07.23 – Formula autót teszteltem – Riport Hoffer Karesszal
Minden autósport rajongó álma, hogy egyszer kipróbálhasson egy formula autót. Hoffer Karesznek, a 2004-es év Amatőr Gokart Bajnokának ez sikerült, Angliában ülhetett bele álmai autójába.
Mesélj néhány szóban az autós múltadról
Mivel korábban nem volt rá lehetőségem, csak az érettségi után sikerült először kipróbálnom egy bérgokartot, ami az otthoni szimulátorozásnak köszönhetően egész jó mókának tűnt. Egy évig csak hobbi szinten gokartoztam, majd 2001ben jött a K100, ami egy fantasztikus évet jelentett a „profik” világában. Ugyanakkor egyértelmű volt, hogy csakis egy évről volt szó, mert a költségeket nem tudtam volna tovább állni, így is egy 3 éves vázzal és 2 éves motorral versenyeztem. Ezután jött fél év böjt, majd amikor már nem bírtam magammal, elkezdtem olcsóbb lehetőségek után keresgélni. Így kerültem Magyarországra, az Amatőr Gokart Bajnokságba, ahol további élményekkel gazdagodtam. A szoros bajnokságban, ahol számos tehetség is versenyzett-versenyez, 2003-ban másodikként zártam, majd 2004-ben megnyertem a kategóriám bajnokságát. 2005 is jól alakult, de az élet elsodort Magyarországról.
Hogyan jött az ötlet, hogy kipróbálj egy formula autót?
Bizonyára minden gokartos álma ez, de sajnos Magyarországon (és Szlovákiában is) ez a lehetőség csak azoknak adatik meg, akik már mélyen benne vannak az autósportban, illetve közeli kapcsolatban állnak a megfelelő emberekkel. Amikor azonban kijöttem Angliába, rádöbbentem, hogy az autósport nem olyan sötét és misztikus, és igenis van rá lehetőség, hogy az álmaimhoz közelebb kerüljek, még ha csak egy napra is.
Mi történt ebben az egy napban?
Az egész akció 2 órás, ami magába foglal egy kb. félórás elméleti oktatást, majd a 28 fős csoportot kétfelé osztják, és megkezdődik az igazi élvezet. 20 percnyi gyakorlás következik egy 230 lovas Renault Megane F1 Team R26-al (ez már magában egy igazi élmény volt!), melletted egy tapasztalt instruktorral, aki segít megtanulni a pályát, illetve az autó teljesítményét minél jobban kihasználni. Ezután egy újabb félóra elméleti rész következik a Forma autóról, majd következhet a nagy pillanat. 20 percig tied az élmény, egy forma-3 autót vezethetsz a híres Brands Hatch-ben. Ezután következik egy rövid értékelés, kiosztják az instruktorok értékelését, valamit a köridőket, így mindenki kézzel fogható emlékkel térhet haza. Mindennek tetejében egy tapasztalt autóversenyző még 2 kör erejéig megkocsikáztatja az összes résztvevőt a Megane-al, hogy eldönthessük, vajon mennyire autóztunk a határon.
Szóval eszméletlenül jó volt! Már korábban lementem, hogy lássam a többieket, hogyan, miképpen mennek. Egy nap 4 vagy 5 ilyen program van, én – a „tapasztalatlan” – a délután 2 óraira iratkoztam fel, hagy takarítsák fel a pályát a többiek, és melegedjen fel csak szépen az aszfalt. Ami nagyon meglepett, hogy tényleg nagyon profin megy az egész. Szervezetten, pontosan, amire azért nem számítottam. Az instruktorok nagyon jó fejek és segítőkészek voltak, látszott rajtuk, hogy szeretik és élvezik a munkájukat. Tisztában vannak azzal, hogy itt életre szóló élmények születnek, és úgy is álltak hozzá az alkalmi próbálkozókhoz.
Szóval végre sorra kerültem, megtelt a boxutca egyik garázsa 28 emberrel-velem együtt. Rövid bemutatkozás, egy kis nosztalgiázás a versenypálya múltjáról, és máris belevágtunk a lényegbe. Ideális ívek, fékezési pontok, fordulási ívek, kigyorsítási ívek, váltások, hogy még annak is minden világos legyen, aki életében először látta a pályarajzot. Én már otthon megtanultam a pályát szimulátoron, tehát előnyben voltam. Bár a fene tudja, jó néhányan eléggé úgy néztek ki nekem, hogy már nem először vannak itt, meg hát a gondolom azért a srácok nyomják számítógépen otthon, nem csak egy részeges buli alkalmával döntöttek úgy, hogy kipróbálnak egy formula autót. Ismerkedni, társalogni meg nem volt idő, tehát örök rejtély és titok marad a többiek felkészültsége.
