen szokás szerint Berci megfutotta a pole-t. Őt követte Zsiga, Én pedig befértem a harmadik helyre, amit az utolsó időmérő futamon Áron elég szépen megközelített, konkrétan 5 ezreddel maradt mögöttem, így maradtam a harmadik a rajtrácson. Jött a verseny. Rajt után Berci pillanatok alatt eltűnt a szemünk elől. Én megpróbáltam elkapni Zsigát. Tartottam sokáig a távolságot magunk között, így nem tudott leszakadni tőlem. Áronnak köszönhetően, aki valamiért (gondolom nem túl erős gépe volt) elég szép előnyünk lett. Tehát hátulról nem kellett támadástól tartanom. De kb. 13-14 kör után be kellett látnom, hogy Zsiga nem fog hibázni, ahol meg közelebb tudtam kerülni, ott képtelenség volt előzni. Ezért mérlegelnem kellett, hogy belemegyek-e egy kockázatos támadásba, ami magában rejtheti a hibázásom lehetőségét és esetleg elbukhatom a harmadik helyemet. Úgy döntöttem maradok a biztos harmadik helyen és elengedtem magamtól Zsigát és szép kényelmesen beautóztam a harmadik helyen. Maximálisan elégedett vagyok a helyezésemmel. Mindenki maximálisan sportszerűen versenyzett. Újra egy élmény volt.”