Rövid biztonsági előírások, zászlók, hogyan és miképp lehet előzni (csak balról és csak a két egyenesben), ami érthető, hiszen ez nem egy verseny volt. Annak meg semmi értelme, hogy az ember egy buta manőverrel elrontsa a többi pályán lévő szórakozását (volt ilyen előttem, a srác kipörgött a visszafordítóban, kavicságy, és onnantól már sárga zászló, safety car, anyámkínja…)
Megane. 230 ló. Brutális. Szerencsére én mentem ki elsőnek a pályára, stílusosam az 1-es rajtszámmal! Tehát sehol senki, lehet nyomni. Az instruktor egy fiatal versenyző volt, jó fej, és rögtön látta hogy nem sétakocsikázni jöttem. Na és itt lepődtem meg először: nem féltették az autót! Igenis arra ösztönzött, hogy maximálisan használjam ki az autó teljesítményét, a rázóköveket, a pálya szélességét. Annyira belejöttem, hogy 4 körön belül utolértem a mezőnyt… Előzgetések, adrenalin, ÁÁÁÁÁ, brutális! Itt egyszerű volt előzni, mert az instruktorok maguknak állítják be a középső visszapillantó tükröt, és amint látják az indexelő autót, utasítják a pilótát, hogy le kell húzódni. Ezt nagyon élveztem! Boxba be, rövid eszmecsere az instruktorral, és jöhet a következő elméleti összejövetel.
Kicsit komolyabb hangulat, ez már a boxutca egy másik garázsa, bent áll egy forma autó. Ismertetés, gombok, pedálok, mi, hogyan, miért működik, és látható a srácok arcán, hogy csillognak a szemeik, már alig várják, hogy beülhessenek. Hát még én! Amikor megláttam milyen kicsi a cockpit, biztos voltam benne hogy nem fogok elférni. Eleve letagadtam vagy 4 cm-t a magasságomból, és kezdtem félni, hogy talán nem véletlenül szabták meg a magassághatárt 190cm-ben. Az autók már fel voltak sorakoztatva a boxban, jött az autók kiosztása (itt már valószínűleg számított a Megane-os teljesítmény, mert én kaptam először autót), és észrevettem, hogy a főinstruktor egy L betűt biggyesztett a nevem mellé (Large, hát jahh…)
Beültetés, és megáll az idő. Ennek minden pillanatát élveztem. Kormány ki, lábak be. BE, még beljebb!Ajjaj… Ahogy belecsúsztam az autóba, gyerekes reflexxel egy kicsit feljebb húztam magam(hát hogy kilássak), erre a fickó rutinos lazasággal megfogta a vállaimat és belenyomott még jobban. Kérdezi, kényelmes-e. Hát mondom ez nem az. Az ülés kőkemény, nyomja a farcsontomat, és éppen csak nem nyomom a pedálokat. Kormány be. Aha, ez már így kicsit bonyolultabb, mert ha elfordítom, a csuklóm, az üti a térdemet. És pont ott van a váltókart is, ez érdekes lesz! Azt mondja nyugi, jó lesz az. 4 pontos biztonsági öv becsatolása. Hát ez kiszorította a szuflát rendesen. Bár ekkor már kezdtem úgy érezni, nem is lesz ez olyan kényelmetlen. Megmutatta, hogy 2-3 kör után hogyan tudok még feszíteni rajta, ha lazának találom. Mosolyogtam. Aztán a negyedik körben a célegyenesben majdnem 200nál meghúztam kicsit….Nahh és a váltó. Ettől titkon tartottam. Az előttem próbálkozó srácoknak ugyanis a 80%a nem bírt elindulni, lefulladtak. És nem igazán értettem, mi ebben a nagy dolog. Aztán amikor megpróbáltam a gázpedált, és rögtön 5000en volt a fordulat éreztem, hogy nem lesz olyan egyszerű. A többiektől eltérően (mindenki készülődik, izgul, figyeli az utolsó jó tanácsokat) én azért elkezdtem egy kicsit játszani a gázpedállal, hogy érezzem mennyire érzékeny. A fék elég rövid, az majd úgyis a pályán derül ki. Kuplung? Hát van. Kicsit kemény. Ja, és elég közel egymáshoz. De hát ettől jó az egész, nem? IZGI! Váltó 4es, H alakú, nagyon pici, nagyon rövid szakaszokkal. Csak sejtem hogy egyesben és nem hármasban vagyok (ez lehetett az egyik oka a sok lefulladásnak), és rájövök, hogy nem tudom megfogni, csak egy fura kicsavart csuklóval, illetve az ujjaimmal tudom majd kezelni. Egyik sorom sem panaszkodás, inkább arra próbálok rávilágítani, hogy ez tényleg egy formula kasztni, nem luxustúrára tervezték. Most már annyira izgulok, és annyira menni akarok, hogy csak na!
Megkapom a jelet, mehetek. Gáz, kicsit vissza, kuplung, egyes (bíztam benne, hogy az), kicsit keményen vissza (ha csúsztatod ledöglik), és simán elindultam. Ki a pályára, egy kis kacsázás, óóóó igen, ez tapad!A kormánnyal kicsit birkóztam az elején, főleg a jobbos visszafordítóban, mert a térdem miatt nem tudtam teljesen elfordítani. Később már rutinosan átsiklott a csuklóm a térdemen, és megfogtam az alatt a kormányt, tehát nem volt túl nagy hátrány. Először ugyanazokat a féktávokat használtam, mint a Megane-al (ez volt az előírás), hogy megszokjam az autót. Erő van benne, a kigyorsítás erőteljes. Kezdem érezni, kezdem nagyon élvezni! A fékekkel az elején még óvatosan, a fene tudja hol a határ. Persze próbálgatom, mindig erősebben nyomom. Aztán azt veszem észre, hogy az előírt féktávok igencsak biztonságra vannak kalibrálva. Ok, fék is megvan. Gumik. Nagyon jól tapadnak (30 fokban, naná!), de nyilván van csúszáshatár. Ezt próbálom kideríteni, és akkor már lehet neki tolni. A visszafordítóba direkt kicsit gyorsan megyek bele, várom, hogy elinduljon a feneke. És bizony sikerül is, korrigálás, szívritmuszavar, mehetünk tovább. Kezd meglenni a csúszáshatár! Akkor hát lássunk neki saját szájíz szerint menni! BRAKE táblákat elfelejteni, sárga (válts vissza) bójákat figyelmen kívül hagyni!
És igen, a gyors bal-jobb kombináció igenis elmegy teligázon, még ha igénybe is kell venni minden centit a rázószegélyből. És igen, az egyik kanyarban nem is kell leváltani hármasba, sőt, fékezni sem kell, csak kicsit elvenni a gázból. És igen, a célegyenes után a Padock Hill kanyar előtt sem kell leizzasztani a fékeket, csak egy kicsit megbillenteni az autó egyensúlyát, irányba tenni, és lehet támadni a még láthatatlan kanyart teligázon! Szóval úgy éreztem, hogy az alig 20 perc alatt egész jól megkóstoltam az autót. Persze voltak a pályán lassabbak is, és hát türelmesnek kellett lenni. Ez nem csak, hogy nem verseny volt, de még csak időmérő sem. Nem erről szólt. Arról szólt, hogy kipróbálj valamit, amire nagyon vágysz. A 13 mért körből csak 2 gyors körre futotta, de így is megérte! Persze most már kicsit tapasztaltabb vagyok, így ha legközelebb lemegyek egy újabb kóstolóra, már több kört tudok szentelni a gyorsaságnak. Kockás zászló, begurulás, kiszállás (megizzadtam rendesen…), és egy felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb.
Mindenki mosolyog, mindenki happy, ismeretlen emberek úgy beszélhetnek egymással mintha most fejeztek volna be egy Forma-1-es futamot. Nem gúnyolódom, dehogy, hiszen pont ez a lényege! Egy kicsit gyereknek lenni, valami olyat csinálni aminek anyu nem örülne.
Egy végső találkozó a garázsban, ahol megkapjuk az időeredményeinket, az instruktorunk értékelését, és még kapunk egy kétkörös élményautókázást a Megane-al egy versenyző jóvoltából, de én lepasszoltam egy barátomnak, mert így is egy felejthetetlen élmény marad örökre.
2007.05.26 Brands Hatch